Akár százszor annyi energiát is termelhetnének az európai szélerőművek – mindezekhez az egyéb országokban terjedőfélben lévő módozatokhoz képest még vízre sem volna szükséges helyezni őket, így jelentős mértékű spórolás volna eszközölhető.
Néhány évvel korábban azért nem tekintették megújuló energiával kiválthatónak a fosszilis tüzelőanyagokat, mert elszámolták az árát. A Sussex-i egyetem 3 évvel később napvilágot látott papírjából kiderül, hogy az 52,5 terrawatt termelési potenciállal bíró szélkerekek nemhogy kukába hajítanák végre a szénerőműveket, de a kontinens szükségleteinél ötször nagyobb mennyiségű állam is megtermelhető volna. Hosszú távon akár az egész világ ellátható kizárólag szélenergiával.
Mire fel hát a roppant heves ellenkezés a mindenki részére csak előnyt nyújtó, kiváló pénzügyi potenciállal bíró transzformációval szemben? A kapitalista magáncégek ott szabotálják a folyamatot, ahol csak lehet, s ehhez meg is van a jól felfogott személyes önérdekük.
A rendszer által rég sutba hajított eszmény a kreatív rombolás ideológiája. Az idea napjainkban is szerves részét képezi a kapitalista közgazdászok és „filozófusok” szótárának, holott a kifejezés valódi esszenciája talán soha a történelem folyamán nem került érvényesítésre.
A kreatív rombolás szerint a kapitalista fejlődés által évről évre fejlettebb termékek és szolgáltatások kerülnek a piacra, melyek előállítása és terjesztése folyamatosan modernizálódó eszközparkot kíván. Az első, majd második ipari forradalom alkalmával mindez komplett technológiai cserét jelentett: a versenyben való érvényesülés érdekében le kellett selejtezni a kezdetleges szövőgépet, majd gőzüzemű, később benzines, végül elektromos alkalmatosságokra váltani azokat. Ugyanígy a manufaktúrákat felváltotta a gyárszalag, majd az automatizált gyártósor, melyek mind igényelték az elavult technológia mentén üzemelő eszközök nagy részének megsemmisítését.
A szisztéma addig működött, míg a rendszer folyamatos megújulásának költségeit rá lehetett lőcsölni a munkavállalókra. A munkások finanszírozták a fejlődést, a kapitalista meg verhette a mellét, hogy mindennemű haladás kizárólag az ő érdeme. A kizsákmányolt munkások semminemű biztonsággal nem rendelkeztek, nyugdíjrendszer nem létezett, a segélyért folyamodókat meg kiröhögték volna, ha létezett volna a sosemvolt juttatásokat kiutaló hivatal.
Vessük össze mindezt a mai állapotokkal: az 1929-es világválság radikális pálfordulást hozott a kapitalista gazdaságban. Korábban a tőkés kaszt ideológiájában és fizikai értelemben is teljes mértékben elkülönülő társadalmi osztályt alkotott. Marxot tartják az osztály alapú társadalom fogalma kitalálójának, aki szétverte a szabad piac tőkései és munkásai közti meglehetősen idilli kohéziót (az idill része volt, hogy a sztrájkolni merészelő munkásokat magánhadsereggel lövették agyon a kor iparmágnásai). Holott egészen a nagy világválságig a tőkés és munkásosztály közti elkülönülés teljesen nyilvánvaló volt, s maguk a kapitalisták is munkásosztályként nevezték az uradalmuk alá tartozó dolgozókat.
A válságot követően vált nyilvánvalóvá, hogy a társadalmi osztályok közti ellentéteket el kell valahogy simítani, mivel a kapitalizmus a végső összeomlás peremére sodródott. Senki nem hitte el többé, hogy a kemény munkájáért cserébe megfelelő ellentételezést kap. Akkoriban még rendelkezésre állt a lakosság nagy része számára az önfenntartás lehetősége, ezért tömegével hagyták faképnél a fizetni képtelen kapitalistákat a rájuk rohadó ócskavastengerrel együtt.
A tőkés hegemónia visszaállítása jó 40 évet késett (Reagan / Thatcher), de addig is lerakták a kapitalisták az új ideológiájuk alapköveit. Mi mindannyian függésben vagyunk egymástól. Kölcsönös segítségnyújtásra szorulunk, hogy mindannyian együtt növekedjünk és prosperáljunk. Persze a tőkéseknek szükséges vezetni a társadalmat, s utasítgatni az embereket, különben azok szervezetlenségük folytán képtelenek volnának a szükségleti javak hatékony előállítására.
A 80-as évekre lezajlott az automatizáció. Az új szabad piaci ideológia a köznép elméjében is megvetette a lábát, s megkezdődött a kapitalizmus új „aranykorának” regnuma, mely egészen a 2008-as válságig tartott.
A legfőbb, legalattomosabb, éppen ezért legkevésbé hangoztatott változtatás a rendszer működésében nem a termelés és elosztás terén zajlott, hanem a mögöttes társadalmi viszonyrendszerekben.
Régen egyáltalán nem volt nyugdíj, a XX. század kezdetétől fogva pedig ímmel-ámmal vezették azt be a kitolódó életkornak hála idősödő társadalom éhen halásának elkerülésére. Ám a kiterjesztett öregségi nyugdíjrendszer, mely busás és „jól megérdemelt” javadalmazást kínál az idősödő emberek részére, immár nem tartható fenn stabilan.
A következő megoldást ajánlották a kapitalisták: a kölcsönös függés jegyében tegyük – legalábbis papíron – tőkéssé a komplett emberiséget. Minden polgár szabadon adhat-vehet értékpapírokat, részvényeket, kockázati betéteket, többé nem egy kívülálló kivételezett kaszt jussa a lehetőség.
A 2008-as válság felfedte a gesztus mögött meghúzódó fondorlatot: ahogy régen a jogfosztott és nyakló nélkül irtott dolgozókat, úgy napjainkban a fiktív tőkével, mint tőkeáttétek, kizárólag papíron meglévő vagyoneszközök, sevizahitelek segítségével meg lehetett tenni a munkás réteget a kapitalizmus működéséből eredő súlyos rendszerkockázatok lefolyójává.
Lényegében semmi nem változott a rendszer működésében, pusztán előadtak a tőkések egy illuzionista trükköt, mely szerint a kapzsi ideológiájukra épülő szisztéma a komplett emberiséget szolgálja, nem kizárólag a felső 1 százalékot. Sikerült elérniük, hogy mindenki totális függőségbe kerüljön a rendszertől.
2008 óta a kapitalizmus végső megsemmisülését igyekeznek hátráltatni a tőkések. Ehhez ingyen pénzzel kimentették előbb a bankokat, majd a folyamatosan elvérző profitokat felmutató gyáripari és szolgáltató vállalatokat. A zombitalizmus néven ismert jelenségnek hála 2020-ra a világ vállalatainak 20 százaléka került olyan helyzetbe, hogy képtelen a saját hiteleit törleszteni, profitra meg aztán végérvényesen keresztet vethet.
Mivel a kapitalizmus állapota javulás helyett rohamosan súlyosbodik, nyilvánvalóan a végső, totális összeomlás felé vezetnek a folyamat szálai.
Mivel a köznép „nagyon eszesen” elhitte a kígyónyelvű kapitalisták ostobaságait, a fiktív vagyonokra épített szisztéma megsemmisülése azt is jelenti, hogy mindennemű nyugdíj, segély (ahol még van), biztosítás és takarékbetét egyaránt a nagy összeomlás áldozata lesz, vagyis értékük lenullázódik.
Elhitte a temérdek keményen dolgozó kretén, hogy egy szűk elitista réteg személyes érdekeire szabott rendszer majd az ő jólétüket is alanyi jogon és önzetlenül szolgálja, s még juttatásokat is kínál neki a profitja rovására.
A rendszer végső összeomlása gyakorlatilag elkerülhetetlen.
Hogy mindennek elejét vegyék a tőkések, házalnak egy „negyedik ipari forradalom” hívószóval felvértezett tervezettel, melyet a korábbi három, kvázi spontán lezajlott ipari forradalommal szemben mesterségesen és alapos tervek mentén kívánnak átütni az emberiségen.
A Nagy Újraindítás (Great Reset) néven is ismert csomag a következő, jelen értekezés szempontjából lényeges pontokat tartalmazza. Minden fosszilis tüzelőanyagot alkalmazó erőmű, jármű és iparcikk kivonása a forgalomból, majd betiltásuk. Az energiaellátók cseréje megújuló forrásokra. Az ember összekapcsolása a technológiával, nanochipek és wifi jeladók testbe implantálása (a testek internete). A készpénz és számlapénz teljes megszüntetése, helyébe szociális kreditrendszer, illetve központi bankok által kiállított és kontrollált, programozható digitális valuta bevezetése. Az emberiség virtuális valóságba (Metaverzum) szuszakolása.
Miért is van minderre szükség, és miért oly sietve? A kapitalizmus – akár felfogják ezt a rendszer talpnyalói, akár nem – egy halálra ítélt rendszer. Legjobb esetben is zéró összegű játszmaként működik. A rendszer ideológiai pilléréül szolgáló profitmotívum kizárólag úgy érvényesül, hogy a semmiből fiktív számjegyeket állítanak elő és pakolgatnak ide-oda.
A korai kapitalizmus korszakában úgy keletkezhetett profit, hogy az eredeti tőkések ingyen elvették a természettől, majd magántulajdonukká tették a kisajátított erőforrásokat. Amíg akadt elrabolható ásványkincs, földterület, addig elműködgetett a szisztéma.
Mára azonban a Föld minden talpalatnyi területe magán vagy állami tulajdonná lett, a szabadság gyakorlatilag tökéletesen felszámolódott a bolygón. Egyetlen lehetséges művelet ebben a zárt szisztémában a redisztribúció, vagyis a számjegyek ide-oda tologatása, vagy pedig fiktív számjegyek betáplálása a rendszerbe, továbbá nem létező virtuális vagyoneszközök (NFT-k, Metaverzum telkek) árusítása.
Mivel a kapitalizmus zárt, absztrakt rendszert alkot, a népesség kétféleképp viszonyulhat hozzá: vagy alanyi jogon elfogadja a rendszer létjogosultságát, ezáltal maga is annak zárt, absztrakt terébe kerül, vagy pedig visszautasítja azt, ekkor erőszakkal kerül visszavezetésre a rendszer rabigája alá, mint renitens rendbontó lázadó. Valaki vagy rabszolga, vagy nem létezhet.
Így jutunk vissza a megújuló energia, valamint a hozzá körített gazdasági transzformáció kérdéséhez.
A megújuló energia sajátja, hogy kis tételben (pl. néhány napelem a ház tetején) is képes a lakosság energiaigényének biztosítására, gyakorlatilag ingyen. Ha mindenki kapna napelemet vagy szélerőművet a telkére, az ama veszéllyel fenyeget, hogy az emberek elkezdik leválasztani magukat a rendszerről, hogy szabaddá és függetlenné váljanak, illetve a havonta kiküldött csekkek, adóhatósági felszólítások se emésszék őket többé.
A kapitalisták, karöltve az államokkal eddig jobbára fizikai kényszereket alkalmaztak a folyamat szabotálására. Bevezették a lakásokba a közműveket, majd havidíjat fizettetnek a néppel, hogy ne legyen lehetséges a rendszer szolgálata nélkül élvezni a könnyebbségeket. Nem mindig volt így: 1992-ig például Magyarországon nem létezett vízdíj.
További béklyók még a kizárólag hitelre vásárolható autó és fedél, mely konstrukcióknak köszönhetően az emberek háromszor annyit kénytelenek fizetni a szükségleteikért, mint amennyibe piaci áron kerülnének. A tőkések persze zsebből fizetik ugyanezen javakat, így generálván még hatalmasabb különbségeket a társadalmi osztályok közt.
Ha egyik megoldás sem működik, akkor beszáll a ringbe az állam, s a tőkések utasítására megneveli kicsit a szabadságszerető lakosságot. Intézkedéseik közé tartozik a munkanélkülieknek is fizetendő TB-ellátás 2006-tól, a különféle gépjármű -és ingatlanadók, a segélyezési rendszer fokozatos felszámolása, valamint a mesterségesen gerjesztett válságot követő kisegítése a nagyvállalatoknak adófizetői pénzből. A véletlenszerűen kirótt bírságok, inkasszók tovább erodálják a lakosság mentális állapotát, így józan gondolkodásra való képességük is felszámolódik.
Magyar jellegzetesség, hogy a külföldről ide települő rabszolgatelepek hallatlan támogatásokat és adókedvezményeket kapnak. Gyakran a munkások bérköltségének kifizetésébe is beszáll az állam a lakosság pénzéből, melynek fedezetét SZJA, ÁFA és szociális hozzájárulási adó formájában vonják el tőlük. Az emberek kötelező érvénnyel fizetnek, hogy rabszolgák lehessenek és maradhassanak örök életen át.
Ezek a jobbára fizikai jellegű kényszerek napjainkban végleg elbuktak. Próbálkoztak a COVID-riogatás által visszaterelni a népességet a totalitárius rabszolgaságba, ám feltétlen engedelmesség helyett további megosztottságot és polarizációt sikerült generálniuk.
Az egészségük miatt kitaszítottak tömegével menekülnek kifelé a rendszerből, s többé nincs semmi, ami megállíthatná őket. Már busás jövedelemért sem hajlandóak a gerinccel felvértezett emberek elmenni NAV revizornak, önálló bírósági végrehajtónak vagy TEK-es terroristának. Az inkasszó elől menekvést nyújtanak a kriptopénzek (nem véletlen kellett őket bedönteni). A rendszer szolgáinak mentális állapota folyamatos hanyatlásnak örvend, s félő, hogy hamarosan munkaképtelenné válik nagy részük. A termelékenység növekedése 2016 környékén megállt, s immár a folyamatosan bevezetett algoritmikus automatizációk ellenére is zuhanóban van a lakosság produktivitása.
A folyamatban lévő transzformációnak akad egy globalista dilemmája is. Ha senki nem vesz fel többé uzsorahitelt, vagy hagyja a levegőből előállított adósságait bedőlni, kámforrá válik a modern adósrabszolgaság intézménye, ahol a lakosság ingyen dolgozik a milliárdos globalista elit luxusának fenntartása érdekében. Rádöbbennek arra, hogy a fejük felett trónoló török basák nem egyebek, mint erőszakos paraziták, akik a semmiért cserébe mindent elvesznek.
Hogy az emberiség nagy ébredése és függetlenné válása megakadályozható legyen, a globalista elitnek feltétlen szükséges a változások elébe menni, s lakatot verni a felszabadulás útjának kapuira. Így már érthető, mire föl a totalitárius kontrollra való törekvés a szociális kreditrendszer, 15 perces városok, klímalezárások és mesterséges válságok kitalálása mentén.
Az elitek körforgásának Pareto által megfogalmazott kritériuma szerint a nagy gazdasági transzformációk mindegyike komplett elitcserével jár együtt. Ugyanez lezajlott az első három ipari forradalom alkalmával. A harmadikat követően váltak egyeduralkodóvá a monopolkapitalisták, az iparmágnások, kiknek totalitárius teljhatalma a mai napig rányomja bélyegét az emberiségre.
Hogy egy valódi negyedik ipari forradalom meggátolható legyen, nem elég a változások élére állni a felhalmozott tőke által, hanem szükséges szállítani a transzformációhoz szükséges eszközöket és ideológiákat egyaránt, hogy mind a narratíva-kontroll, mind az automatizált termelőeszközök által előállított javak összessége egy szűk elit kezében összpontosuljon, ne mutatkozzon senkinek lehetősége otthon a négy fal között előállítani a maga szükségleteit, hogy nyugodt szívvel lemondhasson a hitelfelvételről, valamint munkaviszony által érvényesített bér -és adósrabszolgaságról.
A hatalom kőbe vésettnek hitt pozícióit minden eddigieknél hatalmasabb veszedelem fenyegeti. Az emberek sorra szivárognak el a rendszerből. Mivel a lakosság nagy része végleg kiárazódott a megkötöző vagyonokhoz (lakás, autó) jutás és társadalmi elvárásoknak (családalapítás, gyerekvállalás) való megfelelés esélyéből, az emberek nyugodt szívvel hagyhatják magukra bedőlt hiteleiket és rabigáztató munkahelyeiket, hiszen eleve kisemmizett voltuknál fogva a hatalom nem tud mit tőlük elvenni, amennyiben feladják a létfenntartásukért vívott értelmetlen és meddő küzdelmet.
A függetlenséget és autonómiát elérhetővé tévő találmányok és társadalmi változások, mint a 3D nyomtatók, vertikális farmok, a digitális nomád életmód felvételének lehetősége, valamint a radikális lemondásokat megkívánó életmódok (minimalizmus, veganizmus, gyerekmentes életmód) terjedése egyaránt a végtelen növekedésre és fosztogatásra késztetett rendszer végső összeomlását készítik elő.
A nagy globalista dilemma tehát, mely minden milliárdos fejében forog: hogyan vigyük át az emberiséget a nagy változásokon anélkül, hogy a szükségszerű elitcsere, neadjisten a hatalmi hierarchia teljes felbomlása megvalósuljon?
A fináncplutokrácia mostanra átalakította magát technokrata oligarchiává, s megfogalmazta a „semmid nem lesz, és boldog leszel” krisztusi tan kiforgatott ideáját. A semmid nem lesz az ő olvasatukban azt jelenti, hogy mindent ők birtokolnak és kontrollálnak majd, vagyis a magántulajdont totalitáriussá teszik. Az élő embert is magántulajdonná alakítják, kik kizárólag akkor vehetnek levegőt, ha magasságos uraik megengedik nekik, s persze befizetik az aktuális hóra vonatkozó szén-dioxid adót. Az sem ártana, ha mindenki háromhavonta járulna a rendelőbe oltatni magát a testéhez fejlesztett legújabb szoftverfrissítéssel, ahogy annak kívánalmát az ábrándos doktorok és vakcinagyártók a COVIDiktatúra idején megfogalmazták.
Az elitcserét mellőző, felülről vezérelt transzformáció keretében átvezethető marad ugyan a világ az új technológiák talajára, ám független és autonóm háztartások kialakítása helyett visszavezetik az emberiséget a rendszerfüggőségbe. A zöld energia házakra szerelt kollektorok helyett privát tőke által finanszírozott giga szélfarmok képében kerülne kitermelésre, melyek után ugyanúgy fizethetjük a villanyszámlát, mint eddig. Hálószobánkban felállított vertikális farmok helyett továbbra is az élelmiszeripar lát el minket hulladékkal, nyesedékkel, kukacokkal és bogarakkal. Friss hal helyett műhúst fogyaszthatunk, a természetes környezet nyújtotta egészség helyett szintetikus gyógyszereket és vakcinákat tömködnek nyakló nélkül a testünkbe. Organikus közösség és az Istennel alkotott szövetség keletkeztette boldogság és örömlét helyett továbbra is a züllesztő szórakoztatóipar és a szétcenzúrázott propagandamédia lát el minket a koporsóba jutásunkat szolgáló „hasznos és szakértők által jóvá hagyott” információkkal.
Összefoglalva tehát: a globális zöld transzformáció azért kerül szabotálásra, mert a hatalom meg kívánja akadályozni, hogy ez által az emberiség öntudatossá váljon, s függetlenedhessen a rendszertől. Nem marad el a forradalom, pusztán a hatalom úgy igazgatja magát, hogy annak élére állhasson, gyümölcseit kisajátíthassa, s a lakosság ugyanúgy kiszolgáltatott rabszolgája maradjon a rendszer kénye-kedve által osztogatott juttatásoknak, ahogy az volt a vadkapitalizmus harmadik ipari forradalmat követő elburjánzása idején is.
