Miután Margaret Thatcher rémuralma során szigorú tiltólistára kerültek az ikonikus rave-ek, az egyre inkább elburjánzó mainstream és underground klubok úgy tűnt, teljes mértékben átveszik ezek szerepét. Egyúttal ráadásul kulturált körülményeket, elsőrendű biztonságot és extra szolgáltatásokat, mint a ruhatár és wc is biztosítják a bulizni vágyó kedves vendégeknek.
De jaj, nagy baj történt. Miután a 80-as évek második felétől született ifjúságról kiderült, valódi, jólétet biztosító kereseti lehetőségek hiányában szegényebb sorban kell leélniük életüket, mint a szüleiknek, elkezdtek az egyre borsosabb árú, egyre tömöttebb és egyre ótvarabb zenét adó night clubokból kiszeretni.
2010-től kezdve sorra zárták be kapuikat a nightclubok az Egyesült Királyságban. Még az olyan ikonikus és nagybecsű helyszínek is veszélybe kerültek, mint a Ministry of Sound.
Ezzel párhuzamosan azonban olyan történt, amire senki sem számított. A rég felszámoltnak hitt illegális rave-ek újra jelentős vonzerőt jelentenek a csóróvá lett fiatalság számára. 2016-ról 17-re 628-ról 682-re, 9%-kal nőtt a hatóságok felé jelentett gyanús bulik száma. Ez kizárólag a tetten ért, nem eléggé elhagyatott helyekre szervezett összezördüléseket jelenti. A főváros, London környékén ez a szám majdhogynem megduplázódott: a tavalyelőtti 70-hez képest az elmúlt évben 133 esetben tártak fel táncbűnözést elkövető fiatalokat.
Eme partyk azért számítanak illegálisnak, mert minden rendezvénynek, ill. helyszínnek kötelező működési engedélyhez folyamodniuk a helyi hatóságokhoz. Az Egyesült Királyságban szigorú szabályozás írja elő a ruhatár és aktív felügyelet (potenciális lopások és drogterjesztés ellen) meglétét a rendezvények helyszínén. Még szűkebb mozgásteret biztosítanak a drákói tűzvédelmi előírások, sőt, állandó egészségügyi személyzet megléte is kötelező az események időtartama alatt, melyek költségei bizony mind a szervezők zsebére mennek. Aki eme szép számú követelménynek nem felel meg, az nem tarthat rendezvényt, pláne nem árulhat belépőjegyet.
A rave kultúra komoly történelmi mementónak számít az Egyesült Királyságban. Az 1988-89 kirívóan forró nyara biztosított először terepet az illegál rave-ek gombamód szaporodásának és az elektronikus zene mainstreammé válásának az acid house révén.
Eme korai partyk hírei gyakorlatilag teljesen szamizdat jelleggel, röplapokon, plakátokon, hirdetési újságokban terjedtek. A hirdetők sejtelmes kódnyelvezetet, kusza szavakat és gyakran megfejthetetlen fogalmazásmódot használtak a hatóságok összezavarására. Gyakran a rendezvény helyszíne és pontos időpontja sem derült ki ezekből a hirdetésekből. Helyettük a hirdetések beazonosítható adatai alapján a szervezőkkel személyesen vagy telefonon kapcsolatot létesített underground arcok adták szájról-szájra az események hírét ismerősi köreikben.
A sikeresen leszervezett csapatásokra gyakran több ezer ember gyűlt össze. Az abszolút csúcspont 1992-ben volt, amikor 30.000 ütemekre éhes ravert sikerült egy open air fesztiválra csábítani.
A hatóságok megtévesztése kezdetben rendkívül sikeres volt, az új járvánnyal szemben tehetetlennek bizonyultak. Mire megérkeztek a yardhoz az információk a buli valós helyszínéről, már szépen elcsomagoltak és odébb is álltak lelkes közönségükkel együtt a mindenféle isten háta mögötti réteken, pusztákon, erdőkben, elhagyatott raktárakban és hangárokban berendezkedő szervezők.
Az események mögött lemaradozó hatóságok aztán természetesen elkezdtek alkalmazkodni a körülményekhez. Ehhez kiváló hátszelet nyújtottak nekik a Thatcher-kormány új intézkedései, melyek törvényi tilalmat és súlyos büntetés terhét rótták az engedély nélkül tartott rave-ekre, valamint szervezőikre.
A rave-forradalom a fokozott hatósági üldözéssel, valamint engedélyköteles night club-ok nyílásával folyamatosan elfojtódott. Egészen 2010-ig, amikor is a korábbi éveknél sűrűbb bejelentések kezdtek szállingózni mindenféle gyanús mulatságokról. Feltételezések szerint a Facebook elterjedése nagy mértékben kedvezett a rave új hullámának. Itt ugyanis gyakorlatilag szinte flashmob-szerűen, spontán módon, órák alatt össze lehet gründolni egy-egy ütős bulira való tömeget.
A legfurább eme eseményekben, hogy bár az aktuális házmester-generáció tagjai szorgosan küldözgetik bejelentéseiket a rendőrség felé, azoknak szemlátomást nem fűlik a foguk időben odaérni a rögtönzött táncikálások feloszlatására.
Az esemény már a korai órákban jelentve volt a rendőrségnek, de a biztos urak csak másnap délután értek a helyszín közelébe, ahol a bulizók az autóikat parkoltatták.
– panaszolja az egyik helyi lakos.
Az illegális rave-ek megítélésében jelentős különbségek adódnak a lakosság és a rendezvények vendégei között. A lakók gyakorta találkoznak emberi ürülékkel, elszórt üvegekkel, dobozokkal, kábítószeres zacskókkal. A bulizók által keltett ricsaj már csak hab a tortán.
A raverek természetesen semmiféle rendbontást nem ismernek el, és egyenesen elviselhetetlennek tartják a hivatalnokoskodást. A legfőbb probléma szerintük, hogy a hivatalos szórakozóhelyek egy része mára elviselhetetlenül sznob hellyé vált, másik felük pedig gyakorta ad otthont verekedéssé fajuló balhéknak. A drogdealerek jelenlétét is már inkább elnézik ezeken a helyeken, így biztonság szempontjából is aggályossá váltak.
Akik évek óta járják az illegális rave-eket, olyan békéről és kölcsönös szeretetről számolnak be, mellyel a legális helyeken szinte soha nem találkoznak. Mivel eleve előszűrt közönség alkotja a látogatótábort, szerintük elképzelhetetlen, hogy egy nightclubnál nagyobb kockázattal történjenek veszélyes balhék vagy kellő biztosítás hiányában végbemenő balesetek. A legtöbben még illuminált állapotban is jobban figyelnek egymásra, az ártó szándékot pedig végképp mellőzik.
Az egyetlen probléma, amely miatt néha szégyellik magukat, hogy sokan szeretik elszórni a szemetet maguk körül.
A hivatásos klubok természetesen a rendvédelmisek oldalára állnak. A törvényi előírásoknak való megfelelés kényszere fokozott áremelésre sarkallja őket, ráadásul a látogatószám csökkenése mellett jórészt már így sem fenntarthatók. Ami szerintük aggodalomra okot adó trend, hogy ismét megjelent minden idők kedvenc partydrogja, az ecstasy, ami ráadásul erősebb, mint valaha. Ilyenhez természetesen kizárólag a csúnya, rossz rave-eken lehet hozzájutni, kizárt dolog, hogy házon belül bárki is terítse a cuccot.
Bár számszerileg jelentősen megszaporodtak, eme partyk mérete össze sem vethető az 1992-es csúcsponttal. A legnépesebb hasonszőrű rendezvények is mintegy 1000 fővel futnak. A kisebb létszám és a decentralizált rendezvényszervező hálózatok révén azonban ezen eseményekre jóval nehezebb lecsapni, mint korábban. 25 év tűzszünet után újra elkezdődött a Tom & Jerry játék a hatóságok és a raverek között.
