Az elmúlt alkalommal ígértem példákat a kobrahatás működését szemléltetendő. Mivel egyébként nem tudtam volna elkerülni, hogy egy puszta érdekességet bemutató cikk túlontúl hosszúra sikerüljön, ebben a külön írásban taglalom a kobrahatás történelmi, illetve napjainkban is megfigyelhető gyakorlati példáit.
Aki érdeklődik a téma iránt, de nem tudja, mi az a kobrahatás, lapozza fel előző cikkemet, melyben a fogalom eredetére, definíciójára és a jelenség egy egészen friss példájára is rámutatok.
A kobrahatás tehát Horst Siebert német közgazdász után kapta nevét, ki egy szájhagyomány útján terjedő anekdotát használt fel a fogalom kifejtéséhez. Delhiben, India akkoriban még brit fennhatóság alá tartozó fővárosában veszélyes mértékben elszaporodtak a kobrák.
A kormányzat ezért egy felhívást tett közzé: aki döglött kobrát szolgáltat be a hivatalba, pénzjutalmat kap. A kezdetben roppant pozitív hatásokkal kecsegtető folyamat csakhamar a visszájára sült el, mivel egyes indiai polgárok feltalálták a kapitalizmust, s elkezdték a kobrákat házilag tenyészteni a busás profit bezsebeléséhez. Idővel rájött a hatalom a turpisságra, s visszavonták a programot. Ekkor azonban az újonnan avanzsált vállalkozók a nyakukon maradt kobrákat azok értéktelensége végett szélnek eresztették, s végül jobban felfutott a városi kobrapopuláció, mint a kormányzati akció előtt.
Kobrahatás, mint az állami beavatkozások károkozásának hamis visszaigazolása
A szabadpiac-pártiak persze rögtön az állami beavatkozások károkozását vélik felfedezni az akcióban, holott nevezett példában a hatalom egyáltalán nem szólt bele a piaci folyamatokba. Pusztán piaci szereplőként megjelenve a porondon rendelést adott le egy bizonyos termékfajtára.
A problémát nem a megrendelés, hanem az azt követően kibontakozó kapitalizmus gerjesztette. Ahogy az napjainkban szinte minden szektorban megfigyelhető (kiváltképp a betegségügyben), a kapitalizmus nem megoldja, hanem fenntartja és megerősíti a problémákat. Amennyiben nem létezne tervezett elavulás, folyamatosan betegeskedő emberek hada, kiket gyógyszerekkel kell napi szinten tömködni, az előbb-utóbb felszámolódó vevőkör révén a vállalatok tönkre mennének.
A kobrahatás ugyan állami megrendelés által bontakozott ki, de csupán felfedte a kapitalista mentalitás lényegi voltát: a pályázat kihirdetése előtt senkinek esze ágában nem volt a veszélyes kobrapopulációt pusztán a környezet élhetővé tétele végett ritkítani. Kellett az incentíva, hogy munkába lendüljön a kapitalizmus, majd nevezett incentíva fenntartása biztosította, hogy a kapitalisták elkezdjenek nem létező problémákra is látszatmegoldást keresni.
Pontosan ugyanezt látjuk a XXI. század kapitalizmusában. A kapitalista vállalkozók rendkívül jól teljesítenek akkor, mikor jobb sorsra érdemes peonokat kell napi 70 órákban értelmetlen munkakörökben tartani, mikor felesleges hulladékot termelnek tonnaszám, majd az általuk generált problémákért a lakosságot hibáztatják. Égető és a bolygó létét végveszélybe sodró gondokra viszont derogál nekik megoldást keresni, kiváltképp ha e bajokat saját maguk idézték elő, hiszen nincs profit a Föld élhetővé tételében. Inkább átkeresztelik a maguk által végzett bolygópusztítást externáliáknak, melyekkel bajlódjanak inkább a megmérgezett polgárok és az impotenssé tett államok.
Kobrahatás azon területeken bontakozhat ki, ahol egy adott szereplő a maga jóhiszeműsége által nem veszi figyelembe annak lehetőségét, hogy a megrendelt terméket szállító személy vagy vállalat át fogja őt vágni. Az alulszabályozottság felhatalmazást ad a tisztességet és erkölcsöt nem ismerő pszichopaták részére, hogy azt tegyenek átvert áldozataikkal, amit csak akarnak. A legtöbb kapitalistát kizárólag az írásos törvény képes megrendszabályozni, ám ezek elburjánzása létrehozta a mai élhetetlen állapotokat, ahol egy polgár már levegőt sem tud venni anélkül, hogy valami jogszabályt meg ne sértene.
A kobrahatásra számos történelmi példa, anekdota és modern esettanulmány létezik. Érdekes módon, az eredeti sztoritól eltérően alig néhányukban játszik szerepet az állam vagy valamely hatalmi ág, legtöbb esetben a kapitalista, illetve lakossági szereplők „szabad piaci” együttműködése révén válik szeretett planétánk évről évre rosszabb és elviselhetetlenebb hellyé.
Kobrahatás a történelemben
A vietnami Hanoiban kobrák helyett a patkányok okoztak rendkívüli fejtörést a kormányzat részére. Vietnam francia gyarmatként kétosztatú társadalmi modellt tartott fenn, melyben a francia telepesek és őshonos helyiek a városon belül különböző negyedekben éltek.
Ekkoriban vezették be a szennyvíz-elvezetést. Az újonnan ásott csatornák összekötötték Hanoi polgári házakban élő és fejlettebb csatornarendszert működtető lakosait a nyomornegyedek népével, hol a patkánypopulációk eredetileg elszaporodtak.
A csatornahálózatnak köszönhetően a patkányok eljutottak a franciák házaiba. Sokszor a wc-csészén át bukkantak fel a nem kívánt vendégek.
Több sem kellett, azonnal meghirdette a kormányzat a patkányirtási akciót, kiváltképp mivel a hivatásos szakemberek csődöt vallottak a probléma kezelésében. A deal jegyében aki patkányfarkat szolgáltat be a hivatalnak (az állatokat úgy pusztítja el a lakosság, ahogy akarja), pénz üti a markát.
Ahogy korábban a kobrákat, úgy a patkányfarkakat is tömegével vitte a lakosság a kormányzati iroda elé. Előbb-utóbb a tisztviselők elkezdtek farok nélkül szaladgáló patkányokat látni az utcákon, kik csatornákat még jobban ellepték, mint korábban.
Mint kiderült, a vietnamiak a levágott farkú patkányokat szabadon engedték, vissza a természetbe, hogy azok további utódokat hozzanak létre gazdagon, kiknek farkát szintén lenyisszanthatják.
Prosperáló üzleti vállalkozás bontakozott ki a probléma fenntartásából.
Haladjunk tovább: az 1860-as évektől kezdett terjedni a kapitalisták körében a teljesítményalapú bérezés intézménye, a kizsákmányolt munkások morálját javítandó és a kizsákmányoltság tényét elfedendő.
Az egyik vasúti cég, a Union Pacific Railroad mérföld alapon osztott apanázst munkásainak a lehelyezett sínpárokért. A folyamat következménye az lett, hogy a tervek szerint egyenes vonalban haladó vasutat félkör alakzatúvá hajlították, így növelvén meg több mérfölddel a sínek hosszát.
G. H. R. von Koenigswald egykori paleontológus a Jáva szigetén élő őslakos törzseket bízta meg, hogy szállítsanak neki hominini koponya-töredékeket, melyekért cserébe jutalmat is felajánlott. A törzs tagjai később lebuktak, amint épp egészben fennmaradt koponyákat zúznak szilánkokra, hogy így maximalizálják a bevételeik mértékét.
Aggódva szemlélvén a vaddisznó-populáció veszélyes elszaporodását, az amerikai hadsereg Georgia-i Fort Benning támaszpontja 40 dolláros jutalmat ajánlott fel vadászok részére minden egyes beszolgáltatott vaddisznófarokért cserébe. A vadászok elmentek a hentesekhez, s nagyker áron felvásároltak temérdek disznófarkat, melyeket aztán alaposan túlárazva eladtak a hadseregnek.
Az IBM egy időben teljesítménybérrel kívánta sarkallni kódereit a munkára, mégpedig a megírt programsorok számáért fizettek. Mindettől jobb minőségű kódokat vártak, ám az eredmény épp az ellenkezője lett: a programozók a sorok számának maximalizálása révén bonyolultabb és használhatatlanabb programkódokat alkottak.
Mexikóvárosban a tarthatatlan szmoghelyzetre való hivatkozással egy időben bevezették a rendszám alapú kijárási tilalmat a járművekkel: egyik nap csak a páros, másikon csak páratlan számjeggyel végződő rendszámú autók gördülhettek ki az útra.
Ekkoriban kerültek tömeges leselejtezésre az USA-ban az amerikai autóipar II. világháborút követően nyakló nélkül gyártott járművei, melyek harmadik világbeli országokban, többek közt Mexikóban leltek végül új gazdára. A benzinzabáló járgányokat annyira olcsó volt behozni, hogy még a szegényebb polgárok is megengedhették maguknak, hogy egy második autót vegyenek eltérő végződésű rendszámmal, így cselezvén ki a rendszám alapon bevezetett tilalmat.
Néhány konkrétumok nélkül sorolt példa is rendelkezésre áll a kobrahatás demonstrálására.
Kezdetben a tűzoltóságok magánvállalkozások voltak, kiket az eloltott tüzekért fizettek a velük szerződésben álló áldozatok. Így a tűzoltók sem olyan házakat nem oltottak, melyek tulajdonosai nem fizettek a tűzoltásért, sem nem fordítottak gondot a tűzmegelőzésre, így érdekükben állt, hogy minél több épület boruljon lángba a fennhatóságuk alá tartozó környéken.
A géppuska feltalálását követően ama mantra mentén váltak roppant izgatottá a hadvezérek, stratégák s uralkodók egyaránt, hogy a hevesebb tempóban zajló öldöklés végett a háborúk gyorsabban lezavarhatók lesznek. Az amerikai polgárháború, majd az első és második világháborúk példája mutatja, hogy a háborúk időtartama egyáltalán nem rövidült, viszont valóban minden korábbinál magasabbra tornyosuló hullahegyeket lehetett teremteni.
XXI. századi példák a kobrahatás kibontakozására
A múltbéli példák gazdag tárháza ellenére semmit nem tanult az emberiség a kobrahatás jelenségéből, s továbbra is a kapitalizmusra bízza a nagyvilágot sújtó, gyakran már inkább fojtogató problémák fenntartását és folyamatos tüneti kezelését. Így jelen századunkban is akadnak anekdoták dögivel a kobrahatás jelenségének kibontakozására.
2002-ben az Afganisztánt megszálló brit hadsereg 700 dollár jutalmat ajánlott fel a helyi farmereknek minden egyes angol hold területen megsemmisített mákültetvényért cserébe. A leleményes parasztok elkezdték tömegével termeszteni a mákot, hogy megsemmisíthessék azt a jutalomért cserébe. Valakik ennél is tovább mentek, s az ópium, valamint heroin előállítása szempontjából oly értékes máknedvet betakarították a palántákból, mielőtt tűzre vetették volna a növényeket, így generálván dupla bevételt a maguk részére.
2005-ben az ENSZ klímavédelmi tanácsa programot hirdetett a nagyvállalatok részére, hogy csökkentsék a káros gázok kibocsátását. A legmagasabb prioritást a HFC-23 kibocsátás csökkentésére helyezték, így e molekulát temérdek mértékben felhasználó hűtőház-rendszerek leszereléséért irdatlan pénzeket fizettek.
Válaszul a cégek tömegesen kezdték a nevezett gázt előállító gépeket beszerezni, hogy aztán a feleslegben előállított ózonréteg-pusztító anyag megsemmisítése által felvehessék a busás támogatásokat. A kereslet növekedése által ráadásul oly mértékben leesett a HFC-23 gázokat alkalmazó hűtőház-rendszerek ára, hogy olcsóságuk révén a támogatásokból nem részesülő cégek is elkezdtek ilyesféle rendszereket beszerezni, a költséghatékonyság végett. 2013-ban az Európai Unió kénytelen volt kukázni a programot.
Észak-Írországban egy 20 év élettartamúra tervezett megújuló hőenergia-pályázatot vezetett be a kormányzat, hogy ezzel motiválják a vállalkozásokat az energiatakarékosságra. Az elnyerhető pénzösszeg azonban jóval magasabb volt, mint a zöld energiára való átállás költsége, így temérdek cég arra használta fel a pályázati pénzeket, hogy az átalakításokat követően jóval magasabbra nőjön a fogyasztásuk. Elkezdtek iszonyatos módon pazarolni az energiával. A fiaskó hatására a programot 2017-ben kénytelen-kelletten megszüntették.
Egy meg nem nevezett cég CEO-ja komoly túlórapénzt ajánlott fel a munkásoknak, amennyiben azok hétvégenként is bejárnak dolgozni, így csökkentvén a megrendelések magas volumene által keltett lemaradást. A CEO később távozott a cégtől: a helyébe ültetett új igazgató megszüntette a túlóráztatást, s az érte járó extra pénzt.
Az intézkedést követően úgy megnőtt a munkaerő teljesítménye, hogy túlóra nélkül is megtermelték azt a mennyiséget, ami korábban csak túlórával volt lehetséges. Mikor számon kérte a csoportvezetőket és operátorokat, hogy miért nem voltak képesek korábban ugyanezen teljesítményt leadni, az egyikük ezt felelte:
Nem vagyunk hülyék. Ha ezt tettük volna, nem kapjuk meg a bónuszunkat.
Napjaink legkeményebb és legrészletesebben dokumentált példáját a kobrahatásnak a Wells Fargo pénzügyi befektető vállalat szállította.
Egy új irányelv keretében a cég olyan jellegű teljesítmény-követelményeket oktrojált rá dolgozóira, melyek alapvetően teljesíthetetlenek voltak. Az elfogadhatatlan direktíváknak megfelelni képtelen munkaerőt pszichológiai tortúrának, kínvallatásnak vetették alá, s rendszerint kirúgták a legrosszabbul teljesítő áldozataikat.
A szisztéma olyan incentívarendszert hozott létre, melyet kénytelenek voltak az ügyfélkapcsolatisok adoptálni, amennyiben szerettek volna a következő napon is bérrabszolgák maradni.
Az operátorok nagyobb összegű hitel felvételére késztették ügyfeleiket, mint azok szükségletei és lehetőségei engednék, majd rávették őket, hogy a feleslegesen felvett plusz összeg egy részét azonnal fizessék is vissza. Meg nem rendelt szolgáltatásokat, mint bankszámlanyitást, bankkártyát, megtakarítási számlát és biztosítást oktrojáltak rá fiktív szerződésekkel olyan ügyfelekre, akik ezt nem igényelték.
2013-ig elműködgetett a szisztéma, majd kipukkant a lufi. A fogyasztóvédelem lecsapott a bankra, kik 2016-ban kelt végzésük szerint megállapították, hogy a bank 2 milliónál is több folyószámlát nyitott meg az ügyfelek engedélye nélkül. Akadt olyan személy a listában, akire hajléktalanként vertek rá 6 különböző bankszámlát. A Wells Fargo 100 millió dolláros bírságot kapott, s visszatérítésekre kötelezte a hatóság a vállalatot a jogtalanul felszámolt díjakkal szemben.
