a hindu és buddhista hagyományokból érkezett a kereszténység körébe a reinkarnáció tana valamikor a modernitás korai évtizedeiben, hogy aztán a 70-es évekbeli nagy Vízöntő kori new age robbanás alkalmával totál összemosásra kerüljenek a Jézus Krisztus által ránk hagyott igék a földi leszületés örök körforgásának ideájával.
Vajon akad-e lényegi ellentmondás a két, egymástól földrajzilag és filozófiailag egyaránt messze elrugaszkodott idea, az örök leszületés és az egyszer élünk, majd végleg üdvözülünk vagy elkárhozunk dogmája közt?
Vizsgáljuk hát meg a Biblia nyomán, mennyire válhat keresztényi tanná a keletről behozott reinkarnáció.
Először is vizslassuk meg, hány alkalommal szerepel a könyvben az emberek folyamatos új testbe való leszületésének valósága. Hát, konkrétan semminemű utalás nincs ilyesmire. Azért ne legyünk ennyire felszínesek, ássunk csak kicsit mélyebbre az előttünk tornyosuló betűtengerben, hátha mégiscsak sikerül a betűk között kihalászni valami reinkarnáció-féleséget.
Ahá, meg is van! Jézus, mikor Keresztelő János bemeríti őt a vízbe, felfedi, hogy ő maga (János) egyenlő Illés prófétával!
Máté 17/10-13:
És megkérdezék őt az ő tanítványai, mondván: Miért mondják tehát az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnie? Jézus pedig felelvén, monda nékik: Illés bizony eljő előbb, és mindent helyreállít; De mondom néktek, hogy Illés immár eljött, és nem ismerék meg őt, hanem azt mívelék vele, a mit akarának. Ezenképen az ember Fiának is szenvednie kell majd ő tőlük. Ekkor megértették a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról szóla nékik.
Ugyanebben a fejezetben, alig néhány bekezdéssel feljebb Jézus előtt megjelenik Illés és Mózes, akikkel kedélyesen elbeszélget:
Máté 17/1-4:
És hat nap mulva magához vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvivé őket magokban egy magas hegyre. És elváltozék előttök, és az ő orczája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn, mint a fényesség. És ímé megjelenék ő nékik Mózes és Illés, a kik beszélnek vala ő vele. Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Uram, jó nékünk itt lennünk. Ha akarod, építsünk itt három hajlékot, néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.
A beidézett szövegek szerint tehát Keresztelő János Illés reinkarnációja, Mózes pedig reinkarnálódik Jézus előtt.
János monológjából arra is találhatunk utalásokat, hogy Jézus egyenesen Ábrahám reinkarnációja lehet, mivel azt mondja János, hogy Jézus utána jön, de mégis előbb volt őnála. Hát ez meg hogy lehetséges?
De menjünk ennél is tovább: Heródes király, ki megölette Keresztelő Jánost (és minden újszülött csecsemőt), az immár felnőtt és nagyban prófétáló Jézust János feltámadt reinkarnációjának hitte, tehát a pogányok is nagy arányban fogadták magukba a reinkarnáció tanát:
Márk 6/17-18:
És meghallá ezeket Heródes király (mert nyilvánvalóvá lőn az ő neve) és monda: Keresztelő János támadt fel a halálból és azért működnek benne ez erők. Némelyek azt mondják vala, hogy Illés ő; mások meg azt mondják vala, hogy Próféta, vagy olyan, mint egy a próféták közül. Heródes pedig ezeket hallván, monda: A kinek én fejét vétetém, az a János ez; ő támadt fel a halálból. Mert maga Heródes fogatta el és vettette vala börtönbe Jánost, Heródiás miatt, Fülöpnek, az ő testvérének felesége miatt, mivelhogy azt vette vala feleségül. Mert János azt mondá Heródesnek: Nem szabad néked a testvéred feleségével élned.
Mi tehát az igazság a reinkarnációról?
A fejünkben támadt bábeli zűrzavar oka, hogy – alkalmasint a vonatkozó fejezeteket is félreértelmezve – összekeverjük a reinkarnációt, mint az istentelenek körkörös földi leszületésének tanát a bibliai üdvösséggel, melynek ígérvénye szerint minden ember, aki elnyeri ennek ajándékát újból és újból leszülethet a földre (akár mindig más testben), amikor és ahányszor csak akar.
Erről is Jézus szavának tanulmányozása nyomán tájékozódhatunk a legérthetőbben. Bár a mennyek országában az élet nem evés és ivás, az emberek pedig nem házasodnak, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok, ennek ellenére bármikor leszállhatnak ide a földre, ölthetnek testet és élhetnek testben. Ekkor már nyilván tökéletes istentudatban léteznek, tehát ahogy felveszik az emberi testet, ugyanúgy játszi könnyedséggel le is vethetik azt, mert az csak egy “bőrruha”.
Jelenthet-e egyet a bibliai újra leszületés (nem keverendő az újjászületéssel!) a reinkarnációval?
Mind a hinduizmusról, mint a buddhizmusról elég felszínesek az ismereteim, úgyhogy csupán vázlatosan tudom prezentálni a lényeget. A reinkarnáció szerint az ember mindaddig kénytelen újból meg újból leszületni emberi testben, amíg mindennemű karmájától (Bibliában: bűnétől) meg nem szabadul, hogy elérhesse a tökéletesség állapotát, ami a Nirvánába visz.
Jézus pedig így szól: “legyetek tökéletesek, ahogyan a ti mennyei atyátok tökéletes”. Beszél továbbá újjászületésről, amely az idők végén fog közelegni az emberiségre, a holtak feltámadása képében.
A fő különbség a reinkarnáció és a bibliai üdvösségtan között – s evégett nem összeegyeztethető a kettő egymással –, hogy a Biblia szerint a halottak lelke egészen a végítéletig nem támad fel, hanem addig sírban nyugszanak, majd az apokalipszist követően megítéltetnek cselekedeteik szerint (sőt, még Jézus Krisztus ezeréves királysága is megelőzi a folyamatot). A reinkarnáció szerint viszont gyakorlatilag örökkön örökké új testbe születünk, mígnem úgymond megelégeljük ezt a folyamatot, és rá nem ébredünk isteni mivoltunkra.
A két nézőpont közti összeegyeztethetetlen különbség pedig: a bibliai újra leszületés emberi testben önkéntes, nem pedig kötelező akció, ugyanakkor kizárólag az üdvözülteknek jár meg ez a lehetőség, míg a reinkarnáció önkéntelen, nem mi döntünk róla.
A Biblia szerint az ítélet a végidőkben következik be, és egyértelműen el tudják majd dönteni Isten prófétái és fiai, ki nyerhessen belépési jogosultságot a mennyek országába és ki kárhozzon el, addig a reinkarnációból az időbeli korlát jobbára hiányzik, és logikailag kikövetkeztethetjük, hogy ki tudja hány leszületés után, de az üdvösség mindenképp meg fog történni.
A reinkarnáció tehát tagadja a kárhozatot, a testben való újbóli leszületést pedig a kényszerű üdvösség elé helyezi ahelyett, hogy nem kötelező érvényű jutalomként prezentálná azt.
Az is következik a fentiekből, hogy a reinkarnáció szerint nincs szabad akarat, míg a kereszténységben az ember szabadon dönthet a maga üdvössége, illetve kárhozata mellett, tehát nincs erőszakkal az életre kényszerítve.
Beszél a Biblia újjászületésről, de az újjászületés a halottak feltámadását jelenti az idők végén, nem pedig reinkarnációt egy újabb testbe.
Aki tehát a hindu vagy buddhista tanoknak megfelelő reinkarnációt szeretné magára és embertársaira erőltetni, az értelemszerűen nem lehet keresztény, hanem fel kell vennie törvény szerint a hindu vagy buddhista vallást, átesni az előírt beavatási rítusokon, majd a két vallás valamelyikének nevében prófétálhat a reinkarnációról. Viszont
Keresztény reinkarnáció nem létezik.
Az apokrifek említenek egyetlen kategorikus kivételt a biztos üdvösség vagy kárhozat alól. Ez azon emberek csoportja, akik mint elszigetelt törzsek kizárólag ateista vagy totemisztikus (bálványimádó) vallást éltethettek, sámánjaik parancsai szerint. Isten szava próféták, Biblia vagy akármilyen szent könyv nyomán soha nem érkezhetett a köreikbe (tökéletes izolációban éltek), ebből kifolyólag esélyük sem volt megismerni Isten szavát és Jézus Krisztus megváltó tevékenységét.
Az ilyen emberek – de kizárólag a János Apokrifonja és egyéb gonosztikus iratok szerint – a felejtés csapdájába estek önhibájukon kívül, ezért esetükben igazságtalan volna őket automatikus kárhozatra ítélni. Így ők kaphatnak második esélyt haláluk után egy másik földrészre, remélhetőleg Istenhez közelebb álló közegbe való leszületés által.
Ugyanakkor az is meg van írva, hogy a végidőkben már ez a lehetőség sem áll rendelkezésre, mivel a Föld teljes területén hirdettetik majd az evangélium és nem marad többé olyan ember, aki ne hallott volna innen-onnan Jézus Krisztusról, Istenről, üdvösségről. Tehát mostanra elvileg a gnosztikus filozófusok szerint is bezárult a reinkarnáció kapuja.
