Nem az első „tudományos” kutatást olvasom arról, hogy az engedelmesen hajlongó, hatalomnak feltétlenül behódoló, szép csendben maszkot hordó és embertársaitól távolságot tartó emberek SZOCIÁLISAK, míg a száját kinyitva kommunikációt kezdeményező, embertársaival mesterségesen felállított diktatorikus korlátozások nélkül érintkezni kívánók pedig ANTISZOCIÁLISAK. A megrendelt duplagondol alapú papírok leginkább az alapvető fogalmak meghamisítása, a tények maguk felé görbítése révén igyekeznek bizonyítani: a mindenkinek szabadságot, harmonikus kapcsolatot, vidámságot, boldogságot kívánó emberek halálosztók, a gyilkos távolságtartást, természetellenes elszakadást, életenergiák elveszejtését forszírozók pedig életmentők.
Egy új kutatásban a magasztos tudományos rózsaszín felhő ama felütéssel indul, hogy „ebben a nehéz helyzetben” (nem unjátok még?) elsődleges fontosságú, hogy mindenki egy emberként betartsa a hatóságok által hozott mindennemű intézkedéseket.
Az empátiára való apellálás egyik módszere volt, hogy három csapatra osztották a vizsgálati alanyokat. Az egyik csoportnak szöveget, másiknak videót mutattak arról, hogy egy idős ember nem látogatja többé beteg feleségét a vírus miatt. A kontrollcsoportot olyan személyek alkották, akik pusztán egy információs brosúrát kaptak kézhez a távolságtartás és maszkviselés fontosságáról, mindenféle érzelmi felhang nélkül.
Az „ízléses” manipulációk hatására mindhárom csoportban (persze legjelentősebben a megindító videót megtekintők körében) megnyílt az emberek szíve szerencsétlen sorsú embertársaik felé. Legnagyobb hatást a könnyes szemű öregemberről szóló videófelvétel tette. Ennek köszönhetően szándékot nyilvánítottak arra, hogy ettől kezdve messze elkerülik a többieket, valamint felhúzzák a szájkosarat, hogy az emberséges interakció minden lehetséges formája meghiúsulhasson.
Most nem azért, de ha annyira szeretné feleségét ez az úriember, akkor hol nem szarná le, hogy valamilyen fostos hatóság épp mit gondol az ő látogatási szándékáról, amikor bármelyik nap az utolsó lehet, mikor szeretett asszonyát láthatja? Az pedig a sírva röhögéssel határos, hogy valamiféle soha nem látott veszedelem mindezen viselkedés kiváltója. Egy olyan generációnál, amely valószínűleg beleszületett a nagy háborúba, majd napi szintű fenyegetettséget kellett átélniük a hidegháború révén! Miféle ótvaros mesterkélt szituáció ez? Hihetőbbre nem futotta a roppant mód „racionális”, „észszerű” tudósok fantáziájából?
A kutatás végső konklúziója a tudós csoport szerint, hogy empatikus készségeim demonstrálásának legnagyszerűbb módja, ha azt kívánom félő-reszkető embertársamnak, hogy rohadjon meg ott, ahol van. Zárulkozzon szépen magába irracionális félelmeivel, növesszen rákot, kapjon agyvérzést-sztrókot, netalántán kapja el a koronavírust úgy, hogy mindenféle megfontolás nélkül bízva a hatalom szavában szorgosan hordja a fullasztó maszkot, mint azon kórházi ápoltak sokasága, akik abszolút többsége bevallottan hűséges távolságtartó és önkéntes karanténlakó volt. Mégis utolérte őt a rettegett halálosztó kórság, hát ez meg hogy lehet?
A doktrináció kulcsmotívuma az alapvető szótári definíciók meghamisításában keresendő. Egyre gyakrabban kezdenek a saját nagyszerűségük illúziójától megtébolyult tudósok mindenféle újbeszél szótárakat felállítani, melyekben homlokegyenest ellenkező jelentéssel ruháznak fel bizonyos kifejezéseket.
Az empátia fogalmát például összekeverik egy másik, hasonló jellegű, ám teljesen más jelentést hordozó fogalommal: a szimpátiával, vagyis együttérzéssel, amikor a másik ember (általában lesújtó) hangulatát magam is átveszem. Lássuk, mi az alapvető különbség a két szó jelentése között.
Empátia: Bele tudom képzelni magamat a másik ember helyébe, élethelyzetébe: mit érezhet, hogyan gondolkodhat a szóban forgó témáról? Igyekszem felfedni előtte a kiutat (amennyiben találok ilyent), csillapítani a félelmeit. Biztosítom őt a támogatásomról és igyekszem elérni, hogy emelkedjen fel arra a szintre, melyen én is vagyok, ahol már nincs félelem, pánik, szorongás, depresszió.
A jézusi út eme viselkedés maximuma: odamegyek a másikhoz, akkor is, ha beteg. Ápolom, gondozom, foglalkozom vele, biztatom, hogy természetesen le fogja győzni a kóros betegséget. Amennyiben rendelkezem hozzá tudással, gyógymódot kínálok neki (D -és C-vitamin, napfény, stb.).
Együttérzés (szimpátia): osztozás a nyomorúságban. Átveszem a másik ember érzéseit és lelki állapotát, hogy ezzel demonstráljam: nincs egyedül problémáival, magam is tudok úgy szenvedni, ahogyan ő. Ahelyett, hogy kiutat mutatnék neki áldatlan állapotából és félelmeiből, felveszem az őáltala űzött szokásokat, mint a fullasztó maszk viselése, az emberek közelségétől való rettegés, a totális bizalmatlanság, levert hangulat. A következőkben már együtt kínlódunk ugyanabban a nyomorúságban, egymást húzva vissza a posványba.
Az empátia tehát annak szándéka, hogy bajban lévő embertársamat kisegítsem a problémájából, oly utakat megvilágítván előtte, melyekre saját helyzetéből képtelen rálátni. Együttérzés esetén magam is lesüllyedek a másik ember érzései, hangulata szintjére, hogy mindezzel hamis erkölcsi krediteket gyűjtsek magamnak embertársaimtól.
A két fogalom keveredéséből igazán förtelmes szörnyszülött látott napvilágot. A tudományos „empátia” a következőképp manifesztálódik:
Erőszakkal rányomom a szájkosarat a bóklászó áldozatra. Amennyiben ellenkezni merészelne a „sérülékeny nyugdíjas”, ráverek egy jó nagy tetemes bírságot; majd jól megtanulja a renitens farhát-zabáló, mi fán terem a jóindulat! Bedugom a kórházba fertőző kórságok közé, fáradt, életunt ápolók mellé. Hagyom egyedül megrohadni, hadd menjen el minden maradék életkedve és őszintén, tiszta szívből kívánja a halált, hiszen így mutatnak csak jól a koronavírus-halálozási statisztikák. Amennyiben oly panasza lenne, hogy ő inkább szeretné akár betegen is a családtagjai közelségét tapasztalni, kedélyesen beszélgetni, utolsó hónapjait-éveit önfeledt vidámságban tölteni, akkor rá rivallok: „Fogd be a pofád hülye nyugger, te nem tudod, mit akarsz, igenis a kórházban akarsz megdögleni heveny fertőzések és holtfáradt ápolók között!”
Hát nem bámulatos, hova fejlődött a tudomány?
