A „Megváltottam Istent” címzetű videónál aztán BA vérsötét okkultizmususába teszünk egy jó nagy merülést. Ezek még részletesebben kerülnek majd kifejtésre a harmadik részben. Addig is egy kis kedvcsináló.

Újabb mantra, mely rendről rendre előkerül nála: a kisbaba az illatos, sőt, még annak cifra fosása is kevésbé büdös a felnőtt emberénél.

Most tekintsünk el attól a nyilvánvaló ténytől, hogy Bodó Attila még életében nem látott kisbabát, vagy ha igen, hát egyenesen a pedofilokhoz hasonlatos viszonyt ápol velük. Nem is nagyon titkolja e meglehetősen romantikus oldalát, hiszen a videóit is rendre egy ronda, gülüszemű babával illusztrálja, amivel állítólagosan vonzani kívánja magához potenciális áldozatait, hiszen ez a kép jelenik meg rögtön elsőként a klipjei YouTube-ajánlójában.

Ugyan jómagam sem vagyok gyereknevelés szempontjából jártas, azzal azért tisztában vagyok, hogy a kisbabák fosása a ki nem fejlődött emésztési rendszerük végett büdösebb az érett emberekénél, ahogy azzal is, hogy a babák nemhogy fosnak, de rendre leokádják a saját anyjukat étkezés után (a mamaszleng buktatásnak nevezi az akciót, most tanulhatott valami újat a Bodó Attila).

Nem ez az egyetlen bodóattilai analógia a kisbabák kapcsán. Szintén szokta hangoztatni, hogy egy-egy mételyező okádmánya kiszórása után ő rendre oly nyugodtan alszik el, mint a pici baba.

Érdemes odafigyelni ennek az analógiának a minőségére és a tényleges (ködfátyol mögött felsejlő) tartalmára. Mert hogy alszik a pici baba? Egyrészt szeret rendre nappal is elalukálni fél-egy órákra (jelképezvén Bodó Attila nappali spirituális bealvásait, amikor a se füle, se farka szófosásait megtartja), másrészt éjjel is rendkívül rendszertelenül alszanak, s olykor az éjszaka kellős közepén is hajlamosak bárminemű nyomós indok nélkül felsírni. Erre gondolt vajon Bodó Attila, mikor a pici babákhoz hasonlítgatja az ő alvásminőségét? Mert nappali viselkedését elnézvén nem is csodálnám, ha rendre felriadozna éjjelente a saját ártánya súlyától.

Aztán kifejti, hogy a szellem és test egy és ugyanaz, nincs olyan, hogy test-lélek-szellem, sőt, a gyermekeknek szellemük sincs.

Kid Hell

Tehát megint megteremtett az ember egy fogalmat, amelyre ez a fránya Isten vehemens butaságában elfelejtett gondolni.

Na jól figyelj Bodó Attila: A szellem nem az elmebeteg agyadat jelenti, hanem azt a közeget, amelyben mi emberek egymással kommunikálhatunk, kapcsolatba kerülhetünk egymással. Spirituális analógia szintjén a levegő elem tartozik ebbe a kalapba. Ha szűkíteni kívánjuk a fogalmat konkrét dolgokra, akkor pedig a beszéd, jelközvetítés tartozik ebbe a kategóriába.

Bodó Attila tehát tagadja a szellemet (finoman megjegyzem, hogy Károli Gáspár kivételével minden bibliafordító szent szellemről diskurál, s nem szentlélekről), ebből kifolyólag elvágja magát az e kategóriába tartozó lehetőségektől, mint mozgás, a LÉLEKzetvétel, az embertársakkal való kommunikáció.

Így már érthető, Bodó Attila miért ily megrögzötten antiszociális, öntörvényű és miért nem hajlandó szabadulni önbecsapásai alól. Nincs számára olyan külső katalizátor, információ, amely által az ostobaságait kiigazíthatná. A szellem, mint közvetítő közeg nélkül természetesen Isten kegyelmétől is akaratlagosan elvágja magát, hiába hazudozza ennek ellenkezőjét. Ahogy tagadja a szellemet, olyan is a Bodó Attila szellemisége. Poshadt, terméketlen, ébredésre képtelen.

A „Mennyibe került a Szent István-napi tűzijáték” c. elmefundálmányában ugyanazt a súlyos tárgyi tévedést mantrázza, mint barátnője, a Babbamária Marianna: hogy a cserekereskedelem volt előbb, aztán jött csak be a pénz. Holott a valóságban pont fordítva volt.

Úgy is mondhatjuk, hogy a pénz mellett a csere sem tartozik az Isten által elképzelt lehetőségek közé.

Gondoljuk csak végig, mi a csere alapja? Valami hiányzik nekem, amit csak a másik ember tud megadni, Isten nem. Tehát Isten vagy nincs is, vagy ha igen, akkor hiányt generál, emiatt én szenvedni vagyok kénytelen. Persze azért a csere egy fokkal tisztességesebb a rablásnál.

„Egy tolvaj házaspár hirtelen halála”: ebben egy olyan állítás szerepel, ami alaposan megütötte a fülem. BA szerint kizárólag azok félnek a rendőröktől, akik tolvajok vagy bűnözők.

Nem értem, hogy egy állítólagosan istenfélő ember hogyan tud ilyen pofátlanul hazudozni. A bűnözők soha nem félnek a rendőröktől, hiszen ha félnének, eleve nem mernének bűncselekményeket elkövetni. Ugyanígy a sorozatgyilkosok, maffiózók, bankrablók sem félnek semmilyen hatalomtól, más kérdés, hogy epésen gyűlölik a hatalom képviselőit.

Kik félnek, reszketnek hát állandóan a rendőrtől? Hát a törvénytisztelő emberek, akik azért kapják a rekord összegű bírságokat, mert nem jól tették fel a maszkot, nem megfelelően ég az irányjelző lámpa, hiányzik az izzókészlet a csomagtartóból, nem fizette be időben a NAV által önkényesen kirótt adótartozást. Kizárólag a törvénytisztelő emberek rettegnek, reszketnek a rendőrtől, biztos urazzák ezeket az önkényes szarháziakat és hajbókolnak, apologizálnak előttük veszettül.

HAARP összeesküvés”: Ugye Bodó Attila szerint aki „konteókkal” foglalkozik, annak teste rá fog rohadni a lelkére. Mégis azt vesszük észre, hogy Bodó Attila heti szinten abajgat minket újabb meg újabb COVID-hullámokkal, chemtraillel- HAARP-pal, Bill Gates-szel, a golyóbis túlsó felén zajló katasztrófákkal.

De ezt most tegyük félre. Elhangzik ebben a videóban egy végletekig istenellenes állítás és egyben skizofrén dichotómia, mely ellentmond Bodó Attila korábbi okoskodásainak. Szóval ha kezünkbe vesszük úgymond a kontrollt életünk felett, pláne ha még ilyen HAARP-okra figyelünk az Isten igéje helyett, menthetetlenül el fogunk veszni. Csakhogy eleddig azt ugatta a BA, hogy mindannyian közvetlenül befolyásoljuk az eseményeket, és beleszólásunk van abba, a ránk érkező események, tragédiák, csapások bekövetkeznek-e vagy sem.

Ha utóbbiról volna szó, akkor a Jelenéseket úgy ahogy van, ki is dobhatjuk az ablakon, hiszen ha semelyik esemény bekövetkezte nem automatikus, hanem mi magunk befolyásoljuk, akkor eleve lehetetlen bármit is fixen megjósolni.

„Prófécia az Antikrisztus eljöveteléről”:

Aki azt képzeli, hogy van boldog házasság, annak szenvednie kell, el fog torzulni az arca, stb… Ezt senki nem értheti test által, csak lélek által.

Kérdés, kedves Bodó Attila, hogy kinek a lelke által? Istené, vagy Belzebubé? Te az utóbbi felé hajlongsz mindennemű megnyilvánulásoddal.

„Mindenki saját magáért él, saját maga királyságát építi,”

Akkor mégsem a fenevad rendszerét, királyságát építik és éltetik az emberek?

“A magyar nemzet megfeszítése”:

Kínai, vagy meghalni?

Orbán vagy turbán?

Kína: aki tisztességesen betartja a törvényeket, annak van boldogsága, békessége.

Ehhez képest a kínaiak androidok, elgépiesedettek, nincs istennel viszonyuk, disznóbökőkkel terelték őket a COVID idején, rekord alacsony születésszámoknak örvendenek, szélsőséges materializmus, keresztbe fekvés, nihilizmus jellemző rájuk. A kínai államvallás az ateizmus, és semmiféle isteni rendnek megfelelő törvénynek nincsenek alávetve, hanem saját rendszerű törvénykezést alkalmaznak.

Bodó Attila nem ismeri az írásokat, ezért behazudja, hogy egy pogány nemzetség törvénykezés által üdvözül. Holott azt láthatjuk megírva, hogy az Isten rendjében részt nem vevő pogány népek a maguk törvénykezése alatt élnek, részükre nem vonatkoznak a Biblia parancsolatjai és Isten útmutatásai. Egyébként roppant mókás, ahogy ez az üresfejű nímand a bolygó másik felén éldegélő népcsoportokat is kioktatja 🙂 Nyilván az egész világ az ő ártány baromságaira fog figyelni.

Chinese Girls

Diktatúra jön Magyarországra: a kínai kontroll Magyarországra is érvényes lesz – aki a fogságot választja önkéntesen, az megmenekül.

Tényleg? Nem úgy van, hogy aki a fogságot választja, az meg lesz büntetve? Lásd fenevad bélyege sztori? Aki azt felveszi, tehát a fogságot választja, arra roppant súlyos csapások sokasága fog következni.

Ebben az okádmányában már 3 különféle jóslattal igéz minket a Bodó Attila: minden magyart elvisznek katonának; a kínaiak rabszolgái leszünk idehaza; mindenkit elvisznek oltatni, és kötelező lesz az oltás január 1-től. (most május közepe van, hol a kötelező oltás, kedves Bodó Attila?).

Mielőtt tovább lépnénk a következő fejezetre, intéznék Bodó Attila követőihez egy bölcs intelmet Mózes szaván keresztül:

A mely ember pedig az ígézőkhöz és a jövendőmondókhoz fordul, hogy azok után paráználkodjék, arra is kiontom haragomat, és kiirtom azt az ő népe közül.

Oracle Globe

Így tessék Kiáltó Szót hallgatni. Aki az okkultista mantrázás, agymosás, igézés és jövendőmondás minden létező dimenzióját bőszen gyakorolgatja.

Visszajelzés
0 hozzászólás
Beágyazott kommentek
Minden hozzászólás