12. A cégek nem vesznek részt az oktatásban
Itthon a gazdasági válság előtt sem volt jellemző, hogy a vállalati szféra komolyabban beleszólt volna az informatikus-oktatás folyamatába, viszont már akár diplomaosztás előtt is bőszen legyeskedtek a diákok körül, állásajánlatokkal bombázva őket. A mindenáron költségcsökkentésre való törekvés elvének bevezetése után mindez már kevésbé jellemző. Míg a diákok korábban akár kerülőutakon is bekerülhettek egy adott céghez, mostanra a tagfelvétel ugyanolyan lineárissá vált esetükben, mint az átlagos munkavállaló számára.
A számítógépek nem éppen egyszerű mechanikus gépek, ahol könnyedén összeszámolható a felhasználási –és hibalehetőségek száma, hanem összetett eszközök, melyek bizonyos emberi jegyeket hordoznak magukon. Lényegében az emberi gondolkodás egy primitívebb leképeződését alkotják. Ezt úgy tudnám kibontani, hogy ha léteznek emberi szakmák, akkor az informatikai ág alá tartozó szakmák ugyanolyan sokféleséget alkotnak, mint a hagyományos fizikai, illetve szellemi munkakörbe tartozó területek. Nincs a világon olyan informatikus, aki minden részterülethez ért (akár csak pusztán a programozás kategórián belül), mert ez lehetetlen. Annyiféle szakág, programozási nyelv, specializációs lehetőség létezik a vállalati és felhasználói rendszerek körében, hogy felsorolni is sok lenne.
A felsőoktatás viszont nem tudja ezeket megismertetni a jövő szakembereivel. Ebben nem csak a forráshiány játszik szerepet, hanem akadnak olyan territóriumok, melyeket bizony kizárólag erős gyakorlati szemlélettel, élesben, tehát vállalati körülmények között lehet elsajátítani. A cégek viszont nem adnak lehetőséget a beletanulásba, mert számukra a vállalat pénzén tanuló szakember veszteség. Viselje helyettük a költségeket a társadalom, vagy maga a munkavállaló.
A mai agyonköltségoptimalizált vállalati kultúrában nincs helye a formálható alapanyagoknak, akiket a cég saját kedvére alakít igényeinek megfelelő tudásmunkássá. Ehelyett kizárólag kész, azonnal hadrendbe állítható katonát akarnak. Akaratuk véghezvitele érdekében attól sem rettennek vissza, hogy egy konkurens „alakulatnál” dolgozót csábítsanak el magasabb rendű juttatások ígéretével. Az oktatás nem mint befektetés, hanem mint költségtényező jelenik meg a vállalati kultúrában, ezért a saját jövőjükbe való befektetéshez (hacsak nem megkerülhetetlen) úgy viszonyulnak, mint ördög a tömjénfüsthöz.
13. Lehetetlen több informatikust képezni
Nem kétséges, az emberi képességek korlátai is közrejátszanak az informatikushiány kialakulásában. Azoknak, akik utálják, vagy a jelenlegi közoktatási körülmények áldásos hatásának köszönhetően nem bírják elsajátítani a középiskolás szintű matematikát, rendesen kikerekedik a szemük, amikor az egyetem első féléveiben olyan dolgokról esik szó, mint mondjuk az absztrakt matematika. Ez a már amúgyis megérdemelten gyűlölt matematika tudományát terjeszti ki egy olyan térbe, ahol a hagyományos, számolással járó, hosszú évek fáradságos munkájával megtanult megoldások mit sem érnek.
Az absztrakt matematika napjainkban értelmetlen emberkínzás, mivel a személyi számítógépek elterjedése óta a gép belső gondolkodásának elve teljes egészében el van rejtve még a programozó szeme elől is. Sőt, a legmodernebb programozási nyelvekben matematikai műveletek írására is alig van szükség, hiszen a szükséges műveleteket, melyek papíron történő kiszámításával éveken át szenvednek a nebulók az egyetemeken, már beépítve tartalmazzák saját függvénytáraikban. Az alacsony képzettséget igénylő, javarészt gépesített (és ezért a legalsó rétegeket a munkaerőpiacról kiszorító) területekkel ellentétben viszont a programozás leegyszerűsítésével párhuzamosan egyre nagyobb igény mutatkozik mind több és több programozóra. Így a programozás azon kevés szakterületek egyike, ahol a leegyszerűsítést és automatizációt nem követte a bérek csökkenése és a jelöltek vérre menő küzdelme a munkáltatók kegyeiért.
Az ELTE programtervező informatikus szak bevezetése előtt a régi, osztatlan képzésű progmaton mintegy 100-150 diák nyert felvételt évről évre értesüléseim szerint. Ezek kisebb része időben, többségük csúszással elvégezte a képzést, a lemorzsolódás közepes volt. 2007-ben, az első (még osztatlan) programtervező informatikus szakon a felvett mintegy 400 hallgatóból kevesebb, mint 30 vehette át diplomáját az ötödik év elteltével. Szintén 2007-ben rekordszámú, 557 hallgató nyert felvételt a programtervező informatikus BSC képzésre. A keretszámok növekedését nem követte a végzettek számának növekedése, az alkalmas emberanyag erősen véges mennyiségben áll rendelkezésre.
13+1. A pénzeddel nem lesz nagyobb presztízsed a társadalomban
Bónusz pontunkban a társadalompszichológia legsötétebb bugyraiba utazunk. A Revolife gyakori olvasói számára szerintem nem jelent problémát a fenti mondat értelmezése. Sok informatikus azt tapasztalja, hogy az ő pénzük társadalmi elismertség szempontjából nem egyenértékű egy “macsó” kategóriába tartozó férfi jövedelmével.
A párválasztási szokások a 2. pontban említett társadalmi elvárásokkal összhangban mozognak. Vitán felüli tény, hogy a férfi biztos anyagi helyzete növeli az esélyét a társkeresésben. Ez a képlet viszont nem érvényesül a mérnököknél és az informatikusoknál. Ebben az ilyen férfiak úgymond furcsa viselkedése játszik szerepet, a reáltudományokkal foglalkozó férfiak hátborzongatónak (angolul jobban hangzik: creepy) számítanak a nők körében. Nem értik meg őket, valamint gyakran merülnek fel kifogások a modorukkal, öltözékükkel vagy egyéb más, nem a szakmájukat érintő kérdések tekintetében.
Az sem segít, hogy az informatikában jelentősen alulreprezentáltak a nők, így a részlegekre, divíziókra oszló céges környezetben elszeparáltan élnek a billentyűhuszárok. Úgymond felsőbbrendű célok nélkül pedig a férfiak egy részének nincsen igénye agyonhajtani magát a minél nagyobb fizetés reményében, inkább választ egy kényelmesebb, kevés huzavonával járó állást. Aki mégis kedveli az izgalmas kihívásokat és a bizonytalanságot, az inkább a freelancer területen találja meg számítását a vállalati taposómalom helyett.
Zárszó
Mai rohanó világunkban a tényleges képességek helyett a papír a lényeg. Ezért felvételi jelentkezésnél a hangsúly áttevődik arra a tényezőre, hogy ezt az ízléses köntösbe bújtatott cafatot hol lehet a lehető legkevesebb ellenállással megszerezni.
Aki középiskolás évei alatt nem kezd fokozottan érdeklődni az informatika iránt és áll neki pusztán passzióból programozni, soha többé nem tudja majd bepótolni kiesett tudását. A farkastörvényekkel operáló munkaerőpiac, valamint a felnőtté változó életstílus miatt más dolgokkal kell a szűkössé váló időt eltölteni. Anyagilag sincs lehetőségük az embereknek a hazai nyomott bérszínvonal miatt rugalmasabb munkalehetőségeket keresni a tanulási idő alatt.
Annak sincs nagyobb szerencséje, aki valamilyen programozó képzést választ, mert rövid idő alatt garantáltan megutáltatják a diákok nagy többségével a programozást. A rendkívül magas lemorzsolódás pláne nem javít a helyzeten. Amíg egy teljes paradigmaváltás végbe nem megy mind a munkáltatók, mind a képzési intézmények részéről az informatikus pálya korrekt kezelésével kapcsolatban, az informatikushiány fenn fog maradni, sőt, most fog csak igazán fokozódni az egyre erőltetettebb gépi automatizálás és a technológiai fejlesztések igénye miatt.
Utolsó szó jogán pedig mutatok egy érdekes statisztikát, mely az ELTE különböző szakjain végzettek és lemorzsolódottak arányát hasonlítja össze. A programtervező informatikus szak a legutolsó helyen áll, ahol a 3 éves normál képzési idő alatt a hallgatók alig 4%-a távozhatott boldogan, diplomával a kezében, 67%-os lemorzsolódás mellett. Te hova iratnád a gyerekedet?
