Egymást érik a leépítések a korábban meglehetősen nagy lábon álló techvállalatok köreiben. Hol a Google-nél küldenek el egyik napról a másikra 12 ezer mérnököt és programozót, hol Zuckerberg ereszt szélnek heveny sóhajtozások közepette tízezer frissen haptákba állított szolgát.
Az elmúlt év során az Amazon 10 ezer, a Musk igazgatta Twitter közel 4 ezer, a Paypal kétezer, további vállalatok, mint a Microsoft, Stripe, Snapchat, Salesforce és Zillow ezer fős léptékű létszámleépítést jelentettek be eddig az év során. Azért is kellemetlen a szitu, merthogy a sohavégetnemérősnek tűnő COVIDiktarúra nyújtotta lehetőségeket kiaknázván a komplett 2021-es év folyamán rekord mértékben duzzasztották fel létszámukat ezen vállalatok – hogy aztán alig pár hónap elteltével mindenkit elküldjenek.
A sajtó elé tárt nyilatkozataiban minden vállalat külső okokat nevez meg felelősként, mint az ideálisnak épp nem mondható gazdasági környezet, magas jegybanki alapkamatok, energiaárak radikális felfutása, hatalmas infláció, ellátásilánc-problémák, vagy a munkaerő produktivitásának feltételezett zuhanása, miután lehetetlen őket visszaédesgetni home office-ból a mételyező irodába.
Mialatt a csúnya, rossz, dologkerülő munkaerő a híd alatt kénytelen szembesülni a gazdasági környezet viszontagságaival, a nagyvállalatok csúcsán pöffeszkedő CEO-k és részvényesek egyaránt rekord mennyiségű zöldhasút talicskázhatnak haza. Azért sem stimmel a matek, merthogy az állítólagosan zord gazdasági környezet ellenére soha nem látott mennyiségű új dollármilliárdos született a pandémia három esztendejében, a techvállalatok profitabilitása pedig mindennemű állítólagos probléma ellenére sem mutat komoly válságjelet.
Mi áll hát a roppant mértékben gyanús gazdasági machinációk mögött? A Business Insider egy meglepően őszinte cikk kertében tárja fel a kapitalista nagyvállalatok szomorú valóságát.
Amikor a globális részvénytársaságok CEO-i pénzügyi fegyelemről, gazdasági problémákról ajvékolnak, valójában azért teszik mindezt, mert a kivételes alkalmakkor elért (s a továbbiakban minden egyes év pénzügyi mutatójának fokmércéjéül szolgáló) profitábilitási rátát szeretnék a továbbiakban is ugyanazon, vagy akár még magasabb szinten tartani. Az alvás közben is dollármilliárdokat kereső részvényesek érdekei ugyanis felsőbbrendűnek számítanak azok jólétéhez képest, akik a busás profit megszerzését lehetővé tevő szolgáltatásokat leprogramozzák.
Hiába mutat egy vállalat továbbra is egészséges profitábilitást, sőt mi több, abszolút értékben akár növekedést is, rögvest válságot kiáltanak, amennyiben a profit mértéke kizárólag abszolút mértékben nő, százalékos arányban viszont lecsökken. Nem akkor eszközölnek tehát komoly létszámleépítést a CEO-k, mikor mondjuk csőd vagy valós válság fenyeget, hanem amennyiben a vállalat nem hozza a referenciaként meghatározott százalékos arányban elvárt profitablitást.
Ezek a cégek a pandémia legnagyobb nyerteseinek bizonyultak, hiszen számos új piaci szegmens nyílt meg előttük, melyek alkalmassá lettek a felfokozott monetizációra.
A távoktatást végző tanárok és online tanácskozó tudósok a Zoom platformon szervezték meg a tanítást és a konferenciákat. A Peloton házhoz szállított fitnesztermékei által biztosította a bezárt edzőtermek helyettesítését. A TikTokon táncikálhattak a szörnyű világjárvány alkalmával üresen kongó kórházak folyosóin a leharcolt nővérek. A Twitter és Facebook platformok első számú terjesztői voltak a pandémiával kapcsolatos hivatalos rémhíreknek, propagandának, vakcinareklámoknak.
A techcégek részvényei a csillagos egekbe lőttek 2020-21 során, hozzájuk képest csak a vakcinagyártók tapasztalhattak hasonlóan kirobbanó erejű pénzügyi sikert.
A probléma, mellyel most mégis szembesülni kénytelenek, hogy az emberek halálosan belefáradtak az online oktatásba, konferenciákba a karanténapp folyamatos csekkolásába. Ahogy egyre többen térnek vissza a valóságba, a jó alaposan felduzzasztott és minden korábbi rekordot meghaladó nagyságú profitot felmarkoló tech szektor legalább ugyanazt, de inkább még jobb eredményt várna el a rendkívüli kivételt jelentő 2020-21-hez képest, mert a nyilvánvalóan képtelenségnek bizonyuló számok nem mint anomália, hanem kötelezően túlszárnyalandó referenciaértékek jelennek meg a vállalatok könyvelésében és a részvényesek diktátumában.
Miután a pandémiát megelőzően alig pár év alatt kimaxolták az okostelefonokban, tabletekben, appokban, VR-technológiában megbúvó növekedési potenciált, az előttük álló esztendőkre reálisan megvalósítható tervek nélkül maradtak a technológiai óriások arra vonatkozóan, miképp is lehetne a profitabilitás szintjét még feljebb tornászni.
Itt lépnek be a CEO-k a képbe. A kapitalista rendszer dédelgetett kedvezményezettjei nemhogy nem válnak soha leépítések áldozataivá, de jövedelmük az 1978-as szint tizenötszörösére növekedett. Ugyanezen időszakban a szabvány munkaerő – CEO réteg közti jövedelemkülönbség 1:20 arányról 1:350-re nőtt. Amennyiben mégis elbocsájtásra kerülnének egy vállalattól, lehetőségük van arany ejtőernyővel kiugorva távozni, mely lehetőség akár százmillió dollár nagyságrendű végkielégítést és komoly nagyságú részvényopciókat keletkeztet.
A vezérigazgatók gazdasági prosperitás idején is eldobható beszélő szerszámokként kezelik a munkaerőt, profitabilitási válság esetén azonban a munkaerőt elbocsátási hullám, őket magukat pedig újabb komoly mértékű kompenzációs csomag illeti.
A CEO-k feladata minden körülmények közt vigyázni a profitabilitás szintjére, s ennek – akár saját döntéseikből eredő – csökkenése az igazgató leváltásának veszélyét vonja magával. Nem mintha volna bárminemű következménye egy nagy pofájú CEO által földbe döngölt cégnek, hiszen e forgatókönyvi pont esetén lép automatikusan érvénybe a már említett arany ejtőernyő.
Így aztán akármit is tesznek, gyakorlatilag semminemű következmény nem csapódik le a CEO részére, a vállalat mindennemű nehézségeiért a munkaerőnek kell megfizetnie. Gyakorta haknizzák körbe a bukott CEO-k fél Amerika nagyvállalatait, s egyik földbe állítása a másik után sem emel akadályt a további gazdagodásuk útjába.
A probléma, hogy létszámleépítés ide vagy oda, ezek az emberiség felett lebegő érinthetetlen nagyfőnökök nem lesznek képesek a tech-szektor válságát önhatalmúlag megoldani, pláne ha még rendre ki is rugdalják a termékeket karbantartó és fejlesztő munkaerőt. Persze amekkora mindenható istenek ezek a CEO-k, nyilvánvalóan könnyűszerrel képesek dolgozói létszám nélkül is egészséges profitabilitás alatt tartani vállalataikat.
A válság gyökere, mellyel a technológiaipar szembesül, hogy teljes mértékben kiherélték saját szolgáltatásaikat a profit egyre feljebb és feljebb srófolása érdekében. Az a vállalat, mely a felhasználói igények kiszolgálásra törekszik, veszteséges marad, a fogyasztói igényeket kielégítők pedig egyenes vonalon robognak a csőd felé.
Az ipari kapitalizmusban a problémát a tervezett elavulás bevezetésével oldották meg, a Szilícium-völgyben pedig a felhasználók manipulálásával és figyelmének elvonásával.
Mára gyakorlatilag egyik platform sem teljesíti vállalt célját. A Facebook eltávolít minket ismerőseinktől, a Twitter nem kíváncsi, mit gondolunk a nagyvilág dolgairól, az Instagram ócska shopping platformmá alakult, a TikTok pedig másodperces élvezetfalatkák konzumerista piacterévé.
Minden szolgáltatás kizárólagos célja, hogy reklámokat toljon a pofánkba korlátlan számban. Minél többet, annál jobb.
Csakhogy a reklámok végletekig való erőltetése meghozta az ezekkel szembeni reakciót különféle adblockerek formájában, a platformok renoméját a folyamatos cenzúra, kiépített besúgóhálózat és a véleménynyilvánító személyek betiltása döngölte alaposan földbe. A technológiai messianizmus kibontakozását a folyamatosan hanyatló felhasználói élmény és a korábbi évek során megszokott innováció hiánya fordította visszájára.
Hát igen. Ha nincs munkaerő, nincs ki szolgáltatást fejlesszen. Egy szabvány CEO részére eme tényállítás felfoghatatlan kognitív magaslatokat ostromol.
Az innováció hanyatlásának következménye a vállalatok pálfordulása, hogy a javarészt dollármilliárdos veszteségeket felhalmozó cégek a „hatékonyság évét” jelentették be 2023-ra vonatkozóan. A valós oka e cégek agóniájának, hogy senki nem hiszi el többé, ezek az egyre hitványodó termékek megváltják az életünket.
Láthattuk a COVID-terror idején, hogy mit műveltek velünk: elhallgattatták, kitiltották, megszégyenítették, ellehetetlenítették az ártatlan igazmondókat. Ezek után miért is támogatnánk őket az életünk, időnk, pénzünk feláldozásával az ő feneketlen bendőjük tömésére?
Egyetlen kellemetlen tényező végett nem fognak a létszámleépítések, a folyamatos termék-visszafejlesztések és a felhasználók közvetlenebb monetizációjára (előfizetési díjak bevezetése) tett erőfeszítések felszínen tartani a technológiaiipar elsüllyeszthetetlennek hitt Titanicját: létszükségleti cikkeknél lehet áremelésesdit játszani a lakosság kifosztása érdekében, de techszolgáltatásoknál bajos dolog megreckérozni ugyanezt. A legtöbbeknek egyáltalán nem jelent vonzó, pláne nélkülözhetetlen alternatívát egy fizetős Facebook vagy Twitter bevezetése.
