Egy egészséges és jól funkcionáló társadalomban az egyéni és közösségi egészség megőrzésének útja beágyazódik a kulturális közegbe, csakúgy, mint a szokások, hitrendszerek és értékpreferenciák. Nem szükséges, hogy folyamatosan gondolkodjunk rajta, ehelyett megszokássá válik. A tudás nagy része rejtett: naponta alkalmazzák, de ritkán tudatosul annak mibenléte.
Bizton tudhattuk, hogy 2020 márciusában változás zajlott a mátrixban, mert mindezt a mélyből táplálkozó bölcsességet bizonyos érdekcsoportok egyik napról a másikra megcáfolták. A médiában napfényre jutott új szakértői körök hirtelen mindenütt ott nyüzsögtek. Mutogatták őket a tévében, idézték őket az újságokban, nyakló nélkül terjesztették sületlenségeiket a közösségi médiában. Folyamatosan betelefonáltak a helyi tisztviselőknek, kiket utasítottak, hogy zárják be az iskolákat, üzleteket, játszótereket, templomokat és tiltsák be a polgári összejöveteleket.
Az üzenet mindig ugyanaz volt. Ez az idő tökéletesen különbözik bármitől, amit kollektív emlékeinkben vagy bármely korábbi időszakban megélhettünk. Ezúttal egy teljesen új és kipróbálatlan paradigmát kell elfogadnunk. Olyan modelleket kell követnünk, melyeket nagy tekintélyű tudósok helyesnek tartanak. A kötelezően elsajátítandó protokoll a laborok kémcsöveiből és komputerek által képernyőre vetett pontok véletlen halmazából nőtte ki magát. Ha el merjük utasítani az új tanításokat a régiek javára, akkor rosszul gondolkodunk. Mi vagyunk a tudományellenesek, vírustagadók, nagymamagyilkosok. Megérdemeljük a nevetségessé tételt, a lefokozást, az elhallgattatást, a kirekesztést, vagy valami ennél is rosszabbat.
Olyan érzés volt, mint egyfajta államcsíny. Minden bizonnyal intellektuális puccsnak számít. A múlt minden bölcsességét, ideértve amit a közegészségügy hónapokkal korábban még elfogadottnak tartott, törölték a közbeszédből. Az egyet nem értést betiltották. A vállalati média tökéletes egységben zengte olyan személyek dicshimnuszát, mint Anthony Fauci, aki furán körkörös kommunikációja által cáfolta meg minden eddig felhalmozott tudásunkat a betegségekről és járványokról.
Szürreális élmény volt, hogy azok az emberek, kikről azt hittük, ellenállhattak volna a zsarnokság hirtelen eszkalálódásának, valahogy felszívódtak. Jóformán nem is találkozhattunk másokkal, hogy megosszuk intuícióinkat, hogy valami nincs rendben. A “szociális távolságtartás” több volt, mint a “terjedés lassítására” irányuló módszer; a közvélemény átfogó ellenőrzésének instrumentumát jelképezte.
A bennünket kioktató szakértők elképesztő vehemenciával dumáltak arról, pontosan hogyan kell kezelni a társadalmat egy járvány idején. Tudományos cikkek születtek, több tízezer, az intézkedések jogosságát visszaigazoló adattenger ömlött minden csatornából. Ezek igazsága viszont mind mennyiségük, mind megkérdőjelezhetetlenségük okán totál ellenőrizhetetlen volt.
Akinek nem volt egyetemi vagy laboratóriumi foglalkozása, vagy nem tartozott több magas fokú diploma a nevéhez, nem kaphatott meghallgatást. A népi bölcsesség szóba sem jöhetett. Még az olyan alapvető igazságok, mint a napfény jótékony hatása a légúti bekezdésekkel szemben is eretnekségként lettek elkönyvelve. A természetes immunitást heveny gúny és nevetség tárgyává tette az agyondiplomázott celebvirológusi kar.
Később ezek az önjelölt szektás hatalmi körök már a legkiválóbb szakembereket sem vették emberszámba, ha azok a kötelező diktátumoktól eltérő véleményt képviseltek. Innentől vált totál nyilvánvalóvá az átverés ténye. Szó sem lehet valós tudásról, csak csordaszellemről és a hivatalosan jóváhagyott vonal papagáj módjára való visszhangzásáról. Megdöbbentő, hogy mennyien igyekeztek megfelelni a legostobább előírásoknak is, mint felfestett körök a pénztáraknál, plexi mindenütt, koszos maszkok minden arcon, melyekről valamiért azt hitték az emberek, hogy egészségben tartják őket.
A legőszintébb pillanat öt hónapja jött el, amikor az NIH (amerikai egészségügyi hivatal) vezetője, Francis Collins bevallotta: ő és kollégái zéró jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy megzavarják-e az életet, és ha igen, milyen mértékben. Gátlás nélkül teszik tönkre a gazdaságot és a gyerekek iskoláztatását. Igen, tényleg ezt mondta!
Megdöbbentő és komolyan kielemezendő mondatok ezek, ha figyelembe vesszük, hogy ez az emberosztály milyen mértékben és mennyi ideig volt képes fenntartani a konszenzus illúzióját. Megbabonázták a médiát az egész világon. A lakosság jelentős részét becsapták. Minden közösségi média algoritmust meghajlítottak, hogy kizárólag az ő nézeteik nyerhessenek teret.
Lehet magyarázni eme osztály korrupcióját a pénzéhséggel, ám univerzális indoknak ez édeskevés. Az illúzió mögött egy félelmetes intellektuális elszigeteltség állt, amelyben ezek az emberek a komplett életüket leélték. Soha nem találkoztak olyanokkal, akik nem értettek velük egyet. Valójában pont efféle tulajdonságaik alapján válogatják ki őket a hatalmi pozíciók feltöltésére. Mindig pontosan tudják, mikor mit gondoljanak és mondjanak, hiszen egyéb teendőjük nincs, mint robotikusan ismételni azokat a mondatokat, melyeket a háttérből őket mozgató bábjátékosok a szájukba adnak. Ettől vagy te szakértő, kinek szavára az egész világ azonnal haptákba állítja magát.
Ez a felfedezés riasztó mindazok számára, akik ragaszkodnak az intellektuális társadalom korábbi fokmércéjéhez. Szeretjük azt képzelni, hogy az ötletek párbaja, ideológiák harca, az igazság megismerésének vágya, a tudás és tények szeretete, a megértés iránti szenvedély mozgatják világunkat. Ez mindenekelőtt nyitottságot és meghallgatásra való hajlandóságot követelne. Ám mindezt nyíltan és egyértelműen leállították 2020 márciusában. Nem volt túlontúl nehéz dolguk, mivel eddigre az akció végrehajtásához szükséges mechanizmusok a helyükön voltak.
A különbség 2023 és mondjuk az öt évvel ezelőtti állapotok között, hogy a szakértők szektája immár nagy nyilvánosság előtt és nyílt lapokkal kénytelen harcolni a maga ideológiájának érvényesüléséért. A társadalom széles rétegei döntöttek úgy még egy ideig, hogy megbíznak bennük. Az állam minden erejét bevetették az ál-magánszektor összes intézményével együtt, hogy behódolásra késztessék az embereket az abszurd bohóckodással szemben, aminek soha nem volt esélye a betegség leküzdésére.
Lássuk hát meg végre, három év alatt hova jutottunk. A szakértők teljesen hiteltelenekké váltak. Csoda-e, hogy egyre több ember válik szkeptikussá, egyre nagyobb tömegek utasítják vissza ugyanennek a brancsnak a klímakatasztrófával, diverzitással, bevándorlással, inflációval, oktatással, nemváltással vagy bármi mással kapcsolatos indoktrinációját, amiket ma az elit elmék erőltetnek? A tömeges megfelelést tömeges ellenállás váltotta fel. A bizalom valószínűleg nem tér vissza a mi életünkben.
Napjainkban már szinte senki meg sem lepődik azon, ha a Harvard elnökét tömeges plagiarizmussal vádolják, hogy a választási tisztviselők alattomos jogi kiskapukat alkalmaznak, hogy távol tartsák a politikai renegátokat a szavazástól, vagy hogy az adminisztratív állam pénzmosói megússzák a komplett társadalmat megkárosító pénzügyi csalást. Mindenütt korrupció, hűtlen kezelés, megvesztegetés, botrány: ezek uralják elit berkekben napjaink közéletét.
Micsoda fordulat ez néhány évvel korábbi állapotokhoz képest, amikor a Fauci fotójával tarkított pólók és kávésbögrék hozták a milliárdokat a konyhára! Fauci állítása szerint ő maga a tudomány felkent képviselője, és a tudomány felsorakozott mögötte. Mintha mindenre azonnal kenné-vágná a választ, még akkor is, ha minden, amit hirdetett ellentmondott a hagyományos bölcsességnek, melyet minden civilizált társadalomban generációk óta ismertek.
Három évvel ezelőtt a szakértő osztály oly hatalmas falatot kívánt lenyelni, mely végül megakadt a torkán. Minden társadalmi bölcsességet, beágyazott kulturális tapasztalatot fel akart cserélni légből kapott száraz racionalizmusra és tudományos halandzsákra, melyek a technológia, média és gyógyszeripar nagyüzemi kizsákmányolóinak érdekeit szolgálták. Most reputációjuk romjain vagyunk kénytelenek vegetálni.
A diszkreditált kaszt eltüntetéséhez és leváltásához temérdek erőfeszítésre lesz szükségünk. Vissza kell állítanunk az őszinte és érdekektől mentes eszmecserét, szabad ideológiai – vagy akár ideológiákon felüli – nézetválasztást, az igazság és szabadság eszményéhez való megingathatatlan hűségünket, s késznek állni mindenkor örömmel feladni az újonnan megismert tények és információk nyomán cáfolatot nyert hiedelmeinket. A bölcsesség szenvedéllyel való alkalmazása jelenthet kiutat a szakértők árulását és pusztulását menetrendszerűen követő nihilből.
