Egészen furcsa limbóban élnek a mai fiatalok. Egyfelől nyugodtan vállalhatnak olyan szintű és horderejű kötelezettségeket, melyek egész életüket meghatározhatják, sőt, tönkre is tehetik őket. Ilyen a nyugdíjas évekig bezárólag nyöghető diákhitel, lakáshitel, ilyen a katonának való jelentkezés, életveszélyes munkakörökben való helytállás.
Másfelől krónikák zengnek arról, mennyire is éretlenek a mai generációk még 20 éves kor után is. Képtelenek bármiről önállóan dönteni, egyes családokban még az egész hátralevő életükre bélyeget osztó szakmai pályájukat vagy éppen lakhelyüket sem választhatják meg szabadon. A drog kizárólag rossz lehet (kivétel persze az éltető alkohol), önállóan művelődni a témában pedig maximum sátáni indíttatásból történhet.
A skizofrén elvárások tengerének konkrét algoritmusa a következő. Forszírozzuk, sőt mi több, adminisztratív eszközökkel, mézes-mázas beszédmóddal tukmáljunk a fiatalságra olyan jellegű kötelezettségeket, melyek röghöz, ill. egy megfoghatatlan hatalmi mechanizmus markaihoz kötik őket. Kötelezzük őket eme elvárásoknak való precíz megfelelésre.
Amennyiben olyan önálló döntések felvállalásáról esne szó, melyet az éppen regnáló pártállam vagy a basáskodó rokonok tengere nem tekint saját személyes érdekeihez mérten megfelelőnek, a keletkezett függőségi viszonyokon keresztül lebegtessünk be számukra súlyos negatív következményeket. Eme következmények természetesen nem a hatalmi pozícióval való visszaélés termékei, hanem az engedetlen lurkó helytelen magatartásáé. Fontos megvalósítandó tényező a siker érdekében, hogy hitessük el, kizárólag a függőséget generáló személy vagy intézmény révén lehetünk képesek a puszta létezésre. Nélkülük kihalnánk, akár csak a természeti körülmények között jelenleg is létező mintegy 3 millió állatfaj, akik szintén mindegy szálig függnek kenyéradó gazdáiktól. Mindegy, hogy a habókos biológusok mit állítanak.
Már csak egyetlen dolog hibádzik. Egy értelmesen gondolkodni képes, megfontolt (értsd: habozó) személy esetleg nekiállna önállóan számolni, szorozni, osztani. Eredményként kijönne neki, hogy ha én röghöz kötöm magamat egy feudalista földesúr számára, egy bizonyos mennyiségű eltelt idő után (mely a beetetés korszakának tekinthető) radikálisan rosszabb életminőségnek örvendhetek majd, mintha visszautasítanám a mézes-mázas szövegelések következtében ideig-óráig előnyösnek tűnő ajánlatot, és esetleg pár évig, ha súlyos szenvedések és lemondások árán is, de elérem a megváltó szabadságot.
Érdemes tehát olyan korosztályt kiválasztani a feudalizmus és a hatalmi függőség kialakítására, mely generáció még nem rendelkezik akkora előrelátó képességgel, hogy a fenti, értelmes megfontolás műveletét végrehajthassa. Így lett a 18-25 éves korcsoport a legtöbb, busás hasznot ígérő, valójában rabigába hajtó Döbrögi legfőbb célpontja.
A röghöz kötéssel szemben (mivel önálló egzisztenciája még nincs) eme korcsoport mindössze két módon határozhatja meg önmagát. Vagy passzív módon behódol a hatalom kényének-kedvének, és saját nyakába helyezi a járomot, vagy pedig szintén passzív, ámde lázadást imitáló módon ellenáll eme terrorhatalmi törekvéseknek. Utóbbiaknak sejtésük sincs, hogy eme hozzáállással pontosan ugyanott kötnek ki, mint „önkéntesen” rabszolgáló társaik.
Eme körülmények közepette semmi csodálkozni való nem akad azon, hogy a fiatal generációk attitűdje elkezd két, homlokegyenest ellenkező irányba polarizálódni. Egyfelől ott vannak a szorgalmas, mindig jól viselkedő, minden elvárásnak megfelelő példagyerekek, akiknek minden örömöt, önálló döntési lehetőséget, emberi jellemzőt kigyomlálnak a lelkéből a 20-as éveire, hogy aztán jól trenírozható biorobot váljék belőle. Ebből következően gyakori látogatói lesznek az idejekorán bekövetkező kiégésük és depressziójuk következtében a pszichiátriai osztályoknak.
A második serpenyőbe kerülő, jobban szem előtt lévő és emiatt állandó fikázásokra könnyedén kapható csoport szerint pedig nem is létezik holnap. A rendszeres bulik, kicsapongások, üres látszatcselekvések, utazgatások, habkönnyű életvitel következtében játszi könnyedséggel vetik le magukról a felelősség mindennemű terhét. Pont gátlástalanságuk lesz a vesztük. A pillanatnyi impulzusok állandó és azonnali kielégítésének kényszere gátolja meg őket abban, hogy a valódi függetlenséget elnyerjék. Előbb-utóbb kell majd pénz cigire, piára, bulikára és utazgatásra. Hopp, máris ott találják magukat az ültetvényen, ahonnan egész addigi életük során menekülni próbáltak.
Természetesen mindkét szélsőség alkalmatlan olyan életvitel biztosítására, melyet érdemes volna aktívan művelni.
Ennek ellenére persze, ha már választani kell, inkább az első csoportot látják szívesen a vállalati ültetvényen. Majd ha már az utolsó csepp életerőt is sikerült belőlük kifacsarni, nyugodtan bedobálhatják őket a szemétbe. De ha depresszióssá válnak, az se gond, csak közben járjanak be továbbra is szorgosan rabszolgáskodni. Meg lehetőleg kapkodják serényen életük végéig a doki által írt dilibogyókat, nehogy véletlenül kellemetlen hatást gyakoroljanak a többi kolléga moráljára. Ajjaj, máris drogfüggők lettünk, hát hogy történhetett meg mindez egy folyton folyvást engedelmes, serény, káros szenvedélyektől tartózkodó, kiváló munkaerővel?
Mivel úgy tűnik, azon koroknak végleg leáldozott, amikor az ember még természetes módon képes volt az önellátásra mindenféle topmánágerek közbenjárása nélkül is, létre kellett hozni ama ideológiát, mely biztosíthatja az uralkodó osztály hatalmát eme újonnan kialakult status quo felett.
Tavaly már kitalálták, hogy hát akkor a serdülőkor tartson 18 helyett 24 évig. Idén azonban emelik a tétet: egy agykutatókból álló csoport szerint 30 év alatt el sem kezdődik a felnőtt kor.
Abban mindenesetre igazuk van a túlbuzgó agyászoknak, hogy a jelenleg divatos „17 év 364 naposan még porbafingó mitugrász vagy, egy nappal később meg már hirtelen a korlátlan szabadság illúziójával kábított, eldobható nyersanyag valahogy nem igazán elviselhető sorskönyv a két ellentétes elvárásrendszer közti, akklimatizációt biztosító átmeneti időszak nélkül.
E hozzáállás nagyon messze helyezkedik el a realitástól. Az élet valóban nem egyetlen on/off kapcsoló, mint ahogy eme radikálisan ellentétes jogállás mindenféle átmenet nélküli erőltetése bizony akár konkrét kiváltó oka is lehet a fiatalok fentebb részletezett polarizáltságának. A tizennyolcadik életév betöltésekor készül mindenkiről egy pillanatkép: miket gondol, mi a hozzáállása a világhoz, milyenek a tanulmányi eredményei, hogyan öltözködik, stb. Eme pillanatkép alapján aztán egész hátralevő életére be lehet zárni őt egy előre felmatricázott dobozba, felhelyezni a társadalmi hasznosság szubjektív fokmércéje alapján számára kijelölt polcra, és jelezni neki, hogy mostantól eme szigorúan kijelölt társadalmi szerep alapján kötelező viselkednie, amíg nem jelentkezik érte a megváltó kaszás.
Egy ilyen rendszerben nincs fejlődés. Nem élhetek másképp, mint amit életem első negyedében kijelölt számomra a hatalom. Nem gondolkodhatok másképp dolgokról, mint ahogy azt tettem az iskolás évek indoktrinációs agymosása alatt. Nem hozhatom helyre a korábban általam elkövetett hibákat, ugyanakkor másokat sem kérhetek számon a rám rótt sérelmekért. 12. évfolyamos bizonyítványom alapján 60 évre előre elrendeződik, hol kötelező lennem és mit kell csinálnom. Ha meg is próbálnék ezen változtatni, olyan szintű hatalmi vagy éppen adminisztratív ellenállás végtelen örvényébe jutok, melynek kimenetele kizárólag a biztos kudarc lehet. Tudd, hol a helyed, és szépen maradj is ott. Örökre.
Az agykutatók elméletének helyességét bizonyítja a pszichológusok szerint, hogy nagyon sok személyiségzavar vagy elmebetegség nem is rögzül fiatalabb korban. 18 éves kor előtt például nem diagnosztizálnak borderline személyiségzavart a pszichiáterek, a skizofréniára utaló első gyanús jelek pedig többeknél csak 25 év után kezdenek körvonalazódni. Eme jelenségekből következtethetünk arra, hogy maga az agy bizony akár 30 éves korig is folyamatos átalakulásban van. Ám ahogy összefutunk az első, kezelhetetlennek tűnő életnehézségekkel, úgy a fejlődés félre is tud siklani.
