Úgy tűnik, felfedezte a Z-generáció a kapitalizmus ellenszerét: nem tesznek semmit, hanem hagyják, hogy a rendszer magától dőljön össze és vigye magával annak agresszív fanatikusait a sírba.
Láthattuk a kapitalizmus vérzivataros történetéből, hogy a rendszer minél hevenyebb és szorgosabb kiszolgálása egyre nagyobb szolgaságot és a burzsoázia fokozott mértékű elpofátlanodását hozta a világba. Ugyanakkor a rendszer elleni lázadás életre hívta a rabszolgatartók vérszomját, s hol a sztrájkoló munkások magánhadsereg általi lelövetésével, hol a lebombázásukkal reagáltak a dolgozó tömegek jogos fellázadására.
Történt persze egy s más az elmúlt évtizedekben is, mióta nem dívik többé nyílt erőszakterror alkalmazása a munkás osztállyal szemben. A neoliberalizmus mintegy 40 évet átölelő korszakában az vált szokásjoggá, hogy a munkásnak epekednie, értelmetlen szakmányokat tanulnia, bizonygatnia és önkéntesen jelentkeznie kell annak érdekében, hogy rabszolgája lehessen és maradhasson örök életen át a szisztémának.
Mivel annak minden aspektusában szabad akaratot és önkéntességet szimulál a rendszer, nem nehéz visszaigazolni annak hamis tényét, hogy az emberiség önálló elhatározásából vágyódik a hetvenórázgatásra és a gerincroppantó, agybomlasztó, lelkileg és erkölcsileg leépítő foglalatosságok művelésére 40-50 éveken át.
A neoliberális vadkapitalizmus skizofrén dichotómiák életre hívása (öntudatos szolgaság) által kívánta a maga regnumát megerősíteni. 2008-ban egyértelműen bedőlt ez a józanságellenes ostobaság, ám a haldokló rendszer működőképesen tartása érdekében bevetett toldozgtások-foldozgatások, tőkeinfúziók (ingyen milliárdok a gazdagoknak) ideig-óráig még olyan látszatot adtak a kapitalizmus felpuffadt hullájának, mintha az továbbra is egy élő-lélegző világrend volna. Minden világok legjobbika, ahogy szokták volt mondani a rendszer fanatikus talpnyalói.
Idáig tartott ki az illúzió, hogy a bűzlő tetemű szisztéma továbbra is releváns jogosultságokkal bír az életünk rendezgetésében, s önkényesen meghatározhatja, kinek juthat falat a szájába meg fedél a feje fölé a következő hónapban is, s kinek nem.
Nagyjából 2015 óta folyamatosan elviselhetetlen munkaerőhiányról siránkozik a propagandasajtó, ám az elmúlt évek rendszer-exodusa pusztán bemelegítőjéül szolgált az előttünk tornyosuló folyamatoknak.
Ahogy a neves és valóban szavahihető közgazdászok kifejtik, 2008-at követően a folyamatos leépülésben vergődő kapitalizmus kétféle tényezőnek köszönhette ideiglenes megmenekülését: Kína olcsó munkaerejének, akik továbbra is kedvező áron termelték meg a hanyatló imperialista birodalmak népességének szükségleteit, illetve az amerikai Federal Reserve-nek, akik 700 milliárd dollár szociális segéllyel támogatták meg a becsődölt pénzintézeteket, melyek így szabadon folytathatták tovább a lakosság utcára dobálását és adósrabszolgaságban tartását.
Eljött azonban az igazság pillanata: immár mindkét lehetőség kimerült. Kína népessége nem szeretné többé éhbérért ellátni a burzsuj országokat, maga is részesedni akar a jólétből és a fogyasztás lehetőségéből. A Federal Reserve által útnak indított mennyiségi könnyítés (QE) és a milliárdosok segélyezésének intézménye oly pofátlanná tette a globális burzsoáziát, hogy azok többé nem kívánják a lakosság zavartalan ellátásához szükséges termelést és szolgáltatást megszervezni, ehelyett az ingyen segély által élősködnek a szegényeken, kik elől elorozván lakóházaikat és háztáji gazdaságaikat a komplett világgazdaságot technokratikus újfeudalizmussá alakítják át.
A boomerek, mint a neoliberális Ponzi-séma első beszállói még gazdagon élvezhették a fináncoligarcha életmód előnyeit, az utánuk következő X és Y-generációk azonban már nem juthattak hozzá a boomer korszakban jellemző roppant kedvező hitelek és árkontroll alatt tartott létszükségletek segítsége által abszolválható vagyonhoz. Az ő jussuk az örök bérmunka és adósságtörlesztés, kreatív ötleteikre a kutya se kíváncsi, egyetemet meg azért végeztettek velük, hogy a náluk hülyébbek erőszakkal, nyers tőkeerővel ledominálják őket és a rájuk vert diákhitel által mozgolódni se nagyon merészeljenek.
A Z-generáció az első, amely már ténylegesen beleszületett az „új világrendbe” átvezető neoliberális kapitálfasizmusba, mely az őrjöngő gazdasági rendet jellemezte 2008 óta, s amit a reakciós, kokainos-k***ás jachtpartikat számozatlanul gründoló boomerek soha nem látott jólétnek meg aranykornak hívtak.
A Z-generáció pénzügyi tudatosságát meghatározó legfőbb tényező, hogy tökéletes gazdasági bizonytalanságban nőttek fel. Amint merészelték volna felemelni szavukat, a csürhe társadalom rögvest bégetve-röfögve rivallt rájuk, hogy fogják be a pofájukat, mert a zsebükben lapuló filléres okostelefon messze menőkig kompenzálja a lakhatás, gyerekvállalás és egzisztencia építésének lehetetlenségét jelképező százmilliós nagyságrendű elvárt kiadásokat.
Azért mégiscsak jó volna, ha pottyantanának 1-2 gyerkőcöt CSOK-ra és babahitelre, hogy a következő generációra is megteremtődjön a szabadon pocskondiázható, burzsoázia luxusigényeit ellátó szolgahad.
A születésénél fogva kisemmizett Z-generáció kénytelen egyik napról a másikra élni, mely létmód magával vonja az ilyesféle szituációban jellemző devianciákat: hedonizmus, gátlástalanság, mindent szabad, hiszen nincsen holnap! Egy olyan rendszerben, ahol lehetetlen egyetlen napnál tovább tervezni, mindez tökéletesen józan és racionális megfontolásnak számít.
A Fidelity Investments befektető cég felmérése szerint a 18-35 év közti korosztály 45%-a abszolút semmi értelmet nem lát a megtakarítások képzésében. Ennél is nagyobb, 55% az aránya azoknak, akik a „pandémia” alkalmával álltak neki szüneteltetni befektetési -és nyugdíjportfoliójuk gyarapítását, s egyelőre nem látszik jele annak, hogy kívánnának valaha is visszaszállni a piramisjátékba.
A Z-generáció negyede nem hisz abban, hogy valaha is lesz nyugdíja, 41% pedig végleg lemondott a saját lakáshoz jutás vágyáról.
Amerikában az első lakásukat vásárlók átlag életkora 2022-ben 36 év volt. Ez azt jelenti, hogy a többség lassacskán végleg kifut az időből a családalapítás és gyerekvállalás kezdetét tekintve.
Szembesülvén a valósággal, nem is kívánja többé a Z-generáció hajlongva szolgálni a kapitalista ültetvények nagyurait. Mivel vesztenivalójuk gyakorlatilag zéró, sokkalta könnyebben válogathatnak két-három gyerek és temérdek hitel által leláncolt embertársuknál a munkahelyekből, s könnyű szerrel röppennek tova a toxikus főnökök mételyezte pozíciókból.
Az egzisztenciátlan és gyerektelen Z-generáció tagjai ama COVID-riogatás előtt bevett szokássá lett akciót is művelhetik, hogy bedőlő diákhiteleik és egyéb leláncoló kölcsöneik elől átszaladnak Ázsiába angolt oktatni, hol nem éri őket utol a végrehajtói foglalás meg a pártállami NAV-inkasszó.
Reszketnek az elitek, mikor meglátják, hogy a Z-generáció nem igényli a korábbi korosztályok rabosítását bebiztosító egyetemi képzéseket, megfizethetetlen ház felhúzását 30 év jelzáloghitelre. Nem lehet őket a nem létező gyerekeik elvételével zsarolni és az ő „eltartásukért” a végtelenségig rájuk oktrojálni a kizsákmányoló rabszolgatartók terrorizmusát.
További, a pénzügyi oligarchia részére heves remegésre indokot nyújtó tényező, hogy a Z-generáció az első a célzott társadalmi felmérések körében, kik vágyaik első helyei közt nem fogalmaznak meg materiális jellegű kívánságokat. Leginkább a mentális egészség, belső fejlődés, a kissé absztraktul hangzó személyes kiteljesedés szerepel megfogalmazott igényeik közt, nem pedig a karhatalom által bármikor einstandolható nyugdíjportfolió, Ferrari, Gucci táska vagy millió dolláros takarékszámla a bankban.
Bár az Y és Z-generációk remekül megértik egymást (szemben a fasiszta boomerekkel), pénzügyi szokásaik jelentős eltéréseket mutatnak. Az Y-generáció bukását meghatározó tényező, hogy egy tripla válság közepette kellett elkezdeniük, majd tovább folytatniuk alanyi jogon dugába dőlő egzisztenciájuk felépítését, továbbá teljesen egyedülálló módon többségükben megbéklyózó adósságokkal voltak kénytelenek belefogni a „nagybetűs életbe”.
A millenniumi nemzedék a mesterségesen futtatott „hustle culture” és „girl boss” trendek mentén öntötte minden életidejét soha meg nem térülő és hiábavaló munkavégzésbe, a Z-generáció azonban a tökéletes passzivitás taktikáját választja: ha felajánlanak valamit, amit érdemes is végezni, akkor jó, ha nem úgy is jó. Legfeljebb nem rajtam hizlalja valagát a burzsoázia.
A kapitalisták által financiális nihilizmusnak gúnyolt szokás a minél kevesebb munka, kötelezettség és társadalmi konvenció felvállalása mentén a személyes szabadság maximalizálásának irányába tereli a fiatalságot. Persze a boomerek azt hazudják, hogy a megbéklyózó vagyon és a hazug felelősségvállalás a szabadság elsődleges kulcsa, mert ha nem lehet az embereket birtoktárgyaik és eltartandó családjuk mentén röghöz kötni, akkor az erőszakkal összetákolt piramis-szisztéma kártyavárként omlik össze.
Voltaképpen felismerte a Z-generáció, hogy a rendszer megdöntésének egyetlen működőképes és hathatós módja, ha nem csinálnak semmit.
Megszokhattuk már a karhatalmi bűnözők részéről, hogy akár oktalanul is alanyi jogon büntetgetnek minket. A rendszer célja az iskolapadba csücsülésünktől fogva totális passzivitásra és magatehetetlenségre szoktatni bennünket – csak épp nem az engedetlenség, hanem az engedelmesség irányába.
Csendes passzivitása mellett ismét felfedezte és újrahangolta a Z-generáció a 2008-as válság előtti éveket meghatározó és minden üzleti gazember fantáziáját alaposan megmozgató pénzteremtés és manifesztáció (bőség teremtése a gondolat erejével), illetve a négyórás munkahét eszményét is, melyek kiválóan illeszkednek e nemzedék filozófiai nézeteihez. Persze ez alkalommal nem a felső középosztály igyekszik e szélhámos kiadványok által álomba ringatni magát, hanem elsősorban a szegényebb rétegek.
A passzív ellenállás motívumai az úttesteken elfekvő kínai fiatalok, a radikális pihenésre keresztelt életmód, a tartalmatlan TikTok celebkedés, a maguknál bölcsebbnek hazudott idősebb generációkkal való kommunikáció felbontása (OK Boomer), és visszaregresszálás egyfajta önfeledt, boldog gyerekkorba. Ha a valóságban nem megy, akkor a képzelet világában.
A kokainista boomerekkel és stimuláló ADHD medikáción tartott Y-generációval szemben a születésüktől fogva elviselhetetlen mennyiségű ingerrel bombáztatott Z-generáció inkább alapos szedációra vágyik. Nem véletlen, hogy a heroinnál ötvenszer veszélyesebb fentanil e nemzedék meghatározó kábítószere.
A 2020-as évek radikális pihenés trendje szakít a megelőző évtized apologetikus önápolás-kultúrájával, ahol az egyre embertelenebbé váló vállalati környezet következményeit mindfulness meditációkkal, wellness-hétvégékkel, csapatépítő tréningekkel és mentális egészség-terápiákkal igyekeztek a kapitalisták ellensúlyozni. A radikális pihenés rajongótábora kimondja: eddig és nem tovább, elég volt a kizsákmányoló vadkapitalizmusból, egy hétvégi fesztivál vagy toszkánai nyaralás nem kompenzálja a tényt, hogy a lelkem sínylődik, testem holtfáradt, elmém pedig zombi módban tengődik.
Az Y-generáció csak az utóbbi években ismerte fel, hogy politikai aktivizmus által változtatni a világon veszett nagy zsákutca: a boomerek többen vannak, erőszakosabbak, és velünk ellentétben haszonélvezői a rendszernek. A Facebook és egyéb antiszociális médiák jogos haragunkat meddő és terméketlen, órákon belül az internet feneketlen gödrében elsüllyedő posztokba csatornázta, közben a világ minden mozdítható és mozdíthatatlan vagyonát a milliárdos elit kontrollálta portfóliócégek markolták fel.
Kiszorítottak bennünket a létezés jogából, ezért egyébre sincs lehetőségünk, mint rezignáltan várni az összeomlást.
