Jól áll az emberiség szénája, amennyiben a szakadék felé zakatolás tempója számít a szeretett fajunk „haladását” meghatározó legfőbb tényezőnek.
A WWF jelentése szerint az 1970 óta eltelt mintegy 50 évben a világ állatállományának 60%-át sikerült elküldenünk az örök vadászmezőkre. A probléma oly mértékben elhatalmasodott, hogy az összeomló ökoszisztéma következtében – amennyiben a klímaváltozás vagy a természeti katasztrófák felfokozott mennyisége nem volna elég – hamarosan az emberiség kihalása is felvésődhet a Föld bolygó teendő-listájára.
A természeti ökoszisztéma ugyan legtöbb esetben viszonylag könnyedén vészeli át a szélsőséges kilengéseket, de ily mértékű pusztítást ennyire rövid időn belül nem képes kompenzálni. A kezdő jelei az összeomlásnak, hogy bizonyos húsevő fajok részére elfogynak az ehető állatok, a növényzet pedig megújulásra képtelenné vált az azt lelegelő/taposó/trágyázó növényevők hiányának hála.
A WWF tudósai szerint bolygónk a hatodik tömeges kihalási esemény küszöbén áll, mely folyamat talán most első ízben mesterségesen előidézett.
A kapitalizmus által megindított, mintegy 200 éven át zajló tömegmészárlási folyamatot a természetnek 5-7 millió évébe kerül rendbe hozni, úgyhogy a lelkes bunkerépítők ennyi idővel számoljanak, amit el kell tölteniük a föld alatt.
A pusztítás aránya természetesen nem egyenlő a kontinensek között, valamint az állatvilág különféle törzsei körében. Kiváltképp rosszul jártak az emlősök, melyeknek 83%-át sikerült végleg eltenni láb alól, területileg pedig Dél-Amerika szenvedte el a legnagyobb veszteségeket, hol az őshonos állatok 89%-a pusztult ki. A dúsgazdag burzsoázia által űzött zabolázatlan vadászgatásnak hála az agancsukért, prémjükért, illetve húsukért üldözött vadállomány 300 faja válhat hamarosan kihalás áldozatává.
Az élővilág halódása természetesen visszahat az emberiségre. A folyamat jeleit a lakosság többsége önmagán is tapasztalhatja, hiszen soha nem látott világvége-hangulatban vergődik szinte az egész bolygóirtó civilizáció. A biodiverzitás összeomlása megágyazott az üvegházhatású gázok és a megaszárazságok kibontakozásának, a természetes körforgás erőszakkal való meggyorsítása pedig a termőföldek és egyéb élelemforrások végkimerülésének.
Aki eztán is élteti a rendszert, az megérdemli, hogy éhen haljon.
Keveseknek egyértelmű, hogy az élővilág nem pusztán élelemforrást biztosít számunkra. Gombafajok, fűfélék és mikroorganizmusok tömkelege ügyel a nem kívánt egészségpusztító vegyszerek, por, kémiai bomlástermékek és egyéb káros (pl. radioaktív) szennyeződések megkötésére, lebontására, valamint átalakítására. Nem véletlen nélkülözhetetlen kelléke minden poszt-apokaliptikus film forgatókönyvének az elhalt növényzet nyomán tartósan fennmaradó és eltakaríthatatlan atomsugárzás, valamint fullasztó porviharok sokasága.
A természetpusztítás mértékét számon tartó Living Planet Index munkatársai szerint ugyan konzervationizmus révén a kihalás peremén vergődő állatfajok nagy része megmenthető – ahogy történt az a pandamacikkal és egyes tigrisfélékkel –, ám a gondoskodás ezen módjának fenntartása nyilván kizárólag saját anyagi komfortunk rovására szavatolható.
Az ENSZ globális összefogást sürget, mellyel csupán két bökkenő van: ugyanazokra bíznánk a válság megoldását, akik előidézték, ráadásul a természetmentő globális akciótervvel kapcsolatos tanácskozások megtartását 2020-ra tervezték, mikor a koronavírus-riogatás hatására hirtelen a teljes népesség visszaállt a természetpusztító-pazarló életmódra. Az elmúlt pár évtized során érvényesítésre került kis számú pozitív intézkedés és ökotudatosság-fejlesztés eredményei mindegy szálig negálásra kerültek a pusztító maszkhordás, antiszociális távolságtartás és a mindmeghalunk-óbégatás oltárán.
