Kezdik végérvényesen feladni a fiatal férfiak a randizgatást és párkapcsolat keresését. Ez derül ki nemcsak a házasságkötések és születési számok egyre meredekebb zuhanásából, de a férfitársadalom által hiábavalóan az éterbe zengett sirámok alapos meggyarapodásából. A folyamat miértjére pedig talán az utóbbi időkben lefuttatott szociológiai kísérletek nyújtanak hiteles magyarázatot.
Mivel a kapitalizmusnak köszönhetően a komplett párkeresés folyamata ócska pénzügyi tranzakcióvá silányult, napjaink házasságkötéseinek, illetve élettársi viszonyainak oroszlánrésze a(z elsősorban nők részéről abszolválható) személyes profitmaximalizálás irányába tereli az élettani folyamatokat.
Bár az emancipációnak hála immár a nők is ugyanolyan sikerrel ropogtathatják derekukat a lélekölőbbnél lélekölőbb munkahelyeken és hajthatnak fel a maguk részére a férfiakéval pariban lévő jövedelmeket, társadalmi konvenciók terén valahogy elfelejtődött átállítódni a tradicionalizmus naptára a XXI. századi modern kívánalmak kiszolgálására.
A gender-egyenlőség nem a férfiakra nehezedő munkateher megkönnyítéséhez vezetett, hanem kényszerű versengéshez a feminin nemmel, amelyben immár az átlagos külsejű, keresetű, szabvány gondolkodású férfiak labdába sem rúghatnak.
Egy évtizede még csak szlengként terjedhetett, napjainkra viszont hús-vér valósággá lett a nők részéről fellépő, s azok kívánalmától nem tágító 666-os elvárás a jövendőbeli partner paraméterei tekintetében. Nevezett számjegyek a következő követelményeket takarják: a jövendőbeli társ legyen legalább 6 láb (183 cm) magas, keressen hatszámjegyű jövedelmet dollárban, illetve legyen úgymond hatos pakkja (kidudorodó hasizom), esetleg a mohóbb hölgyek kielégítésének céljából minimum 6 inch (15+ cm) hosszúságú célszerszáma.
Nevezett elvárások nem a vagy-vagy, hanem az és-és jelleget öltik, tehát amennyiben csak egyetlen paraméter tekintetében alul marad a potenciális papucsjelölt a meghatározott nívónak, annak randevúpotenciálja rögvest nullára redukálódik.
Mindezek mellett mi sem természetesebb, hogy a sikeres felvételt nyert felső tíz százalék az ismerkedés folyamata alatt felmerülő mindennemű költséget egymaga álljon. Bár a nők ugyanannyit keresnek, mégis alanyi jogon megjár nekik az ingyen randi, valamint a remélhetőleg teljes éjszakát betöltő exkluzív figyelem és szórakoztatás.
Az online társkereső oldalakon, mint a Tinder és az OKCupid tett milliós mintavételű kísérletek bebizonyították, hogy míg a férfiak ellenkező nem iránti érdeklődése egy klasszikus egészséges haranggörbének megfelelő mintázatot mutat, hol leginkább a kinézet szerinti nagy átlaghoz tendál a figyelem mértéke, addig a nők a bemutatkozó szövegek és profilfotók szerinti szanáló tevékenységükben a férfiak alsó 80%-át átlagon alulinak tekintik.
A fenti traumák sokaságával még ki sem veséztük teljesen a két nem közti viszonyrendszer fatális megromlásának dimenzióit.
Bár a “véletlen teherbe esés” szokása immár jobbára kiment a divatból, a mai nők játszmák és “pasifogó praktikák” komplett garmadáját prezentálják a lehető legpotensebb partner megfogására vagy épp kifacsarására.
A néhány év házasságot követően elváló luxusfeleségek és golddiggerek jelensége közismert, ugyanakkor a hamis szexuális zaklatás és nemierőszak-vádak megszaporodása szintén a nők profitmaximalizálást elősegítő instrumentumokká alakultak.
A kevéssé szerencsés anyagi helyzetű randizók létét az állandó letétbe és függésbe helyezett kapcsolati státuszok teszik az örök bizonytalanság poklának áldozataivá. Mindkét nem részéről bőszen gyakorolt és az utóbbi évek során felfutott szokássá lettek a következők:
– Ghosting: partnerrel való kapcsolat megszakítása bárminemű előzetes kommunikáció vagy nyomós ok nélkül.
– Szituációs párkapcsolat: nem akarjuk eldönteni, most járunk-e, házasodunk-e, összeköltözünk-e, stb., hanem mindig a másik fél reakciói és cselekedetei függvényében járunk el.
– Zombieing: a ghosting még durvább formája, amikor a felszívódó és kommunikációt megszakító partner egy idő után visszatér, üzenetet küld, megpróbál újra kezdeményezni, stb., majd megint eltűnik, és ez így megy tovább, amíg a másik fél hagyja.
– Gaslighting: súlyosan bántalmazó párkapcsolat keretében lelki terror alkalmazása és egyben pszichológiai függőség kialakítása a másik fél kényétől-kedvétől.
A sorolt folyamatok következtében most első ízben vált a komplett népesség körében súlyos társadalmi problémává a szexelni és ismerkedni nem kívánó férfiak problémája.
Az ábrándos karhatalmak busás CSOK és babahitel konstrukciókkal körített vágyálmában a dacos férfiak kizárólag amolyan ideiglenes divathóbort végett nem ölik életük minden idejét, pénzét és energiáját a mételyező ismerkedésbe. De majdcsak benő a fejük lágya és megtanulják végre ők is, hogy a végtelen lehetőségek liberális demokráciájában és szabad piaci kapitalizmusában kizárólag a szigorú monogám házasságon belüli, nyulak módjára való szaporodás marad az egyetlen választható opciójuk.
Eddig tartott ki nagyjából a gyász öt fázisának tagadás lépcsőfoka. Tátott szájú Pikachuként szemlélte a karhatalom, ahogy a burkolt agglegényadóként kivetett “házasságkötést és gyerekvállalást elősegítő” intézkedések elhanyagolható mértékben növelték meg az ellési kedvet, majd eme marginális hatást kifejtő Lebensborn program varázsereje is nullára redukálódott a COVID-karantén feloldozását követően. A születésszámok immár a 2011-ben mért abszolút mélypont alatt tanyáznak.
Nehogy azt higgye bárki, hogy nyugat-specifikus jelenségről van szó. A szigorú tradicionális hierarchiát, genderpropaganda-tilalmat és kötelező sorkatonaságot felvonultató Dél-Korea dicsekedhet a világ legalacsonyabb termékenységi mutatójával, ami jelenleg 0,65-ös értéket mutat. Ebben az országban a nők a 4 NEM mantráját lobogtatván (nemet mondás a szexre, randira, házasságra, gyerekszülésre) lázadoznak a legitimitásukat vesztett “konzervatív értékek” ellen.
Japánban ugyanígy tökéletes magatehetetlenséggel szemléli a hatalom a 80-as évek óta burjánzó fűevő és hikikomori jelenséget. A fűevők nem ismerkednek lányokkal, a hikikomorik pedig bezárkózván a hálószobájukba többé ki se mozdulnak onnan.
A népszerű karhatalmi mantra szerint ugye ezek a jobbára tizen és kora huszonéves korukban feldolgozhatatlan traumák és kudarcélmények hegyeit elszenvedő áldozatok a kamaszos dac végett nem állnak szóba élő emberrel, de majd a korgó gyomor, a bérlet -és rezsifizetés kényszere meg persze a saját hormonjaik tombolása jól visszavezeti őket ama ültetvényre és randipiacra, melyekről anno kiutálták, kitaszították őket.
A hikikomori a 80-as évek második felében vált a hatalom által detektált jelenséggé Japánban, s azóta többmilliós tábort tudhat magáénak a világ elől végleg elzárkózók száma. Ami totál letaglózta a hatalmat, hogy az eltelt mintegy 40 év lefolyása alatt a hikikomorik abszolút többsége nemhogy nem illeszkedett vissza a társadalomba, hanem egyenesen oly erejű passzivitás és önfeladás terjedt el köreikben, hogy feljegyeztek immár a szüleik 80-as életéveikben bekövetkezett elhalálozását követően éhen halt vagy a szülő rothadó tetemét hónapokon át őrizgető hikikomorikat is.
Ezek a jó 70%-ban hímnemű rendszeráldozatok immár 50-es éveiket taposván sem voltak képesek úgymond “kikupálódni”. Holott majd ugye jól megtanulja a lusta disznó fiatalja, hogy hol a helye, meg miféle körülményrendszerhez lesz szíves alanyi jogon és feltétel nélkül alkalmazkodni. Hát nem.
Tehát amíg a nők liberalizálódnak, és mindenféle erotikus kalandokat hajtanak fel maguknak, addig a kivétel nélkül potenciális nemi erőszakoló férfiak csendes magányukban agonizálgatván várják a világ végét. Mert a viszonyrendszer egyáltalán nem szimmetrikus: míg jelenleg a 18-29 éves férfiak kétharmada tengődik párkapcsolat és szex nélkül, addig ugyanezen korosztálybeli nők részesedése mindössze 34%-ot mutat. Tehát a nők egyszerűen rácsatlakoznak egy idősebb cukros bácsira, a férfiak meg maradnak ott, ahol vannak.
Ennek a rezignált passzivitásnak nemhogy a konstans kiábrándulással kecsegtető randi, de még az alkalmi szex felhajtása sem képezi részét. A férfiak nem kezdeményeznek többé sem ismerkedést, sem párkapcsolatot. A nagyvilág városaiban gründolt társkereső eseményeken egyszerűen nem jelennek meg. Akár viszik valamire az életben, akár mamahoteles lúzerekként gúnyolt rendszeráldozatok maradnak, biza tartósan megrekednek azon a szinten, amelybe a rendszer erőszakkal belelökte őket a válaszra sem méltatott önéletrajzokkal, foglalkoztathatatlanná nyilvánításokkal, mesterségesen bedöntött felsőfokú tanulmányokkal és kegyelmet nem ismerően végrehajtott kifundált adósságokkal.
A nemek nemhogy nem közelednek egymáshoz, de ideológiai nézeteikben végleg különváltak egymástól. Világméretű jelenség, hogy a 90-es évekbeli referenciákhoz mérten a férfiak egyre konzervatívabbakká, míg a nők egyre liberálisabbakká válnak értékrendjükben. A már nevezett Dél-Koreában mutatja a legszélsőségesebb különbséget a két nem egymáshoz viszonyított attitűdje, ahol a férfiak kis túlzással erőszakos fasisztákká, a nők a totális szabadelvűség szószólóivá avanzsálódtak.
Amerikában a férfiak több mint 50 százaléka hallani sem akar többé a randizásról, 28%-uk pedig felmérésben bevallotta, hogy 2022 során egész évben nem volt szexuális kapcsolata. Ennél is beszédesebb adat, hogy az átlag férfit a nők kevesebb mint 1%-a húzza jobbra Tinderen.
A CNN riportja szerint a szexmentes és magányos férfiak problémájának a heveny röhögcsélésnél komolyabb reakciót kéne kiváltania a hatalom részéről, mivel “a be nem illeszkedő férfiak borzalmas állampolgárok lesznek”. You don’t say?
A randi, párkapcsolat, házasság és gyerekvállalás visszautasítása tehát a komplett rendszer működését veszélyezteti. Példának okáért, nem teremtődik elegendő számú húsdarálóba vágható fiatal a boomerek busás nyugdíja megteremtéséhez vagy a lövészárkok emberanyaggal való kitöltéséhez. Minden háborús mozi nélkülözhetetlen kelléke a felesége és gyermekei fotóit sírva szorongató egyenruhás férfi – hogy némi homályos ideológiai maszlagot fessenek az értelmetlen mészárlás köré.
Miből gondolja a hatalom, hogy a modern fiatalság majd hajlandó lesz megpusztulni a rendszerért a lövészárokban, amikor nem akad a hátországban semmi motivációs tényező, amely a bátor helytállást és a túlélésért vívott harcot – legalább jól hihető hazugságok színterén – kívánatossá teszi?
Kínában az egyre jelentékenyebb tömeget képező szingli nők most első ízben kezdenek kiöregedni a peteérés korából. A szigorú egykepolitika következtében, melyet csak a 2010-es évek közepén vontak vissza, a nők értéktelen és felesleges porfogói voltak a háztartásoknak, már ahol a szüleik nem hajtották el őket magzati korukban a tömeges kényszerabortusz által.
Ezek a nők totál nihilisták, kiégettek és életuntak lettek, akik nyugati sorstársaikhoz hasonlóan a felsőoktatásban, nagyvárosokba költözésben és a magasságos munkaerőpiac feltétlen kiszolgálásában fedezték fel az egyetlen és kizárólagos potenciált létük feleslegességének cáfolatára. Csakhogy egyrészt a javarészt vidéken ragadt és házi gazdaságokba befogott férfiak nem tudnak utánuk menni, másrészt Kína megélhetési válsága következtében tömegével hajítják utcára a friss diplomás nőket, akik bevették a pártállam által hangoztatott dajkamesét, hogy az élethosszig tartó tanulás fogja őket kiemelni a mélyszegény sorból.
A fiatalság, kik látták szüleik hiábavaló gürcölését a rendszer kiszolgálására és saját testvéreik kudarcát a felfelé mobilitásra, immár az utcákon keresztbe fekvén kívánják a rendszer pusztulását és hintik önfeledten az éterbe a “mi vagyunk az utolsó generáció” mantráját. Kinyilvánítván ezzel, hogy a mi nemzedékünk biza nem szándékozik újabb nyakló nélkül fosztogatható rabszolgahadat a világra hozni, kiknek egyetlen funkciója, hogy debil fogyatékosokként hódolván a rendszer előtt a leglehetetlenebb feladatokat is alanyi jogon végrehajtják.
Zárjuk két YouTube-videóval a mai szeánszunkat, melyek mindegyike szolgál részünkre némi értékes tanulsággal.
Az elsőben egy ukrán pszichoterapeuta meséli, hogy a háború eleddig eltelt két és fél esztendeje során 10-ből 7 katonafeleség elhagyta férjét, hogy külföldi pasit fogjon magának. Ily komolysággal kezeljük a holtomiglan-holtodiglan eszményét.
A második klip egy vicces szitut ábrázol, melyben egy szem lányt eresztenek össze összesen 20 ellenkező nemű érdeklődővel egy spontán verbuvált SMS-randira. Itt a lány különféle kritériumokkal szűkíti a potenciális randipartnerei körét, s aki nem képes megfelelni az egyre szűkebbre szabott feltételeknek, annak el kell hagynia a házat.
Oly ügyesen menedzselte ez a lányka az elé citált udvartartását, hogy a legutolsó kérdést követően egyetlen csávó sem maradt, aki megfelelhetne a nyilván egyáltalán nem eltúlzott kívánalmainak.
