Bodó Attila látens pedofíliája

Ez a ferde hajlamú galád a törvények aberrált kihasználása mellett a maga leplezett pedofíliáját bújtatja ájtatoskodó szólamai mögé.

Az Istentől eredeztetett erkölcs bodóattilai kiforgatása szerint az erőszakosabb népek közelebb állnak Istenhez az engedékenyeknél, mert ők úgymond “tartják a törvényt”. Na de milyen törvényt?

A Biblia kétféle törvényi rendszerről beszél. Magáról az isteni rendről, amely voltaképpen a tízparancsolat és a hozzá Mózes által csatolt kitételek, valamint a földi, azaz pogány törvényrendszerről, melyek nyomása alatt az istentelenek sínylődnek. Akik az Isten rendjét betartják, azokat olyannyira nem lehet a törvény prése alá kényszeríteni, hogy EGY IGAZ HÍVŐNEK KÖTELESSÉGE A RÁ OKTROJÁLT TÖRVÉNYEKET akár a várható büntetés terhe mellett is MEGSZEGNI!!!

A földi törvényrendszer egyáltalán nem képezi le az isteni rendet. Megengedheti magának a Biblia szerint erkölcstelen akciók engedélyezését (pl. LMBTQ házasság jóváhagyását), ugyanakkor hozhat Isten parancsoltainál jóval szigorúbb, vérmesebb szabályokat is, s rendszerint ezt meg is teszi. A földi hatalom törvényei általában véve nem ismerik a kegyelem intézményét, olyan akciókat is súlyos bírságokkal sújt, melyek semmiféle erkölcsi rendbe nem ütköznek, előírhatja akár parancsolatokba ütköző kitételek kötelező felrúgását is, mint amilyen a “Ne gyilkolj!” parancsának központilag felülbírált szabálya a rendőrségnél és katonaságnál.

Egeszseg Vedelem

Pál apostol és Mózes szerint egyaránt vagy az egyik, vagy a másik részese lesz az ember, s ez egy kizáró vagy! Aki Isten útján jár, az nem tarthatja be a földi törvényeket, a pogányok pedig kötelesek vezényszóra akár saját családtagjaikat is lepuffantani.

Viszont Bodó Attila azt hazudozza a sátáni pofájával, hogy a törvényeket, ide értve a nemi erőszak, emberölés, önkényes bíráskodás engedélyezését, kárhozat terhe mellett kötelessége mindenkinek betartani!

Ha tehát bejönnek ide az oroszok, vagy gyarmatosítanak bennünket a kínaiak, ahogy azt a bodóattila vérmes jóslataiban pofánkba okádja, akkor egyetlen potenciális üdvösséget keletkeztető lehetőségünk az ő követelményeiknek való feltétlen engedelmesség.

Tehát valami egészen fantasztikus bodóattilai skizofrén mentális gimnasztika keretében az asszonyainkat halomra erőszakoló orosz katonák hirtelen Isten prófétáivá avanzsálódnak, a totálisan ateista és materialista kínaiak meg egyenesen Krisztus szózatját hintik az éterbe a munkadiktátum szentségét ajnározó mantráikkal.

Ennél már csak az jobb, hogy miután Bodó Attila a maga behazudott istenkövetése mellett még totál műveletlen ostoba állat is, és az általa beképzelt istenség sem igazgatja ki az ótvar baromságait, fingja nincs arról például, hogy mely országokban a legmagasabb a világon a válások száma.

Befulladt Hazassag

Segítek: a válások világranglistáját a muszlim vallású Maldív-szigetek vezeti, eztán következik a sorban Oroszország, Grúzia, Moldova, Fehéroroszország, Kína, Ukrajna, Kuba, Litvánia, és csak a tizedik helyen található meg első nyugati nemzetként a szodoma-gomorai USA! Hát hogy van ez, kedves Bodó Attila, hogy teszerinted a fél világot végigerőszakoló Oroszország erkölcsösebb mindannyiunknál, erre fel toronymagasan vezetik a válási listát a keresztény szférában?

Ehhez még hozzátenném, hogy a végletekig konzervatív, a 90-es évekig katonai diktatúra alatt sínylődő, jelenleg is kötelező sorkatonaságot és el nem ismert LMBTQ-jogokat magáénak tudó Dél-Korea “büszkélkedhet” az egész világ legalacsonyabb termékenységi rátájával. Mintha fordított volna a reláció a bodóattilai erkölcsi aberrációt követő országok és azt azt felrúgók élethez való viszonyulása. Miért? Mert semmi köze a bodóattilai ferde hitvilágnak semmiféle istenhez meg erkölcshöz.

Az is jó poén egyébként, hogy az ateista Kínában a világon a legmagasabb a szüzesség elvesztésének átlag kora, a szintén ateista Vietnámban meg szinte senki nem válik el. Tehát az istentelenek erkölcsösebbek Isten követőinél, mivel azok tartják ama törvényt, amelynek létéről ők mit sem tudnak, hiszen ezek a népek Szicsinping meg a Vietnámi Kommunista Párt szabályait kötelesek megtartani, nem pedig Isten rendelését.

Girl Making Rice

Bodó Attila tehát perverz módon forgatja ki Isten törvényeit, mivel szerinte a gyilkos többre való az ártatlan áldozatnál, a nemi erőszakoló (de ateista törvényeket betartó) a szabad szex apostolainál. Hányadék.

Pedig az ő perverziója egyáltalán nem véletlen. Ahogy a szigorú törvényiség mögé elbújkáló pedofil, AIDS-es, gyermekgyalázó és homoszexuális orgiázgató papok, úgy maga Bodó Attila is elferdült erkölcsisége végett kénytelen ily fékeveszett harcot vívni az igazsággal.

Bár kisbabát valószínűsíthetően életében nem látott, szerinte az újszülött csecsemő illatos, annak szarása pedig kifejezetten a mennyei ambrózia kategóriát üti meg, mert a mozdulatlan és magatehetetlen kisbaba nyilván még fél lábbal a mennyben lóg. Ő maga pedig állítása szerint úgy alszik éjjelente, mint a pici baba, amely mantra jelentéséről az előző fejezetben már lerántottam a leplet.

További hazugsága, hogy a gyermekek folyamatosan Isten jelenlétében vannak, miközben nagy haverja, a Pál apostol szerint születésük pillanatától fogva az istentelenek uradalma alatt állnak, továbbá hogy a gyermekek látják Isten arcát, holott Jézus Krisztus szerint az Ő ANGYALAIK LÁTJÁK a mennyei atya arcát. Máté 18/10:

Angel Child

Meglássátok, hogy eme kicsinyek közül egyet is meg ne utáljatok; mert mondom néktek, hogy az ő angyalaik a mennyekben mindenkor látják az én mennyei Atyám orczáját.

Kiválóan látható, hogy egyetlen szó kivagdosásával a szövegből, vagy szintén néhány kósza szó ide-oda rakosgatásával tökéletesen megmásíthatók a Biblia üzenetei. A bodóattilai ferdítésekből például, hogy a gyermek mindig Isten jelenlétében tartózkodik és látja az ő arcát, felépíthető egy komplett sátáni hazugsághálózat, hogy amennyiben feleségül veszek egy nőt, azt az Isten kezéből ragadom el erőszakkal, hogy a szex nem folytatása a gyerekkori játéknak, hanem halálos bűn, hogy a szomszéddal való szóba állás paráznaság.

Ha valaki valami természetesen létező jelenséget ekkora erőszakkal tagad vagy gyűlöl, annak mindig nyomós oka van. Bodó Attila esetében az ő látens pedofíliájával való belső harc totális kudarca nyilvánul meg minden olyan jelenség vagy látvány démonizálásában, amely őt a sosemvolt paradicsomi gyerekkor hazugságából kirángathatna.

A mondókáiból, hogy a kisbaba illatos, hogy minden szexelő ember gyerekmegrontó még akkor is, amikor két harmincas éveit taposó személy együttlétéről van szó, hogy egy új gyermek megszületése a legfertelmesebb bűn, ami valaha megtörténhet, egész egyszerűen tökéletesen nyilvánvaló, hogy Bodó Attila a buziorgiázó erkölcscsősz papokkal helyezhető egy kategóriába, csak ő speciel a kisgyermekeket és azok “megcsinálóit” vértezi fel olyan nem létező tulajdonságokkal, amelyeket aztán tagadván vagy elhessegetvén magától a bodóattila visszaigazolhatja az ő látens pedofíliájának nemlétét. Mert már bocsánat, egy egészséges lelkivilágú személy képes helyén értékelni az életesemények megadott időbeliségét, és ellentétben Bodó Attilával, nem fog összetéveszteni egy 8 éves kislányt egy termékeny, peteérett, sugárzó arcú 24 éves nővel, amikor a kuki bedugása vágyának kibontakoztatására terelődik a szó. Nála meg a kettő egyre megy, tehát kvázi egy látens pedofilt üdvözülhetünk sorainkban.

Asian Mother

Így démonizálja Bodó Attila az életet

Na, ily részletes megalapozást követően jutunk el végre az egyedi videók elemzéséig, amelyekben Bodó Attila ártány módra hangoztatja rendre visszatérően a baromságait. Első boncalanyunk a “Miért beszéltem le az embereket az oltásról?” címet kapta. Ahogy az előző részben, az ismétlődő, illetve e cikk első felében kivesézett ostobaságokat nem ismétlem, csak az újakat.

“A kereszténység elveti, megveti és kiforgatja a Biblia szavait” – Éppen úgy, mint Bodó Attila.

“Elvettem a lányt a szüleitől” – Persze, mert nem úgy van, hogy a gyermek elhagyja anyját és apját, és lesznek ketten egy testté, hanem én bármelyik lány szabad akaratától függetlenül csak úgy fogom, és elveszem magamnak, mint valami terméket a polcról.

“Teljes szabadság a mennyek országában” – Kivéve a sok ezer tilalmat, amiket BA megfogalmaz. Igazából ő inkább a kárhozathoz hozza meg a kedvet a temérdek férgesült tilalomfájával. De nem kell aggódni, nyilván nem az Isten útján járók kárhoznak el, bodóattilai varázslások ide vagy oda, hanem minden átok visszakanyarodik annak kifundálójára. Tehát jaj annak, aki Isten nevében hirdetgeti erőszakkal az istenellenes tanokat, úgy, mint Bodó Attila.

“Keressük a fenevadat kint Amerikában” – Te keresed mindig a fenevadat kint Amerikában. Ki nevezi rendre Babilonnak, meg Szodoma / Gomorának Amerikát, ha nem te?

“A farkad meg a vaginád miatt nem tudsz szabadulni a rendszerből!” – hogyan került oda a farkad meg a vaginád?

“Kapcsold ki, kapcsold ki!” – Nem kapcsold ki, hanem szépen leleplezzük a mentális retardációdat.

“Szégyellem magamat.” – Jó volna, ha nem csupán mantrázgatnád, hanem szorgosan gyakorolnád is eme kedves kis szokást.

“Aki hallja ezt, az bolondnak hisz engemet.” – nem bolond vagy, hanem elmeháborodott. A kettő közt akad különbség bőséggel.

“Valaki újjászület, s úgy fog beszélni mint én.” – Amennyiben démonként születik újjá, a pokol legmélyebb fenekén.

“A külső figyelmeztetés elvétetik, a kiáltó szó elvétetik” – Mikor már végre? Öt éve folyamatosan ezzel csigázol minket nap mint nap, mégis, a se füle se farka szófosásaid továbbra is ott mételyezik az emberiséget a YouTube-on.

Ai Boss

“Az ember férfivé és nővé lett teremtve (egy személyben)” – miért nem androgün akkor? Csakhogy Isten T/3-ban teremtette az embereket, nem pedig kizárólag az egyetlen Ádámot:

Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinek és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: “Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.”

Amikor ezeket mondta Isten, még nem volt Ádám, sem Éva. Ádám csak a harmadik fejezetben kerül elő, mint az édenkert abból kihajított őrzője és művelője. Kvázi egy szolga, akinek lepel volt a szemein, ami csak akkor nyílt fel, miután evett a jó és rossz tudásának fájáról.

“Nem tudsz lemondani: szexfüggő vagy, alkoholfüggő vagy” – És akkor csodálkoznak az ilyen BA félék, hogy tömegek kérdőjelezik meg a teremtés tökéletességét. Mégis milyen Isten az, aki készakarva olyan emberiséget teremtett, ami kizárólag függő lehet mindentől? Elég ergya munkát végzett akkor, ha teremtménye is ily diszfunkciósan működik, nemde?

Következő vesézésre érdemes videó a “Miért aggódik a szülőért a gyermek?”. Bodó Attila undok perverziója itt aztán köntörfalazás nélkül megmutatja magát.

Legelőször a nem kellőképp illedelmesen burkába öltözött, kihívó lányok jogos megerőszakolását (!) indokolja meg ez a retardált állat. Mert ugye éhesek a farkasok, meg kell hát hágni az őket utcán provokáló menyecskéket. De miért, nem arról volt egész idáig szó, hogy a puszta megszületésed is halálos bűn? A szomszédra való ráköszönés meg gyehenna tüze? Hogy váltottunk most át hirtelenjében “helyes és törvényes” nemi erőszakra?

Aztán: szerinte ha egy lány lefényképezi magát, már az is felhatalmazást ad a férfiak részéről a konszenzus nélküli szexre. Ennek nyomán, ha én vagy valaki más meglátja a bodóattila patkány arcát, amint az utcán téblábol, jogosult velem együtt bárki emberfia a felismerhetetlenségig agyonverni ezt a kretén férget, mert a bodóattilai sátáni erkölcsiség szerint te a puszta láthatóságod által halált vagy legalább életre szóló traumát érdemelsz! Mutassuk hát meg Bodó Attilának a hányadék mantrái, aberrált és gyilkos törvényei logikus következményét! Gyergyói gyúrósok előnyben!

Ez a jellemhulladék megintcsak nem tudja, hogy amúgy egy szexi lányt akár krumplizsákba öltözve is szexinek lát a többség, mert egyszerűen az arcán át sugárzik a szépsége, nem lehet azt csak úgy a föld alá elrejteni. Az efféle akció a bodóattilának való, kinek részére meg van írva, hogy a sötét barlangokban reszketve várja a maga részére elkerülhetetlen végzetet.

Következő véres okádmány “Az édenkerti elbukás jelentése”.

“Ahogy beszélhet a barátom a kedves nagymamájával… azt mondja a nagymama: “Te, én nem hiszem el ezt a beszélő kígyós mesét… Szerintem a tiltott gyümölcs az volt, hogy egymáshoz matattak.”… A mama közel 90 évesen tudja, hogy az édenkerti elbukás az volt, hogy egymáshoz matattak. Neki ezt nem kell mondani, nem kell bizonyítani. Volt rá 90 éve, hogy megtanulja.”

Hát ez kurva jó, ahogy két magánszemély ótvar kitalációja felülbrálja Istent! Mert ugye isteni rendelés szerint szaporodjatok és sokasodjatok, legyetek egy testté. Bodóattila meg a szenilis vén nyugger havernője szerint meg matattak egymáshoz az édenkertben az állítólag hús-vér testtel sem rendelkező emberek! Mi az anyád picsájával, te hülye barom?

Az én 87 éves öreganyám szerint meg a tévé az Isten igéje, és minden igaz, amit abban mondanak. Továbbá ilyenekkel jön, hogy a hidegfront bolondítja meg a vérnyomását, meg ha körbesöpörnek, akkor nem fogok megnősülni. Nyilván ő is a korából adódóan úgy megvilágosult, hogy egyenesen Isten igéje hagyja el a száját, amikor ilyeneket mond. Hát volt rá 90 éve, hogy megtanulja!

Tehát a bodóattila szerint hazudik a Biblia meg Isten is, mivel kizárólag ő meg az ő alzheimeres öreganyja reprezentálja az isteni igazságot. Hogyne.

“Egymáshoz matattak” – fogócskát is tilos játszani?

Gyerekek Futnak

“Szeretnénk híresek lenni” – legyünk depressziós, önvagdosó magányosak? Vagy ilyen sötét, primitív, barlang mélyéből böförésző skizofrén patkányok, mint bodóattila?

“…Fellázad, megutálja a kiáltó szót és megy vissza a disznóba, vagy pedig fohászkodik az élő Istenhez, s megmenekül, meglátja a mennyek országát” – Ha valaki valóban fohászkodik az élő Istenhez, az homlokegyenest az ellenkezőjét tapasztalja a bodóattilai okádásoknak. A valós dilemma tehát: Fellázad, megutálja BA-t és meglátja a mennyek országát, vagy pedig hallgatja tovább, és süllyed szépen a disznó sorba.

Aztán ez az idióta barom állat fejtegeti, hogy a szex nyilván halálos bűn ugyan, de mégis, ha nem vagyunk hajlandók dugni és Európát újból benépesíteni, akkor majd jól betörnek ide a muzulmánok, és felcsinálják az asszonyainkat. Azt hiszem, ennél kiválóbb és tisztább szemléltető példa nem is szükséges a Bodó Attila skizofrén elmebajának visszaigazolására.

“A napokban én megélhettem az édenkerti elbukást.” – Kihez matattál, az anyád picsájához?

“Az édenben nem volt férfi és nő. Az elbukás után lett.” – Isten szerint voltak férfiak és nők, így többes számban. Isten tehát egy hazug fasz, vagy egy ótvar imposztor. Kizárólag te vagy az egyetlen élő Isten, akit térdre borulva imádni szükséges, ugyebár? És a csecsemőket lehetőleg már születésük előtt áldozzák fel az asszonyok az oltárod előtt, nehogy véletlen egymáshoz matassanak a párjaikkal!

Moloch

45:00-tól aztán az édenkerti “elbukás” igazán hányadék kifejtését hallhatjuk. Aki őszintén kíváncsi a bombabiztos kárhozatot generáló okkultista mágiázások mibenlétére, az hallgassa meg ezt a részt, a mennyek országát megismerni kívánók viszont nagy ívben kerüljék el!

“Ádám önmagába lett szerelmes, mert Éva az ő tükörképe volt” – Évának hirtelen farka nőtt.

“Ha Bodó Attilával ellenkezel, akkor Istennel ellenkezel” – Nyilván, csak az nem mindegy, melyik istennel: Molokkal, vagy Baállal? Melyiknek a kívánságait reprezentálod, kedves Bodó Attila?

“Mi el kell menjünk, majd maradnak azok, akik utánunk jöttek” – .Akkor tehát pofátlanul hazudoztál az apokalipszisről és a végidőkről.

“a homoszexuálisok és heteroszexuálisok nem láthatják meg a mennyek országát.” – Ez nyilvánvalóan így van, a szex nem pozitív, sem negatív mértékben nem befolyásolja a mennybe jutás lehetőségét. Csupán egyetlen pontot hagy ki számító módon bodóattila a felsorolásból: az aszexuálisok, tehát akik nem szexelnek, sem nem maszturbálnak, ők sem láthatják meg a mennyek országát. Tehát a szexről önként lemondó sorozatgyilkosok, rablóbaniták, bodóattilai aberrált sátánpróféták sem juthatnak be a mennyek országába, démonizálják azok akármennyire is az emberi létezés egyik alapvető intézményét, a szexet.

Visszajelzés
0 hozzászólás
Beágyazott kommentek
Minden hozzászólás