Ismét egy álmot kaptam ajándékba, ami most az Amerikára váró sorsútról értekezik.
Los Angeles-ben jártam (mint utólag kiderült, katasztrófaturistaként), ahol megpróbáltam feltérképezni, mi lett az egykor virágzónak tűnő és a világ kulturális központjaként hirdetett Szodoma és Gomora birodalomból.
A város egy félig leépült betondzsungel képét mutatta, hol a parkok bokros-gazos homokdűnékké alakultak, az építmények Venezuela kopár és vakolatlan házaihoz hasonlatos képet mutattak.
A város egyelőre működött, s éltek is benne emberek, de nagy részük elmenekült és az infrastruktúra karbantartása kvázi megszűnt létezni. A nagyobb építmények és stadionok még üzemeltek.
Átmentem néhány parkon és egykor nevezetes placcon. Serényen fényképezgettem a várost és rakosgattam fel Facebookra(?) a képeket és videókat. Közben megjegyeztem, hogy valóban igazak a mendemondák, miszerint Los Angeles egy pusztulatos koszfészek lett.
Egy idő után egy tömbházhoz értünk, mely így nézett ki: a földszint s persze a teljes ház egy rendkívül magas beton talapzatra épült (10-20 méter szintkülönbség is volt a betonjárda széle meg az utcafront között), a korlát hiányzott, s nagyon könnyen le lehetett esni. Olyan széles volt csak a betonjárda, hogy egy ember éppen elfért rajta.
Los Angeles elit környékein valóban léteznek ilyen felépítésű lakókörzetek, ahol a villák közvetlen a hegyoldalra épülnek, az épületek széle pedig olykor érinti az útpadkát. Ezeket a házakat jó magasra húzzák (a földszint kb. 10 méterre van az utca szintjétől), s kerítés helyett rögvest házfalba ütköznek a látogatók, hogy megakadályozható legyen a betörők ténykedése. Kvázi családi erődöknek néznek ki ezen alkalmatosságok.
Ilyen körülmények között igyekeztünk a társasházat megvizslatni. Mivel nem volt mibe kapaszkodni, s a növényzet hiányának köszönhetően elég erős szél fújta át a környéket, egy idő után attól féltem, hogy le fogok esni, s minimum a lábamat töröm, de ilyen magasról akár fatális baleset is lehet a következmény.
Ezért kénytelen voltam lefeküdni a betonplaccra, mialatt a táskámból 1-2 cuccot kifújt a cél, a telefonom pedig kiesett a kezemből, s egy, közvetlen a járda mellett átfutó cső rácsos vázán landolt.
Harmadmagammal voltam, 2 nálam idősebb szakmunkás kíséretében, akikkel nem volt jó viszonyom és utáltuk egymást. Nekik fogalmam sincs milyen szerepük volt az álomban azon felül, hogy igyekeztek folyton bullyingolni, ami szerencsére nem jött össze nekik.
Láttam, hogy az egyik apartman ajtaja nyitva van, s nincs benne senki, így kitártam azt. Bent a házban erőteljes félhomály uralkodott (ablak sem volt, vagy a redőny le volt húzva). Feltételeztem, hogy nem lakik ott senki, mivel a nappali bútorai bár nem voltak túl öregek, rettenetesen porosak voltak, takarításnak a jeleit sem láttam. Benn a konyhában viszont működő hűtőre leltem, mellette pedig egy szoba volt, melybe belesvén 4 idegen férfit fedeztem fel, akik mit sem törődtek velem, csak bámultak pár másodpercig, mint valami zombik, aztán folytatták tovább a dolgukat (számítógép előtt ültek).
Visszamentünk a bejárat elé, s elkezdtem a hátizsákomat meg a szétfújt tárgyaimat összekapdosni, persze óvatosan. Az volt a terv, hogy amint csillapodik a szél, rögvest odébb állunk, de egyelőre nem mertünk kimenni a roppant szűkös járda miatt.
Miközben feküdvén épp az ismét lecsúszott telefonom után nyúltam, egy középkorú (késő 30-as / kora 40-es) szemüveges nő jelent meg előttem, aki kinézete alapján gyaníthatóan valami fontos beosztású értelmiségi pályán dolgozott (egészségügy, biológus, kémikus, esetleg ügyvezető igazgató), s megkérdezte tőlem – persze angolul –, hogy mit keresünk nála.
Én szabadkoztam, hogy ezt a lakást üresnek hittük, s mivel nyitva volt az ajtó, kénytelenek voltunk ide betérni, különben lefúj minket a szél a járdáról és eltörik a lábunk. Emellett rákérdeztem, hogyhogy nincs korlát a járdán, amikor ekkora a szintkülönbség az úthoz képest, valamint igyekeztem volna a telefonomat betakarítani, amikor felébredtem, így választ már nem kaphattam.
Magyarázat:
A szobában lévő 4 férfi valószínűleg bevándorló lehet (lásd még migránsinvázió), kiknek szükségleteiről a helyi nő gondoskodik, kvázi befogadta őket a lakásába. Ez hasonló jelenség, mint amit a magyar sors kapcsán már megálmodtam. Ott részletesebben is elmesélem, miért szükségszerű, hogy a bevándorlók ellepjék a nyugati világot és miért nem lehetséges, sem nem ildomos a folyamatot megakadályozni.
Míg a nő keményen dolgozik, ezek a bevándorlók első körben a beilleszkedéssel és akklimatizációval vannak elfoglalva. Természetesen akik átköltöznek a fejlettebb országokba, azok között nem lesznek bűnözők, pláne gyilkosok, bár a lakosság egy része mégis félni fog tőlük.
A vége felé megjelenő nő rendben lévőnek tűnt, nem volt ideges, vagy mérges, amiért berontottunk a házába. Magyarán, ahogy más álmoknál is megláthattam, minden folyamat egy felsőbb rendű szándéknak megfelelően jut megvalósulásra. Aki nem ellenkezik a változásokkal szemben, annak viszonylag könnyű és elégedett élete lehet az áldatlan körülmények ellenére is.
Szeretik egyes vallási körök az ókori Babilon eltűntét mint Isten haragját betudni, holott az igazság ennél prózaibb: azon települések, melyek élhetetlenné válnak, előbb-utóbb maguktól is elnéptelenednek. Ugyanez lett Babilon sorsa.
Los Angeles és a hozzá hasonló Babilon-jellegű települések rákfenéje mindig, hogy hazug ígérvények (általában a termelő munka szükségtelensége) mentén ígérnek gazdagságot a betévedő egyéneknek, ugyanakkor azok kénytelenek saját barátaikat, ismerőseiket, családtagjaikat, rokonaikat „falakon” kívül hagyni. Kiváltképp mai árszínvonal mellett csak azok maradhatnak meg odabent, akik öncélúan a minél több pénz megtermelésébe fektetik életidejüket és erejüket.
A karmikus kiegyenlítődés jegyében a jövőben nem lesz megengedve, hogy emberek bizonyos csoportjai úgy tömörüljenek elitista gazdasági zárványokba, hogy közben mindenki mást kizárnak a létjogosultságból. Az embereknek vegyes társadalmakban kell élniük, hogy megláthassák végre, saját öncélú és világtól elkülönülő pénzhajhászatuk hogyan rombolja mások lehetőségeit az emberhez méltó létre.
Ehhez tartozik még, melyet temérdek utazási vlogot működtető Youtuber beszámolói nyomán láthattam, hogy a gazdasági lehetőségek a nagyvilágban jobban szét lesznek terítve, nem szükséges, hogy valaki a lelke feladása mellett Los Angeles-be legyen kénytelen költözni, ha szeretne részesülni a szórakoztatóipar tortájából. Aki akar, akár Manilából, Isztambulból, vagy Johannesburgból is válhat világszerte híres előadóvá.
A kiegyenlítődés jegyében az egykor szórakoztatóipari világközpontokként hirdetett Hollywood, Las Vegas és társaik viszont át kell essenek egy hanyatlási folyamaton, amikor pénzügyi világvárosokból szabvány, átlagos nagyvárosokká vedlenek vissza. A transzformációt követően természetesen visszatérhetnek ezen települések a prosperitás útjára, de csak amennyiben áttérnek a felsőbb akaratnak megfelelő életmódra.
Az sem véletlen, hogy a hatalom napjainkban minden erejével a szabad mozgásunk akadályoztatását igyekszik végrehajtani, merthogy a hamarost megvalósuló átmeneti korszakban az emberek oda utaznak és ott élnek majd, ahol csak akarnak. Ideértve a „koszos migránsokat” is.
