Nézni az egészségügyi hatalom hazudozásait, megtévesztéseit és olimpiai mértékű inkompetenciáját óriási sokkot váltott ki legtöbbünkből az elmúlt két évben. A doktorok minden idők legnagyobb egészségügyi csalását tartották fenn, miközben az árulásukért járó busás pénzek zsebre tételét követően vidáman oltogatták a rendelőikbe betévedő szerencsétleneket.
Pedig senkinek nem kéne meglepődnie. Az egészségügyi hatalom képviselői, élükön a fanatikus kapuőr „szakértőkkel” mindig is ama ideológiát hintették tova, hogy ők mindent jobban tudnak. Bárkit, aki megkérdőjelezné az establishment hazudozásait, ignorálni kell. Amennyiben kitartanának véleményük mellett, el kell taposni, hallgattatni, majd ki kell közösíteni őket a szakmából.
Egyáltalán nem nehéz művelet litániát írni az orvosi inkompetenciáról, mely annyira hallatlan, hogy a rákból és keringési zavarokból eredő halálesetek mellett az orvosi kezelés idézi elő a legtöbb halálozást és örök életre való megnyomorodást.
A legtöbb ezek közül nem balszerencse vagy előre láthatatlan komplikációk következménye, hanem az orvosi inkompetenciáé. Jelen rajongás százmilliók beoltásáért egy kísérleti droggal, mely sem nem hatásos, sem nem biztonságos pusztán egy újabb példáját mutatja a szakértőgárda alkalmatlanságának.
Ha egy terrorszervezet annyi embert végezne ki, amennyit a doktorok éves szinten eltesznek láb alól, a világ konstans világháborús pánikban vergődne. A legnagyobb eséllyel nem egy rabló vagy a haragosod öl meg téged, hanem az orvosod.
A doktorok hosszú idők óta állítják, hogy nekik köszönhetően vált hosszabbá az emberi élet, a gyógyszergyárak jóságossága nélkül pedig még mindig 40 évesen hullanánk el. Csakhogy a történelmi bizonyítékok azt mutatják, hogy kisebb fluktuációktól eltekintve évszázadokon át állandó volt a várható élettartam. A Biblia még százhúsz év átlagkorról is említést tesz.
A tiszta ivóvíz, a szennyvíz-elvezetés intézménye vezetett el a csecsemőhalandóság radikális visszaszorulásához, melynek hála növekedhetett közel duplájára a várható élettartam, ám a folyamathoz nincsen sok közük a doktoroknak.
Ausztráliában éves szinten félmillió embert utalnak be kórházakba, miután az orvosuk megbetegítette őket. Hatból egy angol kórházi beteg az orvosa miatt szorul ápolásra. A komplikációk sorának mintegy fele egyértelműen megelőzhető, bekövetkeztük a nemtörődömség vagy inkompetencia, esetleg mindkettő következménye. A másik felük némi előrelátással és gondolkodással szintén kiküszöbölhető volna.
A kórházakban dolgozó doktorok és a háziorvosok egyaránt túl sok gyógyszert írnak fel. Ennek ellentételezéseképp roppant lassan reagálnak a betegek problémáira, szépen megvárják, míg azok állapota rosszabbra fordul, neadjisten meghalnak. A hosszú várólisták is segítik a folyamatot.
Bár az orvosok is csak emberek, és soha nem bizonyultak tévedhetetlennek, mára szinte mind oda jutottak, hogy több embert ölnek meg, mint ahányat megmentenek, több beteget hoznak létre, mint ahányat meggyógyítanak.
Aggodalomra ad okot, hogy az iatrogén betegségek keletkezése egyre aggasztóbb mértéket vesz. Napjainkban többségünk a legtöbb alkalommal jobban járna orvosi kezelés nélkül.
Súlyos rendellenességet tízből négy esetben képtelenek kiszűrni a doktorok. Egy kutatásban, melyben felboncolt emberek halálának kiváltó okát vetették össze azok kórtörténetével kiderült, hogy a 87 páciensből mindössze 17-et diagnosztizáltak korrektül doktoraik.
Egy szívrohamon átesett betegeket vizsgáló kutatás kimutatta, hogy az emberek jobban járnak a betegségük otthon való átvészelésével, mint kórházba kerüléssel. Akármilyen előnyeik is akadnak a kórházaknak, azokat rendre negálják a veszélyek.
Az ipari forradalom előtt a kórházak többségét úgy építették fel, mint a katedrálisokat, hogy feldobják a betegek hangulatát és lelki állapotát. A szakértők által tervezett modern kórházak figyelembe sem veszik a lélek igényeit: puritánok, inkább emlékeztetnek börtönre, mint templomra. Arra tervezték őket, hogy a betegek kizárólag a fájdalomra, félelemre és halálra koncentráljanak.
Az egykori nővérség igazán nemes foglalkozás volt. Legfontosabb kulcsszónak a törődés számított. A magas státusznak örvendő nővérek és matrónák közeli, napi szintű kapcsolatot ápoltak a betegekkel. A maguk területén autonómiát élveztek, ugyanakkor beágyazni vagy ágytálat üríteni is képesek voltak.
Napjaink karrierista struktúrája azt jelenti, hogy a nővéreknek muszáj folyamatosan feljebb lépkedniük a ranglétrán egészen addig, míg többé már nem is találkoznak a páciensekkel. A túlfizetett kórházmenedzserek létszáma viszont évtizedek óta növekvőben van. Több az irodista, mint ágy meg nővér.
Manapság több országban a doktorok csökkentett munkaidőben dolgoznak. Ritkán látni orvost a hétvégeken, ennek következtében a kórházi betegek 26%-kal nagyobb eséllyel halnak meg hétvégén, mint hétköznap.
Minden más helynél nagyobb eséllyel kaphatsz el valami veszélyes betegséget kórházban. A legnagyobb kockázat, ha valaki antibiotikum-rezisztens bakteriális fertőzést szed össze. Napjaink kórházai hírhedten gyengén szerepelnek a higiénia terén.
Az orvosok éves szinten 7,5 millió teljesen szükségtelen sebészeti beavatkozást végeznek el, mindezzel nagy átlagban 37 ezer halálesetet és több száz millió dollár plusz kiadást generálnak. Ugyanígy a műtét végzésére vonatkozó javaslatok közel 18%-a szintén felesleges.
Már 1988-ban felvetettem annak abszurditását, hogy a leggyakrabban elvégzett bypass műtéteket követően a betegek semmiféle utánkövetésnek nem estek alá és nem tudni, hétköznapi életüket miképp befolyásolta az operáció. A szakértők persze csak úgy, maguktól tudják, hogy az összes beavatkozás eredendően eredményes.
Egyszer átmonitorozták az efféle akciókat. Eredményül jött, hogy az operációk többsége abszolút minimális előnyöket nyújtott az alanyok részére, a többséget viszont ideiglenesen vagy akár véglegesen rokkant sorba helyezte, a komplikációk végett pedig rengetegen meghaltak. Pedig a szívbetegséggel diagnosztizált páciensek többségének semmi szüksége műtétre, nagyobb eséllyel állna vissza egészségük életmódváltás hatására, mint vegán diéta, visszafogott edzésprogram, illetve relaxáció.
A pszichológusok és pszichiáterek roppant lelkesnek mutatkoznak divatossá tehető új kifejezések kitalálásában. Immár 500-nál több dologtól is retteghetünk, melyekről különféle fóbiákat neveztek el: kakorrhafiofóbia (félelem a vereségtől), apeirofóbia (félelem a végtelenségtől), krometofóbia (félelem a pénztől), hippopotomonstrosesquippedalifóbia (félelem a hosszú szavaktól). Egyre nehezebb megmondani, mikor viccelődnek és mikor véresen komolyak ezek a szakértők.
A pszichológusok igazoltan rosszabb tanácsadóknak bizonyulnak, mint a fodrászok. A pszichiáterek még haszontalannak is kevesek.
Mikor egyszer Izraelben a doktorok sztrájkba léptek, 85 százalékkal csökkent a kórházba utalt betegek száma. Ennek ellenére nemhogy növekedett volna, de egyenesen felére esett a halálos áldozatok mennyisége. Ekkora zuhanást utoljára húsz évvel korábban tapasztaltak, amikor a doktorok szintén sztrájkoltak. Akármikor tüntetnek az orvosok, mindig hasonló jelenséget tapasztalunk. Szerencsére a „Nagy újraindítás” korszakában már doktorokra sem lesz szükség, úgyhogy nincs miért aggódnunk. Csak adjanak szabad hozzáférést a fájdalomcsillapítókhoz.
Egy BMJ vezércikk egyenesen a következőket állította: a publikációk mindössze 1 százaléka számít tudományosan megalapozottnak, és 15 százalék mögött szerepel valós tényadat.
A kényelmetlen igazságok kimondása minden korszakban magával vonta a gúnyolódók, bántalmazók és üldöztetők regnumát, valamint az igazságot kimondani és hatalommal szembeszállni merészelők veszélyes eretnekekként való megbélyegzését.
Az egyedi gondolkodók, kikre rászáll a hatalom, széles körű démonizálásnak örvendhetnek, s kizárásra kerülnek ama kulturális közegből, mely ugyanolyan korlátolt, diszkriminatív és destruktív, mint bármely hasonló jellegű intézmény a történelemből. Bármiféle bizonyíték nélkül megkapják a konteós jelzőt is, hogy felszólalásaik automatikus diszkreditálásra kerülhessenek.
A hatóságok visszavonják a kötelező gondolkodási sémák követését elutasító doktorok engedélyét, a gyógyszeripar gonoszságai ellen felszólalókat pedig elmebetegekként bélyegzik meg.
Mikor egyszer az NHS meghívott előadást tartani a gyógyszer-mellékhatásokról, a gyógyszeripar kitiltatott, s lecseréltek egy gyógyszerész marketing-szóvívőre.
Ennek ellenére nem adtam be nekik a derekam.
Szervét Mihály könyvet írt, melyben (helyesen) azt állította, hogy egy külön pulmonáris keringési rendszer is létezik a testen belül. Ezért és egyéb állításaiért 1553-ban elégették.
Mily szerencse, hogy napjainkban mindössze a Google és Wikipedia cenzúrájával és hazudozásaival kell hadakoznunk.
