Tavaly még az avokádós szendvicset okolták azért, mert az Y-generáció (akiket a tengerentúlon millenniumi nemzedéknek neveznek) nem vesz lakást és nem vállal gyereket. Nyilván semmi köze nincs a folyamathoz a megfizethetetlen lakásáraknak, vagy a diákhitel-lufinak, illetve a gazdasági válság óta utcára dobált családok millióinak.
Miután a vadkapitalista teóriák a lakhatást az avokádó oltárán feláldozó fiatalokról hangos röhögésbe fulladtak, kénytelenek voltak a saját rendszerüket végső összeomlás felé kormányzó burzsujok valami hihetőbb magyarázattal előállni válságuk okairól.
Így aztán kisorsolták a következő problémát, amiért hibáztatni lehet a fiatalságot. A szerencsekerék most pont az ellenkező irányba pörgött, át az avokádós szendvicsek és latték világából a szélsőségesen spórolós és zsugori millenniumi nemzedék által gerjesztett gazdasági összeomlásba.
A legfrissebb elmélet szerint bár a mai fiatalok magasabb képzettségük és technológiai tudásuk ellenére is a kapitalizmus történetében példátlan módon alacsonyabb életszínvonalnak „örvendhetnek”, mint szüleik, sajnos eme kevés pénzzel is túlontúl jól bánnak. Mivel semmi szükség az olyan elérhetetlenné vált „luxusok” finanszírozására, mint lakás, autó, vagy épp gyerek, kisebb jövedelmüknek is magasabb hányadát takaríthatják meg elődeiknél.
Márpedig a lakossági megtakarítások léte ellentmond a pénzügyi kaszt örökös adósrabszolgaságot, létbizonytalanságot és kiszolgáltatottságot követelő doktrínájának. Ők szeretnék, ha egy fillér se maradna a jobbágyok zsebében. Megmaradt kevéske pénzüket költsék inkább uzsorakamatokkal kitömött visszafizethetetlen devizahitelekre meg 7 év futamidejű autólízingekre, mely időszak végén pont nem marad semmi értéke a megvásárolt járműnek.
Jellemző a kapitalizmus szélsőséges labilitására, hogy a Federal Reserve adatai szerint a 90-es évek végéhez képest szüleinél alig 2,4%-kal több pénzt megtakarító millenniumi generáció komoly gazdasági összeomlást képes okozni, amennyiben továbbra sem hajlandó megszabadulni gondosan kuporgatott pénzétől. A magasabb megtakarítási szint ugyanis fékezi az inflációt, sőt mi több, akár deflációs spirálba is lökheti a gazdaságot. Minden kevesebbe kerül, csak vegye már valaki a rengeteg felesleges, kutyának sem kellő vackot, különben hogyan hetvenóráztatjuk a bérrabszolgákat az ültetvényen?
A pénzügyi maffiózó kaszt elmebetegsége kiváló magyarázata annak, miért voltak totálisan hatástalanok az immár tizedik éve tartó mindenféle fiskális stimulusok, zéró jegybanki kamatok. Egyrészt azt nem az emberek kapták meg elköltésre, hanem az egyre magasabb pénzhalmok tetején csücsülő kapitalisták tehették zsebre az ingyenpénzt, amit aztán jól tovább is lapátoltak feneketlen offshore-számláikra. Másrészt azon generáció, amelyik tíz évvel korábban passzívan volt kénytelen végignézni, ahogy dobálják ki őket tömegével családjaikkal együtt az utcára, mostanra pedig mindennapos létbizonytalanságban vegetál, nem felejtette el a kapitalista rablóbandák rémtetteit.
Pletykás nyelvek szerint a bankok nemzetközi szinten a megsemmisülés határán leledznek. Pénznyomtatással folyamatosan lélegeztetőgépen kell őket tartani a jegybankok jóvoltából, mert aki csak teheti, menekíti pénzét ezektől a gengszterektől és inkább párnacihába varrva tartja azt. A talpraesettebbek pedig átváltatják a pénzüket aranyra.
