Mivel az introvertált minden egyes mondatot új infromációforrásként kezel, ami el kell tárolni, fel kell dolgozni, ki kell szortírozni, egy ilyen alapos munkához nyilvánvalóan idő kell. Néha egyazon témához tartozóan több száz, egymásnak akár élesen ellentmondó információ közül kell kiválasztanunk azokat, amiket igaznak érzünk. Egy introvertált betörésének egyetlen módja ezért a gyors döntésekre való kényszerítés, ahol mi ténylegesen is mindegyszálig elvérzünk. Ezt a „biztonsági rést” használják fel az extravertáltak a kizsákmányolásunkra, kifosztásunkra és hatalmuk alá helyezésünkre.
Ha egy introvertált jól érzi magát otthon – tehát a saját helyén, a saját bőrében -, azt egy extravertáltnak kötelessége minden elérhető eszközzel tönkretenni. Az extravertáltak ugyanis ki nem állhatják saját társaságukat, számukra az otthonuk is egy élhetetlen hodály. Hiszen maga a lakásuk is egy nagy nulla, saját belső ürességük kivetülése. Ezért számukra létszükséglet minden elviselhető stimulust a külső környezetből nyerni.
Ha éppen nem akad kezük közé egy hülyeségre rávehető palimadár, akkor nem marad számukra más választás, mint tallózni az amúgy általuk félretett introvertált ismerőseikből, akire azonnal ráerőszakolnak egy kirándulást, vagy utazást, vagy bármit, amire az introvertált éppen nincs felkészülve. Miután az introvertált az ehhez megfelelő adekvát választ adja: „Miért akarsz megerőszakolni azzal, hogy el kell menjek itthonról? Az extravertált selejtes elméjében ilyenkor nem az a kérdés fogalmazódik meg, hogy tényleg, miért is akarom megerőszakolni a másikat? Hanem a jó édes kedves anyukáját annak a másiknak, aki nem akar minden áron megfelelni az én igényeimnek. Mert az extravertált a külső tárgyakhoz mindig valamilyen elvárással közelít.
Az introvertáltak, mivel a saját szubjektív világképükből indulnak ki, számukra a tárgyak nem hordoznak sem használati értéket, sem célt. Ez valójában azt jelenti, hogy az introvertált ember vagy saját erejéből gondoskodik saját lelki épségéről –esetleg másokéról-, vagy sehogy. Ennek a módszernek a hátránya nyilvánvalóan látható, ha az illető egyén nincs azon képességek birtokában, hogy önállóan érvényesüljün és az agresszív, energiavámpír extravertáltak támadásait rendre visszaverje, akkor nagyon könnyen felemésztheti és taccsra vághatja saját magát.
Az introvertált nem takargatja saját gyengeségeit – és ezt az extravertáltak minden szemrebbenés nélkül ki is használják. Az introvertáltak úgy gondolják, a hibák és gyengeségek ugyanúgy szerves részei a világnak, mint az erények és pozitív tulajdonságok, ezért ezek a hibák is ugyanígy vállalhatók a társadalom felé. Egész addig így gondolják, amíg idejekorán – mondjuk legkésőbb kisiskolás korban – extravertált iskolatársaik napi szinten széjjelalázzák-gyalázzák őket, minden kiteregetett gyengeségüket kíméletlenül felhasználva ellenük.
Mivel az introvertáltak nem élnek a pofátlan hazudozás és a projekció eszközeivel – számukra a világ objektív megismerése sokkal magasabb rendű tényező -, ezért részükről az egyetlen védekező reakció felnőtt korukra a titkolózás, bizalmatlankodás, gyanúsítgatás marad. Eddigre az extravertáltak minden eszközüktől megfosztják, ami az önérvényesítésre alkalmassá teszi őket. Hazudozni pedig nem vagyunk képesek, ha látszólag képesek lennénk az erőltetett színészkedésre és pofátlan hazudozásra, a szánk akkor is mindig az igazat mondja.
Ezzel szemben az extravertáltak mind tökéletesnek képzelik magukat, és kiteregetett negatív tulajdonságaik elfedésére elhárító mechanizmusok százai állnak rendelkezésükre. Egész életüket annak szentelik, hogy saját tökéletességük egyértelmű cáfolatait jó messzire hajíthassák.
Egy kellőképpen egoista extravertált a negatív kritikákat is extra hírnévvé tudja kovácsolni. Egy extravertált számára tökmindegy, hogy ő pozitív vagy negatív ítéletben részesül a társadalom részéről, mert bármelyik fajta értékítéletből kenyeret sütnek maguknak. Azaz tömören minden olyan akár pozitív, akár negatív értékítélet, ami egy extravertáltra irányul az csak növeli az ő hatalmát, zsarolási potenciálját és egoját, szemben az introvertálttal, aki, mivel már ömagában egységes egészet alkot, így minden extra külső behatás csak elvesz az ő identitásából.
Természetesen azért az extravertáltak sincsenek mindegyszálig egyszínűre festve. Közöttük is rengeteg különböző személyiség létezik, ám őket összeköti egyetlen egy, közös szál, ami mindegyikükben megvan, és így mégiscsak képesek egymással akár ismeretlenül is jól kijönni. Ez a közös szál pedig a végtelen, értelmetlen pofázás képessége. A legjellemzőbb extravertált kommunikációs vívmányok az orbitális szarásról történő részletekbe menő beszámolás és a Jumbo Jetek felszállásához mérhető hangerejű böfögés világgá kürtölése.
