Leküzdhetetlen, valamint kiváltképp kellemetlen problémát jelent a kapitalisták részére a rendszer működésének köszönhetően egyre inkább legatyásodó, elszegényedő, szellemi-erkölcsi leépülésen áteső, használandó majd eldobandó munkaerő kezelése. A „józan ész pártján álló” egybites rezsimek persze nem csinálnak ügyet a dologból: vagy kerek perec tagadják a hajléktalanság létét, vagy egyenesen üldöztetik a lakásukból kidobált, zsellérré tett polgárok százezreit.
A hatalom működési elve még annál is primitívebb, ahogy az egyszeri nyárspolgár elképzeli: ha a rendszer ténykedésének eredménye hajléktalanok tömkelege, egyszerűen igyekezzünk a művelet végeredményét (vagyis a koldusbotot) erőszakkal átírni, hogy megfeleljen roppant magasztos, munka alapú társadalmat dicsőítő elveinknek. Kettő meg kettő nem egyenlő néggyel, hanem minden egyes nap olyan szám kerül az egyenlőségjel után, melyet a hatalom érdeke épp megkíván.
Bár maga a rendszer totálisan alkalmatlan arra, hogy az emberiség legalapvetőbb szükségleteit, mint fedél kielégítse, nem örök időkre kőbe vésett, rezignáltan elfogadandó eredmény a hajléktalanok hada. Ha kettő meg kettő csak azért is öt, akkor a művelet meghamisításán felül lehetne ténylegesen is törekedni arra, hogy a módosult képlet végeredménye a valóság szintjén is alkalmazkodjon az erőszakkal érvényesített látszathoz.
A haladó szellemiségű, egyébként startup-nagyhatalom Finnországban oly módszerrel számolták fel a hajléktalanságot, melyet a világ legnevesebb atomtudósai évtizedekig tartó konferenciázgatás után sem lettek volna képesek kiötölni:
Lakhatást adtak a szegényeknek.
2008-ban még komplett sátortáborok voltak lecövekelve Helsinki frekventáltabb területein. Mára mindezeknek nyomuk sem maradt. A nyugati birodalmakra jellemző problémakezelés (ne legyen a probléma szem előtt) helyett valódi megoldást kínált a kormányzat a rendszer áldozatai részére.
2008 után „A lakhatás az első” programcsomag bevezetésével mára szinte teljes mértékben sikerült felszámolni a hajléktalanságot. Nem létezik olyan (nyilvántartott) lakos, akinek ne volna legalább egy lakcíme, melynek hiánya egyébként alanyi jogon megakadályozza a kitaszítottságból való kilábalást. Ha nincs lakcím, nincsen munka, nincsenek juttatások, nincs semmi.
A program, immár több mint tíz év távlatából, hatékonynak mondható. A lakhatáshoz jutó korábbi hajléktalanok 80%-a képes fenntartani ingatlanját, a rezsit, adókat és egyéb kötelezettségeket fizetni. Mivel a lakások állami tulajdonban vannak, egy alacsonyabb összegű lakbért is ki kell köhögniük, ám ha mindez nem sikerül nekik, továbbra is igényelhetnek segítséget. Kilakoltatás esetén elköltözhetnek még fenntarthatóbb lakásba, vagy menedékházba.
