A gyermekek eredendően megkérdőjelezik a menedzseri autoritást – nem úgy a szüleik, akiknek sikeres megtörése és idomítása jelképezi a munka alapú társadalom korlátlanul nyúzható ágyútöltelék-hadát.
Az Y és Z-generációk az otthon és iskolai környezetben gyakorolt önigazgató autonómiától való meglehetősen újszerű elválasztódás végtermékei. A folyamat következménye nem egy megbízható és saját életéért minden körülmények közt felelősséget vállalni képes felnőtt had (hiszen megfosztották őket mindettől), hanem a tanult tehetetlenség mételyébe süllyedt, diszfunkcionális, saját magától és egymástól is messze menőkig elidegenített, szorongó massza.
Ők önerőből képtelenek változtatni életükön. A szorongató kontroll és fojtó menedzsment korában a gyerekek nem azt kérdezik: „Hogyan tudnánk ezt vagy azt megvalósítani?”, hanem hogy „Hogyan állíthatnánk a bennünket kontrolláló, minket a maga kénye-kedve szerint büntető és jutalmazó menedzsment-hatalmat a mi oldalunkra?”.
Természetesen akad hathatós válasza a hatalomnak: vissza kell állítani a hagyományos, kétszülős családmodellt, a szigorú monogámiát, a munka becsületét. Azon intézményeket, melyek a széthullást előidézték.
A sosemvolt hagyományos értékek prominensei tökéletesen fordítva ülnek a lovon. Nem azért működött régen a hagyományos családmodell, mert az ifjak annyira erélyesek és méltóságteljesek voltak, meg beléjük verték a jó erkölcsöt, hanem a korai organikus tanulás-fejlődés és legfőképp a szabadság következménye volt a helyes személyes értékítélet: mik az én erősségeim és gyengeségeim, mely foglalatosságok űzésében lelném örömömet, ki az a társ, aki boldoggá tenne, és akinek én magam is elég jó vagyok?
Íme a Z-generáció keserű valósága: személyes identitásuktól való totális elidegenítésüknek hála el sem tudnak kezdeni kapcsolatot építeni társaikkal. Ebben az érában már nem az a probléma, hogy a fiatalok össze-vissza szexelgetnek felelősség nélkül (ez az őket nyakló nélkül pocskondiázó boomer nemzedék sajátja volt). Fiatal férfijaink bő kétharmada szex -és párkapcsolat-mentesen tengeti keserves életét.
Nem ott a probléma, hogy nem monogámok, nem hűségesek, nincs erkölcsi tartásuk: nem tudnak hogyan elkezdeni sem kapcsolódni az ellenkező nem képviselőihez. Mert nincs rá alap! A szülői és oktatási agymosás elvette tőlük a harmonikus kommunikáció mindennemű képességét. De semmi gond, az utánuk jövő alfa generáció már írni-olvasni sem fog tudni. 🙂
Most már ama félelem járja át a hatalom köreit, hogy a Z-generáció lesz a világtörténelem legalacsonyabb termékenységi rátáját magának tudó nemzedéke. S a félelmek egyáltalán nem alaptalanok.
Egyéb tényezők szempontjából is kizárólag a reménytelenség szólamaival tudjuk illetni a Z-generáció tagjait. Egyre több cikk és YouTube-videó gyülemlik össze az internet mindenféle sötét zugában, melyek a mai fiatalság rohamos elöregedéséről értekeznek – pedig a Z-generáció legidősebb tagjai is csak jövőre töltik be a harmincat.
Az egészségi és mentális problémák elsöprő járványa annak fényében megdöbbentő, hogy ők maguk szemlátomást mindent megtesznek egészségük megőrzése érdekében. Immár jó néhány évtizede visszaszorulóban van a dohányzás és alkoholizmus, a drogfüggőség mértéke a hivatalos rémhírek ellenére meg sem közelíti a hippimozgalom által a 60-as években elért történelmi csúcsot. A vitamindús táplálkozás és rendszeres fitnesz-edzés divattá lett szokása elvileg a mentális fittséget és kórházi labor-eredményeket egyaránt jótékonyan kéne hogy befolyásolja.
Mégis, a Z-generáció rejtélyes és konstans félelemben tengődik. A megélhetési szaklapok írják: „Tedd le azt a fránya telefont! Mozdulj ki, szocializálódj!”. Jó, és hogyan? A karhatalmi elmeprogramozás fő feladata – ahogy azt az 1984 és a Szép új világ óta tudjuk – kigyomlálni elménkből alapvető fogalmak és definíciók magától értetődő jelentését, majd pótolni azokat egy előre meghatározott alternatív újbeszél-szótárral.
Itt tehát a probléma egyik gyökere: nem tudnak a fiatalok hogy kimozdulni, mert nincsen kinn semmi stimuláció, ami az érdeklődésüket a helyükön tarthatná. Emlékezzünk: tökéletes elidegenedettségben vegetálnak. Nemhogy nem képesek szocializálódni: a szó jelentését sem tudják értelmezni! Nem azért mert hülyék, hanem mert akadnak olyan fogalmaink, melyek mibenlétét kizárólag személyes élmények által tudjuk akárhogy is körbeírni.
Roppant „bírom” a mai öregekben, hogy a szájuk szél által való lobogtatásán felül semminemű értelmes mondandót nem tesznek hozzá a diskurzushoz. Ezek még mindig úgy képzelik, hogy ha mondjuk két fiatal véletlen egymás mellé kerül egy buszon, abból automatikusan kedélyes csevej kerekedik. Hát nem. Mert a buszon utazó népség sem organikus közösség, nem lehet hogyan szólni a másikhoz a megszégyenülés esélye nélkül. Honnan tudjam, az illető egyáltalán szándékozik-e velem beszélni? Mit mondjak, hogy felkeltsem az érdeklődését? Nem-e tekint elmebetegnek vagy zaklatónak, ha megszólítom?
Nem győzöm ismételni: normális szocializáció kizárólag egy ORGANIKUS közösségben mehet végbe. Amit a gyerek választ magának. És előbb van a tevékenység, utána a közös tevékenységet / érdeklődést végzők elkezdhetnek egymással érdemben diskurálni.
Itt rejlik tehát a probléma kulcsa. Nem tudod csak úgy megparancsolni a fiatalságnak, hogy kezdjenek el valahogy élni! Nem urai a maguk létének: mindennemű körülményrendszerüket tőlük vadidegen hatalmaskodók alakították ki részükre. Hogy merre kelljen zötykölődniük hajnalonként a buszon, hogy kikkel legyen kötelező éveket együtt tölteniük és azokkal folyton folyvást rivalizálniuk, hogy mit legyen kötelező gondolkodniuk, hogyan kelljen viselkedniük és mit szabadjon csinálniuk.
És egyetlen lehetőségük marad ebből a láthatatlan falú börtönből való kilépésre: a virtualitás. Az okostelefonon olyan hálózatok felkutatása, ahol magukhoz hasonszőrű fiatalok élnek és kommunikálnak. TikTok, Instagram, Snapchat. Olyan létterek, melyeket egyelőre nem foglalt be, nem uralt le és nem mételyezett halálra a totális kontrollmániával átitatott szülői és tanári had.
Letetetni velük a telefont és kimozdulásra kényszeríteni őket a legutolsó cérnaszálat vágja el tőlük, amelyen át még legalább minimális reményt láthatnának a kapcsolódásra. Ennyi választja el őket az aranylövéstől. Mert az életképtelenné és mozdulatlanná tévő totális kontroll a halálnál is rosszabb, soha véget nem érő gyötrés instrumentuma.
Nem traktálhatsz egy depresszióst azzal, hogy találjon értelmet az életben, hiszen pont attól depressziós, hogy nem lát ilyent.
Ja, és a külvilág egyre csak rosszabb és pokolibb lesz: totalitárius menedzsment mindenütt, szociális kreditrendszer, 15 perces városok, minden tilos. Megfizethetetlen lakhatás, steril betondzsungel, szociális terek és lelkisegély-intézmények felszámolódása, mérgezett egér módra rohangálás a rabszolgatelep és a patkánylyuk-albérlet között. Mitől javulna hát fiataljaink kedve?
A kapitalizmusnak hála bekövetkezett a Marx által jósolt totális elidegenedés. Az égvilágon semminemű összefüggés nem mutatkozik többé az ember napi életvitele és az identitásából eredő érdeklődése, képességei, vágyai, környezet-elvárásai között. Készen pépesre zúzott, elviselhetetlen salakhalmokkal tömik az emberek száját. Fogadd el feltétel nélkül, amit ajánlunk, vagy szüntesd be magad.
A társas kapcsolatok kölcsönösen paranoid tranzakciókká silányultak. Tilos személyes gondolatokat, érzéseket kinyilvánítani és közvetíteni. A hamis bűntudatkeltés (lippcsi vókok!) nyomán totális paralízisben vergődik a térben való létezése jogosultságát végképp elvesztő fiatalság.
Az egyetlen tényező, ami ezt a bomladozó és halódó társadalmat még összetartja, a karhatalmi struktúra. A büntető-végrehajtó hatalom, akik hajléktalansággal és éhhalállal fenyegetik a követelményeknek megfelelni képtelen fiatalságot. A mesterséges hiányokat gerjesztő gazdaság, melynek szereplői egyetlen gombnyomással akár a komplett internetet felszámolhatják.
A fiatalság felszabadulásának útjában álló egyetlen átszakíthatatlan várfal valójában a félelem: mi lesz velem, ha az alapvető létfunkcióim felett totalitárius kontrollt gyakorló rendszer összeomlik? Vele együtt én is megsemmisülök?
A megoldás kulcsa pedig: nem, te nem vagy egyenlő a rendszerrel, nem képezed annak szerves részét. A rendszer által lábadra pakolt vasgolyó az egyetlen instrumentum, amely által a szisztéma a korlátlan istensége illúzióját képes láttatni veled és magával rántani téged a sírba, amennyiben rémuradalma valamilyen oknál fogva megsemmisül.
A rendszer nincs, s te nem vagy a foglya. Nem vagy köteles senki kedvéért befogni a szádat, megválogatni szavaidat. A rendszer meghal, ha lélekenergiáddal nem táplálod azt, de neked semmi bajod nem eshet ettől. Csak pillants egyet lefelé, s a lábadat korábban szorongató vasgolyó már nincs is… köddé illant.
A Z-generáció a magában oly mélyen eltemetett spirituális felemelkedés és szabadságszeretet által szabadulhat ki abból a gödörből, melyet elődeik generációja megásott számukra.
