4. Nehéz kitaposni az informatikussá válás útját
Az előző ponthoz kapcsolódóan, ha a puszta anyagiakat a képletből kivesszük, és a diákság szempontjából vizsgáljuk az informatikussá válás néha nehézkes útját, akkor sem lelünk éppen megnyugtató válaszokra.
A munkáltatók részéről egyértelmű elvárás, hogy a végzett hallgató egyetemi tanulmányain felül rendelkezzen szakmai tapasztalatokkal. Ez lehet nyári munka valamilyen IT-cégnél, hobbiprojektek, vagy akár saját kútfőből megvalósított üzleti vállalkozás. Azonban, míg az egyetemi szakok többsége nem támaszt teljesíthetetlen követelményeket a tanulók felé, és egy átlagos szakon munkatapasztalatok szerzésére, valamint szórakozásra is akad bőségesen idő, az informatikusképzésben jelentős, gyakran áthidalhatatlan szakadék tátong diák és diák között. Aki nem volt színjeles matekból a középiskolás évek alatt, vagy nem állt neki programozni ugyanezen időtartamban, az jelentős hátránnyal indul már a képzés legelső évében. Egyetemi keretek között az informatikus hallgatókkal szemben állított követelmények a következők:
– Végezze el a rendelkezésre álló idő alatt a képzést
– Vértezze fel magát legalább 2 évnyi szakmai tapasztalattal valamelyik programozási nyelvből
– Szedjen össze felsőfokú nyelvtudást legalább 1, de inkább 2 nyelvből
– Mindeközben a diákság részéről megjelenik az igény némi szórakozásra, magánéletre, esetleg hobbiprojectekre szánt időre.
Egyéb képzéseken megfelelő időbeosztással a feltételek gond nélkül egyensúlyba hozhatók. Aki informatikusnak vagy mérnöknek tanul, a fenti 4 szempont közül választhat kettőt, ami képzése ideje alatt megvalósulhat. Ha neves gimnáziumba járt, akkor a nyelvtudás, a biztos matematikai alapok vagy a korai programozói tapasztalatok valamelyikével előnyre tesz szert. Minden más esetben a programozó szakot garantáltan nem fogja a rendelkezésre álló idő alatt elvégezni, vagy pedig biztos anyagi háttér híján szerencsétlen csóróként fogja végigtengődni egyetemi éveit, míg mások ez idő alatt vígan élvezik a gondtalan ifjú létet.
Amennyiben minden pontot ki szeretne pipálni, úgy elkerülhetetlen, hogy tanulmányai kitolódjanak pár évvel, pont úgy, hogy időközben elfogynak az államilag támogatott félévek és rájöjjön, amennyit nyert a réven, elvesztett a vámon. Aki nem élvezheti a szülők feltétlen támogatását, végérvényesen elveszhet valahol a labirintusban. A diploma időben történő letétele sem garancia a sikerre: újabban sokan távoznak úgy az egyetemről, hogy egy sort nem tudnak programozni.
5. Nem éri meg feláldozni a fiatalságot egy bizonytalan papírért
Vitán felül áll, hogy az informatikus, de legfőképp a programozói és a villamosmérnöki szakmák elsajátítása hatalmas, gyakran emberfeletti erőfeszítéseket kíván az egyetem kapuin először belépve még kissé tudatlan, felelőtlen, és a tanulás szempontjából lassabb, gimnáziumi oktatáshoz szokott nebulótól. Felvenni az egyetemi tempót, pláne egy nevesebb intézményben, lehetetlen feladatnak bizonyul a diákok elsöprő többsége számára.
Az sem tagadható, hogy bizonyos főiskolai / egyetemi szakok színvonalának fényében jogosan áll össze a kép a diákok fejében, miszerint az egyetemi éveik legmeghatározóbb mozzanata a gyeplőlazulás és a bulizós évek lesznek. Bár a programozó gólyák többsége tisztán látja az előttük tornyosuló kihívásokat, titkon azért mégiscsak reménykednek abban, hogy nekik is csurran-cseppen valami az említett életérzésből.
Az egyetemi oktatás azonban két szék közül a padlóra taszítja a jobb sorsra érdemes diáksereget. A bolognai rendszer kiváltképp sokat tett a lépést tartani kevésbé tudó diákok kitaszítása érdekében. Itthon az új rendszerre való átállás leginkább azt jelentette, hogy az addig 5 éves képzésben oktatott tárgyakat nagyrészt belezsúfolták az új, 3 évesbe. Ez az informatikusképzést alapjaiban rengette meg, hiszen a tananyag már amúgy is sokkalta töményebb volt a legtöbb másik egyetemi képzésen tapasztalt átlagnál. Tehát szokásos, amolyan magyaros sikertörténetnek lehetünk tanúi.
A leírtak remélhetőleg érthetővé teszik, hogy a fiatalok teljes egészében ésszerű döntést hoznak, ha úgy látják, nem az informatikusképzésben találják meg számításaikat, hanem a jóval hamarabb sikerrel kecsegtető és papírt adó kommunikációs vagy menedzsment képzéseken. Mire ténylegesen is benő a fejük lágya (leginkább a húszas éveik végén), addigra semmiféle lehetőségük nem marad saját hibáikat helyrehozni. Hiszen az államilag támogatott félévek lejártak, a kezdőfizetések sok helyütt még a puszta létfenntartásra sem elegendőek. Maguk a cégek sem nézik jó szemmel, ha az amúgy szorgos munkavállalójuk időnként elkéretőzik órára az esti tagozaton.
6. Nincs, aki önmenedzsmentre tanítsa az informatikusokat
Az informatikuspalánták gyakran már egészen fiatalon odaszegezik magukat a képernyő elé. Akik így tesznek, azok talán hatalmas előnnyel indulnak a későbbiekben a felsőoktatásban és a munkaerőpiacon, ám egyéb képességeik, mint az érzelmi intelligencia vagy az empátia, nem fejlődnek kellő mértékben. Van azonban egy súlyosabb hozadéka az antiszociálisnak nevezett kockák befelé fordulásának: nem tudják magukat megtanítani a sikerre. A szociális képességek elcsökevényesedése azt jelenti, hogy az amúgy ideális jelölt nem tud egy állásinterjún megfelelően teljesíteni, gyengül az érdekérvényesítő képességük, és végül idejekorán kiábrándult búcsút mondanak a munkaerőpiacnak. Meglepően magas azoknak a száma is, akik diplomával a kezükben, esetleg munkatapasztalatokkal kidíszítve hagyják el a pályát, és többé közelébe sem mennek a szakmának.
A napról napra változó környezet miatt a programozóknak rendszeresen csiszolniuk kell saját tudásukon, ami nehezen fér össze a rájuk jelentős nyomást gyakorló munkahelyekkel. A munkaerőpiacon 40 év felett már öregnek számítanak, a fiataloknak pedig még bizonyítani sincs esélyük, hiszen az elképesztő szakmai tapasztalati kívánalmakat nem tudják teljesíteni. Az informatikus szakmáknak a munkaerőpiacon rövid a szavatossága, és senki sem törődik sorsukkal a korai kiégésüket követően.
7. A legtehetségesebbeknek nincs szükségük munkáltatókra
Lehetetlen tagadni: a profi informatikussá váláshoz elkerülhetetlen az ember személyiségének változása, méghozzá a társadalmi elvárásokhoz képest negatív irányban. Az informatikusnak alkalmas személyek gyakran rendkívül magas intelligenciával, viszont alacsony érzelmi és empatikus képességekkel bírnak. A cégek humánmenedzsmenttel foglalkozó dolgozói viszont előszeretettel helyezik előrébb a listájukon azt a tényezőt, hogy a leendő munkavállaló mekkora eséllyel képes a vállalati kultúrába beilleszkedni, és a többi munkatárssal megfelelően összecsiszolódni. Bár saját bevallásuk szerint sincs elég szakember, nem képesek paradigmát váltani, és a felvételnél a fontosabb tényezőket, például a jelölt tényleges tudását és feladatmegoldó képességét vizsgálni.
Azonban az informatikusok nem csupán a munkaerőpiacon keresettek. Míg az ipari szakmák többsége jelentős pénzbeli befektetést igényel mind a tapasztalatszerzés (beletanulás), mind a termékek előállítása terén, és így a szegénységgel küzdő, ám vállalkozó kedvű fiatalság már a puszta elindulásban akadályozva van. A programozók részéről a szükséges eszközpark beszerzése egyszeri befektetést igényel. Az oktatáshoz szükséges anyagok, illetve szoftverek nagyon olcsón, sok esetben a tanulók számára ingyen rendelkezésre állnak. Az alkotó szemléletű informatikusoknak így jelentős agyi kapacitást és energiát kell belefektetniük a tanulásba (ezért sem alkalmas mindenki informatikusnak), de ezután minimális anyagi befektetéssel és egy jó ötlettel akár nagyot kaszálhatnak.
A többiek sem panaszkodhatnak, hiszen a független vállalkozók megbízások tömkelegét szerezhetik meg az ún. freelancerkedéssel. Ezzel megspórolják a nehézkes és néha értelmetlennek ható álláskeresést, teljes egészében a maguk urai lehetnek. Nincs ordibáló, dilettáns főnök, kikerülhetetlen és idegesítő HR, illetve retardált munkatársak, akik helyett el kell vinni a balhét, ha csúszik a projekt. Az efféle teljesen független vállalkozói szemlélet elsajátítása a jelenlegi közoktatás fényében lehetetlen, viszont akinek sikerül és nyer is vele, az soha többé nem vágyik vissza a nagyvállalati ültetvényre.
