A használd, majd dobd el filozófia jegyében a kapitalisták most egy komplett várost kukáztak és adtak át az enyészetnek.
New York, „a világ fővárosa” leginkább arról ismeretes, hogy a globális kapitalizmus központja, hiszen itt található a híres-hírhedt Wall Street, melynek épületein belül zajlik az egész világ minden valutájának, kormányának és cégének dróton rángatása.
Úgy illene hát részükről, hogy eme földi Paradicsomot (vagy poklot, amennyiben inkább erre vágynak) a világ legnagyobb műgondjával ápolják, kirakatul téve a bolygó minden népe részére, hogy „lám, erről maradtok le, ha nem a szentséges kapitalizmust szolgáljátok”. Egy ilyen mintavárosban elfogadhatatlan bármiféle szeméttenger megléte, a csapokból minden háztartásban tejnek és méznek kellene folynia, a turisták tömegeit pedig komplett hadseregnyi kiszolgáló-személyzetnek kellene istápolnia.
Ehhez képest a város a végső elhalálozás peremén van. Az utcán patkányok tömkelege, a metróvonalak még a gyakorta kigyulladó budapesti 3-as metrónál is lerobbantabbak, a gazdagok pedig a koronavírus-járvány kitörése óta százezrével menekülnek el az élhetetlenné vált kapitalista paradicsomból.
Na de mi történt, hogy romolhatott el minden ennyire?
Egészen hihetetlen módon New York problémái nem ma kezdődtek, A világ fővárosa 1975-ben már majdnem kénytelen volt csődöt jelenteni, amikor a középosztálybeli családok migránskaraván-szerűen menekültek fejvesztve a külvárosokba, vagy akár más államokba. Az akkori válságot a város vezetése egyáltalán nem is volt képes kezelni.
Végül a kapitalisták dobták le rájuk a mentőövet: számtalan ingatlanmágnás, köztük Donald Trump alkut kötött a városi tanáccsal: bagóért felvásárolja a kiürült ingatlanok tömegeit, melyekből igazán elegáns luxuslakásokat, illetve hoteleket alakít ki a felső tíz százalék részére. Egy ilyen városban ugyan nincs létjogosultsága még az ott született tősgyökeres New York-iaknak sem, cserébe viszont az iparűzési adókból, illetve turizmusból beözönlő pénzek seperc alatt helyreránthatják a város költségvetését.
Így vált New York a 80-as évekre a középosztály egyik legkedveltebb lakhelyéből a kapitalizmus kvázi fővárosává, a milliárdosok, a turisták, valamint a milliárdos turisták földi paradicsomává (Hipernormalizáció, 2016, BBC).
Az eltelt évtizedekben a Láthatatlan KézTM istenség gondoskodó vezénylete alatt pontosan olyanná lett a város élete, ahogy teszi azt a rendszer a komplett emberiséggel. Kizárólag a külsőségek számítanak, vagyis a csillogó-villogó patyomkin-falu alaposan elterelte a figyelmet a rendszerszintű belső rothadásról.
Bár normális embernek semmiféle jogosultsága nincs efféle megfizethetetlen putritelepeken lakni, a vadkapitalisták végbélnyílása után kinyújtott nyelvvel rohangászó kiszolgáló-személyzetnek mégiscsak szükségük volna egyfajta emberhez méltó életszínvonalra, különben hogyan maradhatnának meg az őket kifosztó burzsoázia közelében?
A megfizethető lakhatás tehát sarokpontja volna minden, legalább részben valamit is magára adó város számára. New York városának ingatlanmágnásai mindezen ténnyel úgy számoltak el, hogy totálisan megfizethetetlenné tették az emberek ottlétét, és oly mértékben felsrófolták bérleti díjaikat, hogy a rendelkezésre álló apartmanok és üzlethelyiségek fele (!) már a koronavírus-járvány kirobbanása előtt kiadatlan maradt.
Hogy mi eme folyamatnak az oka, azt a kapitalizmus szent egyparancsolatának, a kereslet-kínálat törvénynek az elemzésével tudhatjuk meg. Tudósítások szerint a 2008-as válság mélyponti szintjéről az ingatlanok bérleti díjai mintegy háromszoros növekedést mutattak. Ha mindezt összevetjük az 50%-nyi üresen maradt lakással, könnyedén kimatekozhatjuk, hogy a rendelkezésre álló ingatlanok kiadása akkor a leghatékonyabb, és garantál a normálisnál 50%-kal nagyobb bevételt, ha egy, a népnyúzó díjakat megfizetni képes kisebbségről háromszoros pénzt gombolunk le, a lakosság felét pedig fagyhalálra kárhoztatjuk.
Pedig a kereslet-kínálat törvényének szent apostolai szerint az egyensúlyi ár kivétel nélkül mindig ott fog kialakulni, ahol a legutolsó üresen álló ingatlan is lakóra lel, biztosítván ezzel mind az értelmetlen pazarlás elkerülését (üres ingatlanok), mind az árszínvonal megfizethetőre zuhanását (minél nagyobb a kínálat, annál olcsóbb a lakhatás). Mivel New York és nyugodtan kimondhatjuk, minden ország nagyvárosainak bérleményei tekintetében a kereslet-kínálat mindkét műveleti oldala megbukott, nyugodtan juthatunk ama elégedett konklúzióra, vagy vagy a kereslet-kínálat törvénye mérhetetlen ostobaság, vagy pedig a kapitalizmus egy szélhámos, életidegen rendszer, amely az emberiség legelemibb szükségleteinek (étel, fedél) kielégítésére is alkalmatlan. Mindkettő állítás nem lehet hamis, viszont igaznak bizonyulhatnak akár egyszerre is.
Ily körülmények közepette futott bele New York a koronavírus-válságba. Nem véletlen, hogy a rohamosan zuhanó vállalkozói bevételek árnyékában hirtelen nem számít épeszű ötletnek háromszoros pénzt kipengetni az albérletért, úgyhogy a csupaszra nyúzott lakosság hanyatt-homlok igyekszik elmenekülni ebből a szarfészekből.
A legfrissebb elérhető statisztikák szerint a metropoliszt elhagyó magánszemélyek száma 800 ezer főre duzzadt. Ez ugyan papíron nem tűnik annyira vészesnek a város 8 milliós lélekszámához viszonyítva, ám mindezen veszteségeket röpke fél év alatt sikerült elérni. Azt se felejtsük el továbbá, hogy akinek össz vagyona nem egyetlen utazótáskára korlátozódik, azoknak a kiköltözés roppant hosszadalmas időt is igénybe vehet, vagyis a valóban tömeges exodus a kapitalizmus fővárosából ezután fog csak igazán felpörögni.
Összességében a lakosság 40%-a szeretné végleg elhagyni a nagyvárost a legutóbbi felmérések szerint.
A magánszemélyek mellett a cégek 18-20%-a is úgy tervezi, hagyja veszni a szentséges kapitalizmust, hiszen az a létezésüket lehetetleníti fel. Ha nincs éhes lakosság és turistaözön, nem kellenek az utcákra az éttermek, butikok se, fizesse a millió forintnyi védelmi pénzt egy pár négyzetméteres lyukért, akinek hat anyja van.
A város gazdasága, ezáltal adóbevételei 13%-kal is csökkenhetnek év végére. Mivel a bérleményárak felsorolása révén a kapitalisták minden létező pénzügyi tartalékot kiraboltak a környékből, a város ismételt – 1975 óta nem látott – csődje elkerülhetetlennek tűnik.
Hogy hova menekülnek az emberek a süllyedő világvárosból? A kispénzűek a közelben található vidéki falvakat-kisvárosokat részesítik előnyben, a burzsoázia tagjai viszont előszeretettel vonszolják teljes egzisztenciájukat az USA középső tájain elhelyezkedő államokba, Eme területek gazdagon rendelkeznek olcsón eladó, illetve bérelhető ingatlanokkal, mivel az elmúlt évtizedek során ezen territóriumok bizonyultak inkább élhetetlennek New York-kal szemben. A megélhetési kilátások olyan továbbra sem rózsásak a helyiek részére, a tőkéseknek viszont igazából tökmindegy, mely területeket fertőzik össze jelenlétükkel, mert úgyis viszik magukkal tekintélyes méretű vagyonukat, mely befogadására nagyon is vevők a korábban lesajnált redneck államok.
Pedig előnyösebb lett volna a kapitalistákat szépen bezárni a városkájukba, aztán éljenek meg, illetve gondoskodjanak létfenntartásukról, ahogy akarnak, a kirabolható-kisemmizhető tömegek segítő jobbja nélkül.
A helyben maradó cégek, melyeknek esetleg nincs módjuk gazdaságos módon elhagyni New York City-t, már-már sírva könyörögnek a munkaerőnek, hogy térjenek vissza irodáikba, hiszen közös kötelessége minden polgárnak kivenni részét a gazdaság újraindításából. Nocsak, hirtelen megtetszett a kommunizmus?
