Szomorúan veszem tudomásul, hogy nagyon kevés párt kereső férfitársam van azon a véleményen, miszerint nem kizárólag a férfiak felelőssége (volna) az önfejlesztés. A legfurább álláspont, hogy maradéktalanul szolgáljuk ki a nők esetenként a valóságtól teljességgel elrugaszkodott igényeit. Nagyon veszélyesnek találom ezt a nézőpontot, hogy mindent a nők igényeiből kiindulva vigyünk véghez. Sőt, még azt is magunk kísérletezzük ki, hogy mit akar a nő, mert ugye még ezt sem képesek megfelelően kommunikálni.
Nagyon látszik az ezen hímegyedekben lappangó papucs mentalitás, hogy mindent csináljunk öncélúan pusztán azért, mert a nők elvárják. Ugyan mi a francért? Hol van a valódi férfiasság, hol van a kezdeményezőkészség, hol van a világ megismerésének, az új tapasztalatok elsajátításának vágya? Miért fontos, hogy a nő mit akar? Ez a nőknek való megfelelési kényszer borzalmas zsákutca, és teljes egészében szembemegy a valódi férfiasság tanaival.
Nem pusztán a csajozógépek mondják, hogy nem fontos, mit akar a nő, mert te vagy a főnyeremény. Te vagy az, akit a nők meg akarnak ismerni, te vagy az, akinek a világába be akarnak csatlakozni. Megfelelő kontextusba helyezés nélkül ez a duma rettenetesen egoistának hangzik. A tradicionális férfimodell viszont ugyanezt nyomatékosan hangsúlyozza, csak más megfogalmazásban. Tökmindegy, milyen úton jutsz el életed céljának beteljesítéséhez, a lényeg, hogy maximális fegyelemmel, hittel és bizalommal vidd végig terveidet, és a végén te hívhatod meg a nőket a magad világába.
Pont attól lesz a nő boldog veled, hogy leveszed a döntéshozatal rettenetes terhét a válláról. Számára ugyanis minden a saját bőrére megy: ha rossz emberrel kerül össze, aki bántalmazza, netalántán elhagyja, akár éveken keresztül cipelheti ennek terhét lelki sebeken, esetleg egy kihordott utódon keresztül. Ilyen körülmények közepette rettenetesen nehéz jó döntéseket hozni. Mi férfiak abból a szempontból könnyebb helyzetben vagyunk, hogy bizonyos nem kívánt szituációkat könnyebben kerülhetünk el, mert mi a külvilágból szerezzük az impulzusokat, és oda is sugározzuk vissza, ritka az olyan ostor, mely közvetlenül belőlünk indul ki, és rajtunk is csattan.
A nő számára a hosszútávú döntéshozatal kényszere kiszolgáltatottságot jelent. Ugyanezt a kiszolgáltatottságot a férfi fizikai-lelki elhanyagoltság esetén érzi. A férfi hagyományosan megfogalmaz magának egy küldetést, és a jutalmul kapja hozzá a nőt. A nő szerez magának egy férfit, és a jutalmul kap hozzá egy küldetést. Létrejön a szimbiózis, ahol mindkét fél képes a saját komfortzónáján kívül is létezni, anélkül, hogy belebetegedne.
És ez így is van rendjén, a probléma sohasem annak kimondásában rejlik, hogy a nők ilyenek, a férfiak meg olyanok – és akkor mi van? Hanem amikor mesterségesen gyártott ideológiákkal próbálunk erőszakosan egy utopisztikus társadalommodellt ráerőltetni a civilizációra és közvetve a természetre.
Aki a nők igényeiből kiindulva kíván fejlődni, az valójában egyetlen egy dolgot akar és képes elérni, ez pedig az alkalmi dugások felhajtása, és ezáltal közvetve a társadalom pillérjeinek további bomlasztása. Ez az NLP útja, az eredményközpontú pszichológia: abból indul ki, hogy milyen eredményt szeretnél elérni, ehhez megkeresi a megfelelő módszertant, amivel az ellenkező nem pszichéje manipulálható. Minden más kapcsolódó tevékenység csak erre épülő mézes-mázas hazugság: gyúrok, mert a lányok szeretik tapogatni a kockahasamat, keresek pénzt, mert kell a nőzésre és páváskodásra, és veszek kotont, mert azért mégsem akarok nemibetegséget kapni.
Hol van egy ilyen szisztémából az a nézőpont, hogy a másik felet (a nőt), vagy akár saját magatokat emberszámba vegyétek? Ez rettenetesen degradáló rátok nézve is, ha nincs egyéni ambíciótok, ha mindent csak azért csináltok, mert az azért mégsem járja, hogy nem külditek be legalább hetente egyszer a macit a málnásba. Ezzel az inverz férfi mentalitással pont a feministák agymenéseit igazoljátok, hogy a férfiak mind csak szexéhes, perverz, gépies kreálmányok.
Ráadásul, ha elapadnak a sikerek, ritkulnak a sunázások, automatikusan megszűnik minden motiváció a továbbfejlődésre. Ezt a jelenséget nevezzük kiégésnek, melynek szörnyűségeit minden olyan férfi kénytelen lesz élete során megtapasztalni, aki elmulasztotta saját életfeladatait véghezvinni, ehelyett külső feltételekhez kötötte fejlődése útjának megtételét.
Pedig nem vagytok rettenetesen messze az igazságtól, mindössze az indíttatásotok magvát kéne egy kicsit megbirizgálnotok, és máris elnyernétek a megváltást. Az abszolút boldogság elnyeréséhez ugyanis egyáltalán nem kell ahhoz alkalmazkodnotok, amit a külvilág elvár. Mindenki mindenkinek, még a legostobább suttyó proli a legokosabb értelmiséginek is azt akarja megmondani, mit csináljon. És ha kudarcot vall benne, automatikusan alsórendű állat, aki életre méltatlan. Holott soha nem is akart az illető a kárhozat útjára lépni, hanem belecsalogatták az árokba ócska manipulációkkal.
Mind Pavlov kutyái vagytok. Számoljátok csak össze, hány alkalommal manipulált bele titeket valamelyik rokon, neadjisten közvetlen családtag némi aprócska élvezetért cserébe a teljes behódolásba, az igazságotok elhallgatásába? Egy kis csoki, ha nem mondod el Laci bácsinak, mit pletykálkodtunk rosszindulatúan a háta mögött. Esetleg ellenkező módszertannal: hányan akadnak közületek, akik egy elnyomó családtagjuktól naphosszat hallgatták: „Amíg az én kenyeremet eszed, addig az van, amit én mondok!” Hányan születtetek csak azért erre a Földre, hogy önálló életfeladatotok és boldogságotok megtalálása helyett anyátok vagy apátok kiterjesztéseként az ő félresiklott gyerekkori álmaikat beteljesítsétek?
Kiskorotok óta halljátok szüleitektől a mantrát, hogy bármire képes vagy, csak megfelelő elszántság, hit és EREDMÉNYES MÓDSZERTAN szükséges hozzá. Mi változik felnőtt korra? Hát az, hogy elődeitek elhagyták a megváltás ösvényét a korrupció útjára való lépés érdekében. Egy kicsit mindig jobban kell képmutatóskodni a szomszédoknak és nagyobb autót venni, mint azt a lehetőségek engednék. Egy kicsit mindig jobban kell hazudozni a rokonoknak a családi idillről. Otthon meg ölre menni a hazugságok bebiztosításáért, aztán a tisztesség kedvéért egy felest letolni, mert a csoki ilyen korban már vérciki.
Mire huszonévesek lesztek, a mantra varázslatos módon átváltozik a következő formára: „bármire képes vagy, amit mi mondunk”. És ha nem azt teszed, amit mondunk, függetlenül attól, hogy képes vagy-e rá, vagy akarod-e, akkor kegyetlenül büntetünk lelki terrorral, és zsarnokoskodunk feletted halálod napjáig.
Jól jegyezzétek meg: Sohasem annak kérdése a lényeg, hogy mit tegyél. Tényleg bármit megtehetsz, akár a megfelelő képességek híja ellenére. A tehetség hiánya egy adott területen nem azt jelenti, hogy soha többé nem is próbálkozhatsz vele, hanem csupán azt, hogy neked háromszor annyi időbe telik, háromszor több energiát kell befektetni az adott terület elsajátításába, mint a született zseniknek. Sohasem a „mit tegyek” kérdése a lényeg, mert bármilyen életút hasonló sikerrel választható, hanem a kiválasztott feladat után a „hogyan tegyem”-é.
Ugyanezt a hozzáállást visszavezetve a gyakorlati dimenzióba: ne azért eddzél, mert a nők szeretik tapogatni a kockahasat, hanem mert tudod, hogy hosszan tartó, egészséges életet élhetsz ezáltal, és a rendszeres edzést megfelelő táplálkozással kombinálva a krónikus betegségek is nagy eséllyel örökre elkerülnek majd. Ne azért akarj pénzt keresni, hogy a suna meg legyen hívva egy italra, hanem mert ezáltal megválthatod a személyes szabadságodat, mentesülhetsz mások egzisztenciális terrorjától. Nincs többé „amíg az én kenyeremet eszed”.
Látszólag ezek minimális különbségek, a végeredmény azonban ég és föld. Nők jönnek-mennek, de a tested karbantartásához szükséges fegyelmed sziklaszilárd marad. Anyagi veszteségek, váratlan kiadások szipkázhatják életenergiáidat, de te minden pillanatban fel vagy készülve a fogadásukra. Boldogságod többé nem külső objektumuktól, másokkal való rivalizálástól függ, hanem ott lesz benned minden pillanatban.
Ne több legyél, hanem más.
