Katasztrofális mértékben lett földönfutóvá a teljes szórakoztató biznisz, miután az elmebeteg és tömeggyilkos COVID-korlátozások legnagyobb hányada az őáltaluk üzemeltetett szektorokra mért fatális csapást az utazás tilalmától kezdve a lezárásokon át egészen az éttermek és szórakozóhelyek beszántásáig.
A pusztítás a szektor minden zegzugában tetten érhető módon szedi áldozatait. Álljon itt alább egy rakás példa, a károkozás minden aspektusát megvilágítandó.
Már a tavalyi év első felében végső haláltusáját vívta a budapesti turizmus, ugyanakkor a fitnesztermek is a kihalás szélén táncikálnak, akik fogyasztási nácizmust követelnek a látogatóik erőszakos beoltatása meg a fulladásos halált okozó maszkhordás megkövetelésre által.
A különféle koncertek és fesztiválok látogatottsága a nyári szezon alatt fokozatos lejtmenetet vett. Egyetlen hazai nyári rendezvénynek sem sikerült megközelítenie a 2019-ig elért rekord látogatottságot, holott a legnagyobbnak számító Sziget Fesztivál, valamint a kisebb összejövetelek több mint fele egyaránt elmaradt. Ilyen körülmények fényében azt hihetné az ember, hogy a kiéheztetett látogatók hada újabb rekordot állítván tódul be a megmaradt kis számú dzsemborira – mégsem egészen ez történt. Pedig a Buzzfeed aberrált és gusztustalan újságírói még azt is megjósolták, hogy a megmentő messiás kísérleti vakcinák felvételét követően az „oltott lányok nyara” mozgalom keretén belül fesztiválokra szabaduló fiatalok tömegével fertőzik majd össze egymást nemi betegségekkel. Mindezt az egészségünk védelme érdekében szükséges oltakozás nevében, ugyebár.
Ősz derekán aztán a beltéri koncert -és fesztiválhelyszínek kaptak akkora gyomrost, hogy idáig hallatszódott a halálsirámuk. Az emberek többsége részére elviselhetetlenné vált, hogy még fenevad bélyegével a jobb kezükben is az undorító, fullasztó fosos pelenkát kell hordaniuk a program időtartama alatt, meg tartani a három méter távolságot a kedves barátaiktól, kiknek egy része ugyanazon paranoid skizofréniába bezárkózva zombul egykedvűen a tánctéren, mint ők maguk. Másik részüket pedig örökre elvesztették, hiszen hiábavalóan kívánták rábírni azokat a halálosztó kísérleti oltások felvételére, kikben az igazság mézédes igéje felülírta a pártállami fasizmus disszonáns szólamait.
Ahogy fogy az emberek pénze a lezárásoknak, pártállami terrornak meg vakcinácizmusnak köszönhetően, úgy maradnak távol egyre nagyobb számban még az engedelmesen oltakozó vendégek is a jegyértékesítő kasszáktól.
Azt hihetné az ember, csupán az eladott belépők száma marad el az elvárttól, és néminemű racionalizáció révén visszaállítható volna a szektor rentabilitása, de nem. Majdhogynem ugyanakkora számban vannak, kik bár elővételben szereztek jegyet, mégsem mentek el végül az adott koncertre. Ez azért rendkívül fájdalmas a rendezvényközpontok részére, mivel így a foghíjas közönség mellett a valós fenntarthatóságot biztosító fogyasztói költésekről (pl. ital, ruhatár, wc, merchandise) is lemondani kényszerülnek a távol maradó vendégeknek köszönhetően. A legtöbb hely bevételeit ugyanis nem a belépőjegy biztosítja, mivel azok díja a(z egyre drágább) fellépőkre, technikára, valamint személyzetre fordítódik. Egyetlen valós profittermelő forrás a legtöbb hely részére a vendégek fogyasztása.
Nemzetközi felmérések szerint a mérés helyétől függően 13-40%-os az előfordulása az elővételes jegyvásárlást követően otthon maradó látogatóknak. Ugyanezen arány a koronavírus-hisztéria előtt nem haladta meg az 5%-os mértéket. A jegybevételek 30-70%-os zuhanására tehát még további bevételcsökkenés szór kumulált átkot az érvényes jeggyel rendelkező, mégis elmaradó vendégek által. Objektív mértékben, minden tényezőt figyelembe véve országtól és azokon belül régiótól függően 35-80%-os lehet az abszolút visszaesés mértéke!
Szóba hozhatjuk, hogy bár az alacsony oltakozási kedvvel megáldott fiatalok, kik a zenés-táncos rendezvények első számú célközönségét alkotják valóban okkal maradnak távol a szórakozóhelyektől, hiszen nem engedik be őket. Viszont az idősebb, „érettebb”, jó kedvvel oltakozó korosztály tagjait vonzó színházak, komolyzenei koncertek, gálák és tévés showműsorok nyilván ismételten telt házzal zakatolnak a 40 feletti korcsoportok akár 90%-ot is túlszárnyaló átoltottsági arányának köszönhetően.
Hát nem. Német klasszikus zenészek arról lamentálnak, hogy országszerte, Baden-Badentől Bielefeldig, Lipcsétől Lübeckig mindenhol kongó ürességű auditóriumban tartják műsoraikat a filharmonikus zenekarok. A színházak úgyszintén. A lelküket a Sátánnak eladó művészek természetesen az őket eltartó közönséget hibáztatják a csúfos kudarc nyilvánvaló okaként.
Az élő közönség előtt felvett tévéműsorok, mint a Britain’s Got Talent, melyek belépőjegyeire rendre előjegyzést hirdettek a szervezők az elmúlt években, vért izzadnak a helyeiket elhagyó nézők megtartásával. A látogatók tömegével vonulnak ki a színházból néhány óra elteltével, mivel a gyakorlatilag egész napon át zajló műsorfelvétel közben nem bírják arcukon tartani a fullasztó, tüdőrákképző és gyilkos maszkot. A műsorvezetők és a vendégül hívott sztárelőadók egyaránt hiábavalóan könyörögnek a közönségnek, hogy maradjanak helyükön a felvétel végéig. A helyszínen már ingyenjegyeket kénytelenek osztogatni az odatévedő boldog-boldogtalannak, csak hogy meglegyen a műsorba életet lehelő közönséglétszám.
Arról persze nem értekeznek a vonatkozó hírben, hogy a kötelező maszkhordás mellett nyilván oltási igazolványhoz kötik a helyszín látogatásának jogát. Egészséges embereket nem engednek be szórakozni, egy betegségben és vakcina-mellékhatásokban vergődő oltott meg nyilván nem fog túl sokáig kellemes komfortban ficánkolni a részére kijelölt bársonyszékben.
A mozik egy-két sikerterméktől, mint az új Pókember vagy a Bond-film eltekintve katasztrofális szezont zártak az év végeztével. A nevezett kivételektől eltekintve a vetített filmek nagy része bukásnak volt elkönyvelhető: A West Side Story remake, A Gucci-ház, a Szellemirtók – Az örökség, Az Öngyilkos Osztag, valamint a Mátrix: Feltámadások bevételei egyaránt rendre elmaradtak az elvárttól. Mindezen folyamatokkal párhuzamosan több, hatalmas költségvetéssel leforgatott, végül kényszerből kukázott mozi a Netflixre vagy az Amazonra költözött.
Komikus szituációt keletkeztetett, mikor a francia mozikban rendőrök ellenőrizték az új Mátrix film nézői vakcina-igazolványának meglétét.
Ha már mozi, meg zene: a különféle, „szebb időkben” mérvadónak tartott díjátadó gálák teljes mértékben elvesztették nézőiket. Pedig ezek megtekintéséhez a hálószobánkból sem szükséges kilépnünk, hiszen – legalábbis Amerikában – a tévé közvetíti akár élőben a „jeles” eseményeket.
Hogy a soha nem látott mértékű hanyatlást szemléltessük, íme néhány tényadat. Az elmúlt bő másfél évtized alatt az Oscar, Grammy, Golden Globe és Emmy gálák mindegyike 2010-14 között érte el nézettsége abszolút csúcspontját. Ettől kezdve fokozatos hanyatlásnak örvendhettek, ami azt jelenti, hogy nézőközönségük 2020-ra mintegy megfeleződött. Igen ám, de a 6 éven zajló folyamatos lejtmenetet követően egyenesen zuhanórepülésbe kapcsoltak az elit összejövetelek, miután mind a Golden Globe, mind az Emmy díjkiosztók még a 2020-as állapothoz képest is 60%-os közönségvesztést voltak kénytelenek elszenvedni. Összességében 75-80%-kal kevesebb ember kíváncsi az alattvalóiktól maszkhordást megkövetelő burzsoá réteg bohóckodásaira, mint korábban.
Végezetül, még a bombabiztos sikernek ígérkező, karhatalmi COVID-mészárlást átvészelő programok is tömegével válnak az enyészet martalékává.
Adele tizenkétmillió dolláros üzletkötést követően beharangozott, 24 koncertet magában foglaló Las Vegas-i rezidenciáját amiatt kellett visszavonni, vagy legalábbis jelentős halasztásnak alávetni, mert Adele stábjának nagy része kidőlt a szervezés közben. Nyilvánvalóan a jeles programsorozatra való készülésképp mindegy szálig felvették a betegséget keletkeztető booster oltásukat, valamint Adele társaságában akár egész napokon át maszkban mutatkoztak, ahogy az alattvalóéknál lenni szokás. Mint az kiderül Adele személyes sirámaiból, az utolsó napokban már 30 órán át tartó folyamatos ébrenlétben és munkában voltak, csak hogy összehozhassák a rendezvényt, mégis dugába dőlt az extravagáns elképzeléseket gazdagon magába foglaló terv. Persze ennek semmi köze ahhoz, hogy az agysejtpusztulást és súlyos idegrendszeri leépülést előidéző fullasztó maszkok egész napokon át való hordása az agyműködéssel együtt a komplett szervezetet földbe döngöli, a gondolkodásra való képességet felszámolja.
Adele impozáns terveit a COVID-mumus mellett az egyre hatalmasabb számban fellépő ellátásilánc-problémák is tragikusan hátráltatják. Egy sikeres koncertsorozat rendkívül sok, magas minőséget képviselő eszközt igényel a hangrendszertől kezdve a táncosokon át egészen a fény -és színpadtechnikáig bezárólag. Ezek hiányában nem sok minden marad, ami indokolná az akár 500 dolláros szintet is megközelítő belépő-árakat.
Adele ráadásul alig egy nappal a rezidencia tervezett beindulása előtt vonta vissza programsorozatát, mely magával hozta a rajongók haragját is: sokan több ezer dollár értékben foglalták le a belépők mellett a repülőjegyet, valamint a szállást is.
A menthetetlenségig eladósodott, visszamondott koncertek és menekülő közönség halálos vergődésében agonizáló szórakoztatóipar végérvényesen porba hullt. Az előre megjósolható következményeket csakis és kizárólag saját magának köszönheti.
Valaha a művészet, de még a szórakoztatás nagy része is a rendszerrel szembehelyezkedő lázadást, legalábbis kritikus attitűdöt képezte le. Ha úgy tetszik, egyfajta mentális menekülőútnak számítottak az elviselhetetlen világból. Minden kornak megvoltak ugyan a rendszert éltető, királyok iránt ódákat zengő hírnökei, de az igazi, maradandó művészet az ember szívének-lelkének-elméjének megnyitását végezte a rendszer által megkövetelt beszűkült tudatállapotból.
Mivel a helyszínek látogatási jogának visszanyeréséhez bevezetett vakcinaigazolvány, illetve maszkhordás követelménye felszámolta a különféle előadóművészetek mind menekülésre, mind a terror elviselésére rendeltetett szokásos funkcióját, a rendezvényipar meghatározható létértelem nélkül maradt. Márpedig ebben a világban a létértelmüket vesztett szisztémáknak meg kell halniuk, hogy helyükre fejlettebb és életképesebb struktúrák kerülhessenek.
A művészek, zenészek, előadók – mivel szavaikra olykor nagyobb figyelem szegeződik, mint a politikusokéra – megtehették volna, hogy ellenállnak a totalitárius pártállami terrornak. Kiváltképp, mivel oly remekül megszedték magukat a „pandémia előtt” a különféle fesztiválok folyamatosan újabb rekordokat döntögető látogatószámai révén. Így tartalék erőforrásokkal is bőséggel rendelkeztek a felszólalási jogaik érvényesítésére, ami a hétköznapi, bér, bérlet -és adósrabszolgaságban tengetett polgárságról nem mondható el.
Ezek – ahogy a régebbi korokban is – megszervezhették volna az ellenállást, az ellenkultúrát az őket elpusztítani kívánó rendszerrel szemben, melyet ők barátjuknak hisznek. Holott minden, hadvezéri habitussal megáldott uralkodó – kik azt haluzzák, hogy a külvilágban folyamatos, olykor látható, máskor láthatatlan ellenségek tömegei tanyáznak, kiknek elpusztítása jelenti a világbéke felé vezető egyetlen útvonalat – a kultúra totális megsemmisítésére, vagy legalábbis annak mételyező propagandaként való felhasználhatóságát biztosító leuralására törekedett.
A „harag a gépezet ellen” punkegyüttesekből „harag a gépezetért” lett, melynek koncertjei kizárólag oltási igazolással látogathatók. A rendőrök által a 80-as évekig bezárólag szétvert, hajdanvolt randalírozó punk együttesek tagjai állami és multicéges csöcsön lógva tökéletesen belesimulnak, sőt mi több, propagálják a rendszer által meghatározott irányvonalat, melynek végállomása a sírgödör, ahogy az volt minden világrendben, melyet egy hatalomittas tébolytól megrészegült szűk pártállami elit vezetett.
Förtelmes és vérmes korrupciójuk, mely a mammonimádatuk oltárán keletkezett, felülírt bennük minden józan észt és értelmet. Büntetésük nem pusztán a megszokott létszínvonaluk és kényelmük tova illanása, hanem az általuk éltetett elmebeteg COVID-kultusz, a maradj otthon, a tarts távolságól embertársaidtól, a hordjál maszkot és az oltasd magad filozófia fejükre szakadása. Minden átok, mely a kodivizmus tébolyult rettegtetőinek ukázára varázsigeként hagyja el szájukat, visszakanyarodik hozzájuk. Úgy hívják ezt, hogy karma. Nem mai találmány. Még a külső, elpusztítandó ellenség romantikáját éltető pártállami terroristák sem kerülhetik el tetteik következményeit.
Világszerte ürülnek és csődölnek be a rendezvényszervezők és helyszínek, de a korrupt művészek még mindig az oltás és maszkhordás elkerülhetetlenségére, az egészséges emberek kirekesztésének szükségére hívják fel egyre fogyatkozó zombi közönségüket.
A szórakozóhelyek az egyre megfizethetetlenebb adósságaikat újabb hitelekkel tetézik, csak hogy átvészelhessék a pandémia előtt megszokott normalitásba vissza nem vezető átmeneti időszakot.
Miközben agonizáló halálhörgéseik és sirámaik folyamatosan ömlenek az éterbe, a feltétel nélküli engedelmeskedés zajlik tovább, csak legyen a végén, aki majd kárpótolja őket a kifosztott, illetve láb alól eltett lakosság adópénzén, mivel, idézem:
… olyan károkat okozott a vírus a rendszerben, amit csak támogatásokkal és hosszú idő alatt lehet helyrehozni.
Pusztán ama tényt felejtik ki mondókájukból, mellyel évtizedekkel korábban még nagyon is tisztában voltak, hogy a vírus, a fertő, a pusztító utálatosság maga a szisztéma, mely alattvalóit földönfutó adósrabszolgákká, kísérleti patkányokká, megbillogozandó vágómarhákká, COVID-rettegő vakcinahívőkké alakítja.
A világtörténelem nagy népirtásai mind a hatalomnak való engedelmességnek köszönhetik megvalósulásukat. Egy soha nem látott, nem hallott, nem szagolt, emberi kéz által nem tapintott vírus mitológiája nem írja felül ama univerzális igazságot, hogy mindenkinek a lelkiismeret szavát kell(ene) követnie a pártállami ukázzal szemben.
Az áruló szórakozóhelyek, rendezvényszervezők, menedzserek és előadók megérdemlik a pusztulást.
