Nagy-Britanniából érkezett a hír, hogy összhangban a nemzetközi (kiváltképp amerikai és magyar) folyamatokkal rendkívül súlyos krízisbe sodródott az egyetemi képzés. Pedig az angol intézményeknek igazán nincs miért szégyenkezniük, hiszen felsőoktatási intézményeik színe java, mint az Oxford vagy a Cambridge, nemzetközi hírnévnek és elismerésnek örvendhetnek.
Miközben a tandíjak a csillagos eget verdesik, az angol intézmények pénzügyi helyzete rendkívül ingatag talajon áll. Legfrissebb adatok szerint négyből egy felsülőoktatási komplexum masszívan veszteséges, a szektor kumulált deficitje pedig immár a dollármilliárdos szintet verdesi. Összesen 2,55 milliárd dollárral tartoznak a szereplők hitelezőiknek.
Mindeközben ugyanezen intézmények belső működését gyakorlatilag napi rutinná vált elbocsájtások tömkelege hatja át. Az egyetemek elbúcsúznak legkiválóbb oktatóiktól, helyükbe szerződéses vagy egyenesen a vállalati szférából érkező hanyag yuppie-kat ültetnek be millió forintokért oktatni a sanyarú sorú diákságot.
Mialatt a “woke kultúrharc” sikerrel elterelte a lakosság figyelmét a nemzetközi felsőoktatás siralmas állapotáról, az egyetemek immár vörös riadót fújván figyelmeztetik kormányaikat a rohamosan feléjük settenkedő csődhullám veszélyeire.
Az elkerülhetetlen vég elodázására egyes intézmények egybeolvasztását és további tandíj-emeléseket igyekeznek eszközölni az intézményi vezetők, ám mindezen intézkedések árva és magatehetetlen cseppekként igyekeznek reménytelen szélmalomharcuk megvívására a rohamosan közelgő véggel szemben.
Az elmúlt évtizedek során mindent megtett a hatalom, hogy az egyetemi képzések színvonalát a sárga földig züllessze, azok naiv és mit sem sejtő áldozatait iszonytató kockázatot jelképező, milliós nagyságrendű adósság felvétele árán abszolválható lottószelvények vásárlására kényszerítse.
Mialatt a tandíjak oly szintet kezdtek verdesni, hogy immár kizárólag a burzsoá uralkodó elit fogyatékos fattyai engedhetik meg maguknak az elitbe jutás jogát szavatoló recés budipapír abszolválását, maguk az intézmények glorifikált szakmunkásképzőkké züllvén kizárólag a jövendőbeli (szellemi) szalagsorok kiszolgálására hivatott agyhalott és függőségek fojtó árjában (diákhitel, szülői követelőzés, feleslegesen elvesztett életévek) vergődő jobbágytömegek szériagyártására transzformálódtak át.
Ebben kötelező részt vennie a “jó állás” után kuncsorgó rabszolgahadnak hosszú éveken át több millió forintért. Voltaképp a szolgasors örök bebetonzásában.
Eközben a munkáltatók beszélő fejei felfedik a keserű tényt, hogy a diploma abszolválása immár még csak belépőt sem jelent a munka világába. A beérkező önéletrajzokat minden körülmények közt a sógorság-komaság-haverság-rokonság-csókosság-protekció kritériumrendszer mentén szűrik, mesterséges intelligencia és a kétségbeesett jelentkezőket másodperc töredék részén belül szanáló algoritmusok bevetésével.
Az “élethosszig tartó tanulás” doktrínájának bevezetésével és érvényesítésével a kapitalista munkáltatók immár a piaci igények ingadozó működéséből eredő rendszerkockázatot is könnyű szerrel oktrojálhatják jobbágyaikra, akiknek a “tudásuk felfrissítése” érdekében soha meg nem térülő képzéseket szükséges az elismert munkaidőn kívül abszolválniuk.
Ez által a munkás réteg voltaképpen tartósan negatív cashflow-val való működésre kényszeríthető. Ami közgazdaságilag nonszensz, hiszen a szükségleteinél és fizetendő csekkjeinél kisebb jövedelmet hazavivő bér -és adósrabszolga egy fiktív vállalattal szemben a hajléktalanság, földönfutóság, éhhalál küszöbére kerül. Nem létezhet olyan a lakosságnál, hogy negatív cashflow.
A modern diploma voltaképp egy luxus-lottószelvény, ami nem egyéb, mint többmilliós kiadás garantált cseretermék nélkül.
Az angloszféra mellett a magyar nebulók ébredtek fel leginkább az átverés keserű valóságára. Hivatalos adatok szerint, miközben az EU teljes területén, ideértve a Kelet-európai államokat is az utóbbi évtizedben megnövekedett az egyetemi végzettséget abszolváló diákok száma, addig idehaza három százalékkal csökkent a kényszermelegedőben vegetáló lurkók mennyisége.
Közben azért a glorifikált szakmunkásképzők mellett a valódi szakmai elzüllést kínáló kétkeziszakma-butítóközpontok sem restelkednek. Minden létező hazugságot bevetnek annak érdekében, hogy a bepalizható gyermekhadat méregdrága és soha meg nem térülő diplomás képzések helyett méregdrága, soha meg nem térülő és a bérrabszolgaságból való kiutat örök életekre elzáró szakmányok kitanulására késztessék.
Miközben a tudományoskodó beszélő fejek a mesterséges intelligencia általi tömeges földönfutóvá tételünkkel riogatnak, a pártállami apparatcsikok és a tenyerükből táplálkozó OKJ-s agysejtpusztítók csővezetékszerelők, villanyszerelők, kőművesek, kárpitosok és ácsok garmadáját szeretné látni az ültetvényen, mert az efféle foglalkozások szorgos űzői soha a büdös életben még csak nem is gondolkodhatnak a kiszolgáltatott szolgalétből való szabadulás kívánalmán. Abszolvált szakmájuknak hála örök életre hozzáláncolhatók a rendszerhez és az általa önkényesen porciózott jótéteményekhez.
A McKinsey konzulens vállalat projekciója szerint a szakmákat elsajátító gyerkőcök hosszú évtizedekre bebiztosított “munkalehetőségeknek” és a család ellátását szavatolni képes jövedelemnek örvendhetnek majd. Valaki elfelejtett szólni nekik, hogy a céltáblájuk kellős közepére tűzdelt Z-generáció tagjai nem alapítanak családot? Továbbá, hogy a nők nem házasodnak ranglétrán lefele?
A McKinsey szerint a korábban elit tudásmunkákként számon tartott szellemi alkotóképesség kívánalma hamarosan a kétkezi foglalatosságokban testesül meg. Az e téren rohamosan terjedő technológiáknak köszönhetően, mint robotizált gyártósorok, egyre több összetett elektronika a járművekben és gépekben, 3D nyomtatás, drónok és számítógépes tervezés (CAD), a heveny kalapálgatás közben serényen hétszentségelő munkáshad is játszi könnyedséggel aknázhatja ki roppant kifinomult elméje rejtett képességeit.
Talán a gyermekeiket elit iskolákba járató felső középosztály szüleit sem ártana tájékoztatni e nem mindennapi lehetőségekről, nehogy véletlen lecsusszanjanak a munka alapú társadalom évszázadok óta hiábavalóan hajszolt csodás reneszánszáról.
