Napi másfél óra a napon, s mentális problémáink java része tova tűnik. Eme egyszerű igazság érvényesítése mégis rendkívüli korlátokba ütközik, amint összeegyeztetnénk annak kívánalmát a többség által művelt megbetegítő és depresszióssá tevő modern létmóddal.
A napfény depresszióűző hatása mindenki részére kifejti jótékony eredményeit, legyen szó akár a mentális zavarokra genetikailag leginkább hajlamos rétegekről. A fény szeretete nem válogat, annak befogadását viszont roppant nehézkesen képes végezni a nyári napsütés alkalmával is irodába vagy csarnokba láncolt népesség.
Egy újfajta angol kutatásban 380 ezer személy életét kísérték végig hosszú éveken át, kiknek egészségét folyamatosan monitorozván ama tényező szerint csoportosították őket, hogy genetikailag milyen mértékben hajlamosak a depresszióra. A minden létező korcsoportot magában foglaló, tekintélyes nagyságú mintaszemélyt aztán kiküldték a nagyvilágba, hogy éljék a maguk életét, miközben folyamatosan adatot szolgáltattak általános életmódjukról és benne legfőképp a napon tartózkodási szokásaikról.
A 12,5 éven át tartó felmérés konklúziója szerint akik átlagosan napi 1,5 órán át Napon tartózkodtak (évszakra lebontva: télen 1, nyáron átlag 2 óra), azokat legnagyobb részben messze elkerülte a depresszió, de még a szorongás is.
Összesen 3,58%-nyi alanyt diagnosztizáltak depresszióval az évtizedes vizsgálat során, kiknek mindegyike a genetikai hajlam mellett számos életmódbeli rizikót mutatott fel, melyek nem kompenzálták kellőképpen a napsütésben töltött idő áldásos hatásait.
E káros szokások közé tartozik a kritikus testtömegindexet keletkeztető falási hajlam, erős dohányzás, éjszakai álmatlanság, magas légszennyezettségű városokban élés és a már emlegetett genetikai faktor áldatlan hatása. Az ilyesféle megkötözöttségekben szenvedő embereknek a meghosszabbított napon való tartózkodás sem hozott javulást az életükbe.
Viszont a mért 3,58 százalékos arány messze alatta marad a napfényt szinte soha nem látók kockázatának. Az ő köreikben – pláne a nyugati országokban – akár a 25%-nyi személyt is utolérhet a depresszió, s a búskomorság első epizódja egyre fiatalabb korban igázza le a féktelen konzumerizmus boldogtalanságában sínylődő népességet.
Nyugodtan kimondhatjuk hát, hogy a súlyos önmarcangolást és önpusztítást magával vonó esetektől kivéve a napfény abszolút alkalmas a depresszió és szorongás elüldözésére. A maradéknak érdemes volna elkezdenie végre a saját lelkivilágával foglalkoznia ahelyett, hogy eredendő belső boldogtalansága kompenzálásaképp agyontömné a falánk és az „elég” fogalmát nem ismerő testét.
Valamelyest rontotta a kutatás precizitását, hogy az alanyok maguk jelentették le a napon tartózkodásuk adatait. Ennek kapcsán jó eséllyel nem tettek különbséget a teljesen fedett, illetve jobbára fedetlen testtel való napozás közt. Holott a napfény kizárólag úgy alkalmas D-vitamin szintézisre, hogy az közvetlenül érintkezik a bőrfelületünkkel.
Ennek tényét egy Egyesült Arab Emirátusokból származó vizsgálat kitűnően visszaigazolja. Az arab világban gyakorlatilag az év teljes szakában rendkívüli hőség tombol, s a lakosság nagy része a technokrata nagyvárosok kivételével rendre a szabadban tartózkodik.
Mégis temérdek ember szenved közülük napfényhiányban, mivel a férfiak szokásjog szerint, a nők pedig nyilván vallási előírásból teljesen eltakarják testfelületeik nagy részét.
Ezen országokban ráadásul D-vitaminban gazdag élelem – halak, olajok, tejtermékek – fogyasztása sem dívik, a mesterséges pótlást viszont maga a szervezet nem képes hatékonyan feldolgozni.
Másik probléma, mellyel a sivatagi és mediterrán világban élők szembesülnek, hogy minél közelebb laknak az egyenlítőhöz, annál alacsonyabb szervezetükben egy másik vitális hormon, a melatonin szintje. E hormon, szemben a napozás által nyert D-vitaminnal kizárólag sötétben termelődik. Az egyenlítő környékén viszont egész évben 12 órás nappalok uralkodnak, bárminemű szezonális ingadozás nélkül.
A melatonin hiánya ugyanúgy előidézhet álmatlanságot, fáradtságot, szorongást és depressziót, mint a D-vitaminé.
Óriási probléma tehát a nagyvilágban, hogy egyes területeken berögzült és kényszerű életvitel végett, másutt önkényes és babonás előírásokból adódóan lehetetlen normális mértékű napfényhez jutni. Márpedig amennyiben magunkénak tudjuk a spirituális igazságot, hogy az Isten vagy a természet minden teremtménye értelmesen meghatározott hellyel és funkcióval rendelkezik, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Nap természetes világítást nyújtó funkciója mellett annak létünk felvirágoztatását eredményező képességét.
