Ketyegő bombaként került az emberek testébe a 2-3-4-5 dózis kísérleti COVID vakcina, melyek kapcsán rég kiderült, hogy sem nem hatásosak, sem nem biztonságosak. Ám nem ez az egyetlen probléma velük szemben.
Az, hogy ezek a fertelmes löttyök totál hatástalanok, meglepő módon a legkisebb mértékű aggodalomra indokot nyújtó tényező. Amit a 2021 vége óta felgyülemlett vakcina-hatásossági mutatók nyomán kikövetkeztethetünk, hogy a kísérleti vakcinák nemhogy kukába valók, de egyenesen leépítik, totálisan megsemmisítik az oltottak immunrendszerét.
A vakcinák életveszélyes voltáról korábban is tártam már fel tényeket. Mikroszkópos vizsgálatok szerint az oltások nanografént tartalmaznak, melyek mint újszerű adjuváns kerültek bevezetésre a korábban szokásos alumínium, higany vagy formaldehid helyett. A nanografén oly mértékben vékony molekulahálót alkot, hogy borotvapengékhez hasonlatos módon képes szétkaristolni az ember erezetét, súlyos gyulladásokat, belső vérzéseket, halálos kimenetelű vérkép-problémákat előidézvén az oltottak szervezetében. Mindeme felfedezéséért az igazságot leleplező Andreas Noack kémikust – ki első kézből ismerte a nanografén minden egyes tulajdonságát – a hatalom eltette láb alól.
Ezek a szupervezető molekulák frekvencia-behatásra spontán nanochipekké alakulnak az oltottak testében, így negligálván a merev röhögőgörcsben fetrengő oltakozók ostoba megjegyzéseit, hogy hogyan is fognak majd emberi szervezetbe injekciós tűn keresztül chipeket fecskendezni.
A hatóanyaggal együtt beinjektált tüskefehérjék ahelyett, hogy megtapadnának az erezet falán, leszakadoznak arról, s fel-alá keringvén a véráramban egymásba is belegabalyodván feltartják a vér áramlását. Így alakul ki néhány nappal-héttel az oltás után a vérrögösödés, szívgyulladás.
Az mRNS nagyszerű találmány, pusztán egyetlen bibi van vele: mivel nem természetes, hanem szintetikus molekulák kerültek beinjektálásra, az mRNS nem bomlik le, mikor már nincs rá szükség. Hosszú évekig, vagy akár örök életen át riasztja az immunrendszert, s termelteti vele feleslegesen a békeidőben semmire nem való antitesteket. Ettől aztán a szervezet úgy leterhelődik, hogy belefárad az állandó riasztásba és védekezésbe, végül az oltott ember még fogékonyabbá válik a megbetegedésre, mint ha természetes immunitásában bízott volna.
2022 februárjára szerte a világon véget ért az oltatlanok járványa, innentől fogva kizárólag az oltottak betegedtek meg. 2021 őszén már akadt olyan hét egyes országokban, mikor egyetlen oltatlan sem hunyt el COVID-ban, a 3-4-szer oltottakat viszont számozatlanul pakolták tepsibe.
Egy napokban világot látott kutatás végre nagy általánosságban is összegzi a kísérleti COVID-vakcinák egészséget irtó hatásának következményeit, hiszen végre távlatokban is megfelelő mennyiségű tényanyaghoz juthattunk ennek kapcsán. Amit 2021 végén még csak sejteni lehetett, az mostanra egyértelműen beigazolódott.
A Principia Scientific szakértői a 2021 végén – 2022 elején napvilágot látott hivatalos fertőzési statisztikákkal dolgoztak, melyeket az angol kormány bocsátott ki. A táblázatba rendezett adatokat nem csupán önmagukban vizsgálták, de az előző hetek eredményeivel is összehasonlították, hogy kiderüljön, változik-e a vakcinák hatásossága a beinjektálást követő időszakban.
Kiváltképp kíváncsiak voltak 2021 utolsó négy hetére, mikor immár az omikron variáns elleni booster vakcinákat szórták szét boldog-boldogtalannak. A két adatbázis (47-50. és 49-52. hetek) közti eltérések nyilvánvalóvá lettek az adatok zanzásítását követően: a vakcinák által nyújtott illuzórikus védelem alig néhány héten át tart ki, és kizárólag a 18 éven aluli fiatalok, illetve a 65 év feletti nyugdíjasok profitálnak belőle. Körülbelül egy hónappal az oltási láz felfutását követően a 18 éven aluliak kivételével már minden korosztály masszívan vesztesként került ki a felelőtlen oltakozásból, vagyis immunrendszerük gyengébb választ ad az omikron variánssal való fertőződésre az oltatlanokénál.
Fontos megjegyezni, hogy a tanulmány szerzői kissé másképp értelmezik a hatásosságot, mint a korábbi kutatások. A mínusz 100 százalék vakcinahatásosság például legtöbb esetben azt jelenti, hogy az oltottak kétszer akkora arányban betegednek meg az oltatlanoknál, ugyanígy a plusz 50 százalék fele annyi megbetegedést jelent részükre. Ennél a felmérésnél viszont kifejezetten az immunválasz erősségét vizsgálták a koronavírussal szemben: a plusz száz százalék (ha létezne) azt jelenti, hogy gyakorlatilag minden egyes oltott tökéletes védelmet élvez a koronavírussal szemben, a nulla, hogy semmi lényegi különbség nem mutatkozik az oltott és oltatlan immunválasz között, míg a mínusz száz százalék felé tendáló eredmények mutatják, hogy az oltottak immunválasza gyengül, majd jobbára tökéletesen meg is szűnik a betegséggel szemben. Az immunreakció tökéletes hiányát jelzi a -100% hatásosság.
Aki idáig jut az oltásával, annak szervezete lényegében megszűnik küzdeni a koronavírussal szemben. Az oltottak, pláne akik 3-5 dózis löttyöt eregettek magukba, gyakorlatilag korlátlan alkalommal újrafertőződhetnek a koronavírussal! Nem véletlen, hogy a legpedánsabb oltakozók, mint Fauci, Joe Biden, a hamis erkölcsi felsőbbrendűségükkel tetszelgő politikusok hada mindegy szálig többször is elkapták a koronavírust – dupla maszkkal az arcukon, öt vakcinával az ereikben.
Az oltottak halálos ellensége tehát valójában nem a koronavírus, hanem a vakcina. A befecskendeztetett mRNS miatt folyamatosan erőszakkal gyártatott tüskefehérje méreg a szervezet számára, ezért az kétségbeesetten igyekszik a T-cellák folyamatos előállításával megsemmisíteni ezeket a káros anyagokat. Csakhogy – itt a szintetikus mRNS lényege –, a tüskefehérjék gyártása soha nem áll le! Ennek köszönhetően:
Az oltottak soha véget nem érő, permanens immunrendszer-leépülésben szenvednek.
A tapasztalt súlyos esetek, mint a négyszer oltottak többszöri újrafertőződése, a hosszú COVID, az oltottak agresszív idegbetegekké válása mind ennek a folyamatnak a jól látható és érzékelhető következményei.
Ezekről mind értekeztem már korábban. Egyes országok miniszerelnökei ama gondolattal kacérkodnak, hogy a hosszú COVID-ban szenvedőket rokkanttá nyilvánítják, mert annyira képtelennek bizonyulnak a produktív munkára. Az idegrendszeri leépülést elszenvedő vakcinázottak saját családtagjaik, ismerőseik és kollégáik létét teszik pokollá elviselhetetlen verbális és fizikai terrorjuk által. Temérdek ajtóorgánum cikkezik az utcákon és beltéren egyre aggasztóbb számban magukból kikelő és nyíltan őrjöngő agresszív állatokról. Épp e cikk írásának idején olvastam az M1-esen bekövetkezett balesetről, melyben 42 jármű ütközött. Egyre több helyütt robban ki súlyos ipari katasztrófa (lásd East Palestine vagy tavaly a Szuezi-csatornán keresztbe fordult konténerhajó példája). Ezek mind annak jelei, hogy bűneikből megtérni nem hajlandó, tévedéseiket beismerni nem kívánó vakcinácik fatális testi-lelki-szellemi leépülésben agonizálnak.
És nem térnek meg gonoszságaikból, hanem továbbra is vallják, hogy aki nem oltakozik, az ne is egyék. Még mindig cenzúrázzák, bannolják, eltüntetik a felszabadító információkat az antiszociális médiában. Egyre nyilvánvalóbban kezd formálódni ama globális terjedelmű öngyilkos szekta, melynek tagjai megszólíthatatlanságuk révén esélyt sem kapnak megismerni az igazságot.
Az oltottak járványának logikus végkifejlete, melyről jó egy évvel korábban még csak mint eshetőségről cikkeztem, hogy a vakcinázottak elkezdenek AIDS-et kifejleszteni magukban. Ez ugye olyan betegség, mely az immunrendszer teljes leépülésével jár, viszont önmagában véve nem halálos, hanem annak kialakulását követően a beteget egy lágy tavaszi szellő is koporsóba fújja.
A hatalom célja a COVID vakcinák elterjesztésével az volt, hogy a puszta létezés jogát előfizetéses konstrukcióhoz kösse. A vakcinák elvégzik az immunrendszer felszámolását, ezt követően a páciensek rendszeres, háromhavonkénti orvosi felülvizsgálaton kénytelenek megjelenni, ha nem akarnak záros időn belül megpatkolni. Erről a tervről nyíltan és egyenesen értesítettek minket, úgyhogy nem konteósozhatnak meg rémhírterjesztőzhetnek a vakcinácik. Világosan kinyilatkoztatták a tévékben nyilatkozó celebvirológusok és doktorok, hogy 3-4 havonként mindenkinek kötelező lesz újraoltatni magát, időbeli korlát nélkül. Cinikusan az operációsrendszer-frissítések szisztémájához hasonlítgatták az örökké tartó oltakozás nedves vágyálmát.
Ha az igazmondók nem verték volna le hősiesen a terrorhatalom támadásait a folyamatos fenyegetőzés, ellehetetlenítés, gyilkosságok közepette, mostanra nemhogy a világ kétharmada, hanem egésze agonizáló zombihaddá vált volna, kik kizárólag arra mozdulnak, amerre vezeti őket az 5G antenna.