Így tussolja el a szodomai Bodó Attila Szodoma és Gomora valós történetét

Lenyűgöző twistje a bodóattilai perverziónak, hogy ő rendre Szodoma és Gomora pusztulásával példálózik, amikor az agendája érvényesítése érdekében rettegésbe és félelembe kívánja taszítani hallgatóit. Gyakorlatilag ez a leggyakrabban mantrázgatott példázata az Insta-szelfizgető tinédzserekével egyenlő szellemiséget képviselő Jézabelt követően. Elemezzük hát ki zárásképp ezt a témát!

Szodoma és Gomora sztorija valóban fantasztikus, s a velük kapcsolatos igazság megismeréséhez egyéb dolgunk nincs is, mint fellapozni a vonatkozó részt a Bibliában, majd értő szemmel elolvasni azt – nem figyelmen kívül hagyván a felettébb zaftos részleteket.

Szodoma és Gomora gonoszságáról azok pusztulása előttről több bekezdés is megemlékezik, ám a részünkre érdekes fejezet Mózes I. könyve 18. fejezetének 20. bekezdésétől indul.

Isten elküldi Ábrahámot Szodomába, hogy térképezze fel annak környékét, mert az utóbbi időben rendesen megszaporodtak a (szenvedésteli) kiáltások azon a környéken. Ábrahám így felkerekedik, hogy maga szemlélje meg a helyzetet. Ami eztán következik, az Bodó Attila gyakorlatilag mindennemű okkultista mantrájának a tűéles cáfolatát nyújtja.

Ai Szodoma Birodalom

Rögtön azzal nyit Ábrahám az érkezésekor, hogy megvádolja Istent: valóban el akarja veszejteni Szodomát akkor is, ha ő talál ott legalább 50 igaz lelkű embert? Majd kéri, hogy amennyiben talál legalább ennyi istengyermeket a környéken, akkor kímélje meg Szodomát és Gomorát.

És hozzá járula Ábrahám és monda: Avagy elveszted-é az igazat is a gonoszszal egybe?… Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonosszal, és úgy járjon az igaz mint a gonosz: Távol legyen tőled! Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-é igazságot?

Bodóattilai mantra szerint Isten vádlása = halál, a test rárohad a lélekre. Egyébként Mózes és Illés is ellenkezett Istennel, könyörögvén, hogy ölje már meg őket.

Ami eztán következik, az igazán csodálatos. Ábrahám elkezd alkudozni Istennel: ha mégsem talál ennyi igaz lelket, csak mondjuk 45-öt, akkor is megkíméli-e Szodomát? Isten belemegy az egyezségbe, majd Ábrahám tovább játssza vele ugyanezt a diplomáciát: lealkudja az előre megbeszélt 50 embert előbb 45-re, majd 30-ra, aztán 20-ra, végül 10-re.

Bodóattilai mantra szerint az istennel való alkudozás = halál, a test rárohad a lélekre.

Fallen Angels

Bodó Attila így elbukott a lélek próbáján. Nem véletlen vet ki Isten ilyesféle teszteket a prófétáira. A parancsolatokat akkor is sziklaszilárd hittel kell betölteni, amikor Isten azokkal ellentétes utasítást ad nekünk!

Ugyanez pepitában az Újszövetségben Jézus tripla megkísértése a pusztában. Nem azt kell cselekedni, amit állítólag valaki folyton sugall (ahogy a magát Istennek képzelő bodóattilával teszi a sátán), hanem ami meg van írva! Még a Krisztus által beteljesített próféciák is egytől egyig le voltak írva az Ószövetség könyveiben!

Bodó Attila tehát elbukott az istenhit tesztjén, mivel a lelkiismeret szava szerint gonosznak ítéltetett állítólagos isteni parancsnak ő nem szegül ellen, így átengedi magát a sátáni irányítás alá.

Eztán, miután Ábrahám lerendezte Istennel való vitáját, végül csak szegény Lótot és az ő családját találja tiszta életűnek, így Isten elhatározza, hogy elpusztítja Szodoma városát.

Lótnak tehát rohamtempóban el kell készülnie, ami roppant problémás folyamat, mivel a szodomai lakosság “el kíván beszélgetni” Ábrahámmal és az ő angyalaival. Erre fel Lót felajánlja nekik a már idézett lehetőséget, hogy ha akarják, inkább dugják meg a lányait, de a vendégeket nem szabad zargatni.

Ai Holgyek A Varosban

Eztán nagy fejetlenség és káosz kerekedik, így Lót családját rohamtempóban kell kimenekíteni Szodomából. Itt is hazudozik egyébként a Bodó Attila, mert rendre azt mondja, hogy Lót azonnal hallgatott Istenre (holott nem Isten parancsolt rá, hanem Ábrahám), pedig azt olvashatjuk, hogy az angyaloknak úgy kellett őt fáradságosan kituszkolniuk az ajtón, mert ő maga még félóráig totojázott a szedelőzködéssel.

Miután Lót biztonságba került, s felesége sóbálvánnyá meredt, félárván maradt lányaival felhúzódik a hegyekbe, akik – most tessék megkapaszkodni – két egymást követő éjszaka leitatják apjukat, majd egyik éjjel egyik, másikon másik lánya megdugatja magát vele, miközben Lót önkívületi állapotában fetrengvén mit sem tud az akcióról. Így született meg Lóttól és az ő lányaitól Moáb és Ammon (Károli-fordítás szerint Benammi).

Ő tehát a Bodó Attila nagy példaképe, a szexmentes gyermek, akire rendre hivatkozik, mikor valamiféle kitalált szexbűnből eredő kárhozat mételyével kívánja átitatni jobb sorsra érdemes embertársait.

Érdekes módon Lót is ellenkezett Istennel, mégsem rohadt rá egyből a teste a lelkére. Isten azt kérte tőle, egy közeli hegyre meneküljön. Lótnak azonban nem tetszett az ötlet, ehelyett egy Cóár nevű városban akart meghúzódni, melyet Isten szintén kijelölt pusztulásra. S most tessék figyelni! Mózes 1/19/19-22:

Ai Egyiptom Exodus

…Én nem menekűlhetek a hegyre, nehogy utólérjen a veszedelem, és meghaljak. Ímhol az a város közel van, hogy oda fussak, kicsiny is, hadd menekűljek kérlek oda, lám kicsiny az; és én életben maradok. Monda azért néki: Ím tekintek rád e dologban is, és nem pusztítom el a várost, a melyről szólottál. Siess, menekülj oda, mert semmit sem tehetek addig, míg oda nem érsz.

Isten tehát engedelmeskedik Lótnak (nem fordítva!), aki azt kéri, inkább a városban húzódhasson meg a hegyvidék helyett. Pluszban még Isten türelmi is időt ad neki, hogy beérjen a városba, s csak eztán pusztítja el Szodomát és Gomorát kénköves esővel.

Istennel tehát lehet alkudozni, nem úgy, mint ezzel az álnok Bodó Attilával.

Szodomának a feltárt bizonyítékok nyomán minden bizonnyal a szex miatt kellett elvesznie… Ja, nem. Persze, nem tudjuk, Szodoma konkrétan miért is pusztult el… biztos az LMBTQ miatt! Hát nem! Nagyon is jól tudjuk, mit okozhatta Szodoma vesztét, hiszen Ezékiel 16/49-ben ez szerepel:

Ímé, ez volt a vétke Sodomának, a te öcsédnek: kevélység, eledel bősége és gondtalan békesség volt nála és leányainál, de a szűkölködőnek és szegénynek kezét nem fogta meg. És felfuvalkodának s cselekedének útálatosságot előttem, és elveszítém őket, mikor ezt megláttam.

Total Collapse

Tehát ugyanazt művelte Szodoma, mint napjaink keresztény-konzervatív NER-lovagjai: neisegyékeztek az áldozataik felé, taposták a szegényt, gyűlölték az igazságot, miközben saját maguk gondtalanul tivornyáztak, úgy építették a maguk kis birodalmát, hogy közben az elesetteket kizárták belőle.

Bodó Attila szexmentes gyehennája

Kimondatott tehát, hogy nem kizárólag a perverzek, házasságtörők, homoszexuálisok és heteroszexuálisok nem láthatják meg a mennyek országát, de az aszexuálisok sem. Ebből kifolyólag a szex visszautasítása nem keletkezteti a hiába vágyott üdvösséget, így Bodó Attila mindennemű kétségbeesett igyekezete a mennyek országába való berongyolására hiábavalónak minősül.

Először is, ő maga a mennyet úgy képzeli el, hogy még a földi létnél is számosabb tilalomfa áll mindenütt körbe-körbe, a szex totális tilalmától kezdve a teljes körű élelemmegvonáson át az Isten által közvetlen és másodperc alapon kontrollált életvitelig bezárólag, mert aki nem minden másodpercben kizárólag azt teszi, amit Isten parancsol, az elkárhozik.

Kérdezném Bodó Attilától, hogy a jelenések szerint kiknek a léte van közvetlenül és másodperc alapon kontrollálva, zéró szabadság mellett? Úgy van, azoké, akik felvették a fenevad bélyegét és a Sátánnak prófétálnak, éppen úgy, mint te magad.

Sarkany

A mennyek országában bennünket többé nem kínzó földi szükségletek elvétele (éhezés, fázás, libidó) nem jelenti egyben azt is, hogy ezek élvezetének vagy tapasztalás céljából való gyakorlásának lehetősége ne létezhetne. Tehát amikor Jézus arról értekezik, hogy a mennyek országa nem evés és ivás, hanem békesség és szent lélektől való öröm, az nem az élelem totális hiányát jelenti, hanem egyszerűen nem kínozzák többé az embert kényszerű szükségletek. Az sem volt anno megtiltva az angyaloknak, hogy leszállván a földre közösüljenek az emberek gyermekeivel.

Tehát a mennyek országa egy olyan szféra, amelyben nem léteznek muszájok, ám a lehetőségek tárháza messze felülmúlja a kényszerű szűkösség alatt tengődő földiekét. Valóban nem kötelező ott enni és inni, sem szexelni, de a kényszer hiánya nem jelent egyben szigorú tilalmat.

Ennek ellenére Bodó Attila rendre mindig a szex démonizálásával házal, holott annak erőszakos megvonása nem keletkeztet üdvösséget. Emellett azt kívánja bemesélni nekünk, hogy az isteni szférában messze több a tilalom és szabály, mint idelenn a földön.

Bodó Attila érdekes módon delfinekkel illusztrálja a tökéletes szabadság általa óhajtott vágyképét. Ami igazán perfekt analógia, csak ő éppenséggel nem is sejti, miért. 😀

Ai Delfin Vilag

A bodóattilai tudatlan butaság mintapéldája a delfinekkel való dobálózás, meg hogy ő maga is szeretne ugyanúgy élni, mint azok. Hát akkor nyugodtan tedd meg, kedves Bodó Attila, mindössze két feltétel teljesítése szükséges ehhez részedről: egyrészt mielőbb takarodj el a francba valamely pápuai lakatlan szigetre, hogy soha többé ne halljunk felőled, másrészt fejezd be a szex démonizálását, mert az emberen felül a delfin az egyetlen faj, melynek megadatott a puszta élvezet céljából űzött szex lehetősége! Ugyanígy, azok még a narkótól sem tartják távol magukat erőszakkal.

Tehát élhetsz úgy, kedves Bodó Attila, mint a delfinek, csak ahhoz a te hányadék gondolkodásodat sutba kéne vetni.

Az ember úgy válik kutyává meg disznóvá delfin helyett, hogy az ilyen bodóattilák megfosztják tőlük a puszta élvezeti szex lehetőségét, és ahogyan a kutyák meg a disznók teszik, kötelesek fővesztés terhe mellett szigorúan és kizárólag gyereknemzés céljából összebújni. De aztán azonnal takarodjanak is el egymás mellől, szóba se álljanak egymással, mert a végén még rárohad a testük a lelkükre!

Ámen helyett zárjuk mai szeánszunkat Bodó Attila nagy haverjának, Pál apostolnak a kényszerű szexmegvonást és éhezést követelő álhíveket alaposan megfeddő bekezdéseivel, melyek kiválóan leleplezik, az ilyen bodóattila-félék miféle maguk által kifundált istenekre hallgatnak. Timóteushoz 1/4:

Ai Kigyo Buvolo Lany

A Lélek világosan állítja, hogy a végső időkben némelyek elpártolnak a hittől, megtévesztő szellemekre és sátáni tanításra hallgatnak. Ezek képmutató hazudozók, akiknek meg van a lelkiismeretük bélyegezve. Tiltják a házasságkötést és bizonyos ételek fogyasztását, jóllehet ezeket azért teremtette az Isten, hogy a hívő és igazságot ismerő ember hálaadással fogyassza. Hiszen Istennek minden teremtménye jó, és semmi sem megvetendő, amit hálaadással veszünk magunkhoz, mert az Isten tanítása és az imádság megszenteli.

…A test gyötrésének ugyanis kevés a haszna, de az istenfélő élet mindenre jó, mert a jelen és a jövendő élet ígérete kapcsolódik hozzá.

Innen folytatjuk legközelebb a Bodó Attila sátáni okkultizmusának fejtegetésével és testgyűlölete okainak leleplezésével.

HÁREM!

Visszajelzés
0 hozzászólás
Beágyazott kommentek
Minden hozzászólás