Az útlevél tesókat érintő leglesújtóbb női kritika, hogy a nyugati országok „lúzerei” nyilván kizárólag szexuális kizsákmányolás és behódoltatás céljából választanak maguknak ázsiai vagy dél-amerikai párt. Tegyük hát tisztába e témakört is!
Természetes velejárója a legtöbb házasságnak, pláne a korai években, hogy a párok rendszeres szexuális életet élnek. Emellett egy igazán szerető kapcsolatban a romantika, valamint az azzal együtt járó vonzalom és tisztelet megnyilvánulásai sem hiányozhatnak, hozzátéve, hogy nyilván a libidó életkorral együtt járó csökkenése az intim együttlétek számát szép lassan visszaszorítja.
Ezzel a nyilvánvaló megállapítással máris sikerült agyvérzésig triggerelnem a feministákat. Az ő véleményük szerint a kölcsönös bizalom és egymás igényeinek, neadjisten vágyainak örömteli kielégítése nem egyéb, mint a nőket évezredek óta gyötrő szexuális kizsákmányolás és rabszolgatartás megnyilvánulása.
Lássuk, hogyan gondolkodik e kérdés kapcsán egy szabvány keleti nő.
Ismerkedés terén meglepő, de sokkal nyitottabbak nyugati társaiknál. Nem veszik nemi erőszaknak, amennyiben merészelné egy férfi leszólítani őket. Persze nekik is lehetnek nehéz napjaik, de a nagy átlagot tekintve rendre pozitívan és bizalommal állnak hozzá az ellenkező nem közeledéséhez. A Fülöp-Szigeteken még az is megeshet, hogy a lány szólítja le a pasit, ehhez persze a hímnemű egyednek ajánlatos külföldinek lennie.
Ezt a nyíltságot azonban nem a promiszkuitás kiélésére használják fel, hanem igyekeznek az ismerkedés medrét előbb a romantika, majd a mielőbbi párkapcsolat és házasság felé terelni. Egyes nyugati férfiakat meg is rémiszthet ez a gyorsaság, mivel a szabvány ázsiai nő 3 hónap leforgásán belül képes felmérni, alkalmas-e a kifogott halacska a házasságra, alig egy év elteltével pedig ki is mondhatják a párok a boldogító igent. Semmi játszma, bizonytalanság, próbálkozó férfiak túráztatása vagy talonba rakása. Mennyire radikális eltérés ez a nyugati világhoz képest!
Ugyanakkor, ahogy említettem, nyilván nem mindenkinek jön be ez a feszélyezett tempó. Felfedeztem egy vicces Omegle-beszélgetést, melyben egy amerikai csávó eléggé beleesett gy nőnemű indonéz YouTuberbe. Az Indah névre hallgató hölgy temérdek pickup dumát hintett el a srác felé, melyek házasságra és gyerekvállalásra is bőséggel tettek utalásokat.
Végül sikerült kifürkésznem, hogy szegény lány a mai napig egyedül maradt, mert annyira megrémítette az amerikai srácot annak nem mindennapi határozott közeledése és céltudatossága.
Megkérdezném azért, hogy melyik kultúra viszonyul nagyobb mértékű barátsággal és tisztelettel a férfitársadalomhoz? Ahol a lányok nyíltan flörtölnek veled, s ha feltétlen nem is sikerül összehozni egy párkapcsolatot, örömmel bátorítanak az ismerkedés további folytatására, illetve egyenesen megmondják a tutit, hogy mit szeretnének tőled? Vagy a jól ismert nyugati mentalitás a jobb, ahol a lányok vágják a varánuszarcot, ha merészelsz hozzájuk közeledni, az ágyban passzív uszadékfákként várják, hogy találd ki, hogyan teheted boldoggá őket, majd az első adandó alkalommal lelépnek egy olyan fickóval, aki telibe vert papírzsepiként használja őket? Aztán az elhagyott szerencsétlen vállához járulnak kisírni magukat.
El kell ismerni, nem mindenkinek jön be az ázsiai vagy latina nyíltság és egyenesség, de akinek igen, az bizony igencsak jól jár, ha mihamarabb elkészítteti az útlevelét.
A Filipna Pea csatornáján egy idősebb és tapasztaltabb férfi vallomását is megtaláltam, kinek legnagyobb panasza az volt a helyi lányok felé, hogy azok túlzottan is törődnek párjuk boldogságával. Rendszeresen kérdezik, hogy mire van szükségük, hogy tehetnék férjüket még elégedettebbé, s ez a ragaszkodó attitűd egy elköteleződési fóbiától szenvedő férfit képes olykor megrémíteni. Arról nem is beszélve, hogy első randit követően rögvest be is költöznének hozzád.
Visszatérve a randizáshoz, mivel az ázsiai országok tekintélyes része multikulturális és befogadó, semminemű feszélyt nem keletkeztet részükre egy idegen országból származó vendég jelenléte. Teljesen természetes, ha máshonnan származó egyén válik szomszédukká, nem könyvelik el az illetőt azonnal koszos migránsként.
Ugyanezen megállapítás érvényes Dél-Amerikára is ama különbséggel, hogy ott azért a bűnözés mértéke hangyányit magasabb az ázsiai országoknál, illetve az azonos beszélt nyelv végett kevésbé beszélhetünk multikulturalizmusról. Azonban mind a dél-amerikai, mind az ázsiai országok szívesen látnak bárkit bőrszíntől és rassztól függetlenül. Persze Ázsiában kiváltképp a fehér férfiak tarolhatnak nagy sikerrel. 🙂
Dél-Amerikában jellemzően egyáltalán nem válogatnak bőrszín szerint a lányok, mivel azon kevés földrészek egyikéről van szó, hogy hófehértől a feketéig mindenféle etnikummal bíró társaságok együtt élnek, így rendkívül könnyedén alkalmazkodnak az emberek kinézetbeli sokféleségéhez. Az ázsiai példákhoz hasonlóan megintcsak természetes együttélésről van szó, nem olyan állapotról, amikor egyes hatalmi körök mesterségesen kívánnak milliónyi idegen kultúrájú és alkalmazkodásra jó eséllyel képtelen személyt beerőszakolni a nyugati civilizációba.
Az eredendő naturális multikulturalizmus végett, ahol egy országon belül akár 780 különböző nyelvet beszélő népcsoport is megfér egymás mellett, a szisztematikus rasszizmus gyakorlatilag ismeretlen fogalom. Olykor a buzgómócsing szülők megpróbálnak hatni lányaikra, hogy velük azonos rasszba tartozó személyhez menjenek feleségül, de a szerelem zakatoló vonatát ők sem képesek megállítani.
Az ázsiai lányok számára a randizás nem tranzakció, ahol én mint nő a becses időmet feláldozom némi anyagi ellenszolgáltatásért cserébe, hanem valódi közös időtöltés, bárminemű előzetes elvárás nélkül. A passport bros mozgalom esszenciája, s vele a keleti és déli lányok kívánsága, hogy a züllő és hanyatló nyugati országok helyett náluk telepedjen le az újdonsült férj, s végezzen távmunkát, dolgozzon helyben vagy éljen az anyaországból utalt nyugdíjából, ha azt a kort üti meg.
A kulturális differenciák ellenére egyáltalán nincs megtiltva a nők számára, hogy dolgozni járjanak, épp ellenkezőleg: megadatik számukra a választás lehetősége, hogy idegen multit szolgálnak, vagy odahaza a négy fal között gondoskodnak a család szükségleteiről.
Nyugaton úgy indult a nőtársadalom hanyatlása az 50-es évektől fogva, hogy az egyre fejlettebb háztartási eszközök végett nem tudtak mit kezdeni magukkal felszabaduló idejükben, s a mesterségesen felhúzott külvárosi lakóparkokba szorult asszonyok elkezdtek opioidválságba süllyedni. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a nők mindenáron a munkaerőpiacon akarjanak érvényesülni, mert a viszonylagos szabadságban egyszerűen nem lelték örömüket. A közösség nem természetes volt, hanem mesterséges, kereszténység helyett a modern konzervativizmus tanaira épültek az elvárt nemi szerepek, s a nukleáris családmodellnek köszönhetően a feleségek jobbára saját szüleiktől és testvéreiktől távol voltak kénytelenek élni.
A harmadik világbeli országokban duális gazdasági modell uralkodik, ami azt jelenti, hogy az ember lehet önfenntartó az általa felhúzott kunyhóban (ekkor minden idejét a maga természetes közösségének szenteli), vagy elmehet formális munkahelyre és lakhat a nyugati országokban megszokott apartmanban vagy családi házban. Ellentétben a „fejlett” országokkal, akad választási lehetőség.
Hogyan értékelik ezt a szabadságpárti, szélsőséges sztereotípiáktól mentes, multikulturalista és befogadó közeget a nyugati feministák? Pont úgy, ahogy egy efféle állibrális, álbefogadó ideológiától elvárnánk.
Rögtön a passport bros mém születését követően elkezdték egymásnak adni a kilincset a besavanyodott vén szipirtyók TikTokon, hogy megvádolják ezeket a szerencsétlen ázsiai lányokat butasággal, tudatlansággal és a nyelvismeret hiányával. A 6 nyelven beszélő indiai, meg az angol hivatalos nyelvvel bíró országban élő filippína nem tudhat angolul, ezért dőlnek be az anyaországaikban sikertelen lúzerek manipulációjának.
Persze azért a hímtársadalmat is támadják bőszen, pláne mikor arra utalnak, hogy a szemét kiszállítja saját magát az országból, legyünk ezért hálásak a megtévesztett és butuska nőknek ott a golyóbis túloldalán. De legtöbb kirekesztő megnyilvánulásuk bizony a más kultúrákból származó nők, rasszok, szexuális kisebbségek és az elnyomott munkásréteg ellen irányul. Aki nem érti, hogy lehet széljobboldali ideológia a woke és annak mindennemű velejárója (mint a genderfeminizmus), az olvassa el a vonatkozó esszémet.
Ezek a feministák messzemenőkig lenézik az ázsiai és latin kultúrákból származó lányokat, hiszen azok materiális értelemben szegényebbek nyugati társaiknál, ragaszkodnak a bevált szokásokhoz és nem kívánják a hagyományos családmodell értelmét megkérdőjelezni. Itt időzzünk el egy pillanatra: az a nő, aki nem kíván a keresztény, muszlim vagy buddhista hagyományok szerint élni, teljesen szabadon és a logikus következményektől eltekintve bármi büntetés nélkül megteheti, hogy elhagyja ezt a közeget.
Egy szexmunkás arab nő el lesz könyvelve haram-nak (törvényszegő), s természetesen verbális inzultusok sokaságát is elszenvedi. De egy saját vágyai után szaladó asszonyt nem fogja tudni sem a családja, sem a szélesebb társadalom úgy megbüntetni, ahogy azt egy műveletlen feminista elképzeli. Szégyen a családra, ha kicsapongóvá, paráznává válik a gyermek, de megkövezve nem lesz. Idehaza nem ugyanígy működnek a dolgok?
Ugyanez igaz bizonyos elvárt társadalmi konvenciókra. Irán és Afganisztán kivételével semelyik muzulmán országban nem kötelező a nőknek hijábot vagy nikábot viselni (Szaúd-Arábiában 2018-ban vezették ki a rendelkezést). Mégis megteszi a többség, ahogy néhány évtizeddel ezelőttig a magyar asszonyok is rendszerint hordtak fejkendőt, pedig senki nem parancsolta azt rájuk.
Aztán: ahogy gyűlölik a feministák a fehér és az amerikai fekete férfiakat (rasszizmus), ugyanúgy lenézik és semmibe veszik a tradicionális ázsiai nőket. Visszatérő mantrájuk, hogy kizárólag a jobb élet reménye végett házasodnak a keleti nők a nyugati férfiakkal. Nyilván ők gyűlölik a jó életet, hiszen saját maguknak az ő mentalitásukkal ennek lehetősége nem adatik meg.
Következő lépcsőfok természetesen mind a nyugati fehér férfiak, mind a keleti-déli nők szexuális megszégyenítése. Ismeretes a forró vérű latinákról, hogy az ágyban is meglehetősen tüzesek tudnak lenni, és az is nyílt titok velük kapcsolatban, hogy nagy részük bizony elég promiszkuisan viselkedik házasság előtt. Mégsem ég rájuk oly erőteljesen a ribancság bélyege, mert az ő cselekedeteik mögött ritkán húzódik meg ellentétes előjelű hátsó szándék.
Ennek oka a radikálisan eltérő mentalitásukban keresendő. A nyugati nők elsődleges szempontja párválasztásnál a férfi nyújtotta potenciális előnyök mértéke (komfort, beleülés a készbe). Ismerkedésnél nem megbeszélik, ki mit szeretne, hanem legalább az egyik fél a maga céljára ki akarja használni a másikat. A latináknál ez egyáltalán nem így van: ha ágyba bújnak egy férfival, azt mindenképp az ő kielégítése vagy a kölcsönös örömszerzés jegyében teszik, nem pedig anyagi indíttatásból. Utána persze előállhatnak ilyen-olyan ultimátumokkal, de mégis, egy szexi és öntudatos latina jóval kevesebbet játszmázik, köntörfalazás nélkül elmondja, mit és hogyan szeretne az ágyban és a párkapcsolatában.
Az ázsiai lányok természetesen konzervatívabbak és kevésbé promiszkuisak latina társaiknál. Mégsem gyűlölik oly epésen a kölcsönös örömszerzést nyújtó szexualitást, ahogy egy feminista szokta, aki a fallokrácia diadalát véli detektálni egy szimpla együttlétben. Emellett szexmegvonással is jóval kisebb eséllyel büntetgetik férjeiket.
