Sajnos nem állt módomban elkerülni az idei évben esedékes tusványosi beszéd bizonyos részleteinek meghallgatását. Ez a szerencsétlen, beteg, látványosan leépült ember a legutolsó szalmaszálnyi kapaszkodót is elvesztette, amely őt a valóság világába visszarándíthatná.
Ennek köszönhetően, hogy a hatalom elvesztette viszonyát a valósággal, beindult a magyar munkatársadalmat érintő gazdasági apokalipszis, melynek lehetőségére már év elején serényen figyelmeztettem a tisztelt nagyérdeműt.
Miközben a bogyónyelő elmeháborodott mindenféle geopolitikai hallucinációkra mutogatván kívánná ezt a mágneses viharba keveredett vasorrú bába módjára zavarodott országot a termelő gazdaság győzteseinek irányába kormányozni, úgy omlik össze körülötte minden, mint a kártyavár.
Mondása szerint ugye az amatőr focista oda szalad, ahol a labda van, a profi meg ahova a labda megy. A probléma csupán, hogy amíg a labda végképp földet nem ér, illetve el nem rúgja valaki még arrébb, az szálldoshat akár százféle irányba. Aztán hiába szalad a Viktor jobbra, ha közben a labda bal felől pattog, soha nem fogja azt utolérni. 🙂 Így jártunk a hatalom elmúlt évek során erőszakolt, roppant mód vizionárius gazdaságpolitikájával. Hogy mi majd szépen beelőzzük az alukáló nyugatot a zöld transzformációval, jól bekapkodjuk magunknak az elektromos autók igényeire szabott akkugyárakat, aztán a nyugat majd a mi kis Viktorunk előtt pitizik térdre rogyva, hogy hadd vásárolhassák tőlünk a mesés akkuinkat. Melyek most milliószám rohadnak ránk.
Lássuk hát, hogyan hasít a hazai gazdaság a keleti győztesek oldalán:
A legrosszabb várakozásokat igazolta a most kiadott GDP-szám, április–júniusban gyengébben teljesített a gazdaságunk, mint az év legelején. A fogyasztás nem nagyon akar beindulni, az iparunk gyenge, az építőipar tud csak segíteni, és az még nem is látszik ezeken a számokon, hogy az aszály mennyire le fogja rontani az éves teljesítményt.
…1,5 százalékkal volt nagyobb a magyar gazdasági teljesítmény az idei második negyedévben, mint tavaly ilyenkor, idén január–márciushoz képest pedig 0,2 százalékkal csökkent a mutató.
Persze első ránézésre ez nagyon jó adatnak tűnhet, hiszen január–márciusban már az 1,6 százalékos növekedési mutató is jókora pozitív meglepetés volt. Most viszont sajnos nem arról van szó, hogy magunktól ennyire jók lennénk. Azért jöhetett ki egy ilyen, az előzőnél magasabb szám, mert a tavaly ilyenkori bázis rémes – 2023 második negyedévében épp 2,4 százalékos visszaesést éltünk át –, úgyhogy ahhoz képest ez a gyenge teljesítmény is javulás.
Már annak is örülnünk kell, ha legalább az eddig keletkezett felcsökkenés egy része kompenzálódik, nemhogy benövekednénk magunkat a drága bogyókapkodó nemzetvezetőnk által meghallucinált földi munkaparadicsomba.
A gazdasági miniszter múlt héten az InfoRádióban beszélt arról, hogy háborús környezetben 4 százalékos növekedést elérni nem lehet, szépnek számítana az is, ha az év egészében meglenne a 2 százalék. A kormány eredetileg 4 százalékos éves növekedést ígért, most már próbálnak úgy tenni, mintha ilyen ígéret nem is hangzott volna el.
Én úgy tudtam, hogy háborúban égbe kéne lövellnie a GDP-nek, mivel ekkor a szabad piac fantázia-doktrínái félresöprésre kerülnek, és maga a hatalom fogja erővel kipréselni a teljesítményt a népességből a fegyver -és ellátmány-gyártás alapos felpörgetése által. Emellett a háborúk az államadósságokat is nagyban növelik, de voltaképpen egyes számú funkciója a háborús gazdaságnak a termelés, tehát közvetve a GDP minél hevesebb pörgetése – a lakosság létszínvonalának fejlesztése nélkül. Erről egyébként maga George Orwell költött egy fenomenális esszét.
Azt a korábbi adatokból is lehetett látni, hogy az iparunk bajban van, áprilisban 2,4, májusban 4,9 százalékkal volt gyengébb, mint egy évvel korábban… A járműipar, amely azért változatlanul a legfontosabb, áprilisban még 7 százalékkal nőtt, májusban aztán már 14,5 százalékkal visszaesett.
Ugye a Kárpát-medence géniuszának skizofrén víziói szerint akkugyárakkal kell teleokádani a komplett országot, mert ezzel a roppant pusztító és eleve halálra ítélt technológiával majd jól beelőzzük az egész világot. Mire az évszázadok óta folyamatosan hanyatló nyugat feleszmél, már miránk rohad az összes eladhatatlan szemét, hitelezőink meg a legutolsó talpalatnyi földet is viszik az ország alól.
Nem először értekezem a karhatalmi fantáziátlanság jelenségéről, de íme most ugyanezt élőben megtapasztalhatjuk. Ezek az ótvar diktátorok nem rendelkeznek semmiféle tehetséggel, géniusszal, vízióval az ország jobbá tételére. Az ő kizárólagos varázserejük oly erejű mentális erőszak és törvényi kényszer alkalmazása, mely által a magyarságot vadidegen betelepülő vállalatok rabszolgájává kényszeríthetik az ő saját földjükön.
Mindez a magát keresztény-konzervatívnak hazudó lakosság hibája, akik bálványimádó pogányokként Isten igéje és Jézus Krisztus dicsősége helyett a fáraó személyét éltetik, kezébe nyújtják életüket, majd ezt mondják neki: “Csinálj az én testemmel és lelkemmel, amit csak akarsz, én nem tudok velük mit kezdeni”. Mert az istentelen tömegek valóban nem képzelhetnek el egyebet az örökké tartó rabszolgamunkán felül.
A Portfolio még a HVG-nél is nagyobb fokú pesszimizmussal értekezik a magyar gazdaság pusztulásáról:
Gyengén kezdte az idei évet a magyar ipar, az ágaztok többsége visszaesik, és már egyre biztosabb, hogy a következő időszakban sem kap erőre. “A magyar feldolgozóipar termelési volumene 2024 eddig eltelt időszakában csökkent, a beruházások elmaradnak, a gazdasági kilátások pedig pesszimisták” – írja friss elemzésében a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet.
Nem várható tehát javulás a közeli jövőben sem. Hiába mormolják egykedvűen az “aki nem dolgozik, ne is egyék” színvonalú mantráikat a pártállami apparatcsikok, csak nem kíván a valóság az ő aberrált követelményeiknek megfelelő irányba görbülni.
Továbbra is mélyponton van a magyar gazdaság jelenlegi helyzetének és kilátásainak feldolgozóipari megítélése – írja a Kopint-Tárki. Ebben a negyedévben is igaz, hogy a megkérdezettek saját cégük helyzetét jobbnak ítélik meg, mint a magyar gazdaság állapotát, vagyis elsősorban külső okokat sejtenek a termeléscsökkenés mögött.
IMMÁRON 10 NEGYEDÉVE TARTÓSAN NEGATÍV A HAZAI GAZDASÁGI KÖRNYEZET KILÁTÁSÁNAK PERCEPCIÓJA, ILYEN HOSSZÚ NEGATÍV SOROZATRA EDDIG CSUPÁN KÉTSZER VOLT PÉLDA A KONJUNKTÚRATESZT TÖRTÉNETÉBEN.
Ez a fránya Soros már megint jól kitol velünk, immár az eurómilliárdos kínai hiteleinket meg akkugyárainkat is spekulatív módon támadja. Nem gondolt rá a drága Viktor, hogy lehetséges, a Hszi Csin-ping meg Putyin is Soros-ügynökök, akik befektetéseinek célja a magyar gazdaság kipurcantása? Heh, micsoda jól kifundált konspiráció! 😀
Mialatt a magyar ipar haldoklik, a lakosság fedél nélkül agonizál. Immár a leggazdagabb egy százalék kivételével mindenki részéről totál lehetetlen önálló lakhatáshoz jutni. Ami ennél is durvább: kiderült, hogy a lakásár-drágulás mértéke nálunk a legmagasabb az Európai Unióban, messze megelőzvén a másik két dobogós Litvániát és Csehországot. Köszönjük meg a CSOK-osoknak, hogy komplett országunk a minket kifosztó milliárdos csókosok martalékává lett!
A 2015. évihez képest az új lakások ára háromszorosára (313 százalék), a lakásépítés költsége (építőanyag-árak és munkabérek) több mint kétszeresére (222 százalékra) emelkedett. Tavaly az árak 16, a lakásépítési költségek 14 százalékkal nőttek egy év alatt… A négyzetméterár 2023 átlagában még 1 millió forint alatt maradt, 2024 január–márciusában pedig már megközelítette az 1,2 millió forintot.
…Ez a 290,7százalékos hazai áremelkedés egészen példátlan. A legközelebbi eredményt Litvánia produkálta 227,7 százalékkal, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Csehország léphetett fel 214,3 százalékkal.
Ehhez képest, bár itt a soha vissza nem térő alkalom a (szintén milliárdos burzsujok által vezényelt) lakásépítésekből való meggazdagodásra, valamilyen oknál fogva mégsem igyekeznek ezek a roppant zseniális és mindenkinél mindent jobban tudó, ezért a népesség felett totalitárius teljhatalmat gyakorló vállalkozók megszervezni újabb ingatlanok építését. Pedig ilyen árszínvonal mellett a kilopható pénz mennyisége is sokszorosára növekszik!
A tavalyi évben beszakadó adatokhoz képest is visszaesést regisztrált a KSH. 2024 első félévében 18 százalékkal kevesebb új lakás épült az egy évvel korábbihoz képest.
…2024 I. félévében a fővárosban 8,3 százalékkal kevesebb, összesen 2124 lakás épült. A megyei jogú városokban 20, a többi városban 27, a községekben pedig 19 százalékkal csökkent az átadott lakások száma a 2023 első félévihez képest.
Hát jó. Ha már az emberi lét egyik legalapvetőbb feltétele, a fedél ily abszolválhatatlan luxussá lett az emberiség részére, talán azért még turkászhatunk a magunk számára egy lakóautót vagy egy koszos tragacsot, melyben mint a Szilícium-Völgy géniuszi tudásmunkásai, álomra hajthatjuk fejünket éjjelenként egy Tesco-parkoló sötét zugában.
Hát, ennek lehetőségéről is legfeljebb álmodozhatunk, bilibe lógó kézzel.
Az Economx statisztikája szerint, KSH-tól nyert adatok alapján az éves szinten legalább 500 ezer forintot félretenni képes családoknak (akik messze nem az átlag magyar famíliát reprezentálják, akik a garantált hajléktalanság elkerülésének jogáért kénytelenek utolsó fillérnyi alamizsnájukat is átruházni a magasságos főbérlő részére) 24 évbe telik összegyűjteni egy teljesen átlagos, manapság mondhatni alsó árkategóriát jelképező 7 millás autóra.
Hogy leleplezzük a rablóbanda kapitalisták hányadék pofátlanságát, álljon itt egy statisztika arról, hogy mennyi (emberi) munkaórába kerül egy ilyesféle alkalmatosság összerakása a szükséges nyersanyagok kibányászásától a szalonba szállításig.
Eszerint egy darab autó összeállítása összesen 17-31 órát vesz igénybe, amely idő alatt a folyamatosan alakulgató jármű a temérdek robotkar mellett nagy átlagban 30 pár emberi kézen halad át.
Persze a prototípusok tervezése és az első példányok kigördítése évekbe kerül, de ezek egyrészt nem számítanak bele a szériagyártásba, másrészt költségük az előállított darabok számával elosztva beépítődik a végtermékek fogyasztói árába.
A nyersanyagok beszerzésével és a szállítás, marketing plusz értékesítési költségekkel együtt vegyük mondjuk a tripláját ennek az időnek (mindhárom fázis részére egyharmad arányban), a gyártási időt pedig átlagoljuk (24 óra), így eredményül kapjuk, hogy egy darab jármű előállításához összesen 72 emberi munkaórára van szükség.
Ezért a 72 óra befektetett időért cserébe a járművásárló 4 400 000 / (1937×2) = 1135 ft átlagos órabér mellett 7 000 000 / 1135 = 6167 munkaórát köteles ledolgozni, hogy legyen valami retkes járgány a segge alatt, amely elviszi őt élete minden egyes napjának minden egyes reggelén a rabszolgaságba! Este meg vissza, az egész nap üresen hagyott koszos putrijába, melynek törlesztőjét még 40 év múlva is nyögni fogja.
Kialakult tehát egy olyan totalitárius és tömeggyilkos rabszolgatartó szisztéma, melyben nemhogy maga a rabszolga köteles gondoskodni az ő láncra verését biztosító mindennemű feltételről, de még az ezekhez való hozzájutást is úgy megnehezítik, hogy a büdös biorobotja soha életében még gondolat szintjén se szabadulhasson az ő többszörösen bebiztosított vágóállati sorsa alól!
Már bocs, de ily aránytalanságot egy autó gyártásához szükséges munkaóra és annak beszerzéséhez kötelezően ledolgozandó idő között úgy sem lehet fényesebbre csiszolni, ha esetleg kiderül, hogy egyes tényezőket nem jól számoltam, és még a kalkulálthoz képest is mondjuk kétszer annyi időt követel a nyersanyagok feldolgozása, vagy épp a szalonok karbantartása, esetleg a járművek szállítása. Itt már csaknem százszoros differenciáról beszélünk a fogyasztói ár és a vevő által ledolgozandó idő között, nincs az a kompenzáció, ami ekkora különbséget akár csak részlegesen is áthidalhatna.
Az emberek egyetlen és kizárólagos funkciója tehát ebben a rendszerben, hogy egészen végső halálhörgésükig örökkön örökké kiszolgáltatott rabszolgák legyenek, és totalitárius rabságban tartásukról saját maguk legyenek kötelesek gondoskodni a rabszolgatelephez való beutazásukhoz nélkülözhetetlen apparátus előállítási idejéhez képest százszor annyi munkaóra ledolgozásával.
Gratula annak, aki ezek után is a rendszer része marad. Annak tényleg csak az öngyilkosság jelenthet kizárólagos kiutat ebből a soha véget nem érő pokolból a gyehenna tüzén.
De még mindig nem értünk a férgesült népgyötrések végére. Aki a fentiek láttán az autóvásárlás mellőzése és a rabszolgatelepek látogatásának elkerülése mellett dönt, az se búslakodjon, mert a hatalom akár a kevéske félre tett fillérjeit is halálra sarcolhatja:
Az OTP Bank is csatlakozott a megemelt illetéket ügyfeleikre hárító bankok köréhez, de ellentétben az Erste, a Gránit és a K&H bankokkal, már csütörtöktől a megemelt díjakat szedi be a mikro- és kisvállalkozásoktól. A pénzintézet azt közölte szerdán, hogy a forint számlákról, a bankon belül indított átutalások jutalékát nulla forintra változtatja visszavonásig, így kompenzálva az ügyfeleket a megemelkedett tranzakciósilleték-teher miatt.
A kormányzat tehát komoly megszorításokat vezetett be, melyeket persze fővesztés terhe mellett szigorúan tilos a nevükön nevezni, ugyanakkor a nemmegszorítások díját rögvest át is terhelik a bankok a halódó jobbágyaikra.
Az illeték – néhány kivétellel – minden olyan pénzügyi műveletre vonatkozik, amely átutalást vagy készpénzfelvételt érint, azaz a leggyakoribb tranzakciók esetében biztosan meg kell fizetni.
Az illeték alanya azonban nem az ügyfél, hanem a bank, amelyik viszont átháríthatja azt az ügyfélre.
A pénzügyi tranzakciós illeték a másfélszeres (a fizetendő díj maximumára nézve pedig kétszeres) emelését követően egy-egy átutalásért 0,45 százalék, maximum 20 000 forintot kér az állam.
A készpénzfelvételnél az állami elvonás mértéke már 0,9 százalékos, felső illetékfizetési határ nélkül.
Ezeket a díjakat a banki díjakon felül fizetik az ügyfelek.
Vergődhetnek most a bankszámlás lúzerek, mert hála az égnek az eleddig fene nagy pofájuk most talán végre befogásra kerül.
A fentiekhez már csak címszavakban passzintanám a Magyarország pusztulásának eleddig is ismert dimenzióit, amolyan kiegészítésképp.
Legeslegfrissebb adatok szerint a magyar asszonyok termékenysége tovább esett, immár 1,36-ra az előző hónapban ismert 1,38-hoz vagy kiváltképp az elmúlt két évtized csúcsát jelképező 2022-es 1,59-es arányszámhoz képest. Minél több a CSOK, babahitel, pártállami elletés, a korabeli Lebensborn programokat idéző “a Führer kezébe adom gyermekeimet” mentalitás, annál inkább hanyatlik a magyar lakosság lélekszáma.
Amolyan apró betűs, jól eldugott hírben jelent meg a susmus, hogy a “nemzetközi áremelkedéseknek” hála a sertéshús ára akár 60 százalékkal is magasabb lehet szeptembertől. Tekintve, hogy ezek árszínvonala már így is duplája a COVID-karantén előtti időszakénak, a továbbra is életben maradni szándékozó lakosság jól teszi, ha rászokik a fűlegelésre, vagy fenséges tücsökliszt, sáskachips, ínycsiklandó légyfagyi fogyasztására a megfizethetetlenség felé száguldó vörös húsról.
Végezetül: ismét 400 forint közelébe férkőzött az euró, s úgy tűnik, most az egyszer át is lépi a gyakorlatilag biztos államcsődöt jelképező lélektani küszöböt.
