Leginkább serdülő korban, valamikor 15-20 év között küzd a legtöbb fiatal a krónikus alváshiány kellemetlen következményeivel, mint a tanulmányi eredmények romlása, vagy a túl korai ágyba vonulás kényszerének köszönhető alvászavarok.
A probléma gyökérokát a széles plebs a csúnya, rossz, gonosz fiatalok képernyő előtt való ücsörgésének tulajdonítja. Ebben természetesen akad némi igazság, a valódi, megcáfolhatatlan ok viszont a biológiában keresendő. Az utóbbi évtizedekben teret nyert elmélet szerint kora tizenéves kortól az emberek egy részének cirkadián ritmusa kitolódik, majd valamikor a 40-es évek közepe táján visszaáll eredeti állapotába. Ennek köszönhetően hiába kötelező nekik hajnali 6-kor kelni, eme emberellenes követelmény nem nyer megvalósítást, mint ahogy a Föld sem kezd parancsszóra az ellenkező irányba forogni.
Maradnak tehát az alvásproblémáktól szenvedő kamaszok és a szülők, tanárok kórusban való ökölrázása a lusta disznó fiatalság felé.
No de mi lehetne akkor a megoldás? Civilizáltabb országokban már évek óta kísérletezgetnek az iskolakezdés idejének kitolásával. Legtöbb helyen reggel 9-re, de az USA több tagállamában 10 órára tennék át az első tanóra kezdetének idejét.
Egy 2017-es kísérletben a szokásos 8:30 helyett bevezetett 10 órai iskolakezdés kevesebb, mint felére csökkentette a betegség miatti hiányzások számát, a gyerekek tanulmányi eredményei pedig radikálisan javultak. Paul Kelley, az oxfordi egyetem kutatója szerint érdemes volna 18 éves kortól akár 11 órára (!) halasztani a tanítás kezdetét, de a 10 évnél fiatalabb gyerekeket sem volna érdemes reggel fél 9 előtt az iskolapadba kényszeríteni.
Jönnek persze erre a diktatórikus pacsirták, hogy így az egész napirendjük felborul majd, melynél nagyobb kamut még Rodolfo sem találhatna ki. Két órával későbbi iskolakezdés esetén ők még ugyanúgy elemükben vannak, mint az ekkortájt még céltalan zombiként kóválygó baglyok. Azaz az ő életvitelükre semmilyen hatással nincs az emberségesebb időbeosztás. Ha meg nagyon unatkoznak iskolakezdés előtt, nyugodtan ugrabugrálhatnak akár hajnalban is szabadon, kitakaríthatják a szobájukat, vagy megírhatják a házi feladatot.
Az efféle, gyakorlatilag szükségszerű össztársadalmi attitűd-változások azonban roppant lassan következnek be. Felvetődhet hát a kérdés, a megvilágosodás pillanatáig bejárandó idő alatt hogy lehetne mégis a teljesíthetetlen követelmények elé állított fiatalság állapotán valamelyest javítani?
A szingapúri Duke–NUS Medical School kutatói 60 fő, 15-19 év közötti kollégista fiatal éberségi szintjét vizsgálták alvásmegvonás esetén. Az alanyokat két csoportra osztották. Mindkettőnek lehetősége volt 2×9 óra normál alvás lefolytatására, majd 5 napon keresztül úgy csökkentették náluk az alvásidőt, hogy fejenként 6,5 óra szunyókálásra maradt csupán lehetőségük.
A csoportokat azonban különbözőképp kezelték. Az egyes csoport tagjainak kötelező volt a 6,5 órájukat egyben lealudni, míg a második csapat mindössze 5 órát szundizhatott éjjel, ám délután egy másfél óra hosszúságú sziesztára is lehetőségük volt.
Mindkét társaság közös jellemzője, hogy a reggeli órákat meglehetős kábaságban voltak kénytelenek átvészelni. A sziesztázók azonban a délutáni alvás után már sokkal magasabb szintű éberségről, hangulatról és fejlettebb memóriáról számoltak be, mint a teljes pihenőjüket egy huzamban letudó társaik. Vagyis a krónikus alváshiány kellemetlen hatásai jelentősen csillapíthatók a délutáni szieszta bevezetésével. Ám ez esetben is leginkább a sötétedésig terjedő időszakban lesznek elemükben a lurkók.
A cukorbetegeknek, ill. magas vércukorszinttel küzdőknek viszont érdemes alaposan megfontolniuk a sziesztázásra való átállást, esetleg orvos tanácsát kérni az ügyben. A délutáni szunyókálás lehetőségével élő fiatalok vércukorszintje ugyanis magasabb szintet ért el napközben a normál alvási szokásokat követő csoportnál.
