Eredetileg a felelős gyereknevelésről szóló irományom mellékletének szántam eme kis szemelvényt, ám mivel a cikk – tőlem megszokott módon – lexikon méretűvé terebélyesedett, ezért inkább különválasztottam, kicsit alakítgattam, és most egy különálló, ám az előzőhöz mégiscsak kapcsolódó írásként tárom a kedves olvasók színe elé.
Hét pontból álló listám azokat a cselekedeteket tartalmazza, melyeket a gyereknevelésben a legfőbb szülői bűnöknek tartok. A sorrend egyben a súlyosság mértékét is mutatja. Akik ezen bűnök valamelyikét elkövetik, teljesen alkalmatlanok szülőnek, és egy ideális világban nem volna szabad engedni nekik, hogy szaporodási ösztöneiket kiéljék. A világ működése azonban nem ideális, így sajnos mindig lesznek fiatalok (valószínűleg egyre nagyobb számban), akik súlyos személyiségbeli sérülések terhe alatt kénytelenek elkezdeni játszani az életnek nevezett kegyetlen gorefest-et.
1. Lelki terror: A legmocskosabb szülői bűn a gyerek lelki bántalmazása. Egyrészt mert megfoghatatlan, másrészt egy életre szóló sérüléseket szerezhet vele az ember. A lelki bántalmazásban nem az a rossz, hogy olykor-olykor elhangzik egy igazságtalan szidalmazás. A terror leggyakrabban elmebeteg anyától/apától származik, aki akár hosszú éveken keresztül mérgezi gyermeke lelki világát.
Huszonéves korra akár konkrét testi tünetek is lehetnek az eredményei, valamint olyan, lelki eredetű problémák, mint a szorongás, depresszió, gyomorbántalmak, fejfájás, magas vérnyomás. Jelentősen megnő az agyvérzés, szívroham, asztmás rohamok, valamint neurológiai betegségek kockázata. Ha a gyermek önállósodása során nem képes szüleit szembesíteni ezen bűneikkel, és külső segítséggel vagy annak híján túladni bántalmain, idő előtti halálba küldi saját magát. A lelki terroristák mind gyerekgyilkosok.
A lelki terrorizmus sokféle lehet. Ide valóak azok a szülők, akik ok nélkül intéznek gyűlöletbeszédet gyermekeik felé, azt hangoztatva, bárcsak meg sem születtek volna, nélkülük minden jobb lenne. Ugyanebbe a kalapba tartoznak a gyermeküket túszul ejtő szülők, akik szisztematikusan a másik fél ellen hangolják a kölyköt. És végül azok is, akik szexuális bűncselekményt követnek el saját gyerekükön.
Aki kiskora óta lelki terror alatt él, az nem tudja megtapasztalni a valódi gyermeki létet, korai felnőttségre van kárhozatva. Ám ahogy az evolúcióban sem lehet a prokarióták után egyből a kardfogú tigrisre ugrani, ugyanúgy a korai felnőtt gyerekkorát késve kénytelen megélni, és ez az élete teljes összeomlását és reménytelenségét okozza, hiszen a felnőtt korú emberekkel szemben másak a társadalmi elvárások.
2. Egzisztenciális terror: Az elnyomó szülő jellegzetessége a gyerek egzisztenciális félelemben való tartása. Bizonyos körökben gyakran idézik amolyan követendő nevelési példaként: „Amíg az én kenyeremet eszed, addig az van, amit mondok!”. Az ilyen elnyomó szülők látszólag teljesen normális, akár példás életet élő emberek, észrevehető személyiségtorzulás vagy elmebaj nélkül. Azt viszont észre kéne venni, hogy a modern világban a pénzhez való viszonyulás alapjaiban változott meg azóta, hogy divattá vált ezt a fajta fenyítést alkalmazni. A száz éve még talán működőképes példázat mára számos kár és kerékbetört egzisztencia okozója lett.
Az egzisztenciális terror nyomása alól kikerült fiatal pénzügyileg infantilis lesz, nem tudja megbecsülni fizetése értékét, felelőtlenül ugrik bele a látszólagos nagy pénzügyi szabadság hatására halálra ítélt ügyletekbe. A pénzt az elnyomás eszközeként érzékelik, ezért ez a fajta terror remekül alkalmas szociopata, nárcisztikus, borderline és számtalan más személyiségzavarral rendelkező emberek tömegének kitermelésére, akiknek céljuk a pénz hajhászása, és annak hatalom céljából történő felhasználása lesz. Akik ebben a versenyben lemaradnak, gyakran kerülnek létminimum alá, és mivel a pénzhez való egészségtelen viszonyuk a személyiségükben rögzül, nem is képesek annak helyes kezelését elsajátítani. Ez a szituáció remek megágyazója a lecsúszásnak és alkoholizmusnak.
3. Fizikai terror: Van különbség a nevelő célzatú atyai pofon és az állandó ütlegelés között. A gyereket soha nem szabad nyomós indok nélkül bántani. Ez a probléma leginkább, de nem kizárólag azoknál a családoknál áll fenn, ahol legalább az egyik szülő alkoholista. A félrekezelt gyerek vagy életképtelen lesz, vagy idősebb korában keserves bosszút áll szülein, amikor esetleg már ők kényszerülnének gyerekükre támaszkodni.
4. Elkényeztetés: A szülő szerint a gyerek kényeztetése olyan, mint egy önfeláldozás. „Mindene legyen meg a gyerekemnek, ami nekem nem adatott meg.” Valójában az elkényeztetett gyereket a szülő úgy tartja, mint egy kutyát. Látszólag kinyalja a seggét: megszabadítja a felelősség, az önálló döntéshozatal terhétől, a bukkanóktól, a puszta erőfeszítéstől is. Másrészt megfosztja a siker élvezetétől, önmaga ünneplésétől, az autonómiájától, a függetlenségre való törekvésétől, aminek kora felnőttkorban issza majd meg nagyon a levét.
A gyerek olyanná válik, mint kint az ólban a házikedvenc: van valami fedél a feje felett, elé rakják a kaját, még a buksiját is megsimogatják néha, cserébe átvitt értelemben láncra verve fosztják meg saját életétől. Ha meg kikerül a való életbe (elkódorog), csakhamar vissza kényszerül menekülni a szeretett pléd alá, mert saját erejéből teljesen életképtelen. Az elkényeztetés épp hogy csak kicsivel kisebb bűn, mint a terror, mivel megöli a gyerekben még csak csíra formájában kibontakozni igyekvő felnőttet.
5. Mártírkodás: „Az a szemét apád elhagyott! Azzal a *****val!” „Sokkal könnyebb lenne az életem, ha nem születtél volna meg!” „Mindig rám marad a sok házimunka!”
Amennyiben gyereked előtt mártírkodsz és ok nélkül sajnáltatod magad, az azt jelenti, hogy a felelősséged terhének egy részét rá pakolod. Ami alapból csak a tiéd kellene, hogy legyen. Tudom, nehéz egy krízis után felállni, pláne új életet kezdeni. De nem késő, még ha nehéz is felnőtt korban a személyiséget fejleszteni, és nem megalázó szakember segítségét sem hívni, ha magunk már nem bírunk a sok teherrel. Viszont a gyereked nem tehet semmiről, és a gondjaid megoldásában sem nyújthat segítséget. Ne mérgezd őt a problémáiddal, akármilyen nagy kínnak is tűnnek.
6. Pótszerekre való rászoktatás: Rendben, hogy te magad nem bírsz ki egy napot sem a reggeli fél doboz / fél deci / fél gramm nélkül, de ne tukmáld már rá szegény gyerekre a saját elfuserált szokásaidat. Még ha úgy gondolod, jófej szülőnek tűnsz ezáltal, ez nem így van. Ha nagyon akar, majd rászokik magától a cigire/piára/drogra, de ne előlegezz meg neki olyan függőséget, amitől a későbbiekben esetleg szenvedni fog. Önálló felnőttként és a maga szerencséje kovácsaként majd szépen eldönti, milyen szerekkel károsítja szervezetét.
7. Szexuális élet kiteregetése: Nincs más, amitől egy gyerek jobban undorodna, mint amikor megtudja, sőt mi több, elképzeltetik vele, hogy a szülei is élnek szexuális életet. Ennél még rosszabb, amikor még be is számol róla a szülő, a nonpluszultra pedig, amikor ajtót nyit kupakolás közben. Hihetetlen módon elég durva személyiségtorzulásokat tud okozni, és egy világ omlik össze a gyerekben, ha ilyenekkel szembesítik, még ha tudat alatt sejteni is véli a hátborzongató valóságot. Kamasz és korai felnőttkorban, hiába érettebb már a személyiség, ugyanúgy hányingerkeltő és antipatikus dolog a gyerekünket tudatni szexuális életünkről. Ha gondunk van, forduljunk szakemberhez, de a gyereket ne traktáljuk vele SOHA-SEMMILYEN-KÖRÜLMÉNYEK-KÖZÖTT.
