Bár mifelénk még javában zajlik a nyári szünet, egyes kevésbé szerencsés történelmi fejlődésű országokban épp mostanában térnének vissza a lurkók jól megszokott börtönükbe – már ha lenne hova.
A koronavírus-járvány miatt egy rakás országban álltak át távoktatásra, hol több, hol kevesebb sikerrel. Mi sem természetesebb szokás, mint hogy az iskolai falain belül a diákoknak kötelességük az adott intézmény szabályainak és etikettjének (ideértve az öltözködést is) megfelelően működni. De mi a helyzet otthoni körülmények között, amikor a lurkónak saját szobájában kell a locsogó-fecsegő tanár képét bámulni? Nyilván a saját lakásban a gyerek életkoránál fogva a szülő az úr, azaz határozza meg például, ücsöröghet-e a gyerek a monitor előtt pizsamában, vagy bármely más ruházatban, ami neki tetszik, és nem sérti a tanórán virtuálisan részt vevők többségének közízlését.
A tanári kar azonban úgy látszik, nem ért egyet a magántulajdon szentségével, és igyekeznek, ha fizikailag nem is, videón keresztül üzengetve adni a szülő tudtára, hogy a gyerek saját szobájában, saját laptopja előtt teljességgel elfogadhatatlan a számára kényelmes ruházatban hallgatni az oktató sületlenségeit.
Virtuálisan ezért meglehetősen szeretnek a gyerek szobájába átnyúláldozni mocskos mancsaikkal, és egyes tanárok még büntetés kirovását is reális akciónak tartják az öltözékbűnöző diák felé.
Az Illinois állami oktatási központ hatóságilag tiltotta be a diákok részére a következő ruhadarabok viselését: pizsama, napszemüveg, papucs, görkorcsolya, tornaruha, kendő, sapka, kalap. Szerintük a diáknak tetsző öltözék viselése sérti az oktatási szabályzatot, és a renitens lurkók részére retorziót helyeznek kilátásba. Akár elzárás is lehet a vétkesek büntetése, melyet a szülő köteles végrehajtani az oktatási központ felszólítása alapján.
Többségünk jól ismeri George Orwell örök érvényű alkotását, az 1984-et. A belőle készült filmben az állampárt engedélye nélkül szexbűnt elkövető szerelmes pár szobája jó előre fel volt szerelve eldugott kamerákkal, mikrofonokkal, hogy a nagy Testvér szerető pillantása a hálószobánkba is eljuthasson.
Eleddig úgy volt, hogy egy közintézmény szabályai annak négy falára és a köztük foglalt térre vonatkozik, otthon pedig az egyértelműen bűncselekménynek számító tettek kivételével a polgár azt csinál, amit akar, a gyerek pedig amit a szülei megengednek neki. Láthatjuk azonban, hogy a pártállami terror a XXI. században már nem ismer fizikai korlátokat, és mindennemű jogos hatáskörüket átlépve pofátlanul nyúláldoznak át akár virtuálisan is a másik ember magánszférájába. A módszereik még aljasabbak, mint a korabeli padlássöprések idején, melyek nem azért maradtak abba, mert a terrorista állami csinovnyikok magukba szálltak, hanem mert nem maradt mit lesöpörni a padlásokról. A virtuális térben azonban még lehet terrorizálni a lakosságot, ezért a padlássöprést a XXI. századra felváltotta a bankszámlasöprés.
Evidens, hogy egy orwelli rémálomban nem létezhet magánszféra, de akkor mit takarózik a közigazgatás, amely, mint Hamvas Béla óta tudjuk, a létrontás ideológiája, mindenféle demokráciával, szabadságjogokkal, meg humanizmussal?
Azért a felháborodott szülők kíváncsian szemlélik, hogyan fogja az oktatási hivatal érvényesíteni akaratát a gyerek saját hálószobájában.
