3. Foglalkozz vele rendszeresen, amennyiben igényli. Tanítsd hasznos dolgokra!
Főleg gyerekkorban rendkívül fontos az állandó törődés. Családtagjaim nem szokták érteni, miért szerettem annyira nagyapámat, amikor matt alkoholista volt, és józan napjaiban is elég nehéz volt bírni vele. Pedig elég egyértelmű az ítélet, hiszen a gyerek sohasem hazudik.
Minden hibája ellenére ő volt az, aki ténylegesen is törődött unokáival. Leült velünk kuglizni, pedig már nehezen bírta a dereka, elsétált velünk vonatot nézni. Megtanított fát vágni, csirkéket keltetni/etetni, sátorozott velem éjjel az udvaron annak ellenére, hogy utána napokig fájt a háta, és néha suttyomban belekortyolhattam a demizson borba, amit frissen szívott ki a hordóból. Emellett minden alkoholizmusa ellenére állandóan félretett némi aprópénzt az unokáinak. Önpusztító életmódja mögött tele volt szeretettel.
Ehhez képest a modernizmusban a gyerek kényszerbeteg és soha semmire rá nem érő szülőket kap, akik amúgyis csak koloncként élik meg őt. A mindennapokban úgy kezelik, mint egy dísztárgyat, akit lehet mutogatni a szomszédoknak és rokonoknak, akár valami festményt, meg dicsekedni vele, hogy milyen okos. A köztes állapotokban pedig kuss a neve, lehetőleg a létezésével se nagyon zavarjon. Aztán jön a felnőttkór, az elmebetegségek, az önállóságra való képtelenség, majd a sérelmek továbbtolása részéről az ő utódainak.
Ismerd fel, igénye van-e a gyerekednek a törődésre, és foglalkozz vele! Építsd a személyiségét, segíts neki a készségfejlesztésben. Ne a tévé elé dobd le, hogy majd az neveli helyetted. Fedezzétek fel együtt a világot. Menjetek kirándulni, társasozzatok, sportoljatok! Neked sem árt. Nincs az a bónusz fizetés, amiért megérné egy életet megnyomorítani. Ha gyereked introvertált, akkor is létezik rengeteg elfoglaltság, amiben örömére lelhet. Mutasd meg őket neki.
4. Tiszteld az autonómiáját
Az autonómia nem azt jelenti, hogy nem szabhatsz korlátokat a lurkónak, hanem csak azt, hogy az egyértelműen megszabott keretek között joga van eldönteni, mit szeretne. Vidd el magaddal már óvodás korában bevásárolni, hagyd, hogy maga válassza ki a ruhát, amit felvenne. Menjetek el együtt az ABC-be, és kérdezd meg tőle, szerinte mire van szükség a hétvégi bevásárláshoz? Persze, hogy hülyeségeket fog mondani eleinte. De így marad 18 éve arra, hogy kikupálódjon, és ne úgy járjon, hogy az első adandó alkalommal, amikor magára van utalva, eltéved az egyenes utcában.
A játszótéren hagyd kicsit magára, és ülj le tőle egy kicsit messzebb, ahol már csak a periférikus látómeződbe esik, és onnan ügyelj a biztonságára. Ahogy érik, kérd ki a véleményét a csajokról, vagy bármilyen hétköznapi témáról. Próbáld meg közben nem hangosan kinevetni.
Felhívom a figyelmet, hogy az autonómia nem azt jelenti, hogy amit csak lát, belepakolja a bevásárlókosárba, és ha nem kapja meg mind, joga van hisztit csapni. Figyelmeztesd, ha hisztit csap, nem lesz kikérve a véleménye. Ha továbbra is folytatja, vond meg tőle a figyelmet. Terroristákkal nem tárgyalunk. Ha leleményes vagy, akár valami ötletes büntetést is kitalálhatsz neki, de ez semmiképpen sem fenyítés legyen vagy olyan dolog, ami hosszú távon megszégyenítő.
5. Neveld korán önállóságra, ne félj neki feladatot adni
Az önállóságot tanítani szükséges. Fokozatosan. És napjainkban az egyik legnagyobb szülői fogyatékosság az önállóság szuggerálásának hiánya. Burokban növesztgetik a kis zsenipalántát huszonéves koráig, majd egy óvatlan pillanatban kilökik az utcára, hogy na most már szabad vagy kisfiam, sok sikert az életedhez. És csodálkoznak, ha a gyerek maximum a hajléktalanságig viheti önállóan.
Már ötéves korától nyugodtan megbízhatod kis feladatokkal. A „pakold össze a szobádat” ósdi trükk, ennél több impulzusra van szükség a függetlenedés elősegítéséhez. Amíg még nagyon fiatal, bízd meg ház körüli teendőkkel, és folyamatosan felügyeld. Nyilván nem a vízvezeték-szerelésre meg motorolaj-cserére gondolok, hanem egyszerű feladatokra. Locsolja meg a virágokat, keverjen ki valami egyszerű hozzávalót az ebédhez. Installálja fel a Windowst. 🙂 Ha hiperaktív a gyerek, ásasd fel vele a kertet.
Amikor már iskolába jár, és tud olvasni meg számolni, küldd el boltba egy bevásárlólistával. Minden véghezvitt feladatért dicsérd meg és adj neki kis jutalmat. Fokozatosan vond ki magad a felügyelet alól, csak a végeredményt ellenőrizd. Ha valamit rosszul csinált, udvariasan mutasd meg neki, hogy kellett volna, és legközelebb már így csinálja. Ha korán bevezeted a munka világába és látja, ezzel örömet okoz családjának, akkor maga is meg fogja szeretni, így a későbbiekben sokkal könnyebbé válik számára a megfelelő hivatás megtalálása. Idősebb korában nyugodtan oszd meg vele is a házimunkát. Az apja vigye el a saját munkahelyére, és vezesse be az ott zajló folyamatokba. Semmiképpen ne erőltess rá egy adott szakmát és rugdosd abba az irányba.
6. A példát mutasd, ne statuáld!
Aki bort iszik és vizet prédikál, annak idejekorán elveszik a hiteles szülő képe a gyerekei fejében. Képmutató dolog színjeles bizonyítványt várni a gyerektől, ha magunk hármas átlaggal végeztünk a gimiben. Kotord csak elő szépen a régi bizonyítványodat, és mutasd meg neki! Ha hazugságon kapod, tedd fel magadnak a kérdést: én soha nem hazudtam a gyerekemnek bizonyos dolgokról? Soha nem voltam képmutató?
A gyerek nem tud hazudni, és nincs humorérzéke, amíg ezeket a képességeket el nem tanulja. A képmutatást viszont már kicsi korban észreveszik. Mielőtt röppenne az a pofon, mérlegeld szépen magadban, hogy a gyermeked tényleg valami rossz dolgot követett el, vagy csupán nem bírod elviselni, ha épp alakulófélben lévő önálló véleményét hangoztatja, ami a tiédtől esetleg eltér? Tényleg akkora tragédia annak a Herendi vázának az elvesztése, mint beállítod? Példát statuálni kizárólag akkor szabad, ha a gyerek vétke bűncselekménynek, vagy komoly erkölcsi vétségnek számít. Például bolti lopás esetén egyértelműen helye van a szigorú megrovásnak. Viszont minden olyan esetben, ahol kizárólag a „ki az úr a háznál” alapkérdés érvényesítése van terítéken, nem elfogadható a fizikai bántalmazás.
7. Ne sumákolj gyereked előtt
Sokan vannak, akik amolyan szánakozó lenézéssel viseltetnek gyermekük kezdeti csetlés-botlásainak irányába. Hiszen még annyi mindent nem tud az életről. Tévedés! Mivel a racionális intelligenciát csak tanulmányai során fejleszti fel a maga szintjére, ezt a hiányt magas érzelmi intelligenciával pótolja, ami gyakran el is uralkodik rajta. Igen, a kisfiún is. Egyből megérzi a szülői bullshitet, és azonnal beindul nála a vészvillogó, ha valami hülyeséggel próbálod etetni.
A felnőttnek mondott játszmák a párkapcsolat felei között, a munkahelyi stiklik, valamint a számtalan más területen jelentkező hazugságok azzal járnak, hogy a szülő végül saját magát is könnyedén csalja csapdába. Ha helyrehozhatatlanul megromlik a kapcsolat pároddal, a gyerek már azelőtt sejti, hogy a hagyományos értelemben vett családját el fogja veszteni, mielőtt te magad kimondanád. A gyereknek joga van tudni, ha valami nagy változásra számíthat. Ha előre fel tud készülni a bajra, sokkal kisebb lelki teher lesz számára, mintha egyszerre zúdulna fejére a rengeteg érzelmi sokk.
8. Mindkét szülőre szükség van
Akármennyire is fáj, a másik szülő nélkül teljes életet élni képes, boldog felnőtt kinevelése LEHETETLEN. Mind a fiúnak, mind lánynak szüksége van hiteles apai és anyai mintára egyaránt. Az az anya, aki szisztematikusan az apja ellen hangolja gyermekét, megágyaz a boldogtalanságának. Az első három évben egyértelműen az anya fokozott jelenléte szükséges, utána azonban az apa kötelessége átadni azokat a mintákat fiának, melyből sikeres életének fellegvárát építgetheti.
Ha nagyon elmérgesedik a viszony a szülők között, még mindig kisebbik rossz a békés elválás, mint két egymást ölő szerencsétlen, akik között a valódi vesztese a szituációnak az odapottyantott kölyök lesz. Az utak különválása után is fontos a felek kiegyensúlyozott kommunikációja, hogy ne a gyerek legyen kénytelen sínylődni az érzelmi viharok tengerén. Soha semmilyen szempontból nem elfogadható a gyerek kisajátítása és a másik szülő ellen való hangolása.
