A tömegelme feletti kontroll átvétele: a gonoszság erény, az erélyesség életveszély
A további elemzés kibontakoztatásához kanyarodjunk vissza a nácizmushoz, és vizsgáljuk meg, a jelenlegi COVIDiktatúrához hasonlóan hogyan sikerült néhány száz szektavezérnek átvenni a hatalmat a teljes német lakosság teste és elméje felett.
Milton Mayer újságíró az 1955-ben napvilágot látott „They Thought They Were Free: The Germans 1933-1945” (Úgy hitték, szabadok: a német nép 1933-45 között) című könyvében rendkívül részletesen kifejti, hogyan válik a lakosság elsöprő többsége oly módon engedelmessé a diktátor ukázai iránt, hogy annak következményeiről gyakorlatilag fogalma sem lesz, minden tette és simulási taktikája a jó szándék álcája alatt teljesen suttyomban kerül megvalósulásra:
… az emberek nem tudják, merre és hova mozduljanak. Higgyenek nekem, ez így igaz. Minden tett, minden rendelkezés rosszabb mint az előző, de csak egy kicsivel. Várod a következőt, aztán a még újabbat. Várod egy nagy, sokkoló esemény bekövetkeztét, azt gondolván, hogy így a többiek szeme is felnyílik végre, és együtt kidolgozhattok majd valamilyen mértékű ellenállást. Magadtól viszont képtelen vagy a cselekvésre, de még akár a felszólalásra is: nem akarsz bajkeverővé válni. De miért nem? Például azért, mert nem annak nevelt a rendszer. Nem pusztán a félelem, az egyedüllét réme, ami visszatart: tényleg teljes körű tanácstalanságban szenvedsz.
A bizonytalanság egy roppant fontos tényező, mely az idő múltával nem hogy csökkenne, hanem egyenesen növekszik. Kint az utcán, a társadalomban mindenki boldognak tűnik. Senki nem tüntet, nem látsz társadalmi elégedetlenséget. Francia -és Olaszországban talán felfestettek a falakra kormányellenes szólamokat, de Németországban a nagyvárosokon kívül még ez is hiányzott. Saját közösségedben, az egyetemen, melyen oktatsz, talán susmogtok egy kicsit a kollégákkal a dolgok folyásáról, néhányan talán érzik is ugyanazt, amit te. De mit mondanak mégis? Azt, hogy hát ez nem olyan rossz, csak képzelődsz, vészmadár vagy (megj: vírustagadó, rémhírterjesztő, tudományellenes Gődényista antivaxxer).
És tényleg vészmadár vagy. Mondod, hogy ez ide meg oda vezet, de nem tudod bizonyítani. Így kezdődik… de honnan tudhatod biztosra, amikor nem látod a végét, hogy mi lesz a folyamat következménye? Egyfelől az ellenlábasaid, a törvény, a rezsim, a párt félemlít meg. Másfelől a kollégáid bélyegeznek meg pesszimistának, vagy akár neurotikusnak. Csak a legszűkebb baráti köröd marad, akik hozzád hasonlóan gondolkoznak.
De a barátaid száma is csökken. Sokan elköltöznek, mások a munkájukba temetkeznek. Egyre kevesebben vesznek részt a közös összejöveteleken, a civil szervezetek zsugorodnak, majd fel is számolódnak. Ahogy idősödünk, úgy fogyatkozik a baráti kör, és a végén már azon vesszük észre magunkat, hogy magunkban motyogunk, teljesen elszeparálódván a valóság világától. Ez tovább erodálja önbizalmunkat, és elrettent minket a cselekvéstől. Egyre világosabb, hogy amennyiben tennél valamit, ahhoz alkalmat is kell teremteni, mikor rögvest magányos őrjöngőként vagy rendbontóként lehetsz elkönyvelve. Ezért hát vársz, passzívan és csendes magányodban [megj: egy sokkhatásra, melyet követően az emberiség felébred végre Csipkerózsika-álmából és felismeri, hogy mindvégig igazunk volt].
De az össznépi sokkot kiváltó esemény, melynek révén tíz meg százezrek csatlakoznának hozzád, soha nem következik be. Ez az, ami elviselhetetlen. Amennyiben a legutolsó, legaljasabb húzása a rezsimnek gyors egymásutánban következne be az elsővel, nyilván milliók riadnának a keserű valóságra. Ha a zsidók ’43-as elgázosítása rögvest a „német üzlet” matricák nem zsidó boltokra való kiragasztása után indult volna, nincs holokauszt. Ám a két végpont között lépések százai következtek, némelyek közül pusztán lényegtelen áthidaló szabályozások voltak, hogy a következő lépés ne okozzon sokkot. A harmadik lépés nem sokkal rosszabb a másodiknál, és amennyiben a második lépést követően nem húztad be a féket, miért tennéd azt meg a harmadiknál? Aztán folytathatjuk a negyedikkel.
Egy nap, amikor már túl késő, minden korábban vallott életelved rád szakad. Az önbecsapás elviselhetetlen terhe túlontúl nehézzé válik, s egy kisebb esemény által – az én esetemben a kisfiam, ki éppen csak totyogó csecsemő volt, „Zsidó disznó!” felkiáltása – egyszer csak észreveszed, hogy az egész világ teljesen megváltozott körülötted. Amiben élsz – nemzeted, embertársaid – már nem ugyanolyan, mint mikor megszülettél benne. Minden formaság látszólag változatlan: az üzletek, a munkahelyek, a közétkezés, a rokonlátogatások, a koncertek, a mozik, az ünnepek. De a szellemiség, melyre a formákkal való azonosulásod végett mindvégig vaknak bizonyultál, örökre megváltozott. Immár a gyűlölet és félelem világában vergődsz, olyan emberek közt, ki maguk nem is tudják, miben élnek: ha mindenki változik, senki nem tapasztal [megj: konkrét, külső] változást. Egy olyan rendszer részévé váltál, mely [megj: saját maga értékítélete szerint] még Istennek sem tartozik felelősséggel. Lehet, hogy eredeti szándéka nem ez volt, de a saját fenntartása érdekében ebbe az irányba kényszerült elmozdulni.
Tökéletes analógia. Először csupán néhány kisebb rendeletet hoznak, melyekhez újabb meg újabb paragrafusokat toldanak, de mindig csak néhány bekezdéssel többet az előzőnél. Látszólag a teljes infrastruktúra és természeti közeg érintetlen marad, valójában a háttérhatalom aktívan dolgozza ki a teljes világ – beleértve az emberiséget – magántulajdonná formálásának gyakorlati módszertanát.
Ketté szelt társadalom: kiválasztottak és eltaposandók
Először is csinálja mindenki azt, amit mondunk. Előbb-utóbb nyilvánvalóan létrejön két megkülönböztetésre indokot adó kategória: engedelmesek és engedetlenek. Oltottak és oltatlanok. Árják és zsidók.
Az engedelmesek elkezdenek előnyökhöz jutni a rendszertől – napjainkban például olyan jogokhoz, melyek a „járvány” kirobbanása előtt mindenki részére alanyi jogon jártak, mint éttermekben étkezés, mozik és szórakozóhelyek látogatása, határátkelés. Az oltásukat (árjaságukat) igazoló polgárok egy Ahnenpass-t kapnak ajándékba a rendszertől, melynek révén többletlehetőségeket szerezhetnek a jogfosztott alsórendű polgárokhoz képest.
A renitenskedőknek büntetés a jussuk. Nem pusztán jogfosztások garmadájával kell szembesülniük, de még a vérmes propaganda, a szcientifista cenzúragépezet, illetve a pártállami terror ütlegelő és bírságolgató ukáza is szembe fordul velük. Az akadémikusok szerint az oltatlanok megfertőzik és beteggé teszik a kísérleti vakcinák révén immunitást nyert oltottakat, az oltottakat pedig elkülönülésre buzdítják az egészséges oltatlanoktól (mondjuk ez olyannyira előny is, mint hátrány). Ausztriában, hol a kötelező oltást is elrendelték (végül ideiglenesen eltörölték a rendelkezést), egyes osztrák üzletek ablakába kikerültek a legrosszabb háborús emlékeket felidéző „Oltatlanokat nem szolgálunk ki!” felfestések.
Egészségügyi szempontból hasonlóképp viselkedtek annak idején a zsidókkal. A náci rezsim regnuma alatt a német orvosok folyamatosan érveltek azzal, hogy a zsidók betegségeket terjesztenek. A propaganda bejáratott panelei alapján ezen egészségügyi szaktekintélyek folytatólagosan nyomták a hazugságot, hogy a zsidók kiváltképp megnevezhető felelősei a tífusz terjedésének – egy tetvek által hordozott halálos járványnak.
A tettek mezején véghez vitt jogfosztások garmadája egyesével, lépésenként érkezett a zsidó nép életébe. Eleinte csupán a zsidók által publikált kiadványokat cenzúrázták ugyanúgy, ahogy a Facebook szakmunkás „tényellenőrei” tüntették el a vírustagadók konteóiként értékelt bejegyzéseket. 1935-ben a nürnbergi törvények által megindult a zsidó nép jogfosztása, kik 1936-tól nem is szavazhattak. Az oltatlanokat nem engedték éttermekbe, szórakozóhelyekre, fesztiválokra, munkába járni, de akad olyan ország, ahol az utcán tartózkodásukat is szigorúan korlátozták.
1937-től a zsidókat teljesen eltiltották egyes pályáktól, kiváltképp a tanítástól, illetve az üzleteiket is bezáratták. Hogyhogynem az oltatlanokat is eltiltották egyes pályáktól – tanítás, egészségügy, légi közlekedés –, és több országban bezáratták azon vállalkozásokat, melyek tulajdonosai merészeltek oltatlan munkaerőt foglalkoztatni. 1938-tól a zsidók külön igazolványt kényszerültek maguknál hordani, 1941-ben pedig ruhájukra került a jól ismert sárga csillag. Az oltatlanokat önköltségen rendszeres PCR tesztelésre kötelezték (a sárga csillagot is saját pénzből kellett megvásárolni), betegség gyanúja esetén karanténba zárták őket, a sárga csillag pedig oltást igazoló QR-kód formájában öltött testet. Lényegi különbség persze, és talán egyetlen számottevő újítás, hogy a változatosság kedvéért most nem azokat hurcolták el, akiken ott volt a sárga csillag, hanem akiken nem volt.
Ábrándos diktatúra: gazdasági csoda és aranykor a mi győzelmünk esetén
Az oltottak részére záporozó jutalmak két szinten is engedelmességük gyümölcsöző voltát erősítik meg. Egyfelől, jelenleg élvezett előnyeik lehetővé teszik részükre az alapvető szükségleteik viszonylag akadálymentes biztosítását, másfelől a propaganda gondoskodik a fejükbe ültetett (tele)víziók és képek révén egy eljövendő paradicsomi világ beköszöntének ígéretével, amennyiben mindenki a lehető leghamarabb bevonul a rendelőkbe oltakozni.
Az új világrend gondos pszichopatái, a Világgazdasági Fórum háttérhatalmi politikusai meg is határozzák részünkre a kötelezően vágyandó válság utáni utópiát, melyben mindannyian élni fogunk a feltétlen engedelmességünknek hála. Megfogalmazott jelmondatuk alapján, miszerint „semmid nem lesz és boldog leszel” kívánják kontrollálni a teljes bolygót annak minden élő és élettelen dolgával egyaránt.
Mindent, amire szükségünk van a rendszertől, bérelni fogunk. A részünkről igényelt dolgokhoz való jutás lehetőségeit egy mesterséges intelligencia által üzemeltetett szociális kreditrendszer szabályozza. Aki rossz kisfiú (nem követi feltétel nélkül a pszichopaták utasításait), nem szállhat vonatra, nem mehet messzebb lakhelyétől néhány kilométernél. A későbbekben persze akár a puszta élelemhez vagy levegőhöz jutás jogát is elvonhatja tőlünk az élettelen gép.
Ekkorra már nem léteznek a felsőbbrendű oltott népfajt mételyező oltatlanok, hiszen vagy kizárásra kerülnek a társadalomból, vagy megöletik őket a vakcinazombikká változtatott lélektelen oltottakkal, ahogy azt többek közt Rudolf Steiner is megjósolta jó száz évvel ezelőtt.
A pszichopaták vágósertéseivé való átalakításunk persze konkrétabb előnyökkel is kecsegtet, hisz hát nem lesz semmink, mégis boldogok leszünk. Mennyivel jobb világ ez, mint a mai depresszív, pusztulásának tudatában lévő, (ál)megoldásokért kétségbeesetten kapkodó társadalom fullasztó mételyében vergődni? Mégiscsak előnyösebb öntudatlan szarvasmarhaként ledarálni a részünkre rendelt életéveket, mint megbékélni az igazsággal, hogy van egy halhatatlan lelkünk, mely szabadulni kívánna a test függőségeinek rabsága alól.
Inkább legyünk csorgó nyálú vakcinazombik életünk végéig, csak ne kelljen szembesülnünk a ténnyel, hogy minimum százszor ennyire is méltók lehetnénk, felesleges erőlködés nélkül.
