Kapitalista diktatúra: önkényesen meghatározzák a tőkések, kik és mikor vásárolhatnak tőlük termékeket és szolgáltatásokat

Azt hazudják a kapitalista közgazdászok, hogy szegény milliárdos tőkések végsőkig kiszolgáltatottan a nincstelen vásárlók kénye-kedvének egyebet nem tehetnek, mint igyekeznek kéztördelvén a lehető legkiválóbb minőségben és árszínvonalon a fogyasztói igényeket kielégíteni. Ennek a kétirányú függőségnek az equilibriumából keletkezik aztán a kölcsönösen előnyös üzlet intézménye, amiben mindennek csak ára van, s az árszínvonal ama kívánalom mentén kerül kialakításra, hogy a vásárló az eladóval együtt kölcsönös elégedettséget nyugtáz az ügylet végén.

Habár nevezett intézmény mindig is egyfajta nedves vágyálom, mese-mese meskete volt a lakosságot megtévesztés általi totális függőségben tartó burzsoázia részéről, immár kétszáz éve tartja magát a mantra, hogy egy szimpla egyén és a világ leigázására igyekvő imperialista intézmény közt köttetett üzlet minden körülmények között két egyenlő fél kölcsönösen előnyös megállapodásának minősül.

Az alternatív közgazdászok gyakorta értekeznek arról, mennyire nem teljesül az egyenlő felek viszonyrendszerének doktrínája a kapitalizmus gyakorlatilag rendszeres szokásjogává alakuló válságok alkalmával, amikor hol a lakhatás esélyéből árazza ki a tőkés burzsoázia a többséget, hol legális Ponzi-sémaként üzemelő átverős hitelszerződések aláírására kényszerítik őket.

Aki nem fogadja el a burzsoázia által egyoldalúan diktált feltételeket, azt maholnap várja a hídalja vagy a korgó gyomor, aki pedig egyetért azokkal, az örök életen át szolgája lesz a pszichopata elitnek. Az egyenlő viszonyrendszer jegyében a pénzügyi és politikai hatalom egyaránt bármikor, önkényesen és kiszámíthatatlan módon irkálhatja át a szerződési feltételeket, diktálhat különböző kamatlábakat a lóvá tett szolgáknak, s akadályozhatja meg a szolgatársadalom szabadulását az elnyomás alól különféle kirótt bírságokkal, büntetőkamatokkal, végrehajtásokkal.

Eleddig a boltokban, illetve a hétköznapi üzletkötés területén azért szemlátomást érvényesültek a szabad piac tanai – persze leginkább jól leplezett illúziók által. Mivel a Sátán egyes számú örök érvényű jellemzője, hogy nem mutathat mást, mint ami a lényege, a kapitalizmus valós mibenlétét leplező illúziófoszlányok kezdenek szépen fokozatosan lekopni. Lassan életünk minden területén megmutatkozik, mennyire átvert és tönkre tett minket az általunk istenített „szabad piac”.

A megélhetés túlárazásáról, mesterséges hiányok generálásáról bőséggel értekeztem már, s ezekhez hozzátenném még az eleddig nem elemzett zsugorinflációt is. Ennek lényege, hogy az emberek egyre magasabb árért cserébe egyre kevesebb, valamint rosszabb minőségű terméket és szolgáltatást kapnak a rendszertől.

Amely témát viszont most helyeznék terítékre, annak lehetősége még a magam képzeletét is meghaladta, egészen a tavalyelőtti vakcinácizmus kibontakozásáig.

A tőkés osztály egy kétoldalú, halálos szorításba erőszakolta a kiszolgáltatott népességet. Egyfelől fogyasztói diktatúrát vezetett be rájuk, melynek keretében meg nem rendelt, ellenőrizhetetlen eredetű és minőségű termékeket (környezetszennyező és tüdőrákképző maszkokat, ártalmas fertőtlenítőket, életveszélyes kísérleti vakcinákat) vásároltattak meg velük erőszakkal. A fogyasztásra való kényszerítés jelensége nem is létezhet a közgazdász zsargon szerint.

Másik irányból viszont – s itt a kettős szorítás lényege – megtiltották és megakadályozták a veszélyes és túlárazott termékeket elfogyasztani nem kívánó egészséges áldozatok részére, hogy rabszolgák lehessenek és maradhassanak egy életen keresztül. Lásd oltatlanul vagy teszteletlenül nem teheted be a lábad a munkahelyre.

Szebb korokban az efféle felszabadító akciót a népesség lelkes üdvrivalgások közepette ünnepelné, de nem egy olyan világban, ahol a bér -és adósrabszolgaság nem választható alternatív opció, hanem a rendszer szabadulhatatlan és kötelező érvénnyel alkalmazott intézménye. Aki nem szolga, s nem járul önkéntesen napi szinten feljebbvalói elé az aktuális betevő falat és a fedél havi áráért sírva és térdre borulva könyörögni, azt szeretettel várja az aluljáró és az éhhalál. Természetesen bármely embernek a világon szabadságában áll a totalitárius elnyomás alól mentesülni, ez esetben akár életben is maradhat, amennyiben megtanul fényevésre berendezkedni.

Megteremtődött tehát egy olyan rendszer, mely magát szabad piacnak behazudván totális egyirányú függőséget generál. A kilencvenkilenc százaléknak egyéb reális lehetősége nincsen, mint feltétel nélkül szolgálni a rendelkezésre álló erőforrások felett önkényesen terpeszkedő 1 százalékot. A megaláztatás tényének szentesítéséül ama korlátlan mértékben nyomtatható értéktelen papírhalmokat vagy digitális jeleket is kötelező elfogadnia, melyeket a burzsoázia mint fogyasztási javakra beváltható fizetés osztja ki a sötétségben tartott birka népség részére.

Miután évszázadok szorgos munkálkodása által megteremtődött a tökéletes rendszerfüggőség állapota, elérkezettnek látta a tőkés elit az időt, hogy szabadulhatatlan csapdába csalogatott alattvalóin kvázi megistenült állapotba juttatván magát megkezdje a betakarítást. Ezt a vakcinaprogram alkalmával az emberiség teste és elméje feletti kontroll átvétele által kívánták megvalósítani, majd miután ez elbukott, megkezdte a globalista elit a teremtett függősége által sakkban tartott népesség szükségleteinek elvonását.

Már a kifundált kamujárvány alkalmával figyelmeztettem mindenkit arra, hogy a tőkés burzsoázia a profitmaximalizálás jegyében mesterséges élelemhiányt kíván előidézni – aminek előzményként a lakhatás díjának megfizethetetlen színvonalra való srófolása az elmúlt évek során teljes mértékben megvalósult.

A mesterséges hiánygenerálás lényege, hogy – mivel a tőkés osztály kontrollálja az elérhető javak elosztását – amennyiben a lakosság szükségleteinél kevesebb terméket bocsájtunk piacra, az emberek előbb-utóbb elkezdik egymást taposni a szűkösre szabott javakért. Végül – kiváltképp amennyiben tényleg alapvető szükségletekről van szó – kénytelenek lesznek jóval magasabb árat kipengetni ugyanazon áruért, vagy akár jóval kisebb mennyiségű és alacsonyabb minőségű termékért, amelyek eladásáért a kapitalisták a közgazdászok hazudozásai szerint maguk fognak erőteljesen teperni és a tisztelt vásárló vagy ügyfél hátsó felét nyaldosni.

2020-ban kibukott, hogy oly módon sikerült háromszoros mértékűre duzzasztani világszerte az albérletek színvonalát, hogy a kiadható lakások jó 50 százalékát parlagon hagyják, a többit pedig a szolgasorban tengődő munkás lakosság mellett az AirBnb szállásokért versengő bulituristák és digitális nomádok kegyiért is sorba állítják. A spekuláció következtében, mint látható a két tényező egymáshoz viszonyított arányából (50 százalékos kínálatcsökkenés vs tripla árszínvonal), a kapitalisták másfélszer akkora bevételre tehetnek szert, mintha engednék az albérleteket a rendelkezésre álló mennyiségükben belakni.

Felismerték a kapitalisták, hogy minél inkább kielégületlenül hagyják a fogyasztói igényeket, annál busásabb profitra tehetnek szert. Köszönik szépen, nincsenek rákényszerülve a lakosság kiszolgálására, hiszen milliárdos burzsujokként egyaránt megtehetik, hogy nem szolgáltatnak semmit, csak alanyi jogon leszívják tőlünk a még több pénzt, ugyanakkor hatalmas tőkeerejük által a potenciális konkurencia érvényesülését és megakadályozhatják. Nekik vagy visszautasíthatatlan ajánlatot tesznek a felvásárlásukra, vagy kikényszerített versenyhelyzet esetén egyszerűen kivárják, amíg az ellenlábas vállalatnak elfogy minden pénze. Hiszen a milliárdos kaszt alanyi jogon gyarapodik és kapja az ingyen milliárdokat a zsebébe, míg a kisvállalkozói és munkás réteg dolgozni és eladósodni kénytelen a piaci versenyben való talpon maradás meddő és értelmetlen lehetőségéért cserébe.

Miután az albérletpiacot totális uradalom alá vonta a burzsoázia, következő körben a szánkba helyezendő falatok és a rezsi költségit srófolják megfizethetetlen szintre. Ennél a pontnál sem áll le a nagyvállalati úthenger: simán megtehetik, hogy önkényesen megválogatják, kinek a részére engedélyezik minőségtelen túlárazott hulladékaik fogyasztását és kik lesznek kénytelenek a tőkediktatúra igényeinek nem megfelelő viselkedésük végett könnyes szemmel elbúcsúzni a civilizáció nyújtotta lehetőségektől.

2021-22 során a Paypal százezerszám szüntette meg a vakcináci diktatúra kívánalmainak nem megfelelő igét hirdető magánszemélyek és civil szervezetek számláit. Ugyanezen szokást követték egyes bankok is, mely viselkedés a legrosszabb padlássöprő időket megszégyenítő akcióként kerül a közvélemény fogalomtárába.

Az efféle akciók eleddig nem keletkeztettek nagy hírverést, mivel a totalitárius vadkapitalizmus minden rendszerszintű aljasságot mint egyéni esetet kezel, s igyekszik a végletekig eltussolni a működési módjából eredő aljasságok következményét.

Nem egyéb, mint Nigel Farage, Anglia egykori (egyébként széljobboldali) Brexit párti képviselőjének botránya szükségeltetett a rendszer által rejtegetett aljasságok napvilágra hozatalához. Farage bankszámláját önkényesen és egyoldalúan szüntette meg ama Coutts befektetési bank, amelynél három évtizeden át bárminemű probléma nélkül vezette pénzügyeit.

A bank egyoldalúan koholt vádak mentén helyezte Farage-t a kockázatos ügyfelek kalapjába, ennek ürügyén végrehajthatták a szerződés felbontását. Még ama hazugságot is ráverték Farage-ra a figyelemelterelés érdekében, hogy a rendelkezésére álló elégtelen pénzmag végett vált meg tőle a bankja, merthogy eme nagy presztízsű intézmény 3 millió font alatti megtakarítási számlákat nem fogad. Csakhogy, mint az utólag nyilvánosságra hozott dokumentumok nyomán kiderült, semmi kivetnivaló nem akadt Farage pénzügyeiben, a bank politikai indítékból rúgta fel egyoldalúan a vele fennálló viszonyrendszert.

A minden bennfentes által jól ismert, vállalatok által viszont váltig tagadott feketelistázásnak köszönhetően Farage közel 10 másik intézménynél is hiába próbált szerencsét, sehol nem engedték meg részére a számlanyitást. Farage-t kvázi kiírták az egyre erőszakosabb módon érvényesített készpénzmentes társadalomban való létezés jogából.

Mint kiderült a botrány nyomán, messze nem Farage az egyedüli rendszeráldozat. Viszont az eddig tönkre tett és megalázott ügyfelek közül egyedül ő rendelkezik akkora követőtáborral és sajtóeléréssel, hogy képes volt a méltánytalan akciót nyilvános ítélet elé citálni. 2022 januárjában a diktátor Trudeau is önkényesen zárolta a hős kamionos tüntetők adakozási számláit, ám mivel mind az adományozók, mind a fogadók javarészt „koszos prolik” voltak, akik szerették volna egészségben folytatni tovább munkájukat, sem a sajtó támogatását, sem tömegek szimpátiáját nem voltak képesek elnyerni. A COVIDiktatúra éltetői fejében máig ama hiedelem kering, hogy bűnöző voltuk és pénzmosásgyanús tevékenységük végett kellett elvágni őket a támogatás lehetőségétől, nem pedig a tomboló karhatalmi totalitarizmusnak köszönhetően.

A Farage-botrány nyomán sorjában napvilágot látó tényfeltáró írások szerint csak a COVIDiktatúra véres esztendei idején több millió bankszámlát és adománygyűjtő felületet számoltak fel önkényesen a pénzügyi diktátorok. Amit legrosszabb rémálmainkban sem hittünk volna, hogy a pénzdiktatúra tombolása nemhogy enyhülne a COVID-narratíva porba hullásával, de tovább fokozódott 2022-23 során, amikor előbb a korábban még érintetlen „vírustagadó”, „anti-vaxxer” tudósokat érte utol a diktatúra haragja, majd a „háborútagadó” vagy oroszpárti, később pedig a klímaszkeptikus értelmiségiek is a rendszer halállistájára kerültek.

Nem kizárólag a pénzgyűjtés célját szolgáló felületek, hanem rendezvények tartását elősegítő platformok is a totalitarizmus ágyútüze alá kerültek. Példának okáért az Eventbrite jegyértékesítő platformon módszeresen betiltják azok rendezvényeit, akik merészelnek klímaszkeptikus tudósokat hívni a konferenciáikra, vagy azt állítják, hogy a transznemű nők biológiailag férfiak.

A Yorkshire Building Society ingatlanfejlesztő konglomerátum hivatalosan beismerten is szerződést bont azon ügyfeleivel, akik nem a kívánalmaiknak megfelelő viselkedést tanúsítják vagy nem az általuk erőszakkal érvényesített ideológiát éltetik.

Július során olyan üzletfelüktől vettek könnyes búcsút, aki merészelt rákérdezni a vállalatközpont épületén keresztül-kasul tűzdelt Pride zászlók mibenlétére. Azt is elismerték, hogy minden olyan ügyfelük számláját azonnali hatállyal megszüntetik, aki nekik nem tetsző hangnemben reklamál vagy csap balhét valamely fiókjukban.

Az önkényes intézményi büntetgetés rendszerének persze nem egyedüli művelői a vállalatok. A hatalomfitogtatás perverz élvezetére ráérezvén készséggel művelik ugyanezen szokásjogot az állami és önkormányzati, valamint oktatási szervek egyaránt.

Szintén Angliában egy olyan iskolai botrány robbant ki, melyre az inklúzió és tolerancia tanát hirdető liberális államban korábban nem volt példa.

A Sidmouth Herald hírlap június 23-ai számában volt olvasható ama tudósítás, mely szerint a helyi középiskola diákjai közül többen nem vehettek részt az idei szalagavató ünnepségen, mert az első félév során nem gyűjtöttek össze kellő számú dicséretpontot.

Eme instrumentumnak semmi köze nincs az egyéni érdemjegyekhez, arról nem is beszélve, hogy kirúgott vagy elzárt diákoktól eltekintve még idehaza sem hallottam soha olyan esetről, hogy egy intézmény tanulója ne vehessen részt szalagavatón vagy osztálykiránduláson.

A kitalált újfajta büntetési mód szerint a dicséreti pontok nem tanulmányi eredmény vagy (egyébként szintén osztályozott) magatartás nyomán kerülnek kiosztásra, hanem az oktatók kívánságainak megfelelő viselkedés tanúsításáért vagy cselekedetek végrehajtásáért. Az elvárt cselekvéshez való szoktatás állítólagos célja az osztályok kohéziójának elősegítése. Olyan dolgokért osztogatnak dicséretpontokat a tanárok, mint az osztálytársak tanulmányi fejlődésének elősegítése, a környezet tisztaságának fenntartása, többletfeladatok vállalása, vagy pozitív (másokat lelkesítő) viselkedés tanúsítása.

A szisztéma abszolút hátulütője annak absztrakt és totálisan szubjektív (alkalmazható objektív mérőszámok nélküli) volta mellett, hogy mint kiderült, az inklúzió elősegítése helyett inkább annak felszámolását idézte elő. A kellő számú pontot gyűjteni nem képes diákok kiutasításra kerültek az osztályközösségből. A szalagavatón való részvétel tilalma mellett a tanárok és szülők megvetését egyaránt „kivívták” maguknak a puszta létezésük által, bár sem tanulmányi eredményeik, sem tanúsított magatartásuk nem nyújtott indokot az őket ért diszkriminációra.

A kibontakozófélben lévő idomár diktatúra elvezet bennünket a szociális kreditrendszer felé, melyben a hatalom totálisan önkényes és olykor az évezredes erkölcsi értékrendnek is messze menőkig ellentmondó viselkedésre és morális attitűd felvételére kényszerít bennünket. Ha nem kívánságaiknak megfelelően viselkedünk, nem mehetünk el a szalagavatónkra vagy nem szállhatunk vonatra meglátogatni szeretett rokonainkat.

Maga Jézus Krisztus figyelmeztetett minket arra, hogy a végső időkben teljes mértékben kifordul magából az emberiség erkölcsi érzéke. Elkezdenek majd olyan jellegű kötelezettségeket érvényesíteni rajtunk, melyek soha a történelem folyamán nem alkottak morális értelemben pozitív szokásjogot. Az univerzális erkölcs helyébe lép az individuális diktátorok szubjektív értékítéletének megfelelő morális értékrend követelménye.

Az emberek elkezdik igazságnak hinni a hazugságot, s hazugságnak az igazságot. Életnek nevezik a halált, s halálnak az életet. A sötétséget világosságot látják, a világosságot pedig sötétségnek. Halálra adja majd a szülő a gyermekét, a gyermek pedig megöli szüleit, amiért azok élhetetlen és messze menőkig hazug követelményrendszert kényszerítenek rá, melynek következménye tartós boldogtalanság és szenvedés.

Régen a rendszer megelégedett azzal, ha az emberek hol szitkozódva, hol ökölrázogatva, hol a hatalmasok háta mögött összebeszélve ugyan, de szolgálják a szisztémát. Nyugodtan moroghatnak, nyugtalankodhatnak, elégedetlenkedhetnek, de azért ne feledjék, hogy holnap reggel is be kell érni 6 órára az ültetvényre.

Az új világrend korszerűtlennek értékeli eme kívánalmat. A folyamatos válságok árjában agonizáló rendszer felismerte, hogy nem elég az emberek testének rabosítása, munka -és életerejük kiszipolyozása. Ahhoz, hogy a rendszer stabilan fennmaradhasson, s az emberiség az isteni dimenzióktól végképp elszakadhasson, szükséges elérni, hogy az emberek imádják és istenítsék a szisztémát, továbbá fizikai erejük mellett elméjük, lelkük, képzeletük és fantáziájuk teljes körű lekötését is foganatosítani szükséges.

Ennek érdekében számozatlanul plántálják az emberek fejébe a rendszer által tömeggyártott fantázia -és vágyképeket. El kell érni, hogy a lakosság semmit ne gondolhasson, képzelhessen vagy cselekedhessen, ami a hatalom akaratlagos jóváhagyásán kívül esik. Ennek kontrolljára a pénz elégtelen, mivel azt azok is használhatják, akik nem az intézményi diktátorok követelményeinek megfelelően élnek és gondolkodnak. A közvetlen és valós idejű kontroll megteremtése érdekében elkerülhetetlen a szociális kreditrendszer bevezetése, melyben ha nem vásárolsz elegendő Bud Light sört a transznemű embertársaiddal való szolidaritásodat kifejezendő, következő nap nem vehetsz magadnak parizert meg kenyeret sem a boltban.