Évtizedek óta ismert közhely, hogy a gazdagok mindennemű adóztatás alól kicsusszannak – ahogy a magánszemélyek, úgy tulajdonukban lévő cégeik is.
Adókat az egyes államok vethetnek ki az országhatáron belül végzett magántevékenységekre, de a milliárdos elit nem ismeri az országhatár fogalmát. Ha akarja, napokon belül csomagolja össze vállalatát, majd cuccol el Isten háta mögötti adóparadicsomokba, hol nem végez ugyan valós üzleti tevékenységet, mégis nyugodtan székeltetheti vállalkozását.
Négyzetre emelte a bonyodalom mértékét az online ténykedő cégek megjelenése. Hogyan adóztassák az államok az adatot, melyek beavatkozástól mentesen maguktól átcsordogálnak az USA-beli cégközpontokba? Nincs a vállalatnak hazai irodája, kereskedelmi tevékenységet sem folytat helyben, mégis bezsebeli az itteni lakosság által ingyen rendelkezésére bocsátott adatokat, meg a reklámpénzeket.
A 80-as évek harmadik világbeli országokba kihelyezett gyártósorainak és offshore adózásának forradalmát a hatalom oly módon kompenzálta, hogy egyre nagyobb arányú terheket vett le a vállalatokról és helyezte azokat a munkásokra. A bérrabszolga kisebb eséllyel képes kivonni magát a sáp alól, mint az egyik napról másikra kámforrá váló gigavállalatok.
A XXI. század derekán azonban ez a módszer is csődöt mondott. A digitális nomád lét nem tűri a röghöz kötöttséget. Egyre több munkás ábrándul ki továbbá a rendszerből és hagyja el azt végleg, vagy válik végső elkeseredettségében depresszióssá, öngyilkossá. A kizsákmányolás a pszichomókusok elbeszélése szerint önkizsákmányolássá fajult. A bér -és adósrabszolgasága fenntartásában egyedül maradt egyén saját magát emészti, vagy pedig okosan észreveszi, hogy itt az alkalom visszavenni a maga élete felett a korábban elrabolt kontrollt. A kicsatlakozó tömegek beszüntetik a munkát, az adófizetést, mely folyamatra a pártállam egyre terrorisztikusabb csapásokkal reagál, ami tovább gerjeszti a kivonulási folyamatot.
Eddig az államok a kisebb ellenállás irányába fordulván a szegényeket adóztatták és vegzálták halálra. Mostantól, ha túl szeretnék élni a holnapot, kénytelenek lesznek a gazdagok után menni.
Igen ám, de hogy csinálják? Végső csődjük bekövetkezte előtt összesen kétféle lehetőségük maradt a válság rendezésére. Ezek egyike sem kecsegtet tartós és fenntartható előnyökkel.
Az egyik ilyen az extraprofitadó, melyet idehaza is bevezettek. A koronavírus-riogatás során a gazdagok zsebébe nyakló nélkül nyomtatgatott ingyen pénz szakadásig tömte a milliárdos burzsoázia zsebét. Valahogy vissza kéne szerezni ezt az összeget, különben az infláció mindent és mindenkit felemészt.
Az extraprofitadót pont efféle szituációkra találták ki. Több ország is sikerrel alkalmazta azt az elmúlt évtizedek során.
Mongóliában a réz -és aranybányákra vertek extraprofitadót 2006 és 2009 között. Az Egyesült Királyságban Margaret Thatcher idején a gazdagon jövedelmező bankbetéteket, Tony Blair miniszterelnökségekor pedig a privatizált közlekedési vállallatokat sújtották ilyen jellegű sáppal. Az USA-ban a Carter-kormányzat idején a nyersolaj után kellett plusz adót fizetni.
Extraprofitadót kizárólag olyan szektorokra lehet kivetni, ahol jobbára külső körülményeknek köszönhetően a termelékenység növelése nélkül tesznek szert többlet bevételre a gazdasági szereplők. Továbbá nem lehet ezt az adónemet permanensen fenntartani. Kivetésének jellemző időtartama 1-3 év, így egy állam hosszú távú problémáit nem oldja meg.
Az extraprofitadó nagy pozitívuma, hogy a nincstelenekkel szemben azokat adóztatja, akiktől van mit elvonni. Hátránya, hogy gyakorlatilag minden más adótétel érvényesítéséhez hasonlóan a vállalatnak földrajzi helyhez kötött tevékenységet kell folytatnia. Kereskedelmi egységeket, energiaszektort, bankokat könnyű utolérni ezzel a módszerrel, ám a pofátlan techvállalatok védve vannak.
Sokan kérdezhetik, miért nem vonatkozik extraprofitadó dollármilliárdos bevételt hozó hollywoodi filmekre, Bitcoin-tranzakciókra, lakáspiaci spekulánsokra, öncélú harácsolókra? A válasz pedig ugyanaz, mint fentebb: fizikai helytől független entitások nem adóztathatók ilyen módon.
Másik nagy ötlet, melynek bevezetésével hogyhogynem rendre elmaradnak, a vagyonadó. Ugyanazon elven működik, mint az extraprofitadó. Aki egy adott országban rendelkezik nevén szereplő vagyonnal, mely jelentősebb értéket képvisel, viszont nem létszükséglet, annak birtoklásáért fizettetünk vele az államkasszába.
Repkedtek ötletek az ingatlanok, luxusautók, magánjachtok megadóztatására itt Magyarországon is. Legutóbb a Gyurcsány-kormány kacérkodott az ötlettel. Gyurcsány a híres-hírhedt őszödi beszédében el is meséli, mekkora hatása mutatkozna az ingatlanadónak az államkasszára nézve, és a végeredmény bizony nem sokban tér el a semmitől. Monológja közben kiosztja közgazdász és bankár haverjait is – név szerint Demján Sándort és Surányi Györgyöt –, hogy pénzügyi szakember létükre mennyire nem tudnak számolni.
Ezzel egyébként minden lényegest el is mondtam napjaink kapitalista közgazdászairól és pénzügyi szakértőiről.
Vessünk ki ingatlanadót mindenkire. Tudjátok, hogy mennyi jön be ingatlanadóból, ha minden ingatlant megadóztatunk, ami 5 millió forintnál drágább? Alacsony értékhatárt mondtam, nem 100 milliót, ötöt… Az egésznek az egyenlege kevesebb, mint 20 milliárd forint… Általában sok jó ötlet van egész addig, amíg nem kell számolni. Mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány.
Jelenleg létezik vagyonadó Norvégiában, Spanyolországban és Svájcban. Utóbbi országban az adó mértéke 1%, és a nemzet adóbevételeinek alig 3,6%-át jelenti. Magyarországon, hol a feudálfasiszta pártállam kivételével mindenki csóró, mint a templom egere, vagy nem idehaza szerzett bevétele van, szinte semmi bevételt nem remélhetnénk a vagyonadó bevezetésétől.
Pedig a vagyonadó jogos követelmény a burzsoáziával szemben, nem úgy, mint a kissé zavarosan fogalmazott és önkényes extraprofitadó. A libertáriusok handabandázásaival ellentétben a magántulajdon kizárólag a hatalom engedménye mentén létezik. Annak létjogosultsága semmiféle természeti törvényből nem következik. Amennyiben létezik magántulajdon, annak jogosságát és biztonságát egyaránt az állam szavatolja törvényeivel, így teljesen reális lépés az ajándékozott privilégiumra és jogbiztonságra hivatkozva megfizettetni ezek fenntartási költségeit.
Mindezeken felül az államoknak minden sütnivalójuk elfogyott, hogyan is érhetnék utol a gazdagokat és vehetnék el tőlük az ingyenpénzt, melyet feltételezett atyaúristenségük igazolásául alanyi jogon kaptak, hogy rabszolgáztassák és még több termék előállítására kényszerítsék a lakosságot, nem pedig hogy leléceljenek vele a Kajmán-szigetekre, vagy visszavásárolják saját részvényeiket.
Látható, hogy nemzetállami keretek között gyakorlatilag megoldhatatlannak minősül a probléma. A reménytelenség a helyzet javítására – miután a világ minden pénze előbb-utóbb az öncélúan harácsoló gazdagok zsebében köt ki, morzsákat sem hagyván az adósrabszolgák részére – keletkezteti a felfokozott törekvést a digitális valuták bevezetésére. Ezek a készpénzt és számlapénzt felváltván a világ bármely szegletén kikényszeríthető tranzakciók indítását teszik lehetővé.
Amikor a szép új világrendről diskurálunk, valamint annak emberiségellenes voltát szemlézzük, gondolkodjunk el szépen azon is, a jelenlegi szisztéma keretein belül adódik-e lehetőség az összeomlás folyamatainak visszafordítására. Rendkívül aljas pszichopaták az uralkodók, de egy tulajdonságukban messze megelőznek mindannyiunkat: fent a kis bársonyszékükből pontosabban látják előre a közelgő összeomlást, mely folyamatból a bamba köznép egyelőre csak kisebb ízelítőket kapott.
A hatalom megpróbál elébe menni a változásnak, ám a rá vonatkozó örök igazság jegyében (a hatalom célja a hatalom) olyan jellegű átalakításokat fog a világra erőszakolni, melyek az emberiség visszavezetését végzik a rabságba. Mindezt egy marék milliárdos miatt, kik első körben törvényen felüliekké váltak, második körben pedig elvégzik a társadalom átalakítását a maguk érdekei mentén.
Bár a pénznek önmagában véve semmi értéke, azért sikerült kivásárolniuk a világ népességét a maga teste és elméje feletti kontroll jogából. Harmadik körben a hatalmuk megtartása érdekében közvetlenül birtokolnák az emberi fajt a bevezetendő szociális kreditrendszer révén. Eredetileg a pénznek – amíg az emberek hittek benne – szintén az volt a funkciója, hogy általa lehessen szolgasorban tartani a lakosságot.
Mindezeket azért tehetik meg, mert az elitek a milliárdnyi népesség bevonásával űzött kis játékukat – a kapitalizmust – megnyerték. Az állam a jövőben csicskása lesz az érinthetetlen istenemberek kasztjának.
