Szinte minden magamkorú egyén szembesült már ama tragédiával, hogy a fiatalsággal járó látszatszabadság után gyakorlatilag börtönajtóként zárul ránk az értelmetlen rabszolgamunka, az elviselhetetlen bürokrácia, a pszichopatákra szabott hierarchia világa. Sok ismert ember, köztük Szendi Gábor számára is keserű dilemmákat hozott fiatalabb korában az ún. társadalmi elvárásoknak való megfelelés kényszere:
A főiskolai évek csavargászásai után hirtelen rámszakadt a nyolctól ötig monoton munka, s ez olyan volt nekem, mintha lecsuktak volna. Rémülten gondoltam arra, milyen sivárnak is ígérkezik a következő 60 év.
A rabszolgasorsból való szökés szinte lehetetlennek bizonyul az átlagember számára. Akinek sikerül, az viszont soha nem bánja meg a kiszállást a mókuskerékből.
Most itt ülök mindjárt 64 évesen, s fiatalabbnak érzem magamat, mint huszonévesen. Fiatalon azt fürkésztem, hogy lehetne kitörni abból a láthatatlan falú börtönből, amit úgy neveznek, hogy az Átlag Ember Élete.
Aki valamiféle értelmes dolgot szeretne kihozni az életéből, előbb-utóbb kénytelen összezúzni a környezet által ráerőltetett kereteket, akár hatalmas szenvedések árán kiiktatva mások erőszakos nyomását.
Az élet egyfajta konvenció arról, hogy adott élethelyzetekben, döntési pillanatokban mi a “normális”, mi az elvárt, ami szerint cselekedni kell. Ez az, ami a többség számára az utat kijelöli. De némely ember ezt egyénisége megfojtásának érzi… …Az igazán szabad emberek azért tépik le magukról a kényszerzubbonyt, mert céljaik és terveik vannak.
A legfőbb ok, amiért a legtöbben mégsem mernek változtatni életükön és letépni magukról a rabigát, ama tévhit, hogy az ébredés pillanatában már túl késő szabadulni a ránk erőltetett szerepektől.
Lecsengett 20-30-40 év az életünkből, új dolgokat megtanulni egyre nehezebb, a vállalati ültetvény pedig az összes maradék életkedvet kigyomlálja belőlünk. A szenvedés örökké tart, az élet rendje pedig, hogy 50 éven át forgassuk a mókuskereket, mire kellően idősnek bizonyulunk ahhoz, hogy leselejtezettként végre módunk nyíljon arra, hogy elgondolkodjunk a koporsóig hátramaradó 1-2 évben a le nem élt életünkről. Innentől megszűnik az erőszakos külső nyomás, nem menekülhetünk többé a saját gondolatainktól és bűntudatunktól, hogy mennyi mindent nem sikerült véghezvinni, amit ifjú suhancként elterveztünk.
Pedig a történelem szinte megszámlálhatatlan mennyiségű hírességet ismer, akik akár életük delét követően vettek hatalmas párfordulást, valósították meg álmaikat vagy lettek híres, esetleg gazdag emberré akár több évtizednyi langymeleg létezés, neadjisten számkivetettség és nyomorúság után.
Egy nap az egyetem könyvesboltjában nézelődik, és kezébe akad Brendan Gill: Late bloomers (Későn érők) c. könyve. E ponton felvillanyozódtam, s hazaérve megrendeltem a könyvet.
A kis könyv 75 olyan -jórészt ismeretlen – ember igen rövid, fényképpel illusztrált életrajzából áll, akik életük derekán vagy még később hirtelen váltottak és forradalmasították életüket. A könyv azt bizonyította számomra, hogy ez az embertípus a világ más tájain jól ismert, s angol nyelvterületen bejáratott kifejezés is van rá: late bloomer.
Az egészségtelen modern táplálkozás, az ingerszegénységből eredő lagymatag életmód természetesen hatalmas hasznot hajt bizonyos érdekkörök számára, akik efféle mantrákat pufogtatnak, hogy „Nem egy gondolkodó, hanem egy dolgozó nemzetet akarok”.
Az ipari társadalom az emberben munkaerőt lát, s egy életkor után már nem éri meg őt foglalkoztatni. Van ebben ráció, hiszen az az életmód és táplálkozás, amit a modern társadalmak nyújtanak, a legtöbb embert a 60 éveire valóban leépíti.
Ahogy Szendi is jóval fiatal évei lecsengése után vált a modern táplálkozási és pszichiátriai szélhámosságok elleni élharcossá, úgy kellő hozzáállással, némi ötletességgel és rengeteg bátorsággal bárki számára megadatik a lehetőség, hogy létezése ne pusztán a biorobot szintig emelkedjen az anyaméhtől a koporsóig.
Nem törvényszerű. hogy leamortizált testben vegetáljuk ki a nekünk kirótt időt; túl értékesek vagyunk ehhez. Ne hagyjuk parlagon heverni képességeinket.
Az idézetek forrása: Szendi Gábor: Őszi virágok (www.tenyek-tevhitek.hu)
Figyelem! A webszemle rovat cikkei más szerzőktől átvett írások rövid idézését tartalmazza, benne a forrás szövegére való átlépés lehetőségével. A Revolife szerkesztősége igyekszik az átadásra érdemes gondolatokat összegyűjteni, és azokat mindenféle ellenszolgáltatás igénye nélkül az olvasók számára eljuttatni, a szabad felhasználás alapelveit nem sértve.
Ha a tisztelt szerző mégsem szeretné tartalmainak részletét oldalunkon látni, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot a “kapcsolat” menüpontban található elérhetőségek valamelyikén, és sikeres levélváltás esetén 24 órán belül gondoskodunk az érintett tartalmak törléséről. Külön kérés esetén a szerző teljes munkássága feketelistára helyezhető.
