Görögország regressziója gazdasági szakértők szerint jól odacsap majd a születési számoknak, továbbá akár a produktivitás hanyatlását is előidézheti, mivel ilyen sok munkaórában, kiváltképp nyári hőség idején senki nem fog tudni a rendszer elvárása szerint teljesíteni.

Zárjuk le európai turnénkat Ausztria meglátogatásával, ahol Taylor Swift három csarnokot megtöltő koncertjét sztornózták megdöbbentő hirtelenséggel:

Közel 195 ezer embert vártak az énekesnő három bécsi megakoncertjére, melyeket terrorveszély miatt töröltek. A kár óriási, a szupersztár Swifties néven ismert, a világ minden tájáról érkezett rajongói pedig maguk alatt vannak.

A lehető legtöbb ember megölését tervezte Taylor Swift három bécsi koncertje idején az Iszlám Államra felesküdött észak-makedóniai gyökerekkel rendelkező első számú gyanúsított.

Az osztrák hatóságok egy 19, egy 17 és egy 15 éves tinédzsert vettek őrizetbe. Frankz Ruf, Ausztria közbiztonsági főigazgatója csütörtökön az ORF rádiónak elmondta, hogy a 19 éves fő gyanúsított férfi Bécsújhelytől délnyugatra fekvő, Ternitz városában található otthonában vegyi anyagokat és technikai eszközöket találtak, amelyek konkrét előkészületi lépésekre utalnak.

Voltaképpen az eddig soroltak mellett igazán eltörpül eme hír, pedig érdemes megvizsgálni e koncert-visszamondás gazdaságra gyakorolt hatását, mert ottan bújik csak meg igazán az üregi nyulacska.

Összesen három napnyi, laikus szemmel marginális koncert-esemény került visszamondásra. Csakhogy egy Taylor Swift szánsz leszervezése önmagában is millió eurós tételt jelent, a köré épülő szervezési kiadásokról nem is beszélve! Saját számításom szerint, mivel teltházas bulik kerültek sztornózásra, pusztán ezzel a marginális terrorfenyegetéssel legalsó hangon is 4 milliárd forintnak megfelelő gazdasági eredmény ment a lefolyóba! Néhány óra alatt.

Ily könnyű földbe állítani a globális kapitalizmust. Akár ilyen roppant aprócska horderejű, marginális akciók is képesek halálos sebet ejteni a globális szabad piac leépülő és kehes testén. Maga a gazdasági veszteség tehát önmagában minimális, ahhoz képest viszont, hogy mennyi erőfeszítésbe került mindezt előidézni, sikerült iszonytató pénzvesztést generálni a szervező cég folyószámláin.

Szamolom A Penzt

Azért maga a fenyegetés egyáltalán nem veszélytelen bohózat, hiszen Ariana Grande 2017-es manchesteri koncertjén sikerült egy terroristának saját magát és vele együtt 22 fiatal rajongót felrobbantania.

Ennyit hát az öreg kontinensről, most evezzünk át Amerikába.

Vigyázó szemetek Kanadára vessétek, ahol az elmúlt 40 év legsúlyosabb megélhetési válsága van kibontakozóban. Egyedi jellemzője a mostani összeomlásnak, hogy ellentétben az 1989-es és 2008-as kanadai válságokkal, egész egyszerűen nem látszik jele a gazdaság talpra pattanásának. Valami végleg eltörhetett.

2019 óta Kanada büszkélkedhet a top 50 fejlett ország legkisebb gazdasági növekedésével, miközben a produktivitás 2016 óta stagnál, a lakosság reáljövedelme pedig csökken. Ha nem lenne bevándorlás, Kanada 5 éve folyamatos recesszióban agonizálna, merthogy az egy főre jutó GDP permanensen hanyatlik, így a maradék kevéske növekményt a bevándorlóknak köszönheti az állam.

A legrosszabb hír még csak nem is ez. Kanada exportjának 75%-át az Egyesült Államok markolja fel, így amennyiben az recesszióba süllyed, Kanada gazdasága még azelőtt hamvába hol, hogy egyáltalán elkezdhetne feltápászkodni.

Amibankrupt

A tavalyi évben a kanadai vállalatcsődök száma 40%-kal ugrotta meg az előző évit, miközben a lakosság mintegy fele semminemű megtakarítással nem bír egy hirtelen jött váratlan kiadás fedezésére.

Hajdanán Kanada a bevándorlók mekkája volt, most a lakosság 42%-a fontolgatja a kiköltözést. Az erőszakos bűncselekmények száma 40%-kal emelkedett 2014 óta. A 18-34 év közti fiatalság 80%-a ért egyet abban, hogy Kanada gazdasága tönkre ment. Groteszk módon az állami alkalmazottak fizetése immár 30%-kal meghaladja a versenyszektor jövedelmeit, miközben a pártállami apparátus megélhetésének díját a privát szektor munkásaiból húzzák ki adó formájában.

Az Egyesült Államokból egyetlen rövidke, viszont annál ütősebb hír érkezett. Sorban gratuláltak a gazdasági szakértők a szövetségi kormánynak, amiért az USA államadóssága átlépte a minden eddigi világcsúcsot megdöntő 35 billió dolláros (12 600 000 000 000 000 Ft) szintet!

Kicsit délebbre orientálódván: Venezuelában országgyűlési választásokat tartottak, melyek most az egyszer nem épp békésen mentek végbe. Az autokrata Maduro kormányzattal elégedetlen ellenzéki szavazók minden reménye romba dőlt, miután az eredmények szerint a szavazók megerősítették a status quo-t.

A hatalom most hajtóvadászatot indít az eredményekkel szemben protestálók ellen, hogy börtönbe vesse őket.

Venezuelában 2012-22 között 9032 százalékot ért el az infláció átlagos szintje, vagyis évenként megkilencvenszereződött a lakossági szükségletek ára. A minimálbér a 2012-es 360 dollárról 2015-re 30 dollárra zuhant. A válság csúcspontját jelképező 2018-as évben 130 ezer százalékot ért el az infláció szintje.

Egyéb kontinensekről csupán hébe-hóba érkeztek híradások, de azért álljanak itt a legfontosabbak.

Izrael kormánya totál vérszemet kapott. Bezalel Smotrich miniszter nyíltan kijelentette, hogy szívük szerint halálra éheztetnék a gázai övezetben rekedt 2 millió palesztint, csakhogy eme akció végrehajtását a nemzetközi közvélemény nem fogadná jól.

Jelenleg is Izrael kontrollálja a gázai övezetbe vezető összes útvonalat, így kizárólagos döntési joggal bírnak a tekintetben, mit lehet bevinni a zónába és mit nem. Objektíve nyugodtan végrehajthatnák a komplett Gáza blokád alá vonását, így a népesség éhen halasztását. Ám ami gyakorlatilag a világ mindennemű erkölcsi kódexét így szemen köpködi, arról eleddig legalább beszélni sem volt ildomos. De mint láthatjuk, immár mindennemű gátlás nélkül vázolja emberiséggel kapcsolatos terveit a hatalom.

Soldier Gazai Ovezet

Banglades miniszterelnöke, Sheikh Hasina helikopterrel kényszerült menekülni az országból, miután a lázongó fiatalság megdöntötte a kormányát. A bátor ellenállók a katonai kijárási tilalmat is felrúgván együttesen rongyoltak be a Karmelita kolostorba kihajítani a kis felcsúti döbrögit az irodájából.

A 15 éven át regnáló NER eltávolítására azután került sor, hogy az elnök 30 százalékos kvótát rendelt el betölthető állami pozíciók tekintetében az 1971-es bangladesi függetlenségi háború veteránjainak utódaira. Mivel a világ legtúlnépesedett országáról beszélünk, az álláshelyek iránt eleve egymást tapossák a prekariátusban tartott fiatalok, így az életlehetőségeik ily jellegű megvonását egész egyszerűen másképp nem értékelhetik, mint a személyes létfenntartásuk puszta esélyének erőszakos elvételeként.

Az utóbbi 30 nap során tomboló kormányellenes tüntetések 300 fiatal bangladesi polgár életét követelték.

Az észak-afrikai Szudánban épp veszett polgárháború tombol. Itt a krízis kiváltó oka a soha nem látott szárazság, éhínség és a megfizethetetlenné váló élelemárak. Az egészségügyi rendszer összeomlott, továbbá félmilliónál is több ember menekült a szomszédos Csádba, ahol épp a magyar hadsereg teljesít katonai missziót.

Ennyit a nagyvilág körképéről, most zárjuk értekezésünket a globális léptékű összeomlást gerjesztő további tényezőkkel.

Kiderült, hogy a mesterséges intelligencia és az elektromos járművek táplálásához annyi energiára volna szüksége a világnak, amennyit jelenleg a legfejlettebb országok sem képesek előállítani.

Csak a mesterséges intelligencia extrém számítási kapacitás-igénye megkétszerezi a komplett világ áramszükségletét, miközben az egyre összetettebb modellek nemhogy a hatékonyság irányába tartanának, inkább pont annak ellenkezője felé.

Épp a napokban fedte fel Zuck a Facebook részeként funkcionáló Llama modell harmadik inkarnációját, melynek üzemeltetéséhez személyes bevallása szerint tízszeres árammennyiség szükségeltetik az előző változathoz képest.

A ChatGPT mögött álló és azt busás anyagi juttatásokkal támogató Microsoft infrastrukturális energiaigénye a COVID-karantén óta megduplázódott.

Chatgpt Computer

Nem túlzás állítani, hogy a mesterséges intelligencia játszi könnyedséggel borítja sötétségbe az egész világot – persze ezzel a húzásával a lakossággal együtt magát is belerángatja a sírba. Az elektromos autók fogyasztását meg egyenesen lehetetlenségnek bizonyul kielégíteni.

E szeánsz méltó lezárásaképp érkezett Charles Hugh Smith közgazdász esszéje az éterbe, kinek véleménye szerint épp 15 év extrém gazdaságpolitikai intézkedései visszájára fordulásának lehetünk szemtanúi.

2008 óta a globális burzsoázia egyetlen tevékenysége a gazdagok fiktív dollármilliárdjainak fenntartására, illetve további rekord szintekre való pumpolására irányult, miközben a lakosság életét folyamatos fosztogatás alá helyezték végrehajtott seviza és diákhitel konstrukcióikkal, NAV inkasszóikkal, fertelmes munkadiktátumaikkal.

A tőkés kaszt egyetlen fillér elvesztését sem tartja elfogadhatónak, így rendre megbabrálván a kaszinót úgy rendezték pénzügyi machinációikat, hogy a felső osztály abszurd vagyongyarapodása akár 90 százalék élete árán is folytatható legyen.

Amikor egy gazdaság folyamatosan hízó adósságállományból növekedik, miközben a rossz hitelek és bedőlő adósságok jóváírásának eszközölését megtagadják, a gazdaság valós mozgatórugóiul szolgáló mindennemű emberi erőfeszítés és életenergia felőrlésre kerül.

Lelki Halottak

A leíratlan adósságok örök életen át végrehajtogatott rendszerszolgákat és életképtelen zombivállalatok garmadáját hagyják hátra, melyek egyben a kapitalizmus végső haláltusájának is megágyaznak.

Az infláció a munkások és megtakarítók megélhetési lehetőségeit egyaránt felszámolják, a létszükségletek elérhetetlen árakat ostromolnak. Tömegek mondanak le végleg rendszerkényszerből a családalapításról, gyerekvállalásról, saját autó és lakás vásárlásáról.

A látszat ellenére még a tőzsdei befektetők sem nyernek semmit a kapitalizmusból. A kisbefektetők, melyek részvényeik hosszú távú megtartásával (HODL) kívánják a maguk nyugdíj-juttatásait kiegészíteni, vagy mondjuk egy nyaralásra való pénzt félretenni, az 1970-es évek óta részvényeik értékének kétharmadát vesztették el.

Az extremitások normalizálásának további következménye az erőszakkal fenntartott és tovább fújt buborékok kipukkanása. Ingatlanárak, tőzsdeindexek, megfizethetetlen adósságok, bankszektor machinációk.

A kreditkártyák, államadósságok, vállalati hitelek, személyi kölcsönök és jelzálogok, termékminőség-romlások kimaxolását követően nem marad többé a rendszerben annak növekedését és a burzsoázia további hizlalását szavatolni képes eszköz a hatalom kezében. Beindul az összeomlás, a Minsky-momentum.

Euro Burning

15 év alatt a rulettasztal minden fillérnyi nyereményét a vagyonos réteg markolhatta fel, miközben az alsó 50 százalék végzetesen elszegényedett. Ennek ellenére napi szinten tolta pofájukba a hatalom a “még soha nem éltetek ilyen jól” mantráját, melynek köszönhetően a depresszió mellett az öngyilkosságok és rendszerből való kicsatlakozások száma is a csillagos eget kezdte verdesni.

A mágikus gondolkodás nem fogja ezt a rendszert visszaigazgatni a megszokott aberrált működésbe, ehelyett a gazdasági hullámvasút fejtetőre állván lihegi ki végleg a maga lelkét.

Visszajelzés
0 hozzászólás
Beágyazott kommentek
Minden hozzászólás