Esőné Kadnár Marianna fanatikus lélektagadása
Ő aztán egy igazán érdekes kreatúra, mert látszólagos belső békéje és harmóniája ellenére konstans haragban áll a világgal. Miközben évek óta szajkózza, hogy a méltók elnyerik jutalmukat, a méltatlanokra pedig literszám ömlik a szurok Holle anyó kapujában, addig ő maga minden egyes héten egyik összetűzésbe kerül a másik után, egyik koppanást szenvedi el a másik után. Közben azt hazudozza, az ő szavait feltétel nélkül ivók körében rögvest megszűnnek a mindennemű nehézségek. 🙂
Ez a nőszemély akarata ellenére a lehető legszorosabb “genetikai rokonságot” ápolja Bodó Attilával. Előbbi szerint rendre személyesen Isten dumálgat neki lefelé az égből és adja szájára a se füle, se farka döglött monológjait, Esőné hozzá képest a soha nem csalatkozó megérzései nyomán jelentgeti nagy mellénnyel, hogy a pénz isteni eszköz, amely a csere megkönnyítésére jött létre, hogy az igazán hiteles spirituális tanítót busás pénzmag illeti a semmirevaló prédikációiért, hogy Japán és Ausztrália 2021 őszén el fog süllyedni, s víz alá kerül velük együtt Belgium meg Hollandia is.
Tessék megnézni a videót, mielőtt még letörölné, aztán tagadná, hogy valaha is ilyet mondott. 45. percnél kezdődik a lényeg:
Rokonságuk ennél a pontnál nem ér véget: míg Bodó Attila a szellemet tagadja, addig Esőné a lelket.
Ennél is komikusabb az ördögi hármas – Bodó, Szedlacsik, Esőné – attitűdjének radikális különbözősége az embertársaikhoz és azok cselekedeteihez. Például a zene – ami a művészet része – Bodó Attila szerint önmagában mindenestül kárhozat, Esőné szerint a klasszikus zenét hallgatók felemelkedettek, az egyéb (pl. tuc-tuc) műfajok rajongói meg üresek, Szedlacsik szerint meg a közutakon autóikből zenét bömböltetők és házibulit csapatók az aranykori életöröm valós képviselői, ezek zsugorodó létszáma jelképezi az emberiség hangulatának folyamatos devalválódását.
Namost ha mindhárom figura állítólagos spirituális tanítóként az egy és oszthatatlan igazságot közvetíti, hogyan lehetséges, hogy hárman négyfelé húznak az oly nyilvánvaló és egységes igazságok kérdésében?
Remélem nem szükséges fületekbe kurjantanom a helyes választ, ahogy a bomlott elméje által kitalált istene teszi azt Bodó Attilával. Nyilvánvalóan mindhárman pofátlan hazudozók, akik személyes önkényük kívánságához hajlítják az igazságot.
Bodó Attila vérmesen gyűlöli az életet és annak mindennemű megnyilvánulását, emellett tehetséggel meg valamire való értelmi képességgel sem áldotta meg őt az Isten. Ezért belső kényszerből, hogy bosszút állhasson a világon, igyekszik a komplett emberiséget lerántani magához a szaros posványba, ha már a száján csak ilyesféle jellegű produktumokat képes kifelé fröcsögni. Esőné saját bevallása szerint gyűlöl minden zajt, ideértve a kutyaugatást meg a városi környezet természetes velejáró zörejeit, tehát neki ki kellett találnia, hogy aki nem ugyanazt a macskanyervogást imádja, mint ő, csak és kizárólag üres lehet. Szedlacsik szektája meg az aranykor hazug ígérvényére épül, ahol mindenki jól érzi magát, és ha így van, hát rendre bulizik is egy jót. Tehát neki meg egyértelműen kötelessége mindenkit megtáncoltatni a förtelem lakodalmas zörejekre, mert különben biztosan rossz az illető emberek hangulata. Az nem lehet, hogy esetleg sokak zenei ízlése eltér az övétől, és a prosztó mulatós két liter pálinka betolását követően sem nemesül át édenkerti talpalávalóvá.
Tehát a különféle oktatói ukázok mögött fátyollal eltakart ideológiai vezérelv minden körülmények közt az egyszemélyi ízlésdiktatúra. Olyan fel sem merül egyikük fejében sem, hogy esetleg valaki más zenére szeretne ropni, más műfajok emelik fel az eltagadott lelkét a hegedűnyúzó vonyítások ellenében, vagy a skizofréniás szófosáson felül egyéb téren is megnyilvánulhat benne az Isten munkája.
Na, haladjunk tovább. Esőné szintén ritkán rukkol elő élő felvétellel, viszont saját Facebook-oldalára minden reggel kiposztol egy ún. rituálét, amiben a tévedhetetlen érzékeléseinek hála mindannyiunknak jól tudtunkra adja, adott napon minek is az ideje jött el.
Azért roppant érdekesek eme megnyilvánulásai, mert saját bevallása szerint is az üzenetei tartalmai néhány hónaponként ismétlődtek, miközben a már emlegetett apokaliptikus jóslatai Bodó Attilához hasonlóan neki sem váltak be. Tehát mit tesz Esőné Kadnár Marianna valójában? Benne tartja híveit az örök körforgásban, ama szabadulhatatlan mókuskerékben, amely bejegyzések kommentmezői alatt egyfelől kiemeli az ő hülyeségeit visszaigazoló “bevillanásokat” (mintha soha a büdös életben az általa diktált időpontokon kívül senkinek ne eshetne le a tantusz valamely témakör kapcsán), miközben törli az ostobaságait cáfoló meglátásokat.
Innen nyilvánvalóan elkerülhetetlen az önigazultság ténye, még az se probléma, ha ezen tartalmak távoli rokoni viszonyt sem ápolnak a valóság birodalmával.
Természetesen a magafajtákhoz hasonlatosan nem kis mellénnyel adja olvasói tudtára felfuvalkodottsága tényét:
Én például már a legkisebb zavar vagy lelkiismeretfurdalás nélkül TÖRLÖK bárkit az oldalamról, akinek a stílusa nem felel meg az igényeimnek. Aki fröcsög, köpköd, bizonygatva, hogy én vagyok arrogáns és kirekesztő, mert a hülyeségeit nem engedem be és teszi mindezt ráadásul egy álkép alatt – annak NINCS HELYE ITT. Már nem érdekel a számomra méltatlanok véleménye, bátran felvállalom, hogy olyan vagyok, amilyen. Akinek nem tetszik, nem kell itt lennie és nem kell az oldalt olvasnia. Érdekes módon mégis itt vannak és mégis olvasnak. Vajon MIÉRT IS???
És ugyanezt a hozzáállást javaslom MINDENKINEK. Legyen nyugodtan kirekesztő. Mindenkivel és bárkivel, aki visszahúzza, aki idegesíti, aki szívja az energiáját, aki nem érti és érzi, hogy ő miről beszél. LEJÁRT A KEVEREDÉS IDEJE!! Mint tudjuk, ocsú a búzától, lencse a borsótól SZÉT-VÁLASZTÁS-ra kerül.
E bekezdésekben a kutya nem az önkényes cenzúrában van elásva – mindannyian utáljuk az olyan embereket, akik kizárólag az oktalan kötekedés perverz élvezete végett ragadnak klaviatúrát. A probléma, hogy önmagát uralkodói pozícióba magasztalja, miközben mindenki mást magához méltatlannak hív. Mire fel ez a pökhendi hierarchizmus?
Ha már “keveredés”: gondoljunk csak bele, a mostani szellemi irányadók vajon miért erőltetik a migrációt?? A KEVEREDÉST?
A KEVERT FAJ eszmeiségét?? Miért akarják feltölteni Európát teljesen más identitástudattal rendelkező népséggel???
Mert a keveredés során MINDIG A HELYI FOG ELSILÁNYULNI ÉS A BETOLAKODÓ FOG LEURALNI.
…A módszer lényegét nagyon szemléletesen megírta Wass Albert a Patkányok lázadása című írásában. Meg a regényeiben is…
Esőné Kadnár Marianna tehát a vele egy fajba tartozó embertársait patkányoknak nevezi – bár legalább nem aposztrofálja őket külön fajként, ahogy Szedlacsik teszi. Bár nem tudom, melyik a rosszabb. Ilyen viselkedés végett nézik le a magyarságot nyugaton és keleten egyaránt. Sőt, ezt a fajt ki kell vágni az emberiség testéből, mielőtt veszélyesen elburjánozván elkezdené mészárolgatni a világ népességét. Már bocs, de 8 milliárd ember érdeke mindig is előbbre lesz 15 millióénál, így személyes sérelmekkel nem nyerhetünk a magunk részére kiválasztottság-krediteket semminemű Isten előtt.
Mondjuk velünk „melléfogtak” a „keverők”, mert egyet felejtettek el, és soha nem is tudták felismerni, mert ÉRZÉKELÉSBEN a nulla szinten működtek: a MAG-ot kiírtani nem lehet!!! Telepíthettek bárkit a nyakunkba, elvehették az ország kétharmadát – akkor sem lehet az EREDET HORDOZÓIT eltüntetni! Mert a MAG mindig kicsírázik!
Ha így folytatja, legközelebb nem csak a kétharmadát fogják elvenni. Ha Trianon valóban igazságtalan volt, s úgymond az isteni rendet sértették volna vele a franciák és a környező népek, tán át sem lehetett volna ütni a nemzeten ily súlyos büntetést. Mégis megtörtént, tehát most akkor három opció maradt: vagy Isten igazságtalan (tehát a himnuszunk is hazug), vagy nincs Isten (tehát a Himnusz érvénytelen), vagy van Isten és igazságosan is ítél, ez esetben meg nincs okunk hisztizni, hanem talán a történtek miértjét kéne végre felfogni, s nem a hamis felsőbbrendűség-tudatba menekülni az ítélet elől. Különben könnyen meglehet, hogy a magyarság végleg el fog tűnni a világ térképéről, s igazán nem is lesz kár érte.
Pont az ilyen hányadék baromságok, hogy mag népe meg eredethordozói mítoszok végett szükséges végre ennek a népnek újabb hanyatlási folyamaton átesnie, s ezt láthatjuk is a különféle gazdasági meg demográfiai mutatókon. Ha ez sem elég, jön az idegen megszállás vagy a Kárpát-medence kiürülése.
Ide kívánkozik egy ragyogó meglátás a magyarság hamis küldetéstudatáról:
Nyikolaj Bergyajev nyugat-európai száműzetése alatt sok országban, így Magyarországon is tartott előadást. Ezeken az utakon figyelte meg a különféle nemzetek két világháború közötti nacionalizmusát.
“Megdöbbentett, taszított és felháborított a mindenütt uralkodó nacionalizmus, a nemzetek hajlama, hogy önmagukat felmagasztalják, központi jelentőségűnek tekintsék. A magyaroktól és az észtektől Magyarország és Észtország óriási és kivételes küldetéséről hallottam. A nemzeti önmagasztalás és dicsekvés másik oldalát a más nemzetek, különösen a szomszédok iránti gyűlölet jelentette. A nacionalizmus Isten helyére lépett. Undorodom ettől a jelenségtől, amely nemcsak erkölcstelen, hanem ostoba és nevetséges is, Európát pusztulással fenyegető kór. Érdekes, hogy a nacionalisták majd mindenütt hazájuk árulóivá váltak.”
Esőné másik skizofrén baromságát már nem is részletezném, ahol folyton taglalja, hogy a mai magyar nyelv az egyetlen isteni eredetű nyelv a világon, mert az úgymond magában hordozza az isteni rend lényegét. Ezért ha a világon megint egy nyelvet fogunk beszélni, kizárólag a magyar lehet az, s bármi más szóba sem jöhet! 😀
Ehhez annyit, hogy a régi magyar nyelv dugig volt az Esőné által valamiért nagyon utált W és Y hangzókkal, a nyelvújítást meg azok a szinte kizárólag hímségekből álló csigazabáló népségek vezényelték le a fejünk fölött, olykor magyarul nem is tudók (pl. Széchenyi) segédletével, kiknek aztán Trianont is köszönhetjük. Na ez ám a skizofrénia! Nem tudom, ebből a slamasztikából létezik-e egyáltalán szabadulás az Esőné Kadnár Marianna számára.
Még egy augusztusi rituáléját kiemelném, amely igazán csodálatos megnyilvánulása a Kozma Szilárdnál már alaposan kielemzett szektás személyi kultusznak:
Akkor nincs is mint csodálkozni azon, hogy MAGYAROK ADJÁK EL a szomszédoknak, SAJÁT AKARATUKBÓL, “PÉNZÉRT” (!!!) a MAGYAR FÖLDET, BIRTOKOT, HÁZAT és HAZÁT.
Kiveszett a TARTÁS. A LÁTÁS. A GONDOLKODÁS és az ÉRZÉKELÉS..
Akkor milyen “jogon” használjuk egyáltalán a magyar nyelvet?
Milyen “jogon” élünk ITT? Ebben a BŐSÉGBEN, e PARADICSOMI adottságok között?
Ugye paradicsomi adottságokról beszél egy terméketlen, szikkadt földű, pusztuló országban, ahonnan minden ép elméjű ember menekül, s amit már a lenézett “szőröstalpúak” is beelőztek jövedelmekben, nyugdíjakban, fogyasztásban egyaránt.
Ugyanebben a hülyeségében értekezik még Orbán békemissziójának csodájáról, amikor a kiskanász felkerekedvén vesszőpálcájával rendet teremt a nagyvilágban, nyilván egy személyben. Rögtön béke is honol a komplett bolygón, az látszik.
Az atya mindig csak “HOZZÁADOTT ÉRTÉK” marad és semmi több, hiába törekszik “istenszerepre”.
Jézus kezdte a hivatkozást az atyára, nem tudom, ezek után hogy merészeli rendre a szájára venni Jézus nevét. Elvileg – nyelvelemzők ezt állítják, én nem tudom – az atya nem hímneműséget jelentett, hanem az “egy, egységes”, nembeli megjelölés nélkül szólított entitást.
Egy anya SOHA nem fogja saját FI-át megölni, hisz SZER ELEMBEN fogant, SZER ELEMBEN NŐ FEL. (és nem fejlődik), SZER ELEM-ben kezdi saját életét is!
Akkor az éves szinten tízmilliószám végrehajtott abortuszok, vagy a saját gyerekek megfőzése a holodomor idején az smafu ugye? A csecsemőjüket titkon megszülő, majd azokat vécén lehúzó cigánylányok. Vagy a borderline-os, nárcisztikus anyák által kitermelt, utcán lövöldöző incelek tömegei. Vagy a tiszazugi méregkeverő asszonyok. A katonai szolgálat alól bujdosó ifjaknak fehér tollakat osztogató hajadon lányok.
Rám egyszer konkrétan ama célból támadt anyám, hogy megöljön. Ez 2008 karácsonyakor volt, s addig is egész gyermekkorom alatt gyűlölt engem.
Aztán rendre hazudozik még ez a nőszemély Jézusról, a Bibliáról, tehát olyan dolgokról, amikhez köze nincsen.
Egyszer kifejtette, hogy a mózesi “ne ölj” parancsolat megteremtette az ölést. Mekkora baromság! Mózes maga meggyilkolt egy egyiptomi rabszolgatartót, mielőtt ez a parancsolat létezett volna! A legelső gyilkosságot – legalábbis a Biblia szerint – Káin követte el Ábellel szemben, amikor a tízparancsolat még tervbe sem volt véve!
A lélektagadására pedig igazán hathatós ítéletet mond maga Jézus Krisztus:
Azt mondom azért néktek: Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek. Még a ki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik; de a ki a Szent Lélek ellen szól, annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik.
Kezdhet hát remegni könyörületért ez az egyébként kegyelmet is vehemensen tagadó nőszemély, mert az ő állítólagosan tévedhetetlen érzékelése nem fogja őt kimenteni az ítéletből, sem az ő karámban tartott, gondosan nyírbált, kánonból való kiénekléstől eltiltott seggnyaldosóit.
Esőnének két választása marad: vagy nem forgatja a Bibliát fegyverként az ostobaságai igazolására, de akkor ne jézusozgasson többé, vagy ha igen, akkor meg ne hamisítgassa meg folyton az ő mondandóját.
Kiss József Zsolt önkényes vizsgadiktátuma
Ő egy Szedlacsiknál is robotikusabb figura, úgyhogy igyekszem rövidre szabni a vele kapcsolatos kifogásaimat.
Az ő zsákmányszerzési metódusa egy hangyányit konzervatívabb formátumot követ. Te nem tudhatod, hogy mi az igazság –> én tudom, mi az igazság –> fizess nekem, hogy megtudhasd az igazságot. Összekötő kapocsként a három önmagában is kikezdhető állítás közt megjelenik ama mantra, hogy kizárólag Kiss József Zsolt lehet tisztában a világ folyásának irányával, te és senki más nem, ezért egyetlen esélyed az életben maradásodra az ő becses és roppant értékes tanfolyamaira való befizetéseddel, majd levizsgázásoddal szavatolható.
Immár öt teljes éve vizsgáztat minket Kiss József Zsolt. Pusztán ama kérdésre nem sikeredett mind a mai napig kielégítő válaszra lelnem, hogy pontosan mi is volna az a tananyag, amiből le kell vizsgázni, honnan szerezhető be nevezett tudásanyag a Kiss József Zsolt elméjén keresztül való exkluzív hozzáférés lehetőségén felül, hol vannak meghirdetve és mely időpontokra vannak kitűzve nevezett vizsgaidőpontok, továbbá mely Neptun(usz) felületen lehetséges azokat felvenni, illetve öt év leforgása alatt hogyhogynem nem találkozhattunk egyetlen sikerrel levezényelt bolygóközi vizsgával sem, ideértve a sikerrel végzettek és bukottak név szerinti tételes sorolását?
Kiss József Zsolt vizsga-mantrája tehát igencsak érdekes képződmény, mivel sem hivatalosan akkreditált intézmény, sem OKJ-s képzés, sem tankönyvek, pláne vizsgaidőpontok nem tartoznak hozzá. Ehelyett állítása szerint úgymond az univerzum vizsgáztatgat minket állandó jelleggel a maga bolygómozgásaival, karmikus mágiáival, továbbá a Kiss József Zsolt által előírt antikrisztusi megváltás-tanokkal, mint a felnőtté válás követelménye.
Mindezen elvárás homlokegyenest ellenkezik a krisztusi tanokkal, mely szerint ha nem váltok olyanokká, mint a kis gyermekek, semmiképp nem láthatjátok meg a mennyek országát.
Elkezd aztán a természetes hierarchiáról papolni, ami kiváltképp azért problémás, mert a természetben nincs hierarchia, vagy ahol az megjelenik, rögvest jön vele együtt az erőszak meg a terror is. A hierarchia tehát egy végletekig abnormális és egyben az emberiség elsüllyedését szavatoló intézmény, amelyben a fáraó megmondja, hogy mit kelljen mindenkinek kötelező érvénnyel csinálni, azonban a miértet (a dolgok értelmét) és olykor még a hogyant (konkrét módszertant) sem hajlandó kifejteni.
Ennek következtében az emberi hierarchizmus kizárólag terrorisztikus önkényt képes szavatolni, amelyben egy kivételezett csoport nyakló nélkül sanyargathatja és büntetgetheti az uradalma alá vetett elnyomott és hatalom nélküli rétegeket.
Az erkölcsi-etikai parancsolatokat hierarchiától függetlenül is mindenkinek be kellene tartani, de nem a hierarchia végett. Ehhez képest manapság a hierarchia csúcsán csücsülők követhetik el a legtöbb bűncselekményt, olykor magukra nézvést következmények nélkül.
Végül azzal riogat minket, hogy az elkövetkező 50-60 évben nagyon meg fog változni sok minden. Hát ha ennyit kell várni, akkor minden reményünk elveszett. Ezért nem érdemes vizsgákra járogatni, hiszen meg se érjük a végét.
Nem számít a szakmány (kőműves, orvos, betanított munkás), mert mindenki az egység fele tart, csak a maga választott feladatában van tapasztalni valója ez irányba.
A legtöbb ember nem maga választja szakmáját, sőt kb. semmi mást is. A legtöbb szakma legfeljebb önelégültséget ad (keményen megdolgoztam, jár a busás nyugdíj, stb.), de semmiképp nem valós spirituális fejlődést.
Bodó Attilához hasonlóan minden egyes előadmányában sorsfordulatot hirdet, aztán végül semmi nem történik.
A hasonlatai borzalmasak, mint pl. pókeres példa, hogy minden ember kiosztott lapokkal játszik. A nagy francokat! A kreativitás és tudás nem szűkíthető pókerlapokká, viszont a hatalomnak való megfelelés követelményei már igen. Tehát a lapokat nem az Isten, nem az élet, még csak nem is a genetika osztja, hanem maga a hatalom, a személyes önkénye és önérdeke szerint. Ezért egyetlen és kizárólagos lehetséges módja a győzelem abszolválásának, ha felrúgjuk a pókerasztalt.
“Ki milyennek született, mik az adottságai, annak megfelelően szükséges működnie” – de ezek nem indokolják a hierarchiát, sem az elnyomást. Plusz a hatalomittasság nem speciális képesség, hanem értelem nélkül való szociopátia.