Találtam egy érdekes írást, mely részletesen kibontott párhuzamokat von napjaink COVID-riogatása, valamint a fekete himlő nagyjából 135 évvel ezelőtt hamvába holt járványkezelése között. Az eredeti cikkhez képest rövidítve és zanzásítva lássuk szépen, miért!
A 2013-ban megjelent „Dissolving illusions’ című könyvben fedezhető fel a következő sztori.
Az 1700-as években 30%-os halálozási rátával bíró, de a túlélők körében is roppant súlyos, akár egy életre megnyomorító szövődményeket előidéző fekete himlő terjedése roppant mértékű felfutást vett. Az emberi fajra is veszélyes himlőfajta a jóval szelídebb lefolyású tehénhimlő rokona.
A Louis Pasteur által kifejlesztett első védőoltást (veszettség ellen) követően jött az ötlet, hogy a fekete himlőt szintén az új és forradalmi technológiaként hirdetett injekciók révén győzzék le. Az első oltási programok már az 1700-as évek végén megindultak a fekete himlő ellen, ám népszerűségük csúcspontját jó 30 évvel később, az 1820-as években érték el.
Az alapötlet szerint az embereket az enyhébb lefolyású tehénhimlő legyengített változatával oltják, melyet a szervezettel megismertetvén az védelmet generál a fekete himlővel szemben is. A kor doktorai mindegy szálig istenítették a megmentő messiás vakcinát, mely kapcsán a következő szólamok hangzottak el szájukból:
az oltás hatásos és biztonságos, valamint teljes mértékben megakadályozza a vírus terjedését.
Aki oltatja magát, az nem lesz beteg.
A hiedelemrendszer az 1820-as évek végéig volt képes magát tartani, mikor egyre több (akkoriban még független kézben lévő) napilap számolt be a vakcinológusok (tényleg így hívták őket!) hazugságairól.
1830-ra totálisan összeomlott a narratíva: a tehénhimlőt tartalmazó oltás nemhogy nem volt képes a járvány leküzdésére, de a vele beoltott páciensek csakhamar, vagy akár hosszú évekkel később valódi fekete himlőtől kezdtek el szenvedni! A helyzetre reagálásképp a tudományos klerikália a gólvonalak folyamatos arrébb tologatása által igyekezett irháját és sarlatán tudományát menteni: bár a himlővakcina nem akadályozza meg a betegség megszerzését, azt enyhébb lefolyásúvá teszi. Megfogalmazták továbbá, hogy az oltások hatásosságának biztosítása érdekében a teljes lakosságot immunizálni szükséges a betegség ellen. Mindez szerte a világon kitaposta az utat az első ízben bevezetett kötelező oltás programja előtt.
1840-ben Elsőként Anglia Leicester nevű gyárvárosában rendelték el a kötelező „védőoltás” beinjektálását minden felnőtt lakos testébe, hol a kor megszokott állapotainak (zéró testi-lelki-mentális higiénia, zéró napfény, kemény munka 5 éves kortól, angolkór) köszönhetően majdhogynem a kezelhetetlenségig fajult a járvány lefutása.
1859-től a csecsemőket is kötelező volt oltani azok 3 hónapos korát megelőzően. Az 1850-es évektől kezdve egyre több helyütt tették megkerülhetetlenné a „védőoltásokat” – kiváltképp a járványok gócpontjának számító Angliában, illetve USA-ban. Ugyanezen régiók voltak, ahol a nagyvárosi rabszolgatelepekre becsalogatott népesség krónikus vitamin-és napfényhiánya, valamint az embertelen és megnyomorító munka végett tömegével hullottak az emberek akár egyéb más járványok, akár fizikai vagy mentális megnyomorodás következtében.
Az oltási program csúcspontja 1855 környékén volt. Ekkor Bostont érte utol egy minden korábbinál pusztítóbb „negyedik hullám”, így a kormány szigorú kötelező oltást rendelt el a népesség részére. E régióban az oltakozási kedv felfutását újabb meg újabb járványhullámok kísérték, először 1859-60-ban, majd 64-65-ben, végül 72-73-ban is, mely egyben a legsúlyosabbnak bizonyult az összes közül.
Hasonlóképpen járt Chicago lakossága, hol 1868-ra a szintén bevezetett vakcinamandátumnak köszönhetően a lakosság 95%-a volt átoltott. 1871-ben egy hatalmas, a teljes várost felemésztő tűzvész érte utol a régiót, melyet követően a földönfutóvá lett munkások kártérítését az oltás felvételéhez kötötték mint feltételt. A következő évben Chicago is a korábbiaknál súlyosabb járványhullámon esett át, hol a szintén oltott 5 éven aluliak körében minden korábbi rekordot megdöntött a halálozások száma.
1974-ben a Birmingham Medical Review tudományos szaklap lehozta, hogy az elhalálozott oltottak abszolút többsége vagy oltatlanként, vagy egyéb, vakcinákhoz nem kapcsolódó komplikációk végett távozott az élők sorából a hivatalos nyilvántartások szerint.
Az oltási program erőltetői a pozitív visszacsatolás nevezetű kognitív csapda áldozatai lettek, melynek lényege a következőképpen foglalható össze:
– Egy rémisztő járvány üti fel a fejét.
– A doktorok az immunizáció megerősítését javasolják a probléma egyetlen megoldásaként.
– Az immunizációs kampány súlyosabbá teszi a pandémiát. Megkezdődik a vakcina-mellékhatásokból, illetve szivárgó vakcinákból eredően visszaerősödő betegségek okainak hárítása: azért keletkezik egyre több a beteg az oltások elterjesztését követően, mert még nem oltakoztak elegen.
– Így hát újabb immunizációs kampány kezdődik. Immár az államhatalom is bevonja magát a folyamatba, és elrendeli a kötelező oltást, valamint az azzal szemben ellenállók büntetését.
– Természetesen tovább romlik a járványhelyzet.
– Még erőteljesebb kampány zajlik, immár az egészségesek démonizálásával és társadalomból való kizárására irányuló törekvésekkel karöltve.
– A körforgás még felfokozottabbá válik. Végül a lakosság ellenállása vet véget az aberrált doktorok és pártállamok rémuralmának, ahogy az történt a fekete himlő kapcsán is. Rosszabb esetben persze addig folyik tovább az oltakozási kampány, míg minden polgár vakcinazombivá vagy halottá nem válik.
A felismerhetetlen kognitív disszonancia gyökéroka a vakcinák atyaúristenségébe vetett feltétlen hit: az oltások tökéletesek, tehát azok nem okozhatják a járvány súlyosbodását. Az egyedüli felelősök a koszos, büdös polgárok, akik nem követik feltétel nélkül ukázainkat és biztos elszabotálják valahogy az oltást.
Szembetűnő a járványkezelés kudarca szempontjából, hogy az államhatalomnak – józan ész híján – semmi más eszköz nincs a kezében, mint a lakosság ellehetetlenítése, illetve erőszak alkalmazása velük szemben. A ténykedésük révén keletkező félelem-ittas légkör kiváló táptalajt biztosít a betegségek megerősödéséhez.
Az elfuserált és hullahegyek sokaságát keletkeztető vakcinaprogramnak köszönhetően az 1880-as évekre mind Angliát, mind Amerikát utolérte az oltásszkepticizmus eszménye. Erre való reagálásképp a pártállamok az emberi jogok mind szélesebb körét számolták fel, illetve kötötték azok gyakorlását feltételül az oltás felvételéhez. Az oltáselleneseket feljelentették, megbírságolták, némelyiket börtönbe csukatták. Így jártak azon szülők is, kik egy oltott gyerekük halálát követően a többit már nem engedték vakcináztatni.
1885-re oly tarthatatlanná vált a helyzet, hogy teljes Anglián, illetve Amerikán hatalmas tüntetési hullám vonult át. Az angol Leicester városában tartott tüntetés a történészek szerint az évszázad legnagyobb méretű demonstrációjának bizonyult. A sikeres tüntetést követően Leicester kormányzatát lemondatták, a kötelező oltást eltörölték, és új, alternatív gyógymódokat vezettek be a fekete himlő kezelésére, melyek nyomán sikerrel visszaszorították a járványt.
Az ezt követő évek során világszerte földbe fúródott az oltakozási kedv: 1887-re az angol lakosság mindössze 10%-a oltatta magát himlő ellen. A betegség terjedését a TÜNETEKET MUTATÓ személyek karanténba zárása, valamint a lakások fertőtlenítése révén tartották kordában.
A kor doktorai gyűlölték ezt az észszerű módszertant, kik minden egyes héten az apokalipszis vészharangjának kongatása révén kívánták a lakosság tudtára adni, hogy hamarosan a pestishez hasonló tragikus katasztrófát fog okozni az elmaradt szigorú rendelkezések nyomán tomboló járvány (lásd a mindmeghalunk COVID-riogatás). Ahogy most, úgy akkoriban is az ártatlan kisgyermekeket tartották a tudósok a fertőzés legintenzívebb terjesztőinek, kiket mint puskaporos hordókat írtak körül a kor Boldogkői Zsoltjai és Falus Ferencei. Az éterbe hintett okkultista varázsigéik szerint a soha be nem következett himlő-apokalipszis majd jól megleckézteti a tudománytagadó oltáselleneseket, kik nem hallgatnak a recés budipapírjukat lobogtató virológusok atyaúristen szavát is felülíró kinyilatkoztatásaira.
A következő 30 év során Leicester környékén folyamatosan visszaszorult a himlőjárvány, habár a rémhírterjesztő propagandasajtónak még ennyi időt követően is volt mersze a „most már bármikor bekövetkező” koronapokalipszissel riogatni. Szerencsére a kor döntéshozóinak a maiakkal ellentétben még maradt némi eszük, és az alantas, kotkodácsoló víruscelebekkel szemben a szemmel látható eredményeknek hittek, így a leicesteri modell kiexportálásra került a világ minden tájára.
Szerte a világon visszaszorult az oltások megváltó messiás voltába vetett hit, és kezdetét vette az emberek közvetlen környezetének rendbe tétele: tisztítás, takarítás, szennyvíz-elvezetés, latrina, később vezetékes víz.
Az oltakozási kampány eredményei a következők voltak. Egy 1900-ban kelt tudományos publikáció szerint a 9392 kórházi kezelésre szoruló fertőzöttből 6854 oltott volt. Németországban 1870 és 1885 között arányaiban több oltott halt meg himlőben, mint oltatlan. Franciaországban a kötelező oltáson átesett nemzeti hadsereg körében közel 24 ezer fekete himlővel fertőzött katonát sikerült azonosítani.
Poroszország rendkívül szigorú oltási politikát vezetett be a lakossága részére, és az Encyclopedia Britannica 1888-as cikke szerint az 1871-ben kitört járványhullám alkalmával keletkezett 59 839 haláleset magasabbnak bizonyult, mint az oltási program bevezetése előtti számadatok.
1899-es olasz adatok szerint ebben az évben rekord számú (18 ezer) halálos áldozat keletkezett, miközben a lakosság évente kétszeri kötelező oltáson esett át.
Még a távol-keleti országok sem kerülhették el az égbe zengő vakcina-himnuszok bódító hatását. Japánban 1872-ben tették kötelezővé a himlő elleni védőoltást, melyet 1885-ben még szigorítottak is, hogy legalább 7 évente mindenkinek emlékeztető (booster) oltáson kelljen átesnie. 1886-ban aztán újabb megszorítást vezettek be, immár ötévenként kellett mindenkinek újraoltatnia magát. A nagyra nőtt oltakozási kedv következtében 1897-ben 42 ezer új megbetegedést sikerült feljegyezni 32%-os halálozási rátával, mely közel kétszer akkora volt, mint a megelőző 1892–96 közti periódusban.
Természetesen a „védőoltásnak” nem pusztán a világszerte felfutó esetszámok köszönhetők, hanem számtalan, gyakorta eltussolt mellékhatás is. Angol és Wales-i adatok szerint 1906–22 között jól dokumentáltan mintegy kétszer annyian haltak bele az oltásba, mint fekete himlőbe. A legjellemzőbb mellékhatásnak az orbánc számított, mely egy rendkívül súlyos, gyakorta halállal járó gennyes-fekélyes bőrbetegség. 1890-ben Szentpétervárról jelentettek híreket, melyek szerint az orbánc lassan önálló világjárvánnyá kezd fejlődni az oltások következtében.
További nem halálos, ám szintén veszélyes és életet megkeserítő mellékhatásai voltak az oltásoknak a sárgaság (elsősorban angol dokkmunkások körében), szifilisz, tuberkulózis, ekcéma. A kor doktorai rendre eltussolták, vagy más betegségeknek tudták be a napjainkra már jól ismert és feltérképezett első generációs oltás-mellékhatásokat.
Érdekesség így a végére, hogy a WHO atyaúristene, a koronavírus-világjárvány kihirdetője és az egész világ arcára maszkot parancsoló személye, Dr. Anthony Fauci kutatási területének a fekete himlőt választotta diák korában. Tán csak nem innen merítette az ihletet az emberiség hatékony megnyomorítására, félelembe taszítására?
