Eleve nincs rendben valami odafenn azoknál, akik kemény munkát választván kívánják szemétdombra vetni az élet nyújtotta lehetőségeket, de egy dán kutatás azt is megerősíti, hogy az öncélú ostobaság életen át való erőltetése bizony keményen megbosszulja magát.
Egy rendkívül impozáns vizsgálatot szállított részünkre a koppenhágai egyetem, melyhez első körben még 1970-71-ben gründoltak vállalkozó szellemű önkénteseket, kiket aztán a munka világában tett komplett életútjuk során végigkísértek. Az alanyok mind 40-59 év közti férfiak voltak. Őket alapvetően két vizsgálati csoportra osztották: fizikai és szellemi munkások.
A 2016-ban zárult felmérésben 45 éven át szaporították a nyilvántartásba helyezett munkások fizikai és mentális kondíciójával kapcsolatos adatokat, nagyjából addig, míg a legutolsó alany is elhalálozott. Összesen 4721 fő nyomán nyertek értékes információkat a kutatók a munka testet és elmét leépítő hatásáról.
Konklúzió szerint, amennyiben valaki egy életen át kemény fizikai munkát végzett, a nyugdíjas korban bekövetkező demencia kockázata 55 százalékkal nőtt a nagy átlaghoz képest.
Azt hihetnénk, a keményen dolgozó kisemberek inkább testi leépülési folyamaton esnek keresztül idős korukra. Részben ez is igaz: meglehetősen nagy arányúnak bizonyult az izomsorvadás, ízületi fájdalmak, keringési zavarok, magas vérnyomás, szívroham-kockázat és baleset nyomán bekövetkező testi fogyatékosságok előfordulása, de minden egyébnél nagyobb arányt mutatott a memória -és kognícióvesztés, vagyis a demencia.
Ugyanakkor nem véletlen vizsgáltak két csoportot a kutatás folyamán. Másik kategória, a szellemi munkások nagyban más eredményt mutattak fel életpályájuk végén.
Kik életük nagy részét szellemi tevékenységgel töltötték, viszont aktív, fizikai erőkifejtést igénylő hobbik révén kerülték a tespedtséget, közülük szinte senki nem szenvedett demenciában. A jobbára passzív hobbikat űzők (pl. tévézés, rádióhallgatás, újságolvasás) körében a szellemi dolgozók szintén nagy fokú leépülésnek örvendhettek, ám a legsúlyosabb agyhalál azokat sújtotta, akik a kemény fizikai munkát szabadidejükben tespedéssel kompenzálták – magyarán lenyomták a műszakot a gyárban, aztán leültek egy karton sör társaságában a tévé elé dögleni.
A dán kutatók ezzel visszaigazolták az évtizedeken át csupán sejtett állítást, hogy az életen át tartó kemény munka fatális mentális leépüléshez vezet. Persze ez nem meglepetés: amit nem használunk, az elsorvad. A fizikai tevékenység végletekig való erőltetése a legtöbbek részére nem egyéb, mint a hamis társadalmi hasznosság doktrína ösztönszintű visszaigazolása, valamint menekülés a fontosabb dolgokról való gondolkodás lehetősége elől.
Az eredmények nem jelentik persze, hogy minden fizikai aktivitás alapvetően ártalmas és leépítő volna. Tudni kell viszont az egészséges mértéket tartani. Hobbi, sport vagy házimunka szempontjából a kertészkedés, önkénteskedés, tánc, úszás, aerobic, túrázás és fotográfia mind rendkívül pozitív hatással bírnak az ember fizikai és mentális kondíciójára egyaránt. Mivel a kutatás alanyait munkájuk mellett egyéb tevékenységeik szempontjából is értékelték, a sorolt foglalatosságokat űzők kiemelkedően fittnek és aktívnak mutatkoztak idős korukban is – de csak amennyiben nem pusztítóan nehéz fizikai munkával kombinálták azokat.
Sorolt aktivitások mind olyanok, ahol a fókusz igazából nem magán a tevékenységen van, hanem a természetközelségen, a kedélyes társaságon vagy a hétköznap nyomasztó problémáiból való időleges kicsatlakozáson. Amely akciók benne tartanak minket a rendszer mátrixában (pl. tévézés), hatványozottan járulnak hozzá mentális állapotunk hanyatlásához.
