Az első ezek közül a végeláthatatlan függőség állapotát mint természetes és magától értetődő folyamatot láttatja embertársaival, melyhez a világ minden élő emberének alkalmazkodnia kötelező. A másik csoport ezt a viszonyt nem tartja elfogadhatónak, pláne élhetőnek, mégis képtelen életmódja folytán a kényszerítő munka keretin kívül látni. A harmadik, jelenleg marginális, ám egyre népesebb tömböt azok alkotják, akik nem képesek többé a munkát társadalomépítő tevékenységnek látni, hiszen egyértelmű számukra annak funkciója, ami az emberiség szabadulhatatlan függőségben tartása.
A horizontális megosztottság mellett nemzedék alapon mutatkoznak legjelentősebb eltérések a munkát imádó, és az azt megvető rétegek között: minél boomerebbek az emberek, annál inkább elképzelni sem tudnak egyéb tevékenységet a munkán felül, viszont ahogy haladunk a fiatalabb korosztályok felé, úgy omlik egyre inkább össze a munka nimbusza.
A horizontális felosztás úgy tevődik össze, hogy a legalsó rétegektől az elitekig bezárólag megtalálhatók a munka szentségében továbbra is hívő, illetve abból menekülni kívánó rétegek.
Alsóbb osztályokban a prekariátus névre keresztelt, valójában tanult és intelligens, az uralkodó burzsuj oligarchia szerint mégis foglalkoztathatatlan csoportok alkotják a munka világából kiesettek táborát. Melléjük tehetjük még az ún. későn virágzó (late bloomer) személyeket, akiknek fejébe fiatalabb korukban hamis és hazug mantrákat plántáltak a munka szentségéről, ebből kifolyólag sikertelennek és tartósan kiábrándultnak mutatkoznak munkakeresés szempontjából. Őket gúnyolják mamahoteles lúzereknek, inceleknek, a kollektivistább keleti társadalmakban pedig a hikikomori (magának való, befelé forduló) megnevezést alkalmazzák rájuk.
A középrétegek a lassacskán tova tűnő társadalmi mobilitás és megtakarítások lehetőségének helyreállítása felé tesznek lépéseket. Ezek legismertebb instrumentumai a home office konstrukciók, távmunka, digitális nomád életmód (olcsó országokba költözés nyugati jövedelemmel), TikTok celebkedés, Onlyfans és különféle adakozási felületek felállítása. Hagyományosan a középosztály a már működő és profitábilis vállalatok irányító rétegét képezi, új generációiknak azonban eszük ágában sincs évtizedeken át a hajukat tépkedni a burzsuj uralkodó elit kegyeinek szolgálatáért.
Legérdekesebb transzformáció a felső osztályt érinti. Hagyományosan rendszerint ők voltak a nagy cégalapítók, a híres milliomosok és milliárdosok, akiknek egyetlen törekvése teljes életük során busás profittal kecsegtető termékek és szolgáltatások bevezetése.
Nos, új generációik tökéletesen megvetik az elődök életmódját. Az ilyen Bill Gates-ek, Steve Jobs-ok, Jeff Bezos-ok egyáltalán nem számítanak többé követendő példáknak köreikben. A fiatal milliárdosok és elit celebritások egyes számú törekvése minél több luxus és élmény összeharácsolása, minden más, kiváltképp az öncélú tőkegyarapítás elvetése. Szeretnének legkésőbb 35 éves korukig nyugdíjba vonulni ahelyett, hogy nagyvállalatokat alapítanának vagy igazgatnának, s ezt nyilván privilegizált pozíciójukból adódóan nyugodt szívvel meg is tehetik.
Nem úgy működnek a dolgok, mint régen, hogy a kiszolgáltatott, védekezésre képtelen rétegeket munkakerülőként megbélyegezvén kényszeríteni lehet a hatalom által elvárt viselkedésre.
A komplett társadalom, szegényektől a gazdagokig bezárólag kifelé igyekszik farolni a munka világából.
Mivel a felajánlott bérek egyre jelentéktelenebb szerepet játszanak a munkaerőhiány csillapításában, s a fejlett nyugaton sem radikálisan áldásosabb a helyzet az itthoniaknál, azt is nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a válság oka önmagában nem a klasszikus munkáltató – munkás erőviszonyának dinamikájában rejtezik, ahogy a szocialista lelkivilágú gondolkodók megfogalmazzák. Ha ez így volna, az elitek mint a kizsákmányoló rendszer haszonélvezői minden bizonnyal meghagynák magukat a munkahierarchia csúcsán. De nem, a válság gyökéroka a munka intézményében keresendő: önmagában véve a munka vívja jelen világunkban vergődő haláltusáját.
A munka világából való kicsatlakozás lehetőségei modern korunkban meglehetősen nagy változatosságot mutatnak. Ezen lehetőségek szinte mindegyike alaposan kikezdi, vagy akár fel is számolja a rendszer hegemóniáját. Mondhatni a munka alapú társadalom megszüntetése magával vonja komplett emberiségellenes civilizáció összeomlását. Az alapokról kell majd újjáépíteni egy hatalmi hierarchiától mentes világot, ahol mindenki szabadon élhet, azt, akkor és ott csinál, amit, amikor és ahol csak akar.
Mialatt a munka béklyójában vergődő zombik továbbra is békésen zötykölődnek a gyárüzemekbe s az előttünk tornyosuló változások kapcsán legfeljebb a szokásos „aki nem dolgozik, ne is egyék” mantrát képesek elhörögni két önelégült böffentés között, keserű ébredésre lelnek majd, mikor egyszer csak elfelejt jönni a postás a nyugdíjjal vagy a családi pótlékkal, csődbe megy az életbiztosítójuk vagy bezárja kapuit az áramszolgáltató, miután az emberek értelmes és tekintélyes számarányt képező része végleg kicsatlakozik a munka világából.
A folyamatok tehát mindenképp le fognak zajlani, egyetlen viszonyunk ezek kapcsán az lehet, hogyan fogadjuk a felemelő és felszabadításunkat szolgáló változásokat.
Amíg a munka egyre erőszakosabb eszközök által összetákolt regnuma zajlik, a többség egyetlen lehetősége a megbéklyózó rendszerfüggőségeiktől való szabadulásra irányíthat. Ezt éljük át éppen most.
Ennek eszközei a családalapítás, lakás -és autóvásárlás végletekig való halasztása, biztosítások vagy bármely rendszeres pénzügyi tranzakciót megkövetelő szolgáltatások felmondása, eladósodás kerülése, diákhitel és felsőoktatásba való jelentkezés mellőzése. CSOK-ról, babahitelről szó se lehet.
Oktatás (vagy inkább butítás) terén sajnos a többség még mindig az előre menekülés évek óta megbukott agóniájában vergődik, vagyis azt képzelik, egyetemi diplomájuk majd szabadulást nyújt részükre a nehéz rabszolgamunka alól. Tévedésük ennél súlyosabb nem is lehetne. Ahogy Teal Swan spirituális oktató megfogalmazta: minden, az anyagi helyzetünk és társadalmi megbecsültségünk javítását szolgáló intézmény azért létezik, hogy még joviálisabb szolgák legyünk, nem pedig a kreativitásunk szabad kiélése érdekében.
A diplomás presztízs legnagyobb részben maga után vonja a diákhitel felvételének kényszerét (újabb béklyó), magasabb minőségű és árszínvonalú jármű, lakás bérlését vagy vásárlását, márkás kosztüm vagy öltöny hordását, elitista igényeinkhez nem kellőképp kifinomult baráti körünk elhagyását és presztízs-pozíciónkhoz méltó, nyilván kizárólag üzleti alapú párkapcsolat keresését. Amennyivel gazdagabb leszel, annyival meg is nőnek a kiadásaid. Persze azért az orrod peckesebben hordhatod majd, hogy bizonyítsd, te már nem vagy az a proli, mely sorsutat a szüleid kényszerből elfogadták.
Következő törekvés az adófizetés és egyéb rendszerkötelezvények minimálisra redukálására irányul. Itt hangyányit nehezebb a dolgunk, mivel a pártállam alanyi jogon veti ki ránk a maga rablóadóit, mit sem törődik azzal, van-e bevételünk vagy sem.
Próbálkozhatunk viszont külföldön: temérdek ország kínál kedvező adókonstrukciókat, ahol bizonyos időtartamon belül (általában 6-12 hónap) egy fillért sem kell fizetnünk, engedik előbb, hogy vállalkozásunk elkezdjen bevételt termelni. Másutt, mint pl. Anglia bizonyos éves bevételig, ami ott 6500 font nem rabolják le automatikusan a bankszámlánkat, szemben a bűnöző naffiával.
Sokat segít zsarolhatóságod minimálisra redukálásában, ha nem tartasz a neveden semmi vagyont, pláne nem autót vagy lakást. Ez esetben legkedvezőbb a digitális nomád létmód választása, majd letelepedés egy olcsó megélhetést kínáló országban, mint amilyen a Fülöp-Szigetek, India vagy Thaiföld. Még a szomszédos Romániában is kedvezőbb a helyzet a magyarnál, hol az árszínvonal jóval alacsonyabb nálunk, s egész Európában ott a legmagasabb a jól képzett IT-munkások aránya.
A munka alapú társadalom egyes számú ideológiai bástyája, hogy az embereket elmeprogramozni szükséges: akarjanak dolgozni, s ezen felül semmi más egyéb lehetőség ne fogalmazódhasson meg az elméjükben. Nem véletlen hívják a felkínált szolgálati pozíciókat munkalehetőségeknek. Az egy lehetőség, hogy egyetlen tényleges vagyonodat, az életidődet feláldozod néhány összefirkált írólapért cserébe. Ez nem jár ám csak úgy akárkinek, keményen küzdened kell, nehogy elszalaszd a nem mindennapi lehetőséget!
Ha akarnak az emberek dolgozni, annak automatikus velejárója, hogy a szisztéma a dolgozás minél radikálisabb felfuttatása felé veszi az irányt, vagyis egyre több munkát ró az emberekre stagnáló vagy csökkenő reálbérek mellett. Ezt látjuk most. Ha ennyire dolgozni akarnak, hát dolgozzanak orrvérzésig.
Ha nem dolgoznak az emberek, akkor kizárólag két alternatív út közül választhatnak: vagy butulnak tovább egy OKJ vagy diploma letételével, hogy még megkötözöttebb szolgáivá legyenek a szisztémának, vagy folyamatosan és öntudatlanul küldözgetik ki az újabb meg újabb válaszra sem méltatott önéletrajzokat. Mily előkelő opciók ezek a végtelen lehetőségek szabad piaci kapitalizmusában!
A rendszer által előre meghatározott terelési opciók befogadása érdekében szükséges az embereket elbutítani oktatási rendszerrel (indoktrináció), folyamatosan újabb rabszolgatelepek felhúzásával (akkugyárak), a bérmunka megerősítésével oly módon, hogy a bevételek és kiadások balansza minden társadalmi csoportban nullszaldós legyen, vagyis az alkalmazotti jogviszony alól semmiképp ne lelhessenek kibúvóra az emberek nadrágszíj-húzogatás, gyűjtögetés, majd repjegyvásárlás által.
A dolgozó társadalommal szemben egy gondolkodásában, mentalitásában és lelkében egyaránt felszabadult ember, ha rákérdeznek nála: „Mi számodra az álommunka?”, képes teljes őszinteségében és megélhetését nem féltvén válaszolni:
Köszönöm szépen, én nem álmodom munkáról.
Szó nincs arról, hogy a szabad emberek mellőznék az értelmes tevékenységet, emberiség javítását célzó ötletek kifundálását, épp ellenkezőleg! Mivel felszabadultak és nem veri őket rabigaláncra a munka, önfeledten gondolkozhatnak temérdek kreatív ötleten és amint a körülmények megfelelőnek bizonyulnak, meg is valósíthatják őket. Ennek feltétele, hogy a munkakultusz bálványa ledöntésre kerüljön végre a maga isteni trónjáról, s ne akadályozza a pénzkereset kényszere, a munkaviszony béklyója az örömteli teremtés-alkotás folyamatát.
Már megint iszonyat elszálltam karakterszám szempontjából, úgyhogy lesz még ebben a témában temérdek más tartalom is, ahol bővebben is kifejtem a ránk váró aranykori civilizáció ismertetőjegyeit. Most azonban szemléznék egy beszámolót, melyet eleve e cikk zárásának szenteltem.
