Elérkezett hát, amire oly régóta vártunk. Egy komplett rendszert elsöprő, globális mértékű válság kezdett el dörömbölni az ajtónkon, s amennyiben nem méltóztatjuk őt beengedni, hogy elvégezze dolgát a rendszer elpusztítására, akkor azzal együtt az emberiség is aláírta a maga végrendeletét.
Míg a korábbi globális válságok (az 1929-es és 2008-as) Amerikából gyűrűztek be a nagyvilágba, a regionális összeomlások pedig megmaradtak helyi szinten, a mostani összeomlás a nagyvilág számos pontján kulminálódik, majd megfelelő időben egyszer csak porrá zúzza a komplett kapitalizmust – annak kiszolgáló és pártállami csinovnyik-személyzetével együtt.
Annyira egybeértek mostanra a folyamatok, hogy felsorolni is sok a temérdek hírt, melyek az elmúlt két hétben beérkeztek. A magyarok apokalipszise külön kisesszét kapott, merthogy a hazai gazdaság válsága itt Európában minden más országén túltesz. Az alábbiakban tehát a nemzetközi színtéren zajló eseményekkel fogunk foglalkozni.
Nehogy azt képzelje bárki, a soroltakban megáll a bontakozó válság folyamata: az összes idei, sőt, tavalyi évben általam publikált válságjelentés pontjai mindegy szálig tökéletesen fennállnak most is. Az alábbi roppant terebélyes hírcsokor kizárólag az ezekhez csapódó újdonságokat tartalmazza!
Kezdjük a pénzügyi összeomlás hírével, hiszen amíg a bolygó lakossága agonizál, addig le van szarva a világ, ám amint néhány fiktív “értékpapír” mögé más számjegyek kerülnek az elvárthoz képest, azonnal a komplett bolygó összecsinálja magát heveny halálfélelmében – még ama 95 százalék is, akik soha a büdös életükben nem birtokolnak egyetlen részvényt, kötvényt, tőkeáttétet, kriptovalutát sem.
Összeomlott hát az amerikai tőzsde, ám érdekes módon a mostani válság kivételesen nem New York-ból, hanem Japánból bontakozott ki.
Japán népessége 35 évnyi gazdasági stagnáció után vesztette el végképp a rendszerbe vetett hitét. A világ egyik legelaggottabb civilizációja a halálra dolgozás kultúráját elsajátítván iszonyatos demográfiai katasztrófával küzd, a lakosság egyre zárkózottabbá és visszahúzódóbbá válik, miközben a nagyvilággal való kommunikációjukat is egyre inkább felszámolják.
Az 1980-as években a japán turisták számítottak Amerika egyes számú vendégeinek, angol nyelvtudás szempontjából pedig a világranglista 14. helyét foglalhatták el még 2011-ben.
Az 1990 óta gyakorlatilag permanenssé lett stagnációs válságnak, a fiatalságra pakolt elviselhetetlen terheknek és a totál félresiklott oktatási reformoknak hála a japán fiatalság angol nyelvtudása 2023-ra a 87. helyezéshez volt elég, miközben immár Vietnám és Indonézia is lehagyta őket a versenyben.
A vadkapitalizmus gerjesztette társadalmi hanyatlás fő kiváltó oka a bedőlő adósságok elengedésének hiányában, ezzel együtt az innováció megrekedésében és a lakosság teherbíró képességének szétszakadásában keresendő.
Ennek megfelelően a Nikkei tőzsdeindex augusztus legelején 12,7%-ot vesztett értékéből, ami egyben abszolút rekord is, túlszárnyalván az eddigi csúcsnak számító 1987. október 20-ai fekete hétfőt.
Következő hét elején, azaz augusztus 5-én a New York-i tőzsde is alaposan bezuhant, itt a 2020-as COVID-karantén első heteihez mérhető pusztítás zajlott a tőzsdei mutatókon.
A Nasdaq 100 8,6 százalékot esett, ezzel párhuzamban a félvezetői és ipari indexek is megkezdték lefelé zakatoló hullámvasutazásukat.
A féktelen pusztítás valószínű kiváltó oka a mesterséges intelligencia lufijának kipukkanása, illetve az elektromosautó-technológia totális csődje. Mi sem bizonyítja mindezt jobban, mint a világ legnagyobb elektronikai beszállítójaként számon tartott Tajvan 57 év legrosszabb tőzsdei teljesítményét mutatta fel.
Európába hála az égnek fékezett habzással gyűrűzött be a válság, ugyanakkor ne tessék elégedetten hátradőlni, mert az öreg kontinens is elnyeri a jól megérdemelt apokalipszisét.
Az orosz tőzsde 1,5%-os esést mutatott fel a japán krach után, a párizsi CAC 40 2,1 százalékot zuhant, a londoni FTSE 100 pedig 1,7%-ot vesztett értékéből. Több helyütt 24 órára felfüggesztették az értékpapír-kereskedelmet. Európában a legrosszabb eredményeket Törökország prezentálta, ahol az isztambuli tőzsde 6,72%-ot hanyatlott.
Paradox módon a visszaerősödő jen igencsak erőteljes akadálya a gazdasági kilábalásnak, és immár állami beavatkozások sem gátolják a rendszer összeomlását.
Japán volt a világ első országa, ahol a 2000-es években kipróbálták a 2008-as válságot követően temérdek országba kiexportált quantitative easing (mennyiségi könnyítés) műveletét, melynek hála a gazdasági zombikká alakult vállalatok tovább működhettek, a becsődölt pénzintézetek által kezelt toxikus hitelek pedig nem csoroghattak le a gazdaság lefolyóján.
A végül totális kudarcként értékelhető művelet amellett, hogy több évtizedes stagnációt hozott a japán gazdaságba, pont az idei év elején került kivezetésre, így többé semmi nem védi a magántőkét a súlyos vagyonvesztésektől.
Az összeomlás járulékos következménye, hogy a Bitcoin szintén sokat vesztett értékéből, az ezüst és arany pedig minimális árcsökkenést volt kénytelen elszenvedni.
A következőkben az egyre csak szaporodó és szemlátomást megállíthatatlanul tomboló regionális válságokról értekező híradásokat olvashatjátok.
Maradván az öreg kontinensen, az EU ismét megszorításokkal készül a küszöbön álló összeomlásra. A 2008-as válságot követő “kezelés” olyan jól sikerült, hogy az Európai Unió maradt benne legtovább a globális válságban (egészen 2015-ig). Az eurózóna krízise 2011-12-ben egy W alakú válsággörbét hívott létre, ami azt jelenti, hogy a 2008-as nagy bezuhanást egy kérészéletű felívelést követően újabb gigantikus krach követte.
A megszorítások politikájának hála Európa egy világszerte irigyelt jóléti társadalomból, ahol azért az embernek nem kell halálra dolgoznia magát eljutott odáig, hogy lassan Ázsia országainak nagyja is megelőzi azt, a munkaterhek elviselhetetlenekké váltak, a népesség (még nyugatról is!) kivándorol, hogy a helyükbe harmadik világbeli országokból érkező migránsok destabilizálják a komplett rendszert.
Az utóbbi másfél évtized gazdaságpolitikai Hirosimájának egyes számú áldozata viszont még csak nem is az anyaföld, hanem az Egyesült Királyság. Ők nem kizárólag a Brexitnek köszönhetően égették meg magukat: 14 év Tory (jobboldali-konzervatív) kormányzása diszfunkcionális államigazgatást, a világ egyik legrosszabb COVID-kezelését hozta el az országba. 2007-ben Nagy Britannia a helyiek és bevándorlók részére egyaránt kiváló létszínvonalat és tökéletesen élhető országot prezentált. 15 év múlva eljutottak odáig, hogy London kivételével az ország egésze a Mississippi állam színvonalán vegetál, ami az USA legszegényebb tagállama.
A brit gazdasági korrupciót bármely alföldi autópálya-alagúttal vagy tizenöt centis kilátóval házaló Orbán és Gyurcsány-kormányzat megsüvegelné: szó szerint dollármilliárdokat vernek el nyúlfarknyi autópálya-szakaszokra, miközben a vasúti közlekedés harmadik világbeli állapotokat produkál. Az angol városok sem egymással, sem a nagyvilággal nincsenek összekötve vasúton, a kikötők pedig hiába agyontömöttek, a kormányzat terveiben egyszerűen semminemű kapacitás-bővítés vagy újabb dokkok kialakítása nem szerepel. A vizet hamarosan Venezuelához hasonlóan porciózni kell, mert az utóbbi évtizedben elfelejtettek elegendő víztározót építeni.
Az angol állami egészségügy (NHS) a folyamatos összeomlás állapotában agonizál, s egyre gyakrabban kerül napirendre annak privatizációja, az amerikai modell szerint.
Ily körülmények közepette robbant ki az elmúlt napokban egy mindent elsöprő lázadás-sorozat. Egy bevándorló hátterű fiatal férfi egy Taylor Swift témájú jógaórán három kislányt késelt halálra. Az eset nyomán utcára sereglő széljobboldaliak az ország számos városában tettek romhalmazzá komplett utcákat, hogy akaratuknak érvényt szerezzenek: “Ki az országból az illegális bevándorlókkal!”.
Az anyagi kár már most millió fontos szintet ér el, és messze még a tüntetéssorozat vége. Amellett, hogy a rendőrség Facebook-posztolókat börtönöz be, megfenyegette a lázongó népességet, hogy az utolsó centig ők fogják a károkat megtéríteni. Ismervén a bírság-behajtás csúfos kudarcát, kötve hiszem.
Az emberek az elviselhetetlen lakhatási, élelem és energia-árszínvonal fényében egyre erőteljesebben érzik úgy, hogy nincs veszteni valójuk. Egy kapitalista országban nem választás kérdése, hogy kivesz-e a jobbágy egy minden jövedelmét felemésztő lakást, zötykölődik-e hajnalonként az évtizedek óta rothadó vasúton, vagy irodába rendel-e ételt az otthon főzéshez képest többszörös áron, hanem mindez kötelező érvényű diktátum. Aki nem teljesíti az egyre abszolválhatatlanabbá váló elvárásokat, azt a rendszer földönfutóvá teszi, majd éhen halasztja.
Mindezek mellett a gerontokrata rémuradalom gondoskodik a fiatalság világgá üldözéséről, vagy depresszióba, öngyilkosságba kergetéséről. Ahogy lassan az egész világon vérmesen gyűlölik a fiatalságot ama nyuggerek, kik tőlük várják a busás nyugdíj-juttatások előállítását és a gerontokrata hatalmaskodók kiszolgálását, úgy Nagy-Britannia is nyugodt szívvel elnyerheti a “nem fiatalnak való vidék” megtisztelő címet. A Brexit a nyugdíjas többség szavazatainak köszönhetően mehetett át a rostán. Egy Britannia hanyatlását taglaló dokumentumfilmből megtudhatjuk, hogy az 1973 előtt születetteknek folyamatosan növekszik a vagyonuk – akkor is, ha már nem dolgoznak -, míg a náluk fiatalabbak folyamatosan gatyásodnak lefele.
Ugorjunk Németországra, ahol komplett gazdasági holokauszt zajlik épp a teljes ipari szektorban:
Kapitulálnak a létfontosságú beszállító cégek a német autóiparból: a nagy márkák partnerei közül tízből nyolc kkv elhalasztja, külföldre telepíti vagy sztornózza a hazai piacon tervezett beruházásokat, míg minden második cég leépíti a munkahelyeket – derül ki az Autóipari Szövetség (VDA) friss felméréséből.
Németországban körülbelül minden második cég éppen munkahelyeket szüntet meg az autóipari beszállítók piacán.
A túlnyomórészt középvállalatokból álló, pótkocsi-, utánfutó-, karosszéria- és buszgyártó szektor szereplőinek 82 százaléka pedig azt tervezi, hogy a közeljövőben visszafogja (azaz elhalasztja, áthelyezi vagy megszűnteti) a hazai beruházásait, míg 37 százalékuk inkább külföldre viszi a pénzét.
Mivel a magyar gazdaság eredménye szinte tökéletesen a német ipar teljesítményéhez kötött, bizony jó időre búcsút inthetünk a hanyatlásból való kilábalásnak. A válság nem áll meg a gazdaság nagyhalainál, azok összeomlása szépen magával rántja a sírgödörbe a kisebb szereplőket, beszállítókat is:
A meghatározó szervezet friss felméréséből kiderült: mindössze a hazai beszállítók 22 százaléka számít némi javulásra a gazdasági körülményekben, míg a szektor szereplőinek több mint a fele immár a túlélésre játszik.
Görögországban szintén gerontokrata rémuralom érvényesül, így itt is a “lusta, munkakerülő” fiatalság meséje nyer magának teret. Ennek nyomán – már aki nem menekült el eddig az országból – a rendszerben ragadt zsellérek számára hatnapos munkahetet rendelt el a kormányzat, miközben szerte a világon már a négynapos konstrukcióval kísérleteznek:
Drasztikus kísérletbe kezdett a görög kormány egyes iparágakban, a népességfogyás és a szakképzett munkaerő hiánya miatt: hatnapos munkahetet vezettek be… A kiválasztott ipari és feldolgozóipari létesítmények, valamint a 24/7 szolgáltatást nyújtó vállalkozások jogosultak a munkahét öt napon túli meghosszabbítására.
…A kormány szerint a kezdeményezést a népességfogyás és a szakképzett munkaerőhiány kettős veszélye tette szükségessé. Korábban Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök „ketyegő bombának” nevezte az előzetes demográfiai várakozásokat. Becslések szerint a görög adósságválság nyomán 2009 óta mintegy 500 ezer, többnyire fiatal, képzett görög hagyta el az országot.
További indok még az idézett cikkben soroltak mellett az alacsony adófizetési hajlandóság – de a vállalatok nem fizetnek adót, nem pedig a kisemmizett lakosság, akiknek egyéb lehetőségük sincsen.
