Épp csak kezdünk ráeszmélni a tényre, hogy az ipari korszak alig egy évszázad alatt felemésztette annak a természeti tőkének a tetemes részét, amelynek létrehozatalához az evolúciónak több millió évre volt szüksége. Most szociális, intézményi és humán tőkénket is leépíti.
Ahogy figyeljük azt a társadalmi és gazdasági pusztítást, melyet a kapitalizmus terjeszt az egész világon, eljött az ideje a kegyetlen igazmondásnak. Kezdve a rideg valósággal, hogy a féktelen kapitalizmus katasztrofális kudarc.
A piacelméletben jártasak tudják, hogy a piac csak olyan szabályok keretein belül működhet hatékonyan, amelyek fenntartanak bizonyos szükséges feltételeket. Olyan szabályokra és ösztönzőkre van szükség, amik korlátozzák az egyes cégek növekedését és erejét, ösztönzik a helyi tulajdont, és megkövetelik a vállalatoktól, hogy internalizálják költségeiket. Ezért nem a szükséges szabályozás megszüntetésére kell törekednünk, hanem inkább arra, hogy azt észszerűvé és hatékonnyá tegyük.
Itt tapasztaljuk meg az új globális kapitalizmus legperverzebb formáját. A NAFTA, a GATT, a Kereskedelmi Világszervezet és az előkészítés alatt álló többoldalú megállapodások mind feje tetejére állítják a piacszabályozás gyakorlatát. A piaci hatékonyság és az intézmények legitimitásához nélkülözhetetlen méltányosság helyreállítása érdekében rendet kell tartanunk a globális vállalatok felett, hogy biztosítsuk az alapvető piaci elvek betartását. A hatályos és tárgyalás alatt álló nemzetközi megállapodások és intézmények nemcsak, hogy nem szolgálják ezt az igényt, hanem éppen az ellenkezőjét teszik. Vállalati dominanciájú mechanizmusokat telepítenek a demokratikusan választott nemzeti és helyi kormányok ellenőrzésére, hogy megakadályozzák őket a népesség védelmében a globális pénzügyi piacok túlkapásaitól és a világ legnagyobb és legerősebb vállalataitól.
A többoldalú beruházási megállapodás – a hírhedt MAI – csak a legújabb ilyesféle trükk. Arra törekszik, hogy egy globális uralkodó osztályt hozzon létre, amely hontalan vállalatokból és távoli tulajdonosokból áll, akik mindenhol élvezik az állampolgárság automatikus jogait, de az állampolgársággal általában járó kötelezettségek nélkül. Azt is megállapítaná, hogy a vállalat azon joga, hogy a társadalom kárára profitáljon, elsőbbséget élvezzen az országok népének azon jogával szemben, hogy megvédje jólétét, egészségét és biztonságát a káros termékektől és praktikáktól.
A MAI célja garantálni a globális vállalatok feltételezett jogát az élő tőke kimerítéséhez a profit javára, valamint a pénzügyi spekulánsok ama privilégiumát, hogy korlátozás vagy az általuk generált gazdasági zavarok figyelembe vétele nélkül fújjanak pénzügyi buborékokat vagy épp meneküljenek ki azokból. Arra köteleznék a kormányokat, hogy védjék meg a távoli tulajdonosok tulajdonát a haragra gerjedő polgárok cselekedeteitől, akiknek munkahelyét, egészségét és gazdasági biztonságát rövid távú nyereség érdekében teszik tönkre. Talán ez a legnyilvánvalóbban antidemokratikus nemzetközi megállapodás, amelyet állítólagosan demokratikus kormányok valaha javasoltak.
A tiltakozásnál többre lesz szükség, hogy megmentsük magunkat a kapitalizmus pusztításától. Együtt kell működnünk annak érdekében, hogy pozitív jövőképet alakítsunk ki a jövőbeli világról. Úgy gondolom, saját történelmünk és a bolygó életének evolúciója meghatározó pillanatához érkeztünk. Eljött az idő, amikor egy fajként tudatos kollektív felelősséget kell vállalnunk bolygón való ténykedésünk következményeiért.
Ahhoz, hogy virágzó és prosperáló világot teremtsünk, a kapitalizmusra jellemző értékeket és intézményeket olyanokkal kell helyettesítenünk, melyek tisztelik az életet, szolgálják az élet szükségleteit, és visszaállítják a pénzt annak társadalom javát szolgáló szerepébe. Úgy gondolom, valójában arra kaptunk meghívást, hogy tegyünk egy lépést az emberi tudatosság és működés új szintje felé. Ez az elsődleges iránya a hamarosan megjelenő könyvemnek, a “The Post-Corporate World: Life After Capitalism”-nek. Ez áll a középpontjában annak a csoportnak is, aminek megalapításában segítettem, és amelynek igazgatótanácsának elnöke vagyok, a Positive Futures Network, ami egyben a YES! pozitivista folyóirat kiadója.
Szembe kell néznünk ama nyilvánvaló ténnyel, hogy a kapitalizmus kudarcai elkerülhetetlen következményei olyan értékek és intézmények befogadásának, melyek a pénzt részesítik előnyben az élettel szemben. Ahhoz, hogy virágzó életet tápláló világot teremtsünk, újjá kell építenünk gazdaságainkat olyan értékek és intézmények alapján, amelyek tiszteletben tartják az életet, szolgálják az élet szükségleteit, és visszaállítják a pénzt a megfelelő szolgai szerepébe.
Ha egyszer felismerjük, hogy a kapitalizmus halálos ellensége annak a demokráciának, piacgazdaságnak és etikai kultúrának, amelyre a legtöbben építeni akarjuk társadalmunkat, nem meglepő, hogy célunk abszolválásához olyan politikára van szükség, mely majdhogynem ellentétes a kapitalizmus által forszírozottal.
Amíg a kapitalizmus előnyben részesíti az óriási, globális vállalati monopóliumokat, amelyek képesek hatalmas állami támogatásokat kisajtolni és elkerülni a nyilvános elszámoltatást, eddig a piacok hatékony működése cégeket emberi tulajdonságokkal felruházó törvényektől függ, továbbá az egyre növekvő költségeket a termelőkkel nyeletik le. Míg a kapitalizmus intézményesíti az offshore tulajdon rendszerét, amely elválasztja a tulajdonosokat döntéseik következményeitől, a valódi piacgazdaság előnyben részesíti az érdekelt felek – munkavállalók, menedzserek, beszállítók, ügyfelek és közösségek – tulajdonjogát, hogy azok behozzák az emberi szempontokat a gazdasági döntéshozatalba. Míg a kapitalizmus bátorítja és jutalmazza a spekulánst, egy normális piacgazdaság a munkájukkal és produktív befektetéseikkel a jólétünk megteremtéséhez hozzájáruló személyeket honorálja.
Míg a kapitalizmus a pénz jogát az emberi jogok fölé helyezi, és arra törekszik, hogy megszabadítsa azt a nemzeti határok korlátozásaitól, a valós piacgazdaság a személyek jogainak biztosítására törekszik a pénz beszél módszerével szemben, valamint tiszteletben tartja a gazdasági egészség fenntartásához nélkülözhetetlen határokat. Míg a kapitalizmus szerint minden eszközt és termelési funkciót privatizálni kell, a piacelmélet elismeri a közszolgáltatások és a közös tulajdonú erőforrások igazságos megosztásának szükségességét. Míg a kapitalizmus előnyben részesíti a gazdasági férfit vagy nőt az etikus férfival vagy nővel szemben, a piacgazdaság olyan etikai kultúrát feltételez, amely a résztvevőkben tudatosítja viselkedésük társadalmi és környezeti következményeit.
Itt egy percre az etikai kultúra központi jelentőségére szeretnék összpontosítani. A kapitalizmus számos mítoszának egyike ama elképzelés, hogy valamilyen csodálatos mechanizmus révén a piac automatikusan közjószággá változtatja a személyes kapzsiságot – mert Adam Smith ezt mondta. Valójában a piacnak nincs ilyen mechanizmusa, és Adam Smith soha nem mondta, hogy volna ilyen. A piac hatékony működése teljes mértékben a bizalom és a kölcsönös felelősség kultúrájától függ. Ennek a ténynek a hangsúlyozására a hamarosan megjelenő könyvemben, a The Post-Corporate World-ben utalok a tudatos piacra, hogy hangsúlyozzam az etikai kultúra fontosságát a hatékony piaci működés szempontjából, amely arra ösztönzi az egyéneket, hogy mind személyes szükségleteik, mind a közösségek igényeinek tudatában cselekedjenek.
A kapitalizmusból demokráciába és tudatos piacgazdaságba való átmenetről szóló tárgyalások során a legtöbb felelősséget és kezdeményezést a lokális és nemzeti polgári mozgalmaknak kell biztosítaniuk. A nemzetek és települések támogatása ebben a feladatban az Egyesült Nemzetek biztonsági menetrendjének központi napirendjévé kell hogy váljon, mivel az emberek és közösségek védelme a globális karvaly-vállalatoktól és pénzügyektől vitathatatlanul korunk központi biztonsági kérdésévé vált.
A konkrétabb intézkedések közül, melyeket meg kell tennünk, akad néhány egyszerű és egyértelmű, mint például a kisebb helyi vállalkozások termékeinek előnyben részesítése, megtakarításaink fenntartása és folyószámláink helyi közösségi bankoknál való vezetése. Mások nagyobb kihívást jelentenek, mint a Kereskedelmi Világszervezet, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap lebontása. A tudatos piacgazdaságok világában nincs szükségünk olyan globális intézményekre, amelyek elsődleges feladata, hogy megnyissák a nemzeti és helyi gazdaságokat a globális tőke behatolása és gyarmatosítása előtt, majd felügyeljék a kormányokat, hogy megakadályozzák őket a polgárok gazdasági ragadozóktól való védelmében.
A globális gazdasági irányítás szintjén nyitott és demokratikus intézményre van szükségünk, aminek felhatalmazása és hatalma van olyan szabályok megállapítására és végrehajtására, melyek demokratikusan elszámoltatják a nemzeti határokon átnyúlóan működő vállalatokat azon nemzetek népei felé, ahol működnek, továbbá szabályozzák és megadóztatják a nemzetközi pénzmozgásokat és intézményeket. Nevezzük el ezt Vállalati és Pénzügyi Elszámoltathatóság Világszervezetének. Egy ilyen intézmény létrehozásának központi szerepet kéne játszania a polgári MAI-tervezet kidolgozására irányuló kezdeményezésekben, a kormányaink által támogatott megállapodás alternatívájaként.
A polgári MAI maga is fontos kezdeményezés, amelyben a kanadai civil társadalmi csoportok vezető szerepet játszottak. Véleményem szerint egy ilyen megállapodásnak el kell ismernie és biztosítania kell minden egyes ország jogát arra, hogy meghatározza saját gazdasági prioritásait és normáit, illetve azokat a feltételeket, amelyek mellett kereskedjen, és másokat is felkérjen arra, hogy fektessenek be a gazdaságába. Fel kell ismernie, hogy a tarifák és a pénzügyi ellenőrzések a piacszabályozás szükséges eszközei, és hogy a kereskedelmi célok alá vannak rendelve a társadalmi, környezeti, sőt egyéb gazdasági céloknak.
Egy másik intézmény, amelyet meg kell próbálnunk felszámolni, a nyilvános részvénytársaságok hálózata. Ez egy olyan szervezeti forma, amelyet kifejezetten arra terveztek, hogy nyilvános elszámoltathatóság nélkül koncentrálja a gazdasági hatalmat, és intézményesíti a távoli tulajdonlás szélsőséges formáját. Ne feledjük, hogy a modern vállalat a brit korona olyan vállalatainak közvetlen leszármazottja, mint a brit kelet-indiai társaság és a Hudson Bay társaság, amelyeket a gyarmatosított emberek erőforrásainak és piacainak kiaknázására hoztak létre. Egy ilyen intézménynek nyilvánvalóan nincs helye egy józan piacgazdaságban.
Számos fontos dolgot kell még tennünk annak érdekében, hogy megszüntessük az általunk ismert vállalatokat.
Az egyik annak a fikciónak kiküszöbölése, hogy a vállalatok jogi személyek, akiket megilletnek a természetes személyek jogai és kiváltságai. Ezzel párhuzamosan radikális kampányfinanszírozási reformot kell végrehajtanunk, hogy a nagy pénzeket és a vállalatokat kivonjuk a politikából.
A második a vállalati jólét megszüntetése, és annak megkövetelése, hogy a vállalatok viseljék működésük teljes költségét. Ez magában foglalná a vállalati támogatások és adókedvezmények felszámolását. Szintén bevezetendők olyan különadók, melyek fedezik a vállalat tevékenységei által a környezetre és a társadalomra rótt terhek teljes költségét.
A harmadik a távoli tulajdonlás megszüntetése az érdekelt felek tulajdonjogának javára. Ez azt jelenti, hogy olyan politikákat kell bevezetni, amelyek előnyben részesítik az érdekelt felek tulajdonában lévő vállalkozásokat, például a családi kisvállalatokat, a közösségi kezdeményezéseket, a szövetkezeteket és a munkavállalók tulajdonában lévő vállalkozásokat.
A meglévő vállalati struktúrákból sokat megmenthetünk olyan politikákkal, amelyek arra ösztönzik a megavállalatokat, hogy emberi léptékű, érdekelt felek tulajdonában lévő cégekre töredezzenek. Ha kivonjuk a vállalatokat a politikából, helyreállítjuk a gazdasági határok integritását és megszüntetjük a vállalati segélyeket, a legtöbb megavállalat valószínűleg veszteségessé válik. Ennek érzékennyé kell tennie vezetőiket és részvényeseiket arra, hogy leértékelt áron adjanak túl az üzletágakon az érdekelt felek javára.
Miközben néhány vezetőnk most a nemzetközi pénzáramlások megadóztatásának és szabályozásának szükségességéről beszél, messze vannak attól, hogy szembenézzenek a ténnyel, hogy a világ pénzforgalmának nagyjából 99 százaléka improduktív spekulációban vesz részt. Arra kell törekednünk, hogy minden olyan nemzetközi pénzáramlást megszüntessünk, amely nem kapcsolódik áruk és szolgáltatások vásárlásához, azon az alapon, hogy azok nem szolgálnak hasznos célt. Nagyobb célként a tisztán pénzügyi eszközökkel való spekuláció megszüntetését kell kitűzni. Az ebbe az irányba tett egyik fontos lépés az lenne, ha megtiltanák a bankoknak, hogy pénzügyi spekuláció céljából hitelezzenek. Ez például megszüntetné a fedezeti alapoknak nyújtott bankhiteleket és a részvények árréssel való vásárlását.
Helyre tudjuk állítani a demokráciát és tudatos piacgazdaságokat hozhatunk létre. Létre tudjuk hozni az igazságos, fenntartható és együttérző világ kultúráját és intézményeit, amelyekről mindannyian álmodunk. És ehhez jogunk van. Élhetünk tovább a kapitalizmus után. És a kanadaiak jó helyzetben vannak ahhoz, hogy kijelöljék az utat.
