Ezt a szöveget egy Hoxa fórumban találtam véletlenül, s tökéletes, általam is könnyen azonosulható példáját nyújtja a bukott munkakultusz agóniájának. Nevezett topikban egy anyuka (?) arról panaszkodik, hogy az ő 29 éves fia nem akar többé dolgozni, mert oly mértékben kiábrándult ebből a világból, hogy nem képes többé elhinni a munka szentségének propagandáját, amit eddigi élete során nyilván jó százötvenen erőszakoltak rá a szülőktől fogva rokonságon át a tanárokig bezárólag. Még külföldön is bepróbálkozott a munkával, mindhiába… úgy tűnik, a munka külföldön is csak munka.

A fogalmazási és helyesírási hibákat nem javítom:

Old Couple1

Úgy gondolja, hogy nem ő akart megszületni … hanem a világot ráakarják erőltetni… 29 évesen úgy érzi kiégett antiszociális is és igen megterhelő emberek közte lennie.

Jól gondolja, mondhatni a fiad azon (egyelőre ritka) kivételek egyike, akik az erőszakolt propaganda ellenére is képtelenek falsul látni a helyzetet, mert lelkiismeretük szava felülírja a karhatalmi elmeprogramozást. Bizony, a mi generációnk semmilyen mértékben nem vehetett részt a rendszer formálásában, egyszerűen ahogy van, ránk erőszakolták annak feltétel -és körülményrendszerét. A boomerek szerte a világon képesek voltak pusztán számarányuknál fogva radikális rendszerszintű változásokat eszközölni, nekünk semmi ilyesmi nem jutott.

Egyébként a munka nélkül való meggazdagodás intézménye kifejezetten boomer találmány, mivel sem túlárazott albérletek kiadása, sem a vállalkozások luxusjachtokról való igazgatása nem számít tényszerűen produktív tevékenységnek. Adam Smith ezeket a pénzkereseti formákat kiérdemeletlen jövedelemnek nevezi, s annak is számítottak egészen addig, míg nem jöttek a libertáriusok, és el nem kezdték kommunistáknak nevezni a semmiből teremtett pénzből való meggazdagodással szemben felszólalókat.

Eddig külföldön villanyt szerelt de mindig felmond mert nem bírja a idegileg és a stressz kikészíti. Hollandiában a fűre is rákapott a stressz miatt.. Megalázónak és keletlennek érzi ezt az úgy nevezett rabszolgalétet… Elkeseredett és azt tartaná jogosnak ha bárki számára elérhető lenne az eutanázia.

Work Accident

Ugye a munka nemesít, hangoztatják az apologéták. A valóság szintjén mégis azt látjuk, a munka leépít és megnyomorít. Miért mindig a legdolgosabb országokban legnagyobb az alkoholizmus, drogfüggőség, depresszió mértéke? Miért a munkahelyről munkahelyre zsizsegő társadalmak mutatják a legrosszabb adatokat mentális egészség és születésszám szempontjából?

Mert meglátása szerint egy rabszolgalétbe akarja korlátozni a világ…. mert a szülei nem voltak elég tehetősek és ezért neki kell szívni. Azt is kellemetlennek érzi hogy Magyarországra született s nehéz érvényesülnie a világban s leginkább csak nyugalomra vágyik amit nem kaphat meg ebben a zaklatott világban…

Egy szebb világban a gyereked maga lehetne a XXI. századi Buddha. De hát nyilván megmondtátok ti is neki, s amennyiben nem hitt nektek, akkor megfenyegettétek vagy megbüntettétek, hogy az egyetlen gondolata egész életében kizárólag a munkavégzés körül foroghat, ami lehetőleg legyen kétkezi, csak a miheztartás végett. Egyetlen kihagyott munkanap, s máris ott pöffeszkedik a nappaliban egy senkiházi élősködő, akinek büdös a munka.

S mivel a 150 különféle tekintélyszemély erőszak-nyomulása végül felülkerekedett a védekezni képtelen egyénen, nyilván olyan foglalkozásba láncolta le magát kényszerből, amelyről már az elején tudta, hogy nem fog neki semmi örömet okozni. De ő csak fogja be a pofáját, mert mi majd jobban tudjuk, még nem nőtt be a feje lágya, meg különben is, amíg az én kenyeremet eszi, addig az lesz, amit én mondok!

Mamahotel Ficko

Le merném fogadni, hogy számos kiváló ötlete volt önálló vállalkozásra vagy kreatív, örömteli munkára, de ti erről mind lebeszéltétek, mondván csak az lehet értelmes tevékenység, ami jól fizet. Ahol nem adod el a lelked puszta monetáris előnyökért, ott te nem vagy hasznos tagja a társadalomnak.

Azt is nyilván temérdek alkalommal vágtad a fejéhez, hogy te egy isten vagy, amiért méltóztattad őt a világra szarni, s ezért most élete végéig feltétlen szolgálattal köteles vezekelnie neked, különben kitagadod a családból vagy megvonod tőle az eleve nem létező szereteted.

Hihetetlen pusztítást visz véghez a fiatalság körében annak förtelmes ideológiája, hogy a gyerek köteles a szülő közelében megmaradni és azt öreg korában is pesztrálni meg eltartani. Manapság a legtöbb nő pontosan e haszonleső kívánsága kielégítése végett csinál csak gyereket.

Mindez egy magát kereszténynek hazudó társadalomban hiteltelen igazán. Rögtön a teremtéstörténetnél úgy indít a Biblia, hogy férfi és nő lesznek egy testté, és elhagyják apjukat, anyjukat, hogy benépesíthessék a földet. És a férfi a feleségéhez ragaszkodik, nem pedig az anyjához.

Dating 001

Amely fiatalok a világ másik felére menekülnek szüleik elől, még ateistákként is magasabb rendű viszonyt ápolnak Istentől eredeztetett lelkükkel, akár tudtuk nélkül, mint ezek az elviselhetetlen, felfuvalkodott, képmutató álkeresztények, akik kizárólag végtelen önzésük kielégítése végett ragaszkodnak egyes mantrákhoz (aki nem dolgozik, ne is egyék, meg tradicionális családmodell – mi a fenét akar ez jelenteni?). A szövegekből kiválogatják egyéni ízlésük és kapzsiságuk szerint ama mantrákat, melyek az ismerőseik rabszolgaként tartásához szolgálatot nyújthatnak, a többi tanítást pedig elvetik.

Egy oldallal arrébb így folytatja a megszeppent anyuka gyermeke szapulását:

Antiszociális öntörvényű. Az emberekkel való érintkezés megviselt stresszeli és szorong nagyon. Még boltba se szeret menni. Ha teheti a szobába van egész nap.

Átverték, megalázták, kitaszították, de az aberrált rokonság még mindig azt várja tőle, hogy feltétel nélkül álljon be a sorba isteníteni a szolgaság alapú társadalmat.

Az életet iszonyú kínszenvedésként éli meg ahol ő kényszermunkára van ítélve (mókuskerék) s ettől a gyötrelmes léttől a halált is jobbnak látja. Egyre kevesebbet dolgozik ha dolgozik hónapokat de idegileg egyre kevésbé bírja.

Nihilist Workers

Hát nem tudja ez a kretén, mekkora jólétben ér, amikor meddő és értelmetlen foglalkozásokba ömleszti minden életerejét? Tán egy kis katonaság sem ártana neki, hogy megtanulja, hol a helye!

Sose volt átlagos mindíg is teljesen függetlenül gondolkodott enyhe depresszív és szélsőséges hajlama vanna is van.

Aha. Tehát akkor arról van szó, hogy képes önállóan értékelni a maga élethelyzetét, ti mégis megmondtátok neki, hogy rosszul gondolkodik, így nem lesz belőle joviális és hajlongó rendszerszolga. Hogy akar így megélni, ha nem a halált ajnározza minden egyes megnyilvánulásával?

Iszonyú nagytehernek érzi az életet. Meg h akarata ellenére akkarják ezt ráerőlteni… Ha tehetnék akkor a fizikai munkát és az embereket azt kerüli nagyon frusztrálja mind kettő. Az emberekkel se tud bánni nem is nagyon érdekli mondjuk. Teljes mértékben elvan egymagában csendben. Ha betörnek a személyes terébe már az is zavarja. Suicid hajlama és kísérletei is voltak…

Tipikus rendszeráldozat, akiből kiirtották az önálló gondolkodás, érdeklődés, értékítélet lehetőségét, és most mint kvázi üres héj, szenved amiatt, hogy nincs mit gondolnia, ugyanakkor valóban működőképes, használható és érvényesíthető gondolatiságot nem ültettetek be a fejébe. Tipikus üres elméjű nihilista munkássá vált, amit mindig is szerettetek volna magatoknak. Mi okod van hát a panaszra?

Kisemmizett Jobbagy

Valamennyire szociopata.. Alapnak véli ha valakinek annyi esze van h gyereket vállal akkor az esetleges következményeket is válfaja a szülő vagy ne is csináljon gyereket álláspontja szerint…

Tökéletesen igaza van. Szociopata akkor lenne, ha ő is ezt a förtelmes, depresszív, életellenes ideológiát adná tovább, amit ti beleplántáltatok a fejébe erőszakkal. Hogy világra szartunk, ezért alanyi jogon a szolgánk vagy egy életen keresztül.

Ez a csávó az ébredezés jeleit mutatja, de sajnos csapdába csalta őt a környezete, és most nem talál magának olyan lehetőséget, melyen át legalább kibeszélhetné magából az őt ért megrázkódtatásokat. Ha valóban szuicid hajlamai vannak, az nagyon rossz ómen, de legjobb esetben, ha felhagytok végre a folyamatos bántalmazásával, talán képes lesz önerőből gyűjteni annyi lelki erőt, hogy kirobbanó energiával elküldje a komplett szisztémát meg annak éltetőit a halál f****ra. Onnantól rá tud majd lépni a javulás útjára.

A srác egyre tipikusabbá váló példájához csatlakozik egy spirituális szöveg, melyet a részemre elég baljósan hangzó „Spirituális UFO-kutatás” ezoterikus blogon találtam. Mi sem áll távolabb tőlem, mint az ezotéria, ám az alábbi néhány bekezdés mégis zseniális összefoglalója a spirituális ébredés keservein átvergődő fiatalságnak:

Spiritual Opening

„Ó, ezt azt jelenti, gyermekem, hogy a Felemelkedésnek mindenképpen itt és most el kell kezdődnie azok számára, akik a Földön már kimondhatatlanul szenvednek a Lélekben. – Figyelj!”

Mindannyian ekkor az óriás kivetítő képernyőre pillantanak, melyen eddig is a kékes-rózsaszín fényben úszó Föld volt látható.

A képernyő fókusza behozza a Kárpát-medencét, majd egy magyar vidéki várost, végül egy olyan család otthonában pillantanak be, ahol egy huszonéves fiú már a spirituális ébredezés lelki jeleit mutatja a maga ellentmondásosságával.

A fiú éppen a számítógépe előtt ül és az alternatív portálok híreit nézegeti a fővonalas médiában elhallgatott világpolitikai eseményekről.

Ekkor a fiú anyja hirtelen odamegy hozzá, és elkezd kiabálni vele, hogy mit lopja napot, inkább munka után nézzen, mivel már nekik, szüleiknek sincs több pénzük eltartani ilyen nagy melákot, ők is tele vannak banki tartozással, és már kenyérre is alig jut nekik. Úgyhogy fejezze be a folytonos szeretet-fecsegést, miközben egy kisujját sem mozdítja, hogy a saját magán, a szülein és a kishúgán segítsen.

Ahelyett Hogy Dolgoznal

A fiú dacosan felugrik, kirohan a házból, és elkezd céltalanul kószálni a városban, az öngyilkosság lehetőségein gondolkozik. Tudja, hogy az ő érzékenységével már munkát itt sohasem fog találni, hiszen a középiskola befejezése is kész kínszenvedés volt számára, a főiskolát meg egyáltalán nem bírta néhány hónapnál tovább, mivel, mint korán ébredező lélek, egyetlen szót sem ismert fel igaznak, amit ott tanítottak.

Ugye látható ebből a nagyszerű szövegből, hogy a szülő a gyermekét valóban nem a család tényleges megsegítésére küldené el dolgozni, hanem hogy a szolgaságot bebetonozó intézményeket, mint a hiteltörlesztést, albérleti díjat, rezsit és egyéb előfizetéseket fenntartsa. A gyerek nem a családját segíti tényszerűen, hanem az uralkodó szisztéma hatalmaskodását, személy -és lélektelenül.

Arról nem is beszélve, hogy egy ébredező lélek nem tud állást keresni, hogy megállhasson az élete, mert elsődleges feltétel mind az önéletrajzok küldözgetésénél, mind az állásinterjúnál, hogy az ember képes legyen gátlástalanul hazudozni és a maga egóját pofátlan módon előre tolni. Aki nem a személytelen szisztéma feltétlen szolgálatára tesz ígérvényt pókerarccal, az nem juthat álláshoz.

A fentebb szemlézett nihilista csávó egyáltalán nem szociopata, hiszen nem képes az önérvényesítés érdekében levedleni a maga lelki identitását. Szociopata az anyja, aki ilyen kegyetlen módon szenvedtette őt egész eddigi életén keresztül.