A népszerű hiedelem szerint a keményebb kötésű zenék rajongói erőszakosak és antiszociálisak. Logikus, nem? Hát nem.
Elsősorban metalosok körében terjedt el a pogó mellett a headbangelés szokása, mely mozgáskultúrák tökéletesen megfelelnek a táncolandó zene keménységének. Fesztiválokon ugyanezek még durvább és radikálisabb formái, a mosh pit és a wall of death váltak divatos „mozgásformává”. Egyik szokás sem a békés szubkultúra képét festi a kívülállók számára.
A primitív táncokhoz tartoznak a koncertek alatt előadott jellegzetes gesztusok: ököl felemelése, metálvilla. Mindezen önelveszejtést sugalló mozdulatokat gyakorta állítják párhuzamba a babonás hiedelműek a sátánista szimbólumokkal. Példának okáért a metálvilla kéztartása több okkultista vallásban is megjelenik, mint az ördög tiszteletének jele.
Amivel még azonosítani szokták a rocker lelkületű egyéneket, az a depresszió, harag vagy düh kibontakoztatása. Olykor egyes szubkultúrák persze rájátszanak az előítéletekre, amikor emo néven depis rockot, punk címszó alatt meg anarchista lázongást erőltetnek. Összességében azonban – amennyiben hihetünk a vonatkozó tanulmányoknak – semmi rendkívüli nincs a kőkemény zenék rajongótáborában, sőt mi több, az esetleges egyéni pszichés problémák ellenére jól elvannak ezen közösségek.
Egy terebélyes kutatás a 80-as / 90-es évek metalos szubkultúrájába tartozó személyek vizsgálata nyomán megállapította, hogy napjainkban abszolút többségük rendezett életet él. Sőt mi több, mentális egészség szempontjából enyhén jobban teljesítettek „normális” társaiknál, kik a szabvány közízlésnek megfelelő zenei preferenciákkal rendelkeztek fiatalabb korukban.
Az sem igaz, hogy a rocker szubkultúra hátrányos befolyással bírna a tinédzserek egyedfejlődésére. A valóság, hogy a látszat ellenére könnyebb dolguk van beilleszkedni a társadalomba és rálelni valódi identitásukra a rocker fiataloknak, mivel eleve részei egy viszonylag összetartó és felbomlás veszélye által kevéssé érintett közösségnek.
A kemény műfajok agressziót fokozó hatása is megkérdőjelezhető. Bár az irritábilitás skáláján magasabb szintet értek el a metálosok (tehát könnyen felmérgesíthetők), a hirtelen jövő harag csakhamar tova is illan. Az agresszió növekedését egyébként a videójátékokra is rendre megpróbálják rákenni, szerencsére sikertelenül.
Érdekesség még, hogy minél radikálisabb műfaj rajongója, annál hatékonyabban képes az egyén szabályozni érzelmeit, túltenni magát öngyilkossági késztetésein vagy feldolgozni a külvilágból eredő negatív ingereket. Kifejezetten traumatikus eseményeken áteső (pl. baleset, természeti katasztrófa, bántalmazás, mentális instabilitás) tinédzserek és fiatal felnőttek részére megkönnyebbülést nyújt egy death metal szám végighallgatása.
Természetesen nem kizárólag jókat lehet mondani a metal zenéről. Az még hagyján, hogy tömegek számára befogadhatatlan műfajról van szó, de az emberiségen felül mások nem is osztják velünk a műfaj iránt érzett rajongást.
Egy egérkísérletben labirintusba helyezték a kis állatkákat, kiknek úgy kellett kijutniuk az útvesztőből, hogy közben különféle műfajokba tartozó zenéket játszottak le nekik. Amely egérkék Mozartot hallgathattak szabadulási kísérletük ideje alatt, mindegy szálig épségben és megfelelő időn belül kijutottak, a metalt füleikbe kapók viszont széttépték egymást, a túlélőknek pedig jelentősen több időbe került kijutni a labirintusból.
