Soha a büdös életben nem értettem, hogy anyagi problémák esetén egyesek miért jönnek mindig a mentális gondokkal, vagy épp a kiokítással, hogy mi mindent kellett volna megtenned ahhoz, hogy pénzhez juss?
Az efféle „jót akarók” skizofrén értékítélete szerint mindenkinek ugyanolyan könnyű dolga mutatkozik a pénzhez jutás tekintetében, mint mondjuk ama bankoknak, akik csak betáplálnak néhány fiktív számjegyet a képernyőre, és máris indulhat a kaviáros-pezsgőhabos habzsidőzsi parti.
Roppant idegőrlő és hosszú távon depresszív ostobaság a nincstelent annak mantrájával ütlegelni, hogy miért nem áldoz fel naponta húszezer Forintot a nem létező pénzéből ahhoz, hogy állásinterjúra járjon, ahol majd aztán a „majd értesítjük” szabvány mondóka elhintését követően egy nagy büdös semmit kap visszajelzésként. Az érdeklődést kifejező visszahívásra pedig legfeljebb valami rezignált hangvételű lerázást kap a lekezelésére kiutalt kollégától, ha egyáltalán.
A „ménemmegyeldógozni” egyház hívői a legprimitívebb szektákat alulmúló szellemi színvonalat képviselvén megállapítják, hogy a megélhetéshez jutás pusztán menés kérdése, mert ugye a Volánbusz ingyen furikázza mindenki seggét sok száz kilométerrel arrébb, ahol úgymond munka van. Emellett a faluszéli rabszolgatelepre is csak úgy besétálhatunk, odaállhatunk a szalag mellé, kiutalhatjuk magunknak a fizetést. Ha meg kötekedni merészelne valami portás, biztonsági őr vagy műszakvezető, hogy mit keresünk ott, majd jól pofán vágjuk, mert mit képzel az obstruktív barma, hogy gátolja a szorgos, építő munkát?
Egyébként az is érdekes jelenség, hogy a bér -és adósrabszolgaság mint privilégium szerepel a modern kapitalisták szótárában, mely nem mindennapi jutalom elnyeréséért természetesen kőkeményen meg kell küzdeni, és lehetőleg másokat is eltaposni, hogy a mi nyakunkra kerülhessen elsőnek a járom.
Ekkora mérvű förtelmes terrorhadjáratot követően nem meglepő, hogy egyre szélesebb tömegek fordulnak magukba szégyenükben, és bújnak el örökké az ítélkezős, gyilkos pszichopaták vernyákolása elől. Kiknek egyetlen szóba jöhető akciójuk a bajba jutott személy megsegítésére, hogy pszichopaták módjára vernyákolják az „aki akar, az talál munkát” okkultista varázsigét az éterbe.
Persze, hogy van munka. Végtelen mennyiségű munka létezik. Tedd ide, tedd oda, másnap meg tedd vissza. Ma ásd ki az árkot, holnap temesd be. Csináld ezt 45 évig. Csupán elvégezni érdemes munka nem létezik, amiért cserébe emberhez méltó megélhetést biztosítana a rabszolgatartó, vagy legalább mikrodózisnyi mértékben hozzájárulna az emberiség és civilizáció felemelkedéséhez.
Vannak persze jól fizetett, termékeny munkások, akik azért kapják zsebbe a sok milliónyi zöldhasút, hogy segítséget nyújtsanak a pártállam és háttérhatalom részére az emberiség Új Világrend alá való beerőszakolására nanorobotokkal, drónokkal, totalitárius megfigyeléssel és medikálfasizmussal.
Ha már a világon semmi értelme nem maradt dolgozni, legalább az emberiség kiirtása biztosít gyümölcsöző foglalatosságot kevesek részére.
A megélhetés esélyétől megfosztott zsellérek pontosan azt teszik, amire basáskodó Döbrögijeik kényszerítik őket: mélységesen szégyellik magukat, a rendszerből eredő problémákért önmagukat hibáztatják, és folyamatosan visszahúzódnak a társas kapcsolatok lefolytatásából.
Minderről egy Amerikában készült felmérésből bizonyosodhatunk meg, melyben a kérdezés alá vont 2000 fő 66%-a nyilatkozott úgy, hogy anyagi helyzetükből adódó szégyenérzetük végett kerülik a társas összejöveteleket. Nem mintha volna pénzük ilyesféle megfizethetetlen luxusra, mint találkozás és beszélgetés, miután az elmebeteg, pszichopata rendszer az élet örömeinek legutolsó morzsáitól is megfosztotta a szolgasorba taszított alattvalóit.
A világtörténelem során kizárólag a kapitalizmus engedhetett meg magának oly mérvű pofátlanságot, hogy legalapvetőbb, minimális szükségleteket mint luxust és privilégiumot vezessenek be. De hát ettől pörög a gazdaság, hiszen a magányos és depressziós embereket busás összegért cserébe majd jól meghallgatja egy dilibogyóárus terapeuta.
A szégyenben vergődő tömegek elkerülik a szülinapi partikat, az esküvők látogatását, de még a szabvány társalgást is, hiszen bármikor átterelődhet a téma a személyes pénzügyekre.
Érdekesség, hogy a válaszadók 57%-a aktuális pénzügyi helyzetétől függetlenül szorong az anyagiak végett, ami nem csoda, hiszen a pártállam bármilyen mondvacsinált indokra hivatkozva elrendelheti egyik pillanatról a másikra a kisvállalkozások bezárását, valamint a maszkjukat nem megfelelően viselők sok százezres megbírságolását.
A hatalom a biztonságra hivatkozva beletaszította a népességet a totális létbizonytalanság állapotába.
A felmérésben résztvevők 80%-a rendelkezik valamiféle fojtogató adóssággal, hiszen a rendszer úgy keveri a lapokat, hogy különben teljesen lehetetlen legyen a megélhetés. Az adósok többsége abszolút reménytelennek látja a hitelkártya-adósságok visszafizetését, melyhez becsléseik szerint 38 évre volna szükségük.
Összesen 76%-ot ér el azok aránya, kiknek a fizikai munkateljesítményére, vagy a mentális állapotára kifejezetten negatívan hat a maga anyagi helyzete. Ennyit ama okkultista mantráról, hogy a rettegésben és napi szintű létbizonytalanságban vergődő zsellérek majd még szorgosabban fognak a rendszer kiszolgálása érdekében ténykedni, hogy az tovább folytathassa a lakosság rabigaságban tartását.
Még a pénzügyileg viszonylag stabil helyzetnek örvendők sem élvezhetik szorongás nélkül az anyagi biztonságot. Mint említettem fentebb, bármikor becsúszhat egy karantén, vagy találomra kirótt bírság az életükbe, ugyanakkor ezen módosabb egyedek paradox módon inkább a költekezésben látják a stressz levezetésének helyénvaló módját.
Akinek telik rá, az bevásárló körútra megy (67%), vagy pedig mekis hambik nyakló nélkül való zabálásába fojtja bánatát (51%). Szintén jelentős súlyt képvisel a márkás ruhákat vásárlók aránya (50%).
Ugyan a válaszadók 78%-a 30 ezer dollár alatti éves jövedelemmel rendelkezik, átlagosan 86 ezer dollárt tartanának elfogadható összegnek a vágyott stresszmentes életmód megteremtésére. Ez magyar viszonyokhoz és GDP-hez igazítva 1 millió Ft havi nettó jövedelemnek felel meg.
A hivatalos narratíva szerint persze minden kizárólag a személyes hozzáálláson, viselkedésen meg attitűdön múlik. Ha kedvesen bánunk másokkal és nem szorongunk annyira az anyagi gondjaink végett, máris kevésbé fázunk az aluljáróban, és persze éhen halni is tökéletes méltósággal fogunk, fülig érő mosollyal az arcunkon a kiküldött százötvenedik válaszra sem méltatott önéletrajzot követően.
Ugye, hogy mennyivel derűsebb így az élet? Minden csak hozzáállás kérdése!
