A Passport Bros mozgalom derék úriemberei legnagyobb részt azért utaznak el távoli országokba, hogy letelepedvén egy kedves, megértő, tradicionális családi értékeket valló feleséget találjanak maguknak.
Fontosnak tartom leszögezni, mielőtt a feminista hisztéria a tetőfokára hág, hogy természetesen nem minden férfi igyekszik ugyanezen céllal nevezett országokba. Akadnak olyanok is, akik hivatásos szexmunkások szolgáltatásait keresik, vagy házasság helyett amolyan barátság extrákkal típusú viszonyra vágynak, és igen, sajnos olyanok is előfordulnak, akik szexuális ragadozókként fiatal lányok megrontását, vagy hárem felépítését irányozzák elő. Kutakodásaim alkalmával ilyenekre is láttam példát.
Csakhogy maga a Passport Bros mozgalom kifejezetten azon férfiakat tömöríti, akik házasság céljából hagyják el anyaországaikat és menekülnek keletre vagy délre. Amely tulajdonságukban leginkább különböznek a postán rendelt feleségek igénylőitől, hogy egyáltalán nem követelik meg a lány nyugatra költözését – ehelyett ők telepednek le egy akár szegényebb és elmaradottabb országban élő asszonyaikhoz!
Az Útlevél Tesók elsősorban olyan területeket választanak úti célul, ahová vízum nélkül is szabadon beutazhatnak, illetve a célország kulturális körülményei nem különböznek radikálisan a nyugatiaktól. Az se hátrány, bár talán a legkönnyebben áthidalható tényező, hogy mindkét fél képes legyen valamelyikük anyanyelvén kommunikálni a másikkal, ami legtöbb esetben az angolt jelenti.
Ez egy újfajta létstílus, mivel a digitális nomád életmód elterjedése keletkeztette a lehetőséget, hogy egy átlagos férfi átköltözvén egy ázsiai országba tisztességesen megélhessen. Megkapják a nyugati fizetést, cserébe, mint a királyok, élhetnek keleten. A Fülöp-Szigeteken 500 ezer forintos fizetés csaknem kétszer annyit ér, mint Magyarországon, aki idehaza éhbérért nyomorog egy 300 ezer forintos patkánylyukban, odaát még félre is tehet.
A külföldi letelepedés és házasodás intézménye rendkívül pozitív következményeket keletkeztet mind a nyugati férfiak, mind a helyben élő nők részére. A feministák besározó hazudozásaival ellentétben kölcsönösen előnyös, mondhatni szimbiotikus viszonyrendszerről beszélhetünk. Lássuk csak, miért.
A letelepedés jelenleg egyes számú úticéljaiban, mint a Fülöp-Szigetek, Thaiföld, Indonézia és Vietnam jelentős hiány mutatkozik házasságra alkalmas férfiakból. A Fülöp-Szigeteken kizárólag számosságuk okán 1 milliónál is több nő volna kénytelen egész életén át szerető társ nélkül maradni, amennyiben a nyugati férfiak nem költöznének melléjük.
A valós arány még ennél is áldatlanabb képet mutat, merthogy ezen országokban a nők tartják magukat nagyobb számban a tradicionális értékekhez, míg a férfiak lelkivilágát jobban befolyásolta a nyugati agymosás. A kamerák előtt nyilatkozó filippínák arról számolnak be, hogy saját férfiúik nem tartják vonzónak őket, kiknek elég nagy része ráadásul homoszexuális vagy transznemű (elegendő csak a világszerte ismert thai ladyboy-okat felemlegetni). Ha egy nyugati férfi odamegy párt keresni, legnagyobb eséllyel a helyi hímtársadalom csendes beleegyezésével is találkozik.
Ha tehát nem utaznának el hozzájuk a férfiak feleségül venni őket, a délkelet-ázsiai régióban tízmilliónyi nő öregedne meg egyedül és magányosan, illetve maradna mélyszegénységben. Nyilván erre is kitalálnak majd valamit a feministák, miért a patriarchátus felelős a természetes születési arányszámokért.
A házasságot mindkét fél abszolút komolyan gondolja, amennyiben elszánják magukat kapcsolatuk elmélyítésére. Ugyan Ázsiában is egyre szélesebb teret nyer magának az élettársi viszony, a legtöbb helyi lány családja mégiscsak igyekszik rávenni a kifogott halacskát az esküvőre. A Fülöp-Szigeteken mindez jobbára kockázatmentesen végrehajtható, merthogy nem létezik törvényes keret a válásra. Amennyiben két fél összeházasodik, az 96 százalék eséllyel örök életre szóló kapcsolattá alakul. Nem szükséges attól félni, hogy a másik (csaknem 80 százalék valószínűséggel a nő) majd jól otthagy engem, és minden pénzemet magával viszi.
Az amerikai társadalomból kivonuló (MGTOW) férfiak egyes számú kedvenc letelepedési helye a már emlegetett Fülöp-Szigetek, melynek földrajzi és kulturális meghatározottságai egyaránt kedveznek a megfáradt és kizsigerelt férfi léleknek.
Amerikai szempontból abszolút jolly joker, hogy a helyiek gyakorlatilag mindegyike beszél angolul. Ez nem csupán az idők kívánalmait tiszteletben tartó oktatási rendszernek köszönhető, hanem a ténynek, hogy a filippínó társadalom a maga 7000-nél is több szigetre szabdalt országában 5 különféle etnikumot tudhat magáénak, melyek 90-nél is több törzsi nyelven beszélnek! Az angolt mint közvetítő nyelvet használják a törzsi járások közti kommunikációra.
Az országban 2000 dollár feletti kereset esetén már gazdag személyről beszélhetünk, és ezt az anyagi helyzetet a helyi nőtársadalom is abszolút helyén értékeli. Mondhatni aki nagyjából 700 ezer forint havi nettót össze tud kaparni, azt kis túlzással tejben-vajban fürösztik a helyi lányok. 2700 dollár jövedelem (valamivel kevesebb, mint 1 millió Ft) esetén már a felső 10 százalék körébe nyerhetünk befogadást.
Persze idehaza is hasonló presztízsnek örvendhetünk ekkora jövedelem esetén, de a Fülöp-Szigeteken továbbra is alacsonyabb az árszínvonal, házasodni jóval biztonságosabb, mint idehaza, illetve esetleges lecsúszásunk esetén is van hova esni. Ellentétben a magyar állapotokkal, hol kötelező érvénnyel kipengeted az 1000 eurós albit következő hónapban is, esetleg leláncoltatod magad CSOK-kal meg babahitellel, de ha nincs a zsebedben alanyi jogon havi 500 nettó, legfeljebb az aluljáró cementlapját karcolhatod alternatív lakhatási formaként.
Egy szabvány fehér, nyugati férfinak tehát kész főnyeremény Ázsiába költözni. Epekedve várják érkeztüket az egyedülálló, házasodásra szinte azonnal kész, rendkívül feminin és vonzó lányok, akik aktívan tesznek is egy párkapcsolat megtartásáért.
Nyilván ennél a pontnál hördülnek fel leghangosabban a feministák, hogy lám, tökéletesen egyoldalú viszonyrendszer uralkodik az ázsiai házasságok terén: a férfi csak úgy odamegy hozzájuk, s máris királyként emelik őt piedesztálra, persze alanyi jogon.
Na akkor listázzuk szépen, mit is nyernek ezek a vonzó ázsiai lányok az „üzletből”. Kezdjük a fizikai meghatározottságokkal, mert úgyis ezeken keresztül képes a többség megfogni a különbségeket.
Mind az ázsiai, mind a Dél-amerikai nők általában véve jóval alacsonyabbak a nyugati asszonyoknál. Brazíliában 5, a Fülöp-Szigeteken akár 15 centivel kisebb is lehet egy nő az idehaza megszokottnál. Összehasonlításképp, a magyar lányok átlagmagassága 164 cm, míg a filippínáké mindössze 148. Akik kapták valaha a mantrát az arcukba a hazai lányoktól, hogy túl alacsonyak párkapcsolat kezdeményezéséhez, azok rögvest váltsanak repjegyet a Fülöp-Szigetekre, és ámuljanak el a bánásmód radikális változásán!
A mentálisan beteg feminista gondolkodással ellentétben ez az előny egyáltalán nem egyoldalú. Ahogy mi, alacsonyként, elálló fülűként vagy nagyorrúként gúnyolt nyugati férfiak profitálhatunk az ő kisebb méretükből, ugyanúgy érzékelik ők is ezt a különbséget, és képesek egy átlagos magyar férfit égimeszelő Adonisznak látni! Arról nem is beszélve, hogy az ázsiai nők bolondulnak a fehér férfiakért, és egyáltalán nem kizárólag a pénztárcájuk vastagsága vagy a zöld kártya megkaparintásának lehetősége végett.
Vessük össze ezt a gondolkodást a férfigyűlölő magyar mentalitással, ahol az a mondás járja, hogy ha egy férfi egy fokkal szebb az ördögnél, akkor az már megfelel a nőknek, mert a magyar lányok – pláne magukhoz képest – a legtöbb hazai férfit rondának és visszataszítónak találják. Miért is ne próbálkoznánk akkor inkább olyanokkal, akik hajlandóak elfogadni minket olyanoknak, amilyenek vagyunk? Sőt mi több, még vonzódnak is hozzánk ezen nők, akiket viszont valamilyen oknál fogva a saját hímjeik nem tartanak kellőképp szexinek.
Egyik beszámolóban egy házaspár vallomását láthatjuk arról, miért is látják rendkívül szexinek úgy általában véve egymást. Odaát Amerikában ennek a férfinek esélye sem volna egy ténylegesen szerető, önző érdekektől mentes párkapcsolat kezdeményezésére. A Fülöp-Szigeteken viszont oly jóképűnek és egzotikusnak számít, hogy konkrétan napi szinten szólítják le lányok ama vicces kérdéssel, hogy mikor lesz ismét egyedülálló, mert szeretnének végre ők is sorra kerülni.
A srác elmeséli, hogy KÖLCSÖNÖSEN találják egymást vonzónak a lánnyal, szó nincs arról, hogy egyirányú volna a viszonyrendszer, vagy felesége kizárólag a pénze végett volna vele. Még ilyen apróságok által is növekedik szerelmük, mint egymás vicces akcentusa, különböző árnyalatú bőrszíne, és hmmm… hát annak a bizonyos szerszámnak a lány befogadóképességéhez viszonyított mérete.
Persze mikor elmeséli, hogy egymás után szólítják le a lányok a bevásárlóközpont előtt, akkor azért az asszony is kap némi jelzést, nehogy túlontúl eleressze magát fene nagy magabiztosságában, hogy megvan a zsákmány, innentől úgy rendelkezem vele, ahogy akarok. 🙂
Egyéb szempontokat figyelembe véve, a bevándorló férfiak nyilván gazdagabbak a szabvány helyieknél, de azért messze nem a legvagyonosabbak telepednek le a Fülöp-Szigetekre. A helyi lányokkal készült utcai videókból kiderül, legtöbbjüknél 1500-2000 dollár környékén van az a határ, mely fölött a pasas gazdagnak mondható, ám a nyugati nőkkel ellentétben ők jól ismerik az elég fogalmát is.
Mivel különálló szigetekre szabdalt országról beszélünk, a főváros Manilát is magában foglaló Luzon kivételével sehol nem jelent helyzeti előnyt egy autó birtoklása, mindenki tökéletesen megelégszik egy motorkerékpárral, vagy akár biciklivel is. A vidéki nők egyáltalán nem járnak autóval, az ottani lakosság nagy része meg egyáltalán nem dolgozza halálra magát, megtanulták a keveset is becsülni.
Randizás szempontjából a helyi lányoknak egyáltalán nem számít a bőrszín. Maguk is meglehetős változatosságot vonultatnak fel e szempontból, hófehértől a sötétbarnáig mindenféle színű lánnyal találkozhatunk Ázsia-szerte. Ugyanezen megállapítások igazak Dél-Amerikára is. Az USA-ban a rájuk aggatott sztereotípiák ellenére, hogy mennyire férfiasak és macsók, temérdek fekete férfi küszködik a párkereséssel. A Dominikai Köztársaságban, Kolumbiában és Brazíliában egyenesen rajongnak értük a nők, de Ázsiában is nagy sikert arathatnak.
Ha nem is feltétlen tetszik nekik egy adott férfi, mindenkihez van 1-2 kedves szavuk. A nyugati nőkkel ellentétben hajlandóak elfogadni más véleményeket anélkül, hogy ezt a maguk méltóságában ejtett csorbaként értékelnék.
Felmerülhet a kérdés, miért a kinézetbeli különbségekre és befogadó attitűdre helyezem a legtöbb figyelmet. Ennél a pontnál kapcsolódik be ismét a feminizmus a képbe. Elkezdték ugyanis a nyugati Karenek elsősorban rasszista alapokon gyűlölni az ázsiai és Dél-Amerikai nőket. Lapozz a következő oldalra, ahol a feminista képmutatások leleplezésre kerülnek!
