Kevesen tudják, hogy a karácsony korszakról korszakra meglehetősen radikális tartalombeli változtatásokon esett keresztül, csupán a megnevezése maradt évezredek óta ugyanaz. Még kevésbé hihetnénk, hogy egyéni szinten, az ember személyes életében is lecsapódik ugyanezen transzformáció.
Mindannyian emlékeinkben hordozzuk a karácsony időszakának magasztos és meghitt pillanatait, örömeit. Kisgyerekként nem győztük visszaszámlálni a napokat, mikor jön meg végre a Jézuska. Ez az időszak persze jóval több volt a szimpla ajándékozásnál: eddigre jó eséllyel leesett az első hó, két hétig nem kellett iskolába járni és még a jeles napok körítéséül szolgáló szokások, mint a karácsonyfa feldíszítése szaloncukor-füzérekkel, az ünnepi ebéd elfogyasztása vagy az új izgalmak és lehetőségek tömkelegével kecsegtető újév közelsége is növelték a jeles napok fényét.
Amennyiben az átlagembert kérdeznénk, mit is jelent számára a karácsony, olyasmi válaszokat nyerhetnénk, mint szeretet ünnepe, ajándékozás időszaka, Krisztus születése, esetleg néhány hét távol az unalmas munkahelytől. Kevesen bátorkodnának mélyebbre ásni, majd az eléjük készen szállított, bármikor elsüthető sablonválaszokon felül ténylegesen is elgondolkodni: tényleg, mi a fenét is jelent nekem személyesen a karácsony?
Karácsony napját a keresztény hagyomány szerint Jézus Krisztus születésének időpontjához igazították. Ahogy halványodott az egyház befolyása az emberek életvitele felett, érdekes módon nem szűnt meg a karácsony ünnepnek lenni. Ugyanúgy folytatták az emberek az ünnepély megtartását, csak immár Krisztus nélkül. A Jézus születéséről való megemlékezést felváltotta a szeretet ünnepe, majd az ajándékozás, aztán a konzumerizmus. Végül a szentimentalizmus kikötőjében találtunk magunkat.
Az univerzális folyamatok lelki állapotunkra is visszahatottak. A názáreti Jézus Krisztus, mint személyünkön messze túlmutató szentség örömteli imádatát átvette a görcsös igyekezet, hogy mindenkit a magunk mércéje szerint szeressünk, majd olyan ajándékot kaphasson tőlük, melyre szubjektív értékítéletünk szerint igénye van. Ezen a három napon szétszórjuk jóságunk minden szemernyi magját, hogy aztán az év elkövetkező 362 napjában kuss legyen. Senki ne nyaggasson minket ilyen hülyeségekkel, hogy jóság, szeretet, meg meghittség.
Hogy családtagjaink a legértékesebb ajándékot kapják, néhány héttel korábban szomszédaink és felebarátaink véresre zúzott fején taposunk. Hogy időben hazaérjünk az ajándékba szánt ócska szeméttel, tizenöt utunkba tévedő járókelő anyukájának kívánunk érzéki szexuális örömöket.
Ha mégsem viseltetnek családtagjaink eufórikus lelkesedéssel a rájuk erőszakolt ömlesztett hulladék iránt, addig duzzogunk, míg ki nem csikarjuk belőlük a könnyes bocsánatkérést. Hálátlan büdös kölykök!
Kihányjunk a nappali közepére az Ikeában tíz éve vásárolt műanyag karácsonyfát. Olyannyira tömör PVC és gyantaszag, mint amilyen lágyak és őszinték a mi érzéseink. Jottányi melegség sem áramolhat át rajta, akárcsak szívünkön.
Persze nem a műanyag karácsonyfa az ősbűn. Az csupán belső lelkivilágunk kivetülése, amiben minden mesterkélt és művies. Műmosoly, műkedvesség, műszeretet. Fröccsöntött műanyag szív, miután annak hús-vér változata szétrothadt, majd felzabálták a kukacok. Három nap álságos álszeretet, hogy a maradék 362 napon egy percen át se zavarjon minket epés gyűlölködésünkben a lelkiismeret hívogató szava.
Mint kiderült, bár Jézus születésének napját érti alatta, annak idején az egyház pusztán kisajátította az egyébként évezredes hagyományokra visszatekintő pogány szertartást. Essen hát a Krisztus születése karácsonyra! Mindegy, ha nem is… jóvanazúgy.
Nem csinált mást a karácsony, mint megtette a maga körforgását. Pogány ünnepből visszavedlett pogány ünneppé. Minden a helyére került.
Jelenti-e mindez, hogy a karácsony évszázadokkal korábbi jelentésére, a krisztusi szeretet kiáradására örökre keresztet vethetünk?
Egyáltalán nem. Most van jól minden, hogy a karácsony megszűnt jeles ünnepnapnak lenni. Eddig sem volt nagy üzlet 362 napi gyűlölködés lehetőségéért cserébe felvállalni 3 napnyi kényszerajándékozást. Lehetett tapasztalni, amint a notórius gonosztevők ebben a rövidke időszakban kis híján belepusztulnak, hogy valamiképp jóságos és szeretetteljes embereknek állítsák be magukat.
Sem a karácsony, sem bármilyen más ünnep nem szorul ezentúl naptárba vésett piros betűs dátumra.
Hogy nem létezhet békesség február 28-án? Miért nem adunk ajándékot május 19-én, ha épp akkor futunk bele valamibe, amire barátunk saját elmondása szerint régóta vágyakozik? Hol az ünnepi ebéd július 11-én, mikor sikerül véletlen az egymást taposás szüksége nélkül is egy mesés lakomára való alapanyagokat beszerezni?
Miért nincs szeretet 362 napon át? Miért kell ebben a tömény 3 napban feltétel nélkül elviselnünk a máskor szenvedésünket kívánó ellenlábasaink szirupos érzelgősségét és nyálas csókdosását? Augusztus ötödikén, amikor szükségünk volna lelki támogatásra, hol a francban vannak?
A karácsony nem ünnep, és talán sose volt az. Pusztán szelep arra, hogy egy teljes esztendőn át gyűlöletárban fuldokló prolik nyerjenek némi megnyugvást, hogy viselkedésük következményét ne kelljen aztán kamatostul elszenvedniük. Három napig szeretetteljesnek kell mutatkozniuk, majd büszkén kihúzhatják magukat: ismét jó voltam, méltó arra, hogy a következő 362 nap gyűlölettengerét háborítatlanul korbácsoljam felfelé.
Jómagam immár hatodik éve nem ünneplem a karácsonyt. Másnak sem kéne. Kinek nincs indíttatása ilyen ócska ünnepekben részt venni, megengedheti magának a luxust, hogy az év minden szakában, a nap bármely percében szeretettel, törődéssel, gondoskodással és az élet ajándékával árassza el embertársait. Jaj, de nem lehet, mert most gyűlölködési szezon van!
Csak az tudja felszabadultan, akár súlyos lelki görcsöket előhívő megfelelési kényszerektől mentesen megérteni az ünnep lényegét, valamint átélni annak tökéletes valóságát, kinek szívében egész éven át, az esztendő minden egyes napján karácsony van.
